Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-05-15 / 20. szám
Thursday, May 15, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ SZALMACSÉPLES ili1i i!Ií i i iI!i1i i í í i i í11i í!!i iISli111iIi11i;i i111i1!!U1111í11II11 i11i í! i i 1111 “NEM MINDEN A PÉNZ” Az amerikai lapokban gyakran találunk megjegyzéseket, melyek különböző cinikussággal bírálják az angol társadalmi reformokat, melyeket az évekkel ezelőtt hatalmon lévő munkáspárt törvényesített. A “közsegélyen élők országának" (Welfare State) hívják Angliát, mivel ott olyan törvényeket vittek a gyakorlatba, mint például a munkaidő és munkabér meghatározása mellé behozták az államosított orvosi és kórházi ellátást. Más szóval, próbálták megközelíteni az értelmes embernek azt a rég óhajtott vágyát, hogy születésétől kezdve egészen a haláláig a biztonság érzetének tudatában élhessen boldogan, gondoktól mentesen. Persze nálunk ezeket a törekvéseket hires ro- vatiróink, szerkesztőink és orvosaink nemcsak leszólják. hanem kimondottan ellenséges magatartással fogadják, azza"l a megokolással, hogy az altalános jólét és biztonság degradálja az embert és meggátolja szabadságában. Természetesen mi ezt a magatartást sohasem fogadtuk el, sőt visz- szautasitjuk, mert szerintünk az emberiség gazdasági és' társadalmi biztonsága a legfontosabb célkitűzése civilizációnknak, mivel a biztonság érzete nemcsak megcsillogtatja az ember egyéniségét, hanem teljesen megváltoztatja viselkedését úgy családja körében, mint kívülálló környezetében is. A biztonság érzetének tudata főképpen abból áll, hogy legyen az embernek munkája, ha dolgozni képes, megélhetése, ha munkaképtelen és ha nyugdíjas, s kényelmes szakszerű kórházi ápolása, ha beteg. Ennek biztosítása azután olyan generációt nevelhet, melyre rá sem ismernének elődeink, a történelmi összehasonlítások pedig szinte hihetetlenné válnak az uj generáció számára. De térjünk csak vissza arra a megállapításra, hogy a pénz nem minden. Angliában a közelmúltban megejtett véleménykutatás roppant érdekes eredményt mutatott. Az ország különböző társadalmi rétegéhez tartozókhoz tettek fel kérdéseket, melyek közül többek között a következőkre kértek választ: az ön foglalkozásában mit tart fontosabbnak, a pénzt, kellemes munkásíársak társaságát, előléptetést, általános biztonságok, vagy egyebet. Mielőtt azonban a válaszokat analízis alá vették volna, a munkaadók szövetsége bejósolta, hogy a dolgozóknál a legfontosabb lesz, vagyis első helyen fog szerepelni a pénzcsinálás lehetősége, azután a munkakör érdekessége, az egészséges gyári viszonyok, majd a kellemes munkatársak értékelése. Legnagyobb meglepeté- iiskre azonban nagyon tévedtek, mert a "közsegélyek országában" élő munkásság a következőképpen szavazott: a kellemes munkástársak között dolgozni — vélemény kapta elsőnek a legtöbb szavazatot. Utána sorra következett az előmenetel lehetőségének fontossága, jó munkakörülmények és az ezzel járó hangulat, több gyakorlat szerzésére való alkalom, az általános műveltség javítása, szervezettség, biztonság és az egyéniséghez legjobban illő munkabeosztás. És csak ezek után jött a pénz említése, amely szerint a szolgálat, szaktudás és beosztás alapján kívánja megállapítani a béreket. Tehát egy szó mint száz, a mai kor gyermeke nem pénzhaiszának kíván kizárólagosan áldozni, hanem inkább művelődni akar egy általánosan biztosított környezetben, ahol emberhez igazán méltó boldogságban élhet korának végső határáig. A fentieknek érdekes igazolására szolgál Anglia volt miniszterelnökének, az egykor hatalmas főurnak, Lloyd George-nak á fia, aki származásához illően befolyásos társadalmi állást és rangot örökölt apjától és most Richard George álnév alatt New York állam egy kis városkájában, Mount Kiskóban él és 68 éves korára számológépen dolgozik heti 68 dolláros fizetésért. Amidőn a szemfüles-újságírók felfedezték kilétét és megkérdezték, hogy miért nem él rangjához és társadalmi állásához méltóan, egyszerűen azt felelte, hogy: “ő nagyon meg van elégedve az egyszerű emberek igénytelen környezetében és társaságában és feleségével együtt nagyon boldognak érzik magukat igy, ahogy vannak, mivel ebben a