Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-05-22 / 21. szám
Thursday, May 22, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 AKIKTŐL MEGSZABADULT MAGYARORSZÁG Az egyre panaszkodó kiszökötteket sok gonosz cselekedettel vádolják írta: GERÉB JÓZSEF Az igen találékony amerikai újságírók a nagyon szépen hangzó “Freedom fighters” (szabadságharcosok) nevet adták azoknak, akik az 1956- os befulladt ellenforradalommal kapcsolatban hagyták el Magyarországot s akik azóta szétszórva a világ minden tájára egyre többet panaszkodnod vagy akikről nem valami eldicsekvésre alkalmas módon egyre többet hallunk mostanában. Eddig én ebben a rovatban keveset Írtam róluk ; személyesen nem igen találkoztam velük s igy egyéni tapasztalataim nem szolgáltattak elegendő anyagot arra, hogy ismertessem őket. A Los Angeles városban töltött nyolc napi látogatásom alatt azonban találkoztam néhánnval és akarva, vagy nem akarva is, a barátok, a rokonok meg a munkástársak között időzve újból meg újból rájuk terelődött a szó. Az első dolog, ami a “szabadságharcosokkal” kapcsolatban az ember szemébe ötlik a nagy panasz. De nem közönséges panasz, hanem az ELLENTÉTES KÉTIRÁNYÚ KÖLCSÖNÖS PANASZ. Panaszkodnak a menekültek (használjuk csak ezt az enyhébb kifejezést), hogy elbolonditották őket, nem találták meg azt, amit az amerikai rádió kétértelmű leadásai alapján felizgatott agyuk elképzelt. Ezért sokan úgy tartják, hogy becsapták őket s igy áldozatai, mártírjai lettek valami jól kitervezett és irányított cselszövésnek. A másik irányú panaszt azoktól halljuk, akik pártfogásba vették őket s ezek között igen sok közeli rokon is akad. Ezek egyre hangosabban panaszkodnak, hogy a “hősök” között igen sok a munkakerülő meg az elvetemült karakterű ember, akiket nem érdemes támogatni. Ha már elhelyezik is őket valamilyen munkára, azt hamarosan otthagyják s szinte követelik, hogy őket a rokonok, az ismerősök, a jótékonysági egyesületek. vagy az amerikai kormány tartsa el. Kalandvágy ók Nekem ugv tetszik, hogy igen sokuknak fejébe szállt az a vállveregetés, amit az amerikai sajtóból, vagy az ultra-hazafias egyesületektől kaptak. Valóban igazi hősöknek képzelték magukat, holott nagyrészük csak azt az egyetlen hőstettet követte el, hogy ÁTSÉTÁLT a teljesen őrizetlen magyar határon. Persze a hősök közé keveredtek a magyar börtönökből kiszabadított közönséges gonosztevők is, akik itt is hamarosan elkövettek valami olyasmit, amiért börtönökbe kerültek. Az amerikai sajtóban elég gyakran olvashattuk a pársoros hirt, hogy itt vagy ott valami lopást, rablást, vagy erőszaktételt követtek el a magyar “szabadság- harcosok”. Tekintettel arra, hogy általánosságban véve a menekültek csak igen kis csoportot alkotnak, azoknak a száma, akik,közülük közönséges büncselekménvek elkövetéséért börtönbe kerültek IJESZTŐEN NAGY. Itt van uéldául annak a “hősnek” az esete, aki valamilyen motelban dolgozott, ahol az ö feltevése szerint nem fizettek neki eleget s azért, amikor a kasszához férkőzhetett, kivett abból annyit, amennyivel a munkáltatója “megrövidítette'’. A fizetésjavitásnak ezt a módját azonban a bíróság nem helyeselte és hősünk most a börtönből küldözgeti a segítséget kérő leveleket. Nem dolgoznak A 20—22 éves J. sem tudja, vagy nem akarja megtartani munkáját, ha a rokonok már el is helyezik valahová. Pár napon belül már veszekedést kezd valamelyik munkástársával. Legutóbb, amikor azért rászólt az előmunkás (foreman), azt úgy vágta mellbe, hogy keresztülesett az aj tón. A 18 éves Ibi (ez leánynév), akit gyermek mellé vettek fel, bennlakással, tehát koszttal és heti 25 dolláros fizetéssel, szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy csak az általa megszabott munkát hajlandó végezni s bizonyos órákban elzárkózott a szobájába, tekintet nélkül arra, hogy a gyereket akkor kellett