Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-16 / 3. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Jan. 16, 1958 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával HUVH^HHUHVUVVHHHUV ;> Olvasóink | <; hozzászólnak <; £ a közügyekhez <; MÉG KÉT HOZZÁSZÓLÁS A CLETELAHM MUNKÁS OTTHON ELADÁSÁHOZ Tisztelt Szerkesztőség! Engedjék meg, hogy én is hozzászóljak a clevelandi otthon ügyéhez. Előrebocsátom, hogy én is ellene vagyok annak, ami ott történt, az otthont nem kellett volna eladni, mert ki volt fizetve és még volt government bondba fektetett pénzük is, tehát nem fenyegette veszély. Sehol Amerikában nincs annyi magyar, mint Clevelandon; elismert dolog, hogy a bevándoroltak között Clevelandon a magyarok voltak többségben. Szép számú képviseletük volt a városi adminisztrációban, több magyar származású biró, councilman, állami képviselő, stb. volt, tehát nem azért kellett az otthont eladni, mert nincs már magyarság, mint ahogy sok más városban tették, ahol kevesebb volt a magyarság és könnyen széjjelestek az egyesületek is. 14 évig vettem részt az East Sidei mozgalomban ; sok zavar volt, amikor odakerültem. Tárcái Lajos, Takács József, Pál Elek, Pék, Varga, Jani, • Güecs voltak a hangvivők. Biró Menyhért, Lukács János, akik sakkoztak. Azok el voltak ezzel ftglalva. Mások, akik szerették a bort, mulatságokat rendeztek. Egyik-másik be is rúgott, ami még nem volna baj, de mozgalom sem volt, pedig voltak tehetséges emberek közöttük. Takács pl. vitába szállt az úgy az IWW, mint az SLP-isták- kal és legyőzte őket. Szerinte ez volt a mozgalom. 1924—25—26-ban végre belátták, hogy munkás otthonra van szükség. Tárcáit lassan kiszorították, az agitációt megkezdték az otthon érdekében, bizottságot választottak, megfelelő helyet kerestek. A bizottság nem sokat értett az ilyen adás-vételi üzlethez és 200 dollár foglalót adott egy ügyvédnek. Ebből semmi sem lett, az ügyvéd nem akarta visszaadni a pénzt (mert nem voP neki). Felkeresték ekkor Pintér Ferenc munkástársat, aki ingatlanügynök volt, ő az ügyvédi kamarához fordult és igy visszakapták a pénzt. Közben az idő haladt, s a vételt 1927 telén és 1928 tavaszán nyélbeütötték. Sajnos nem sikerült. Grécs, Pál és Elek, mint asztalosok alaposan elpuskázták a dolgot, kicsi volt a helyiség, s alkalmatlan. 1930-ban az Uj Előre Clevelandba költözött, az otthon adóssága már nagy volt akkor, $5,000 első és $2,000 második mortgage. 1932 őszén Vörös Sándor volt a lap managt-re és őt bízták meg Polachek ügyvéddel együtt egy terv kidolgozására, melynek eredményeképpen eí- árvezezték az otthont, az első mortgaget tartó egyén vette át, s ekkor a Munkás Otthon Egyesület újra megvette. A tagság egy része gyűlést tartott a jobb tagsággal s arra törekedett, hogy csendben kiszorítsa a régi vezetőket Takáccsal az élen. Grécs velünk volt és első dolgunk volt határozatot hozni, hogy senki ingyen semmit sem kap az otthon mulatságain. Ha valaki nem dolgozik, de vállal funkciót, úgy jelentse be a házbizottságnak, amely gondoskodik, hogy belépőjegyet és ebédjegyet kapjon. Jgy megnyertük a tagság bizalmát és 1933- ban pénz nélkül nekiálltunk újjá és nagyobbá építeni a házat, teljesen ingyen munkával. Egy olyan otthont építettünk, amilyen nem volt és nem is lesz többé az amerikai magyar munkásoknak. E sorok írója jobban ismeri ennek az otthonnak a történetét, mint bármely más tagja, mert az utolsó építést Radó Miklós építésszel együtt vezettük teljesen díjtalanul. Úgy az építész, mint az a sok magyar proli, akik közül sokan tagjai sem voltak, a munkás otthonnak szívesen dolgoztak ingyen is, csupán az ellátásért. 