környezetben az embert aszerint bírálják, amennyivel a mások öröméhez és boldogságához Valamikor, ha már nem lesz öldöklő fegyver a földön és az emberek békés termeléssel és az élet élvezetével fogják idejüket tölteni, fejcsóválva fognak olvasni a mai időkről, amikor állandóan békét hangoztatva, a politikusaink mindent megtettek, hogy a béke lehetőségét megakadályozzák. A “béke megőrzése” jelszavával gyártották az újabb s újabb öldöklő és még tömegpusztítóbb fegyvereket. A nagy igyekezetben rövid időn belül elavultak és célszerűtlenekké váltak olyan fegyverek, melyeket még nemrégen az adófizetők sokbilliós megterheltetésével állítottak elő, mert jöttek az újak, a jobbak és még drágább fegyverek. Az egyetlen cél, amire ezeket a drága fegyvereket felhasználták az volt, hogy rémítsék létezésükkel, az emberiséget és életben tartsák a hidegháborút, amig a tudományos kutatásokat újabb fegyverek felfedezésére állították be. Nem más ez, mint az ember agyképességének, teremtő erejének elprédálása ami ugyanakkor az emberiség szenvedéseinek fokozásával és jövőjének veszélyeztetésével jár. Az atombombázók után a távlövegek ■ Mialatt az Egyesült Nemzetek biztonsági tanácsa a sarkvidéki ellenőrzés élettelen, a békét semmiképpen sem szolgáló falován lovagol, addig felmerül egy néhány kérdés evvel kapcsolatban. Az atom- és hidrogénbombákat szállító repülők sebességét tekintve, azt mondhatjuk, hogy a Szovjetuniót körülvevő támaszpontok arányla- gos közelségben vannak elhelyezve és mégis néhány órába kerül, mig egy ilyen repülő a támaszpontról elindulva célpontjához ér. Működése a békét veszélyezteti, amennyiben számos lehetőséget nyújt a fegyveres összecsapásra és Lodge által az Egyesült Nemzetekben ajánlott ellenőrzési formula csak növeli ezeket a veszélyeket. Ezzel szemben még nem beszéltek hivatalos körökben arról, hogy milyen védelmi intézkedések szükségesek a gyorsan fejlődő rakétalövegek ellen? A rakétalöveg ugyanis a bombázók 4—5 órás sebességével szemben 30 perc alatt teheti meg a célpontjához vezető utat. Fele útját. vagyis az ország határáig 15 perc alatt teszi meg. Amig a bombázó útban van, még van egy kis idő arra, hogy a jelzőkészülék esetleges tévedését észrevegyék, gyors határozatot Kozzanak és a bombázót utjából visszahívják. Nem úgy a rakétalövegnél. 15 perc alatt nem lehet megmér sitani a határozatot és ha gyorsan működő agyak mégis megtennék, hiába volna, a raké.a löveget nem lehet visszafordítani utjából. A táv-i’akétalöveg elleni védekezés (antimissile- missile) épp oly veszéllyel terhes. Mire a Dew Line (a légürben közeledő testeket jelző rádár- késziilék) egy közeledő tárgyat jelez, már nincs idő az elnökkel érintkezésbe lépni, akár az irodájában, akár a golfpályán van, és intézkedését kivárni. Valójában, hogy a rakétalöveg elleni rakéta hatása legyen, vagyis, hogy a felénk jövő ráké talöveget útjában feltartóztassa és elpusztítsa, az csak úgy érhető el, ha azt egy bonyolult elektromos gépezet indítja útnak, amit viszont a rádár- készülék hoz gépiesen működésbe, mihelyt a mozgó vagy közeledő tárgy a jelzőkészüléken megjelenik. *qE«9£aSBE3aBEB58UESi£gSBE3EE3aEBHflfiaBfllH hozzájárul”. Ha összerakjuk az emberi élet mozzanatainak darabkáit, akkor világossá válik előttünk, hogy nem csupán technikai műveltségében fejlődik az ember, hanem lelki érzéseiben és elképzelésében is. A müveit, megértővé fejlődött embert köny- nyebb kielégíteni anyagi szükségleteiben, mivel az általános biztonság érzése teljesen maga alá gyűri nála az anyagiasság utáni vágyakozást, mert tisztában van azzal, hogy ezt csakis mások rovására érheti el, — a másoktól elvett dolgokat tudja csak a saját maga számára összehalmozni. Hogy azután ennél a folyamatnál hol vész xl az ember szabadsága, azt nehéz megmondani. Egy azonban bizonyos: azok érvelnek ezzel, akiknek érdekeit esetleg veszélyezteti az emberi lélek természetes beállítottságának ezirányu fejlődése. Mindenesetre, érdekes időket élünk, mégha a gyehenna tüzével játszunk is. És az élet eme fenséges érdekességét ellopni többé már nem lehet. A többit pedig bízzuk a holnapra, értelmünkhöz méltó derűlátással. És mi lesz ha a rádárkészüléket