Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-23 / 4. szám
Thursday, Jan. 23, 1958 “Hazádnak rendületlenül Légy hive, óh, magyar.......... A nagy világon, e kívül, Nincsen számodra hely.” Vörösmarty Mihály Nincsen olyan magyarországi születésű amerikai magyar, aki valaha nem töprengett volna a Szózat, — a magyar nép második nemzeti himnusza — fenti sorainak érvényessége fölött: Hát vajon igazat mondott-e a halhatatlan költő, amidőn azt állította, hogy magyar ember .számára nincsen hely Magyarországon kivid. Vagy, hasonlóképpen, igazak-e a fentieket követő még ko- morabb sorolt: ÁLDJON VAGY VERJEN A 'SORS KEZE, ITT ÉLNED S HALNOD KELL! Az élet — minden költemény, még a legfenségesebbé is — legfőbb s legérvényesebb kritikusa — megcáfolta Vörösmarty szózatát. Megcáfolta és megerősítette. Megcáfolta azzal az egyszerű ténnyel, hogy kétmillió magyar igenis talált magának “helyet” és hazát is Magyarországon kivid. Kétmillió magyar, akit a ferenc-józsefi és horthy-korszakbeli Magyarországon sohasem áldott, hanem mindig VERT a sors — nem igaz, nem a sors, hanem «egy kegyetlen osztálytársadalom keze. Életük nyitott könyv, amely bebizonyította, hogy “itt «élned s meghalnod” — parancsa nem megfellebbezhetetlen minden magyar számára. De az a kétmillió magyar évszázados reménytelenség után határozta el. hogy “nincs számára liely” a szülőföldön, ők munka után jöttek, nem munka elől szöktek, ők olyan országból jöttek, amely mások számára épült, amely nem Ígért .sem számukra, sem gyermekeik számára mást mint nyomort, bizonytalanságot, munkanélküliséget, háborúkat más országok s saját országuk kizsákmányolni érdekében. Lehet-e EZT a kivándorlást az 1956—-57-iki hírhedt “kivándorlással" összehasonlítani? Nincs illúziónk afelől, hogy e cikk vagy akár 100 más cikk, megadhatja e kérdésre a választ. Évekig, évtizedekig fog folyni a vita fölötte.. E cikkünk keretében csupán egy újabban napfényre került epizódot ismertetünk az olvasóinkkal, amely bennük is, miként e cikk Írójában felidézi Vörösmarty halhatatlan intését, hogy — azok jszámára, akik becsületesen óhajtanak dolgozni hazájukban és akiknek a haza megadja ezt az alkalmat — azok számára — a nagyvilágon e kívül . . . nincs hely. íme a történet, ahogy azt a N. Y. Post hasábjait éktelenitő vörösfaló Seymour Freidin Becsből keltezett multheti jelentéséből megtudtuk: “A 600 magyar menekült között, akiket ingyen föld s gyermekeik fényes jövőjének Ígérgetésével a Dominikai Köztársaságba csábítottak, volt 120 fiatal. Miként most kiderült ezeket a menekülteket valójában kényszermunkára hurcolták. . . “Négyszáznak sikerült vissztérni Bécsbe. A ■gyermekek közül sokan kórházi gondozást igényelnek. Az egyik 28 tagú csoportban például a gyermekek felét neurotikus, sőt ennél is súlyosabb idegbántalmak miatt kellett kezelés alá venni. “Az eset háttere a következő: Ezek a gyermekek olyan családokból származnak, ahol őket már az 1956-iki forradalom előtt a szocializmus tanításai ellen oktatták ki.” (A szerk. megjegyzése: Seymour Freidin, a megrögzött szovjetrágalmazó fenti, szándékosan homályos soraiból mi a következőket hámozzuk ki: E gyermekek szülei kétségkívül fasiszta vagy klerikális lefolyás alatt levő személyek lehettek, akik gyermekeiket szüntelenül izgatták a szocialista rendszer ellen és nyilván úgy állították be a dolgot, hogy a szocializmus csak nehéz munkát, de kevés jólétet jelent. Magyarországon kívül azonban, a “szabad világon” mindenütt óriási a jólét, a szabadság s ezért meg kell ragadni minden alkalmat a magyar szocializmus megölésére vagy ha ez nem sikerül, a szabad világba kimenekülni. Ezzel a feltételezéssel érthetővé válnak Freidin homályos sorai, valamint a következő tragikus leirás is:) “A forradalom alatt e gyermekek gyakrsfn voltak erőszak tanúi. Aztán jött a nyugatra való menekülés. Szüleik, akik végre uj otthont és jövőt óhajtottak maguknak s gyermekeiknek, reménykedve fogadták Trujillo ügynökeinek ajánlatait : “Azt mondtuk gyermekeinknek, hogy végre amerikai