1935-ben amikor a házbizottság elnöke voltam, New Yorkba készültem visszaköltözni. Próbáltam megértetni a bizottsági tagokkal, hogy ha nem törekednek erősebb ellenőrzésre, akkor bajok lesznek. Egyben bejelentettem távozásomat. — Mondtam nekik, hogy nem elég összejönni egyszer egy hónapban és ellenőrizni azt, amit a papírra leírnak, hanem látni kell, mi jön be és mi megy ki s akkor elkerülik a visszaélést. 1935 végén New Yorkba mentem és másfél év múlva oly súlyos helyzetbe került az otthon, hogy Rákosit kellett odairányitani annak megmentésére, mert Páll, a gondnok a tönk szélére vitte. Sokan kérdezhetik, hogy mi köze ennek az otthon eladásához? Erre csak azok, akik ott laknak, tudnának válaszolni. Szerintem más nyelvi cső' porttal kellett volna társulni, de semmi szin alatt nem lett volna szabad az otthont eladni, mert nincs is megfizetve. Egvre kérem a tagságot, ne pocsékolják el a pénzt, hanem adják oda egy alapra esetleg olyan árva magyar gyermekek gondozásáig, akiknek szüleit a magyar reakció kivégezte 1956 okt. és novemberben, vagy más hasonló célra és ezzel volt hazánkat is segíthetjük. Merk János Tisztelt Szerkesztőség! Mint oly sokan mások, én is sajnálattal értesültem a Cleveland East Side-i Munkás Otthon eladásáról. Nem vonom kétségbe senkinek abbeli jogát, hogy hozzászóljon ehhez, mint bármilyen más amerikai magyar közügyhez, de úgy érzem, hogy eddig inkább olyanok szóltak hozzá, akik semmit, vagy igen keveset tettek az Otthon érdekében. Az én véleményem szerint nem lett volna szabad eladni. Jól tudom, mondhatni emberfeletti feladat volt a mostani súlyos helyzetben fenntartani azt. Mielőtt arra a visszavonhatatlan lépésre szánták el magukat az Otthon jelenlegi vezetői, mindent meg kellett volna tenniök arra, hogy más nyelvi munkáscsoportokkal lépjenek érintkezésbe az Otthon közös használata végett. Ha ez nem siker! lt volna, a szakszervezetekhez kellett volna fordulni. Hiszen a Buckeye Road-i Munkás Otthon végeredményben Cleveland egyik legjellegzetesebb munkásnegyedében van, nem messze a város számos fontos ipari kerületétől. Meg vagyok győződve,számos szakszervezet kapott volna két kézzel az alkalom után egy ilyen nagyszerű helyiséget szakszervezeti célokra megszerezni. Mert én meg vagyok győződve, hogy Amerika munkásságára minden eddiginél nagvobb megpróbáltatások várnak, minden eddiginél nagyobb osztályküzdelmek előestjén élünk. Azok a harcok, amelyeknek oly sokan közülünk részesei voltunk a huszas, harmincas években — és amelyek közül nem egynek főha- hadiszállása volt a mi volt Munkás Otthonunk — azok csak amolyan kisebbfajta portyázásnak lesznek tekinthetők az ezután jövőkhöz képest. Bizony erre kellett volna az Otthon vezetőinek gondolniuk, mint öntudatos munkásoknak. Olyan előrelíyóknak kellett volna lenniük, mint elődeiknek, az amerikai magyar munkáspionéroknak, akik oly szilárd alapot érni tettek a sajtónk alá, hogy az eresnek bizonyult annak fenntartására a mostani nehéz időkben, a felére, negyedére csökkent pártoló tagsággal is. Akik megalapozták a Munkás Otthonok szükségességét Magyar Amerikában és akik élén álltak építésükben. Fájdalommal vegyes büszkeséggel gondolok a Clevelandi Munkás Otthon építésére, az amerikai magyar munkásmozgalom egyik aranybetüs napjára, vagy helyesebben korszakára. Az Otthont, mint azt a clevelandiak jól tudják, önkéntes munkával építették, senki fizetést nem kapott, kivéve egy néger munkástárs, egy plasz- terező, aki olyan viszonyok között élt, hogy élet- fenntartására szüksége volt némi díjazásra, de ő is Csák 1, mondd egy dollárt kapott. A vasmunkások, akik a nagy vasgerendákat helyezték, teljesen ingyen dolgoztak, a szakszervezetük engedelmével, sőt utasítására jöttek nekünk segíteni. Radó építész négy hónapig díjtalanul végezte az építész munkát. Polacsek ügyvéd pénzzel és idejével járult hozzá, Brand mérnök szintén sokat segített. És ott volt a