Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-05-01 / 18. szám
rmxrsday, May 1, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ a. VITA A SZOVJETUNIÓBAN A POLITIKAI GAZDASÁGTAN TANKÖNYV UJ (HARMADIK) KIADÁSÁRÓL A Szovietui:r:aan sajtó aiatt van a Politikai gazdaságtan tankönyv harmadik kiadása. Az uj kiadás jelentős változtatásokat tartalmaz és kiküszöböli az előző kiadások fogyatékosságait. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Közgazdaságtani Intézete 1957 szeptemberében, elméleti és gyakorlati közgazdászok bevonásával, K. Osztrovityanov akadémikus vezetésével megvitatta a tankönyv uj kiadásának előkészítésével kapcsolatban felmerült problémákat. Az 1957 szeptemberében lefolyt vitát, a tankönyvben végrehajtott fontosabb változtatásokat, a Voproszi Ekonomiki c. folyóirat 1957 novemberi számában közölt ismertetés alapján röviden a kivetkezőkben foglalhatjuk össze: Sztálin felfogása alapján a tankönyv korábbi kiadásaiban a termelőerők fogalmát leszűkítették : a termelőerőkhöz csak a szerszámokat sorolták és az embereket, akik a szerszámokat kezelik. A harmadik kiadásban a szerzők Marx és Engels meghatározásához térnek vissza, amely szerint a termelőerőkhöz tartoznak az összes termelőeszközök, tehát a nyersanyagfajták, energiaforrások is. Az egyik hozzászóló nem értett egyet ezzel a meghatározással. Véleménye szerint helytelen a munka tárgyát a termelőerők közé sorolni, mert a gazdasági rendet a szerszámok és az ember fejlődése határozza meg, nem pedig a munka tárgyának változásai. A tanácskozás előadója, K. V. Osztrovityanov, zárószavában részletesebben megindokolta a szerzői kollektíva álláspontját: ha a termelőerők fogalmából kimarad a munka tárgya, akkor a termelőerők fejlődéséből ki kell rekeszteni az energiaforrásokat, az atomenergia felhasználását, stb., holott az ^atomenergia uj korszakot nyit meg a termelőerők fejlődésében. A munkásosztály elnyomorodásának tételéről Pontosabban fogalmazza meg az uj kiadás a proletariátus elnyomorodásának tételét. Kifejti azt a két tendenciát, amely a kapitalizmusban a munkaerő értékének mozgását jellemzi. Amilyen mértékben fejlődik a technika és nő a munka termelékenysége, a fogyasztási cikkeket vagy a fogyasztási cikkek gyártásához szükséges termelőeszközöket előállító iparágakban, olyan mértékben csökken a munkaerő értéke és növekszik az értéktöbblet. Emellett megvan az ellenkező tendencia is, amely a munkaintenzitás fokozódása és a munkásosztály szükségleteinek növekedése következtében a munkaerő értékének emelkedésére irányul. A szerzők, amikor kifejtik, hogy a kapitalizmusban az általános tendencia a munkások reálbérének csökkenése, egyszersmind kiemelik az ellentétes tényezőket is, amelyekhez elsősorban a munkásosztálynak a béremelésért és a munkafeltételek megjavításáért folyó harca tartozik. Kimutatja az uj kiadás azt is, hogy a munkabér színvonala függ a kapitalizmus ciklikus fejlődésétől. Az ipari fellendülés periódusában kedvezőek a feltételek a béremelési harchoz, s a bérek gyakran emelkednek is — mig a válságok, depressziók és háborúk idején erősen esnek. A munkásosztály abszolút elnyomorodásának problémájával kapcsolatban a tankönyv elemzi a munkásosztály életszínvonalának kategóriáját. Ezt a munkásosztály életfeltételeinek összessége határozza meg: a névleges és a reálbér, a munkanélküliség, a munka intenzitása, a munkanap hossza, a gazdasági válságok, a háborúk és a mi- liíarizálás, a munkások-helyzete a gyarmati és félgyarmati országokban. A tankönyv megállapítja. hogy a munkások életszínvonalának csökkenése a reálbérek emelkedése esetén is bekövetkezhet, ha a reálbér emelkedése nem egyenlíti ki a munkaráfordításnak a munkaintenzitás fokozódása által előidézett növekedései. Az értéktöbblet törvényről Az uj kiadás kimutatja az ellentétes hatású tényezőket, amelyek bizonyos időszakokban korlátozhatják a dolgozók életszínvonalának süllyedésére irányuló tendenciát, sőt, az életszínvonal emelkedésére vezethetnek. Egyszersmind azonban kiemeli, hogy a kapitalizmus fejlődésének fő irányvonala a munkások életszínvonalának süly- lyedése. * Élénk vita alakult ki a kapitalizmus gazdasági alaptörvénye körül. Volt olyan felszólaló, aki támadta azt az álláspontot, amelynek értelmében minden egyes termelési módra egy gazdasági alaptörvény érvényes. Az előadó ezzel nem értett egyet, s rámutatott, hogy a gazdasági "alaptörvény