magyar szó lesz más otthonuk — mondta nekem egy négygyermekes magyar családapa. — Bizony nehéz volt elhinniök annyi csalódás után. Amikor hajóra szálltunk, úgy érezték, hogy minden jó lesz. És aztán megérkeztünk a Dominikai Köztársaságba. .. “Rozoga vityillők lakhelyül... nyitott csatornák illemhelyül... a szomszéd gyermekek anyaszült meztelenül szaladgáltak.. . iskolának se hire, se hamva. “Hát mi is igy fogunk majd kinézni — kérdezték a magyar gyermekek a szüleiket. “És aztán következett az “ellátás”. Ehetetlen, romlott hús. Hűtőszekrényekről szó sincs. Egyik gyermek a másik után betegedett meg. Az “orvosi ellátás” egyetlen ápolónöhelyettesből állt. Végül is, amidőn hastífusz ütött ki a magyar táborban, 90 mérföld távolságból hozattak el egy orvost. “Adjuk mindehhez hozzá a Dominikai Köztársaság szubtrópikus, egészségtelen éghajlatát. A nappali forróságot, amely elől alig volt menekvés, mivel nem volt fedett hajlék. A táboron kívül fegyveres őrök. “A gyermekek nem igen tudtak aludni, mondta egy másik, Bécsbe visszatért magyar menekült. I.egtöbbjüket lidércnyomás kínozta, még az egész kicsinyeket is. Voltak közöttük, akik szüntelenül sírtak, nem lehetett lecsillapítani őket. De az még csak tűrhető volt. Voltak közöttük olyanok is, akikből egy szót nem lehetett kivenni. Csak néztek ránk szótlanul... szótlanul. (Vajon mire is gondolhattak ezek a gyermekek. Az egyenletes éghajlatra, a szép modern iskolákra, az ingyenes, tápláló uzsonnákra, az úttörők vidám kirándulásaira? És a pokolra, ahova szüleik vezették őket.) “Alkalmam volt megtekinteni e gyermekek egy csoportját. Bizony egy részük igen rossz bőrben van. Vannak közöttük olyanok, akiknek kiütéseik vannak, kiütések amelyeket az orvosok képtelenek eltávolítani, akár gyógyszer, akár lélektani kezeléssel. “Egy amerikai segély-tisztviselőnő ezt mondta: Minden képzeletet felülmúl ezen gyermekek reménytelensége. Képzeljünk el 8—10 éves gyermekeket, akik nem hisznek semmiben. A Dominikai Köztársaságbeli élményük katasztrofális volt. “Akiket iskolákba adtak be, nem tanulnak. Azt mondják, hogy miért tanuljanak, hiszen a jövő hónapban talán valahova máshova viszik őket”. “Úgy a gyermekek, mint a felnőttek a legnagyobb elkeseredéssel beszéltek arról, hogy Trujillo (a Dominikai Köztársaság véreskezii diktátora) katonái erőszakkal akarták a gyermekeket elvenni szüleiktől, hogy túszként használják fel őket tüntetések megakadályozására. A magyar menekültek, férfiak és nők puszta kézzel támadtak a fegyveres őrökre, hogy kiragadják gyermekeiket a katonák kezéből”. ★ MEGHALT KOVÁCS EZREDES A N. Y. Post január 20-iki számában nagy betűkkel közölte Kovács ezredes halálát. Elmúlása körülményei nem ismeretesek. Halála hírét Manuel A. de Moya Dominika washingtoni követe hozta New Yorkba, látogatása alkalmából. Állításai szerint Kovács 3—4 éve szívbajban szenvedett. Halálát az El Caribe, dominikai napilap 1957 november 22-én közölte. A U. N. bizottság elégetné a névsort... UNITED NATIONS. N. Y. — Az Egyesült Nemzetek hármas bizottsága azt ajánlotta, hogy égessék el a Bang Jensen dán diplomata kezében levő magyar tanuk listáját, az Egyesült Nemzetek biztonsági megbízottja jelenlétében. Egyidejűleg kérjenek bizonyítékot a dán diplomatától, aki a magyar események vizsgálatának egyik vezetője volt, hogy nincsen-e másolat a tanuk listájáról valakinek birtokában. Ernest Gross, az Egyesült Némzetekben - az Egyesült Államok helyettes képviselője, Constantin A. Stavropoulus és Philippe de Seynes a U. N. titkárság két tagjából áll a fent említett hármas bizottság, mely több Ízben tárgyalt Bang Jemennél, aki már előzőleg ajánlotta a tanuk listájának elégetését. A bizottság viszont nem tett még semmi ajánlatot Bang Jensen elleni fegyelmi eljárásra vonatkozólag, amiéit, mint az Egyesült Nemzetek alkalmazottja, megtagadta Dag Hammerskjold főtitkártól a tanuk listájának kiadását, erre és a Bang Jensen incidens más részleteire állítólag később teszik meg ajánlatukat. A bizottság ajánlata a