Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-23 / 4. szám
Thursday, Jan. 23, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZ<$ 5 Külpolitikai Szemle VERSENY A VISSZAMARADT ORSZÁGOK SEGÍTÉSÉRE A State Department egy kutatás-jelentést hozott nyilvánosságra, melynek adatai azt mutatják, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista országok 2 és fél év folyamán 1 billió 500 millió dollár értékű gazdasági segélyt nyújtottak kb. 10 visszamaradt, nem-szocialista ország részére, míg az Egyesült Államok ezalatt, ugyanazon országoknak kb. 900 millió dollár értékű segélyt adott. A január 5-iki Sunday Timesban, Harry Schwartz “szovjetszakértő” 'próbál párhuzamot vonni a két rendszer—a kapitalista és szocialista — által felajánlott segítség között és megállapítani azt, hogy ezek a nemrégen még gyarmati és félgyarmati sorban élő országok miért hajlanak inkább a szovjet mint az amerikai segítség felé. Mi nem egyezünk meg Schwartzal, amikor a Marshall-terv és a “Four Point” program alapján felajánlott segítséget úgy állítja be, hogy azoknak “nagyjából humanitárius indító oka volt, felépíteni a háború által rombadöntött országokat.” De ő maga is megcáfolja ezen állítását, amikor azt mondja, hogy a nagy nyomorban élő, gazdaságilag fejletlen országok vonakodtak a segítség elfogadásától, mert egyrészt azt látták, hogy ezzel be akarjuk huzni őket a Szovjetunió elleni hidegháborúba, másrészt úgy tekintették az Egyesült Államokat, mint “szűkmarkú adakozót, aki főleg saját gazdasági, politikai és katonai céljainak akar szolgálni a felajánlott segítséggel”. Ez igen enyhe beállitása a dolognak. Hiszen ezek az országok sok évszázados gyarmati elnyomás alatt saját bőrükön tapasztalták, hogy mit jelent, ha beengedik az imperialistát a házukba, hamar kiveri őket belőle. A State Department jelentése megjegyzi, hogy a Szovjetuniónak módja van ahhoz, hogy segély- programját folytassa és még ki is terjessze. A szovjet technikusok egyre növekvő száma szintén lehetőséget ad a Szovjetnek arra, hogy se- gélyigéreteit betarthassa. De ha összehasonlítjuk a szovjet termelés arányát az amerikaival, akkor láthatjuk, hogy az Egyesült Államoknak még inkább van módja és lehetősége arra, hogy ilyirányu hasznos tevékenységet fejtsen ki. Miért fáj a szovjet “behatolás”? Vannak-e milliós rubel-befektetések külföldön olaj, gumi, érc, stb. nyersanyag kiaknázására az illető ország kizsákmányolása szempontjából? Erre nincs példa. A N. Y. Herald Tribune dec. 26-iki számában Joseph Newman, délamerikai tudósitó azt írja: “A Szovjetunió kész kedvező feltételek mellett a szükséges felszerelésekkel és anyaggal ellátni a délamerikai államokat olajkészletük fejlesztésére. Moszkva nemrégen Braziliának felajánlott mindent, amire olajiparához szüksége van. . . Az oroszok azt mondták, hogy Petrobraz-t (Brazília állami olajvállalata) elláthatják fúrókkal, finomítókkal és minden más anyaggal, amire még szüksége van és még hozzá olyan kedvező feltételek mellett, amit sem az Egyesült Államoktól, sem Angliától vagy más nyugati államtól nem tud megkapni.” Mi Washington álláspontja Newman azt igy fejti ki: “Az Egyesült Államok az olaj kérdésében köny- nyen sebezhető. A délamerikai országok, különösen Argentina, Brazilja és Chile szeretnék nyersanyagkészletüket nemzeti monopóliumként fejleszteni. Ezen álláspontjuk újabban éles ellentétbe helyezte őket az Egyesült Államokkal, mely viszont a magán olajtársaságokat támogatja azon az elvi alapon, hogy az olaj maradjon magán érdek”. Ez félrenemérthetően megmagyarázza a főbenjáró különbséget a kétféle segélyprogram között és hogy miért fogadják szívesebben azt a segélyt, mely a nemzeti ipar építését támogatja, mint azt, amely meggátolja az ország fejlődését. Sok