Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-05-15 / 20. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 15, 1958 *^et/e/efä cl f£e -//CeJtúó% ej* Megint hitvallást hirdetnek az urak Tisztelt Szerkesztőség! A Torontóban megjelenő Magyarság április 19-i számában Dömötör Tibor, evangélikus lelkész tollából cikk jelent meg, “A magyar szabadság- harcosok hitvallása” címen. A kéthasábos, hosz- sau cikket nem akarom teljességében idézni, mert “csak” 13-szor“vallja” magyarságát. Hogy menynyire magyar, azt csupán egy vallomásával akarom bizonyítani, mert ezt mondja: ...“Valljuk, hogy mártírjaink azok, akik az első kommunizmus áldozatai lettek 1919-ben és hőseink azok, akik leverték az 1919-es kommunizmust”. “...Valljuk, hogy a szabadságharc nem ért véget, hanem egyre nagyobb erővel folyik tovább az emigrációban”. Ez a nagy magyar lelkész, aki annyira veri a mellét, a román és cseh urakat, akik fegyverre) leverték a magyar tanácsköztársaságot, tartja nagy magyar hősöknek. Rév. Dömötör látszólag azért irta a cikket, hogy az idejött “szabadságharcosok”-nak adjon hitvallást. Bármilyen kicsi is az én szememben ezeknek a tekintélye, nem hiszem, hogy egyik is magáévá tenné Dömötör lelkész hitvallását. Valahogyan az az érzésem, hogy ő sem nekik szánta. De csodálkozom, hogy Kenessey ur nem figyelmeztette őt arra, hogy hát “Tibikém, lekéstél az egész vacakkal. . . mert már Mindszenty régen megelőzött... s a newyorki fasiszták, a grófok és bárók, a nagy és kis ferkók már jól eléd vágtak... Te öregem kimaradtál azokból a bizonyos morzsákból, melyek a Szabad Európa Rádió és a U. S. State Department asztaláról lepotyogtak. . . Ti és a ti fajtátok eladta Magyar- országot a külföldnek és még mindig pénzt szeretne kovácsolni belőle, s nem bánja, hogy kinek okoz ezzel bánatot, vagy szenvedést”. Volt Magyarországon földosztás, s volt államosítás. s ma a magyar paraszt a román, vagy cseh paraszttal együtt a saját földjét uralja. Ezek pedig csak sírjanak a régi, jó idők után. Azok már nem jönnek vissza! Magyarországnak van ezeréves történelme, de az ország sorsát nem reájuk fogják bízni többé. S bizony nem is hiszem, hogy lenne már ma egv olvan “szabadságba rcos”, aki nem ismeri fel milyen nagy hazugságnak lett az áldozata, különösen, ha kereset nélkül, üres gyomorral járja az utcákat. Azt sem hiszem, hogy a morzsából nekik még jutna valami! Egy öreg emigrált magyar Jövőre a Union Square-en találkozunk Tisztelt Szerkesztőség! Nagyon csalódottan olvastam a május 8-iki számban megjelent beszámolójukat a New Yorkban megtartott május 1-i ünnepségről. Véleményem szerint ennek jelentőségével sokkal bővebben kellett volna foglalkozni. Először is ki kellett volna hozni azt, hogy a Carnegie Hallban 2,500 ember jelent meg a new yorki Worker hívására felújítani azt a harcos szellemet, amit 1886 óta a május 1-i felvonulások képviseltek ebben az országban és amit az utóbbi években a munkásmozgalom ellen indított hidegháború be akart teljesen szüntetni. A Carnegie Hallban megjelent tömeg amellett is tanúságot tett, hogy az amerikai reakciónak az a célja, hogy tönkretegye a munkásmozgalom élcsapatát, az amerikai kommunista pártot, szintén nem sikerült. A tiz év óta folyó támadások, bebörtönzések, üldözések meggyengítették ugyan a mozgalmat és ehhez hozzájárultak azok a vezetők is, akik egyéni gyengeségükből kifolyólag ha- sonlottak meg és távoztak el a harc mezejéről. De én úgy hiszem, hogy ez a május elseje és ehhez hasonló összejövetelek uj erőt fognak önteni a kételkedőkbe. Az