kérdéses dokumentum megsemmitésére változást jelent a titkárság nézetében, mert eredetileg azt követelték, hogy az iratok pecsét alatt, a titkársághoz kerüljenek elraktározásra. A bizottság úgy nyilatkozott, hogy most sincsen teljesen tisztában azzal, hogy milyen iratok voltak Bang Jensen birtokában. A listán kívül állítólag Bang Jensen jegyzeteket is csinált, miután nem volt tisztában az Egyesült Nemzetek biztonsági szabályainak követelményeivel. Nem hisszük, hogy az a kifogás, melyet ebben az ügyben használnak, hogy “veszélyeztetik az óhazában rekedt rokonok életét”, megállja a helyét. Az igazi okot abban lehet megtalálni, amit Szabó Miklós, a Függ. Kisgazdapárt egyik vezetője. Magyai országba visszatérése alkalmából önvallomásában tett. Itt alant közlünk egy kis kivonatot a fent említett dokumentumból: “Mint ismeretes, 1957 tavaszán érkezett meg az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése által megbízott, az úgynevezett magyar ügyet vizsgáló öttagú bizottság. Érkezésük előtt Kéthly Anna és Király Béla aláírásukkal ellátott levélben kérték fel Vidovics Ferencet, Havas Gábort, Sipos Lajosi, valamint jómagámat, bog} gvüjtsünk adatokat a bizottság munkájához. toborozzunk tanukat.” Iinkább ezt akarja Bang Jensen a világ előtt eltitkolni, a módszert, amelyet e bizottság felhasznált, hogy toborozzon tanukat. Habár a bi- zotttságnak sikerült az Egyesült Nemzetekben “hangulatot” kelteni annak idején, ma már ,ió- zaneszii ember nem tudná olyan könnyen elfogadni az ily módon toborzott tanuk vallomását. A kis kaliberű Bang Jensen nem vállalta volna azt a felelősséget, hogy dokumentumokat eltitkoljon, ha nem állnának mögötte fontos és befolyásos egyének, kiknek érdeke a kihallgatásnál használt módszerek eltitkolása. üfhsi riadtam a magyar negyedben NEW BRUNSWICK, N. J. — Ugylátszik állandó rovatot kell nyitni lapunkban az itteni eseményekről, mert kritikusnak látszó esemény zavarta fel a város eseménytelen légkörét, A magyar “Női Demokrata Klub” előre jól be- hirdetett Szilveszter Estéjét tartotta három dolláros beléDcdijjal a Szt. László Hallban. Kimondottan azért tartotta három dolláros belépődíjial. hogv a lakosság zömét, a szegényebb sorsuakat távoltartsák. Ahogy ilyenkor történni szokott, az u j ameri- kások is részt óhaitottak venni az összejövetelen, de bezárták előttük a terem ajtaját. Az emberek tiltakoztak és követelték bebocsátásukat, de eredménytelenül. A közben százakra szaporodott tömeg dörömbölni kezdett és a helyzet igen kritikussá vált. Az estély rendezősége nem az ajtót nyittatta ki, amit józan ésszel ilyenkor tenni kellett volna, hanem alarmirozta a rendőrséget. Több natról-kocsi, egy szakasz gyalogos rendőr megjelenésével a mulatóhely környéke kisebb- szerű hadszíntérré változott. Időközben az ostrom növekedett és mind veszedelmesebbé vált. A rendőrség szigorú intézkedéssel akarta elkerülni a súlyosabb támadást. Végre a késő é jszakai órákban sikerült az emberi szabadságukban sértetteket szétoszlatni. Többféle nézet nyilvánult meg az események után. Akik a klub vezetőinek nézetét vallják, helyesnek tartják az intézkedést, tekintve, hogy az elmúlt évben az ujamerikás ifjak tömeges megjelenésükkel kiszorították a jólfizető vendégeket, sőt álliitólag zavart is keltettek. Mindazok, akik osztják a kizárt magyarság sérelmét, úgy vélekednek, hogy a demokrata klub cselekedete a legsúlyosabb elbírálás alá esik, mert azok, akiket kizártak, választó polgárok, vagy azok lesznek a jövőben, tehát ebből a szempontból is káros volt. Ugyanakkor azon céllal számítani magas belépődíjat, hogy a koldusokat távol (ártsák a mulatságtól és a megjelentek kényelmesen szórakozhassanak, a szegényebbektől mentesen, szintén elítélendő. Ismerve az örég-amerikás magyarság óhajai és amerikai életkörülményeit, származását, mindazok, akiket kizártak, igen jól beleillettek volna a sziveszteri atmoszférába^ Az esetleges fegyelmezetlen egyéneket pedig rendes útra téríthette volna a rendezőség. Riporter Menedékhely-ifi___