megy fegyverkezésre, kevés az ipar fellendítésére A segélyezendő országok elégedetlenségét az amerikai programmal kiváltja az is, hogy az erre fordított összeg 60 százaléka katonai segélyre megy “és legnagyobb részét reakciós katonai diktatúrák élvezik. Azt a csekély összeget, mely gazdasági segély címén kerül az országba, rendesen amerikai társulatok leányvállalatai kapják, amiért az országnak 4, vagy 4 és fél százalékos kamatot kell fizetni. A Szovjetunió 2, vagy 2 és fél százalékos kamatot számit a segélyre adott kölcsönért, mely hosszabb lejáratú és visszafizetése könnyebb feltételekhez van kötve, mint az amerikai kölcsön. Schwartz még azt is megjegyzi, hogy a szovjet kölcsön a szocializált ipart segíti elő “ami nagyon népszerű a fejletlen országok vezető köreiben”, mig az amerikai segélyt úgy tekintik, mint “idegen kizsákmányolást”. Schwartznak az a véleménye, hogy a State Department jelentése a szovjet sikeres “gazdasági offenzivájáról”, azt célozza, hogy a kongresszus nagyobb összeget utaljon ki a most megnyílt ülésszakán ennek ellensúlyozására. Arra is történtek lépések a kormányunk részéről, hogy a kölcsönző intézmények szállítsák le a külföldi segélykölcsönökért eddig számított kamatlábat. Úgy két évvel ezelőtt Walter Reuther azt ajánlotta, hogy úgy a Szovjetunió, mint az Egyesült Államok ajánlja fel nemzeti jövedelme 2 százalékát 25 éven keresztül az Egyesült Nemzetek által kezelt alapra, az elmaradott országok segélyezésére. Egy ilyen jóléti versenyben való társulás nemcsak barátokat szerezne Amerikának a külföldön, hanem munkaalkalommal látná el az amerikai munkást is. A boldogság korszaka LONDON. — Az Oxford egyetem tanára, Dr. Roy Harold, a “Committee for Economical Development” (CED) amerikai konvenciójához intézett értekezésében azt állítja, hogy az Egyesült Államokban 20 év múltán a családok átlagos jövedelme 11,500 dollár lesz, amivel pár tulzóarr magas intelligenciával bíró egyén leszámításával, mindenki annyira meg lesz elégedve, hogy magasabb jövedelemre már nem fognak törekedni. Prof. Harold meglepő elméletének lényege az, hogv az emberi kívánságok terén elérkeztünk a “telitett” ponthoz, amikor beáll az eldorádói állapot, vagyis bekövetkezik a boldogság korsza- szaka. Az optimista professzor szerint ehhez a boldog korszakhoz az Egyesült Államok jut el legelőbb. 1,000 “ui-kanadás” téri vissza Magyarországra-Az 1956-os őszi magyarországi ellenforradalom nyomán, a legkülönbözőbb tényleges és képzelt inditóokból, valamint hazug csábításokkal Kanadába került, vagy 35 ezer magyar disszi- dens közül, 1957 folyamán közel 800 tért útlevéllel vissza Magyarországba, s ha az első időkben alkalmi hajózással “visszaszököttek”-et is számítjuk — közel ezerre lehet tenni az onnan hazatért disszidensek számát. Minden svéd és lengyel hajó visz hazatérteket. Más hajókon és fizetett repülőuton is sokan tértek haza, akiknek vagy sikerült megspórolni a költséget, vagy — mint ezek legtöbbje — hazai rokonok és jóismerősök által küldött jeggyel tértek haza. A Diefenbaker-kormánytól kicsikart ingyenes visszaszállítási akcióval — melyet bevándorlási irodákban alkalmazott magyar fasiszta pribékek, Kenesei-, Kecsendi Kiss-féle és más fasiszta, s általában reakciós lapok és hasonszőrű bandák is igyekeznek akadályozni — idáig nagyjából a következő csoportokat szállították vissza: 1957 szeptemberében 70-et, októberben 120-at, novemberben 100-at, decemberben a nagy feltűnést keltett éhségsztrájkolókból 195-öt szállítottak kormányköltségen repülőgépen vissza. 