néhai Pintér József és Marck, aki éjt nappallá téve, vezették az építkezést és az Otthon megalapozásának munkáját és akik mellett önfeláldozó munkások tucatjai dolgoztak áldozatkészen. Miként a Déryné cimü nagyszerű magyar filmben az egyik színész mondja a Rondella lezárása után: “Oh mily gyakran visszhangoztak falaid tapsoktól, nevetéstől, sóhajoktól.” Oh mily sokat tanultak Cleveland és az egész ország- magyar munkásai az East Sidei Munkás Otthonban. Oh mily sokat szórakoztunk, mily sok kellemes időt töltöttünk egymás társaságában, mily sok pénzt hoztunk össze a falak között a legnemesebb közügyek céljaira, a bevándoroltak védelmére, a szakszervezetek építésére, támogatására, testvérsegitésre! Nem fognak a falak többé vissznangozni a világhódító munkásmozgalmi tudomány elveinek magyarázatától. Nem fogunk benne ünnepelni, üdvözölni, búcsúztatni. Nem fogunk benne tanulni, szórakozni. De talán igy kellett ennek lenni. A magyar bevándorlás korszaka lezárult, A mi nemzedékünk lassankint eltávozik az élők szinnadáról. Azok a magyarok, akik a két millió idevándorolt proletár magyar sorsá-lól annvira különböző módon érkeztek ebbe az országba, más utón, más módon fogják megtanulni az amerikai élet nagy leckéit. Talán jobb is, hogy a becsületes, igaz magvarok ezrei által megszentelt nagy munkásporták kezdik örökre lerázni kamuikat, HAJDU-IVADÉK. az öldöklés! ösztönüket Tisztelt Szerkesztőség! Mint, régi, igaz pártolójuk, régen akartam Írni. Nem tudom e’viselni azt sok kegyetlenséget, amit az amúgy is sokat szenvedett dolgozó emberiségnek át kell élni az .állandóan fenvegető háborús veszély miatt. S az áldott vezetők azt akarják, hoev a vallásban találjuk meg a megnyugvást. Ezt már csak a primitiv embernek mondhatják, s nem a mai felvilágosodott embereknek. ők, akik tudatában vannak a valóságnak, nem félnek az isten büntetésétől és öldöklési ösztönüket időközönként ki akarják elégíteni. Fáj nekik az a rendszer, amely gondolkodó embert nevelt és emberi sorsba kívánja segíteni az egész emberiséget. El akarják pusztítani a föld színéről, hogy nagyobb erejük legven visz- szasülyeszteni az emberiséget a nyomorba és tudatlanságba. De hiszem, hogy ez nem fog sikerülni. _ Én kérdem: a nép még csak most ébred, s mégis mennek egymást ölni? Persze most a vallásos oldalt azzal akarják felbőszíteni, hogy az istentagadókat ki kell pusztítani, mert a földi istenek úgy akarják, ők nem követnek el bűnt, ha ölnek? A Szabadságban olvastam, hogy háború vagy éhínség! Ez ugvebár jól hangzik? Alattomos mérgezésekkel akarják elpusztítani az emberiséget. Nae-v aggodalommal figvelem a történteket, de bízom abban, hogy talán vannak embertársaim között olyanok, akik tudnak tiltakozni ellene. A rádióban közönyösen bemondják, hogy néoek szülőhazájukban éhenhalnak. Nem tudom elhinni, hogy ne volna mit enniök! Csak azt a lémet látom ebben is, hogy ott is az dolgozik, amit itt közöltek 36 nyelven a rádió hírekben. Nincs semmi megoldás? Mindenki csak agyonhallgatja... Nem lehet követelni, hogy élelmet küldjenek ezekbe az országokba, ha tényleg nem volna elegendő termény a részükre? Szeretnék a lapon keresztül olvasni erre vonatkozó írásokat. 65 éves vagyok, egyetlen fiam az átkozott háború áldozata lett. Három drága gyermekét bálványozta és ma idegrendszere tönkrement és nem tudja gyermekei szere tétét élvezni. Bocsánat hosszú levelemért, de egy szenvedő anva nem tudia fájdalmát röviden elmondani. Mindig pártolója voltam becses lapjuknak, mert úgy éreztem, hogy van egy lap. ami feltárja az igazságot embertársainknak. Csak az a szomorú, hogy még a munkásság sem fog össze. Vannak, akik csak írnak és rágalmaznak. Kérem küldjék meg a lapot részemre, mert csak ritkán tudok hozzájutni, hogy olvashassam. Mrs. M. Benke.