egy hulló meteor vagy más fel nem ismerhető test hozza működésbe, mint ahogy már megtörténtek ilyen tévedésen alapuló jelzések, amire a Stratégiai Légierő útnak indította bombázóit a Szovjet határa felé? Az előbbi esetekben, mint említettük, még volt idő a tévedés felismerésére és helyrehozására, azonban a rakétalövegek elindítása után, erre sem idő sem lehetőség nem lesz. A megfigyelő állomások Vizsgáljuk meg azt, hogy az ellenőrzés és megfigyelés hogyan működne. A bombázó gépek állo- rrtásait, hangárait légi ellenőrzés által meg lehet, figyelni. Távlövedékeket azonban úgy el lehet, rejteni, hogy a légből nem fedezhetők fel. A közeljövőben olyan mozgatható állomásokat terveznek építeni távlövegek részére, amelyeket hely- ről-helyre lehet tolni. Légi ellenőrzés tehát nemi. oldhatja meg a távlöveg problémáit. Megfigyelő állomások napi többszöri jelentést a gyakorlatokat, végző bombázókról esetleg meg nyugtatólag hat mindkét oldalon, habár milyen bizonyíték van arra, hogy a gyakorlatban levő bombázók útközben nem kapnak utasítást a támadásra ? De mit tehetnek a megfigyelők a távlövedék állomásoknál? Tegyük fel azt a valószínűtlenséget, hogy az ellenfél megengedi a megfigyelők nek, hogy sürgőnyileg küldjenek értesítést a távlövegek elindításáról. Ez csak néhány perccel előzné meg a rádárkészülék jelzését. De mi történik, ha az ellenfél elfogja a megfigyelőket? Mire fog gondolni bármelyik fél akkor, ha a szokásos — mondjuk — félórás jelzés, hogy minden rendben van, elmarad. Jelentheti ez azt, Irogy valami elromlott és jelentheti azt is, hogy meg indult a támadás. Hogyan lehet határozni azokban a szörnyű végzetes pillanatokban, hogy várni kell-e vagy meg kell nyomni a gombot a kölcsönös öngynikossagra? Ez a lidércnyomás lebeg a szem előtt és ez a lehetőség teszi az Egyesült Nemzeteknél folyó vitát olyan irreálissá. A megfigyelésre vonatkozólag nem áll fönn az a helyzet, hogy az egyik ajánlja, a másik meg nem hajlandó hallani sen* róla, amint azt az újságok cimfejei el akarják, velünk hitetni. Az igazság, amint az a vitából kivehető az, hogy 1955 május 10-én a Szovjetunió megfigyelő állomások létesítését ajánlotta fontos stratégiai pontokon, u. m. kikötőkben vasúti gócpontokon, fő útvonalakon, repülőtereken, ahol a mozgósítás jelei könnyen észrevehetők. Április 29-iki, az Egyesült Nemzetekhez benyújtott javaslatában a Szovjetunió azt ajánlót ■ ta, hogy “a váratlan támadás megakadályozását; szolgáló intézkedéseket” tárgyalják meg a csúcskonferencián. Szóval mindkét ország foglalkozik' a szükséges ellenőrzés gondolatával csak a meg közelítésük nem ugyanaz. Mr. Lodge, Amerika, küldötte idézte Eisenhowernak Bulganinhoz in tézett 1955 okt. 31-iki levelét, amelyben azt aján lotta, hogy Eisenhower “nyílt egek’’ propoziciójn mellett tárgyalják meg a Bulganin ajánlatát a talajon elhelyezett megfigyelő állomások kérdését is. Ebből következtetik, hogy jóakarattal a nézeteltéréseket el lehet tüntetni. Mindamellett ma már nem is az ellenőrzés mi- nemüsége a fontos, miután rövidesen idejétmúlttá, válik. Sokkal fontosabb már a figyelmet olyan tárgyalások megtartására fordítani, mely nem • zetközi távlöveg-elienes egyezményt hozna létre. Arra van szükség, hogy idejekorán gátolják meg a tövlövegek tömeges gyártását. Ha ezzel soká ig várnak, akkor késő lesz és akkor az emberisé • get ez az újabb lidércnyomás fogja feszültségben tartani. Amerikai közéleti megfigyelők úgy érzik, hogy kormányunknak ilyen irányban kell eddigi állás pontján változtatni. I. F. Stone kommentátor május 5-iki lapjában azt Írja, hogy Lodge basás kodó magatartásával-és előregyártott többségével meggátolta a szovjet javaslat gondos megiárgya ■ lását. Mi volna, ha fordítva lenne a dolog? Nyugodtan fogadnánk-e, ha Moszkva küldene mifelénk atombombákkal rakott géneket és avf mon daná, hogy azok nem követhetnek el tévedést. Azt is ajánlja Stone, hogy jó volna kiv‘ sgáí • ni, hogy vajon a Pentagon miért épn moh hozta nyilvánosságra a Stratégiai Légierő bomba repülő gyakorlatait a Szovjetunió irányába? Csak nem azért, hogy a csúcskonferencia előtti atmoszférát megmárgezze? OLVASÁS KÖZBEN írja: Márky István 7 m—m*. mmmtm *