1958 januárjában szintén vagy 120 visszaszállításra van kilátás — az első 65-ös csoport már el is ment. AZ 0KINAWAI VÁLASZTÁSRÓL Az Egyesült Államok erkölcsi veszteségéről számol be a N. Y. Times okinawái tudósítója, a sziget fővárosában, Naha-ban lefolyt polgár- mesteri választás eredményével kapcsolatban. Két szocialista jelölt köziül az nyert, aki jobban nyilvánította kritikáját Amerika ellen. A konzervatív Demokrata Párt jelöltjének esélye kezdettől fogva igen gyenge volt. Az uj polgármester, Satchi Kaneshi, a kommunisták támogatását is élvezte. A választás eredményét mindenki arra magyarázza, hogy az Egyesült Államok katonai uralma a szigeten népszerűtlen. A második világháború óta, 13 éve, tartja Amerika megszállva a szigetet, melynek előnyös fekvésénél fogva, kontrolálhatják úgy a Japánhoz vezető .vizeket, mint a Szovjetunió távolkeleti részét, a Kínai Népköztársaságot, Formózát és a Fülöp szigeteket. 1956-ban egy kongresszusi vizsgáló bizottság a következő okokkal támasztotta alá ragaszkodásunkat Okina wához: 1. Légierő bázisunkról 1000 mérföldre hatolhatunk be kommunista Ázsia belsejébe bármely irányban. 2. A sziget távlövegek kiinditó területeként szolgálhat kelet-ázsiai célpontokra. 3. Nukleáris fegyvereket lehet rajta raktározni egy esetleges keletázsiai háborúhoz. 4. Ugyanezt a célt szolgálja katonai csapatok részére. A 3-ik tengerész hadosztály állomásozik ott, állandó gyakorlatozással, szolgálatra készen , Okinawa az egyetlen külföldi bázisunk, ahol egy idegen kormány sem szólhat bele abba, hogy mit csinálunk. Senki sem mondhatja Washingtonnak, hogy nem raktározhat ott atombombákat. (A sziget lakói nem számítanak? Szerk.) Okinawa a Ryukyu szigetcsoport egy része. A háború előtt Japán fennhatósága alatt állott és önkormányzati joggal rendelkezett, hasonlóan az Egyesült Államok egyes államaihoz. Állítólag a szigetlakok újra Japánhoz való tartozásukat követelik Amerika katonai uralma helyett. A sziget 67 mérföld hosszú, szélessége három és tiz mérföld között váltakozik és 675 ezer lakója van. A cikkíró szemükre hányja, hogy az amerikaiaktól elsajátított demokratikus módszereket ellenünk használják fel. Persze nem veszi tekintetbe azt, hogy a demokrácia talajt nyert és erősödik minden elnyomott országban. De nem kerülheti el felsorolni azokat a nyomós okokat, melyek az amerikai megszállással járó “prosperitás” dacára, a bennszülöttek tiltakozását kiváltották. Először az amerikai életmód kihívó megnyilvánulása; az uj autók, televiziók, cselédség és fényűző modern házak a saját, visszamaradt életszínvonaluk mellett, bántóan hat rájuk. Az amerika haderők használatára szánt földterületek önkényes lefoglalása; ellenállást idézett elő a lakosság között. Legjobban azonban az ellen a diktatórikus eljárás ellen tiltakoznak, amellvel az amerikai tábornok önkéntesen intézkedik az általuk megválasztott törvényes vezetőkkel szemben (az előző polgármestert rendelettel távolította el állásából), ugyanakkor pedig a demokrácia erényeit dicsőíti. Washington nem mutatkozik hajlandónak Okinawa követelésének eleget tenni. i'----------------—--- ^ Ram vonzó a hakanes TOKYO. — Japán katonai körök panaszkodnak, hogy a japán ifjúknak nem imponál a bakancs, ami kitűnik abból, hogy a repülő' erőhöz meg a tengerészetbe többszörösen annyi jelentkezőt is kapnak, mint kellene, de gyalogos katona senki sem akar lenni. Japánban a győztesekkel kötött béke értelmében nem * kötelező a sorozás, hanem csak önkéntesekből állíthatják össze a 300 ezer főig terjedhető hadsereget s az önkéntesek maguk szabják meg, hogy melyik fegyvernemhez akarnak menni. A jelentkezők a gyalogságtól annyira irtóznak, hogy a gyalogsági csapatoknak csak egyrészé* tudták még eddig felállítani. A vezetők még az amerikai mintájú egyenruhát is megváltoztatták, mert az olyan egyenruhákat viselőkre gyakran ujjal mutatva mondották: “Ott megy az amerikai bérenc”. De ennek dacára is a japán fiuk irtóznak a bakancstól.