volna-e őrizni, vagy sem. Avagy ott van a már 60 éven felüli Mrs. F. esete, aki most azt panaszolja, hogy ahol házimunkát kapott, még az edényeket is neki kellett elmosni, holott Magyarországon soha mosogaíóvizbe nem tette a kezét, azt “otthon” a cselédek végzik, — mondja durcásan. — Hát akkor miért jött ki? — kérdezik tőle. — A jóisten tudja? — válaszolja. — mindenki jött, hát én is jöttem. És itt van a 26—27 éves Gyuri; szép szál, intelligens fiú, most mégis a börtönben van lopásért és erőszaktétel kísérletért. Ahányról csak említést tesznek a munkásLár- sak, (nagyon kevés kivétellel) mindre nagy a panasz. Már közbeszéd tárgya az is, hogy milyen botrányosan viselkednek a los-angelesi Magyar Házban, ahonnan éppen azért sokan elmaradnak. Megismétlem: van kivétel is, de nagyon kevés. Egyik munkástársunk például elbeszélte, hogy neki igy panaszkodott az egyik kivételt képező menekült: “Már nem járok a Magyar Házba, szégyenlem az odajáró menekültek botrányos viselkedését és nem akarom, hogy engem is közéjük számítsanak”. Nyomorognak Az ünnepeltetés napjai persze már elmúltak, csak a háborús feszültség emeléséből élő ultra- reakciós szervezetek használják ki őket további propagandájuk céljaira, de segítséget már nem igen kapnak. Pedig loholnak egyik helyről a másikra a véleményük szerint “nekik kijáró támogatásért”. Annyira elvárják az ilyen támogatást, hogy felülnek mindenféle meséknek. Hirdetik, hogy a Baj társak Szövetsége, a Magyar Szövetség, a Joint, a református egyház meg ki tudja miféle más intézmények milyen nagy összegeket gyűjtöttek össze a részükre. Már azt is rebesgetik, hogy 30,000 dollárért nagy birtokot vásároltak Ausztriában, közel a magyar határhoz, odaviszik őket, hogy közel legyenek a hazamenetelre, ha ott megdöntik a mai rendszert. És ha figyelmeztetjük őket, hogy ezek minden alapot nélkülöző mesék, még nekik áll ' feljebb. És ugylátszik, igy van ez más országokban is, nemcsak az Egyesült Államokban. Ezt bizonyítja például a “Reformátusok Lapja” áprilisi számában megjelent az a panaszos levél, amelyet egy olaszországi táborból küldtek a már kiábrándulás előtt álló “szabadságharcosok”. Ezt a levelet az őket egyszer már meglátogató Kallós Árpád lelkészhez Írták s mintegy hivatkoznak rá, hogy a levélben adott panaszukkal nem túloznak. Ebben a levélben ilyesmiket Írnak: 14 hónap keservei “Te láttad saját szemeiddel és tapasztaltad, hogy élünk. Igazat adtál elégedetlenségünknek. Láttad istállóhoz hasonló szobáinkat, fülkéinket, amikben immár 14 hónapja vegetálunk. Láttad kegyetlen helyzetünket, láttad nélkülözéseinket. “Körülnéztél a táborban, a nyirkos betonos fülkékben s megdermedtél a látottakon. Kereső tekinteted nem talált egy széket, egy asztalt; nem látott lepedőt, párnát. Kérdőn néztél reánk és elpirulva tetted fel a kérdést: “Nektek nincsen semmitek sem? “De igen, — volt a válaszunk, — s megmutat— jelenti Dr. K. Z. A mai Magyarország gyalázásából “karriert” csináló newyorki kuriózum, a szönyszülött “ember”, legutóbbi számában állítólagos levelet közölt egy állítólagos magyar színésztől, aki állítólag résztvett a budapesti Fővárosi Operettszinház romániai túráján. A túrán, az “elévülhetetlen” Honthy Hannával a főszerepben, a Csárdáskirálynőt adták elő. A levél a következőképpen jellemzi a hatást, amelyet a darab az erdélyi magyar hallgatódéit ból kiváltott: “Amikor Vándory Gusztáv, Ferenc József tá-v homoki uniformisában ‘ferencjóskai” pofaszakállal megjelent HONTHY HANNA előtt a színpadon, estéről estére olyan jeleneteknek voltunk tanúi, amilyeneket nem lehet elképzelni. Tomboló szinte őrjöngő tapsviharban dübörgőit a terem, éljeneztek, hurráztak, brávoztak az emberek. Sirí ott mindenki öreg, fiatal, férfi, asszony és tűk agyonra használt csajkáinkat, a fatuskókat, amelyek a székeket helyettesítik, valamint a harmadik