amerikai munkásságnak jelenleg szüksége van jobb és biztosabb vezetésre, mint ami jelenleg van a szakszervezeteken belül, hogy harcolhasson a munkanélküliség egyre nehezebb gondjai ellen egy jobb jövőért. Amiről szintén nem jelentett a Magyar Szó, az a számos május elsejei összejövetel, melyek Amerika különböző városaiban voltak megtartva ez évben. Igaz, hogy nem voltak oly sikeresek, mint máskor, az angolnyelvü munkáslap szerint, de mindegyik arra mutat rá, hogy az utóbbi években észlelt terror és a bizonytalanságok utat engednek azon szükségszerűségnek, hogy a munkásosztály ujult erővel és bizalommal lépjen a politikai és gazdasági küzdőtérre. És ha a spicli Lautner azért jött el a Carnegie Hall elé, hogy piszkos munkájának a gyümölcsét élvezze, hát nagyon csalódhatott. A munkások tömegei undorral és megvetéssel néztek végig rajta, amint ott állt a 7-ik Avenue sarkán szaktársaitól körülvéve. Ha provokálni jött, hát az sem sikerült, mert egyikünk sem piszkol- ná be kezét avval, hogy ráemelje. Miután láttam elhízott, züllött alakját, a tömeg a Carnegie Hallban nagyon felemelő hatást tett reám. Remélem, hogy New York munkássága jövőre ismét a Union Square-en fog találkozni május elsején. Newyorki öreg munkás Részletek egy magyarországi levélből Kedves Bátyám! Abból, amit az ellenforradalom után a magyarországi helyzetről előzőleg Írtam, hogy politikailag erősödtünk, de gazdasági téren két évre visszaestünk, ezen utóbbi nem állja meg a helyét, mert két év sem kellett, hogy a gazdasági helyzet rendeződjön. Munkanélküliségről nem lehet beszélni, még az ellenségeknek sem. Emelkedett a munkások reálbére fa a dolgozó parasztok jövedelme. A dolgozók szépen öltözködnek s nagyobbak az igényeik. Községünket meg sem ismerné, sok szép uj házat építettek a “nincstelen” parasztok, akik azelőtt cselédházakban laktak. Sok uj középület épült, mint tanácsháza, óvoda, bölcsőde, a grófi kastélyt iskolának alakították át. Jó és portalan müut vezet a községen keresztül. Szeretettel: Pista Mondják mag az igazat Tisztelt Szerkesztőség! Bocsánat, hogy zavarom önöket, de szükségesnek látom, mivel tudom, hogy a Magyar Szó az igazság harcosa és e pár sornak helyet fognak adni. A newyorki WBNX—1380 ke. állomás magyarnyelvű adását hallgattam április 27-én. Többek között a következőket mondtál^: Egy new^yorki hölgy nemrégen Budapesten járt és visszatérve beszámolt tapasztalatairól. Pl. azt állította, hogy a vonatok ablaküvegei helyett papirost talált, a budapesti állomások olyan piszkosak voltak, hogy alig lehetett ott járni s még nylon harisnyája is elszakadt. Állítólag előző nap sertéseket raktak be a vonatokba és förtelmes bűz terjengett. Az autóbuszok és villamosok régimódiak és piszkosak, stb. Szeretnék válaszolni ennek a hölgynek, aki — úgy látom — dupla sötét szemüveggel járt-kelt és főleg rosszindulattal s egy cseppet sem tárgyilagos. Hogy a vonatablakokat papírral pótolják nem ma, hanem 13 évvel ezelőtt volt, vagyis a második világháború végén, amikor az ország romokban hevert. Ma már nincs ez! Az is valótlanság, hogy az állomások piszkosak, mivel külön állandó személyzet van arra, hogy tisztántartsa s emellett szemétgyűjtő dobozok is elég sűrűn vannak felállítva amibe az emberek a szemetet dobják, nem úgy, mint New Yorkban tapasztaltam. Az autóbuszok szintén vannak olyan modernek, mint az itteniek, sőt! A magyar “Ikarusz” autóbuszt még az egyiptomi piramisok környékén is látni lehet s elég szép számmal más országokban is, ahová exportálják. Az autóbuszok és villamosok