pokrócot, ami egyben a lepedő is. “Latrináról csak annyit mondhatunk, hogy mocskos-piszkos, undorító valami. Ennyi elég is róla. És kérdezted, hol van a kút? Itt kút nincs, a vizet a latrinákból vesszük, vagy a mosodából, ha az nyitva van, de délután hat órakor bezárják. “Pénzzel hogy álltok? — kérdezted. Sehogy sem, nálunk az játssza a legkisebb szerepet: alig és csak néha akad. Az is csak úgy, hogy az élelmi jegyre kapott szűkös élelemből adunk el valamit, tojást, sajtot, kenyeret s aztán annyival Levesebbet eszünk. Megpróbáltunk lemondani a dohányzásról is, de nem megy, az idegesítő körülmények még többet kívánnak, nekünk az leveze- tőleg hat. “A tábort szögesdrót-kerités veszi körül; azon átmászni nem igen tanácsos. Ha a faluba megyünk, le kell adni az étkezési jegyünket, amit visszatértünkkor visszakapunk. Hát hol itt a szabadság? Hol a nyugati humanizmus? A hasonlat “Otthon, szép hazánkban* dolgoztunk s ha nem is keresnünk súlyos ezreseket, de emberibb módon éltünk. Rendes lakásaink voltak, voltak székeink, asztalaink és ágyneműink. Voltak könyveink, újság, rádió, minden, ami szükséges a mai ember egyszerű normális életéhez, önálló egzisztenciák voltunk, rendelkeztünk bizonyos mértékig önmagunk felett, mert ehhez minden egyes embernek joga van. De ha most ezeket megemlítjük, egyszerűen kommunistáknak neveznek, sőt megbélyegeznek. * “Tehát ha nincs különbség itt és ott között, akkor inkább ott. Szabadság sem itt, sem ott. Ha már halni kell, akkor haljunk meg otthon és pihenjünk hazai rögben; legalább szeretteink kijöhetnek sírjainkhoz. De igy, ily körülmények között ittmaradni éveken át? Amig a tüdővész megtizedel bennünket? Érdekes, hogy ezért nem felet senki? “Vagy talán meg akarják törni a jellemünket? Égre kiáltjuk: Nyugat, ezt te engeded? Avagy te akarod? Szabadságot igéitek és szabadság helyett lepratelepen gyötrődünk. Mi ezt nem vártuk, nem ezért áldoztunk fel annyi fiatal életet, hogy most itt sorvadjunk el a kinok kínjai között!” A konklúzió A nagyon terjedelmes levélből talán elég ennyi idézet is. Ez is eléggé mutatja, hogy most már általuk is milyen értékesnek látszó életmódot hagytak ott a külföldi csábításra hallgatva. Azért ott is, meg itt is azzal fenyegetőznek, hogy ha nem fordul jobbra a sorsuk, hát VISSZAMENNEK. És ettől ijedt meg a reformátusok lapja is, mert megírják, hogy “megértik a szörnyű elkeseredést”, tehát fühöz-fához fognak fordulni segítségért s addig is IMÁDKOZNI FOGNAK ÉRTÜK, mig valami segítség érkezik, amire bizony nem sok kilátás van. Ebben az egész dologban talán az a legembertelenebb, hogy a háborús célt szolgáló intézmények. — hivatalosak, félhivatalosak és az abból élő kis kullancsok, — még most is csak propaganda célra igyekszenek felhasználni ezeket az állítólag "megzavart” gondolkodású embereket. És azok, akik ezt nem veszik észre, valóban zavart agyuak, vagy oly megromlott jellemüek, hogy Magyarország igazán jóljárt, amikor megszabadult tőlük. izéje “Az Ember” kisgyerek. Ilyet még nem látott a világ”. Szóval még a kisgyermekek is sírnak Erdélyben, amikor Ferenc József tábornoki uniformisában jelenik meg egy színész a színpadon! Hej, visszasírják, a jó öreg Ferenc Jóskát! Visszasírják azt az embert, aki 18 éves korában Aradon kivégeztette a magyar szabadságharc 13 tábornokát és aki 60 évvel később Vilmos császár ágyutöltelékének adta el a monarchia minden népének SZine javát, köztük a magyart is! Ezt a bődületet érdemesnek tartotta K. Z. izéje, az ember leközölni, csakhogy kihasználhassa a levél végén levő magyargyalázó megjegyzést. Hát sírni, igazán lehet és érdemes. Ha nem is az erdélyi magyarságnak a Csárdáskirálynő előadásán. hanem amerikai magyaroknak, hogy Amerikában még mindig lehet üzletet csinálni, a magyar nép és az emberi értelem gyalázásából. “MÉG A GYERMEKEK IS VISSZASÍRJÁK FERENC JÓSKÁT”