tisztaságát is összehasonlíthatjuk a newyorki bus és subwayval. Budapesten minden forduló után kisöprik a jármüveket, úgyhogy szinte állandóan tiszták, de itt a subwayn ugyancsak meg lehet botlani a sok “Daily News”-ban. A város tisztaságáról még csak annyit, hogy az illető hölgynek ajánlom, hogy jobban nyissa ki szemét New Yorkban. Én már sok külföldi városban megfordultam, de annyi sok szemetet és rossz bútordarabot az utcán sehol sem láttam, mint itt. Még egyet! Nem tudom, hogy a hölgy melyik sertés, vagy marharakodó teherpályaudvaron járt, mert állítása olyan valótlanság, amit sajátmaga sem hisz el, mert egyik budapesti személypályaudvaron sem raknak be és ki állatokat! Erre csak azt mondhatom, hogy ez a legnagyobb í-osszindulat! Nem állitom, hogy nincsenek hibák, vagy kisebb fogyatékosságok az óhazában. De mit szólna ez a hölgy, ha az ő hazáját hái'omszor úgy lerombolták volna mint Magyarországot s háromszor saját erejéből felépítette volna, s ennek ő is részese lenne? Ha volna benne egy kis lelkiismeret, más véleménye lenne önagyságának. Ajánlom, hogy menjen orvoshoz, mert vagy az idegeivel, vagy a szemével van baja! Végül csak annyit, hogy ezeket a sorokat egy olyan magyar munkásember Írja, aki igen rövid ideje tartózkodik itt s az otthoni eseményekkel és tényekkel tisztában van. Ezért tartottam szükségesnek felhívni figyelmét ezekre a sötét valótlanságokra. Tehát vagy igazat mondjunk, vagy semmit, mert a “hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”. Köszönöm szívességüket levelem közléséért (amit remélek) és kívánok a Magyar Szónak további jó és eredményes munkát. B. M., ujamerikás Lsvél a New York Times-hoz Egy felháborodott olvasó Írja: “Már unom hallgatni Dr. Libby és mások la- mentálását, hogy a H-bomba lecsapódása nem ártalmasabb, mint egy világitó karóra kisugárzása. Senki sem eszi meg a karóra világitó számait, Dr. Libby, de mindnyájan esszük a stroncium 90-et és a bombáiból lecsapódó többi mérget. Ha tudni akarja, hogy mi történik olyanokkal, kiknek belsejébe rádióaktiv fém kerül, hadd juttassam eszébe az “óralap lányokat”, azokat a szerencsétlen teremtéseket, akik az óragyárban a számlapot festették és nyelvükkel hegyezték az ecsetet. Testük csontalkata fokozatosan elmorzsolódott, mig teljesen széjjelesett. Mindannyian meghaltak”. R. A. F., Chicago, ápr. 17, 1958 Mintha temetésről jönnének Tisztelt Szerkesztőség! Itt küldöm előfizetésem. Panaszkodni is tudnék egy egész oldalra valót. De nincs semmi értelme. Annyit azonban irhatok, hogy amikor az utcára megyek vásái'olni, nézem az embereket, akik úgy járkálnak, mintha temetésről jönnének. Csak az iskolás gyermekek képeznek kivételt. J. M. V., Ohio Egyedülálló munkáslap Tisztelt Szerkesztőség! Itt küldök 5 dollárt lapunk 55 éves jubileumára. Kívánom, hogy sokkal kevesebb gonddal érjék el a második 55 évet. Jó egészséget kívánok az egész kedves, fáradságot nem ismerő, iró- kiadó- és nyomtató gárdának, hogy továbbra is eljuttathassák az olvasókhoz ezt az egyedülálló munkáslapot, melyből sokat lehet tanulni mindennapi helyzetünket illetően. Őszinte tisztelettel: Johnsonné ■ír Tisztelt Szerkesztőség! Mellékelten küldjük lapunk megújítását. Szeretnénk többet küldeni, de igen lehangoltak vagyunk mi itt most. Ugyanis a bányászok mind munkanélküliek és mint mondani szokták, csak a boldog isten tudja, hogy később jobb lesz-e, vagy még rosszabb. Mr. és Mrs. B. Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával VWVVVVVVVWVVWWW' <: Olvasóink <; hozzászólnak ;j a közügyekhez <;