kérdésének elejtése visszalépést jelentene a politikai gazdaságtan fejlődésében. A gazdasági alaptörvény meghatározása lehetővé teszi valamely termelési mód lényegének sajátos voltának jellemzését, valamennyi gazdasági törvényszerűségének egységes rendszerbe foglalását, mert az alaptörvény, amely meghatározza valamely társadalmi-gazdasági alakulat fő irányvonalát, kölcsönös összefüggésben és kölcsönhatásban van a szóban forgó termelési mód valamennyi gazdasági törvényével. Az uj kiadás megállapítja, hogy nincs a kapitalizmusnak két gazdasági alaptörvénye, egy a monopólium előtti és egy a monopolista szakaszra. A kapitalizmusnak csak egy alaptörvénye van: az értéktöbblet-törvény, de ennek megjelenési formái különbözők. A monopólium előtti kapitalizmusban az értéktöbblet-törvénv az átlagprofit és a termelési ár utján érvényesül, az imperializmusban pedig a magas monopolprofit és a monopolár utján. Az állami kapitalizmus Az állami monopolista kapitalizmusra vonatkozó meghatározás a régi kiadásban nem vette tekintetbe azt a fontos gazdasági jellegzetességet, amely Lenin szerint abban rejlik, hogy az állami monopolista kapitalizmus a termelés tőkés társadalmasításának sokkal magasabb foka. A kapitalizmus háború utáni fejlődésének uj jelensége a sajátos tipusu államkapitalizmus keletkezése azokban az elmaradott országokban, amelyek kivívták függetlenségüket. Az uj kiadás kimutatja az ilyen tipusu államkapitalizmus progresszív jellegét, minthogy ez az idegen, külföldi monopoltőke ellen irányul. Egyúttal megjegyzi, hogy nem helyes az államkapitalizmusnak ezt a típusát, amely elvileg különbözik a szocializmust építő országok államkapitalista szektorától, mint a szocializmus építésének sajátos útját tekinteni, ahogy ezt a gyengén fejlett országokban a nemzeti burzsoázia képviselői széles körben propagálják. A megélhetési költségek emelkedése tavaly 240—350 dollár körüli összeget ttett ki egy-egy család zsebéből. Az élelmezési költségek és orvosi kiadások emelkedése emésztette fel a letmagyobb összeget azoknál, akik bérelt lakásban laknak. A háztulajdonosoknál még az emelkedő kamatláb is is növelte a költségeket. A kaliforniai egyetem Heller-bizottsága San Fracnisco környékén tanulmányozta a megélhetés költségvetését/ 1957 és 1958-ra, ahol erősen fejlett az ipar és aránylag elég magas fizetési skála van. A Heller-költségvetásre úgy tekintenek, mint amely valóban megállapítja azt a minimumot, amelyre egy-egy családnak szüksége van ahhoz, hogy egészséges körülmények között, általánosságban megfelelő életszínvonalon élhessen. Egy négy-tagú családot vesz alapul, amely bérli lakását. s egy olyant, amely magánházat vásárolt. 1956-ban a-négytagu családnak heti $107.57 jövedelemre volt szüksége; 1957-ben $112.10-re, ami évi $239.11-el emeli a család szükségletét. Az átlagos lakás házbére kb. $18-al emelkedett a múlt év folyamán, a háztulajdonosok költségei viszont $127.78-al emelkedtek. A házak ára átlagosan $800-al emelkedett. Nagyobb összeget kellett lefizetni és a kamatlábat is 4 és fél százalékról 4 és háromnegyed százalékra emelték. 1956 szept.-től 1957 szeptemberéig 6 százalékos emelkedést jelentettek az élelmiszer árakban, de már azóta is történt emelkedés. Hat év óta csúcspontot ért el a megélhetési költség. A hús, csirke ára erősen emelkedett. Legalább 14 százalékos áremelkedés észlelhető a különböző húsoknál. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az átlagos fizetések az ország minden részében jóval alacsonyabbak, mint amit a Heller-bizottság elégségesnek talál. A Heller-bizottság szerint ennyi szükséges élelemre hetenként. Ez talán soknak látszik egyesek Az átmeneti korszak Több hozzászóló bírálta a szocializmus és a kapitalizmus közötti átmeneti időszakra vonatkozó fejezetek szerkezetét és tartalmát. Az előadó kifejtette, hogy az átmeneti időszak kérdéseit a tankönyv a Szovjetunió, a világ első szocialista, országának tapasztalatai alapján tárgyalja. Hivatkozott arra, hogy Marx is a Tőkében főképp egy ország, Anglia példájára támaszkodott, mert Angliában feljődött ki először a tőkés termelési mód, Anglia volt az ipari forradalom hazája stb. Az átmeneti időszak törvényszerűségei minden, szocializmust építő országra érvényesek, de ezek az általános törvényszerűségek az egyes országokban sajátosan érvényesülnek. Ebből kiindulva az átmeneti időszakról szóló rész tárgyalja a szocialista társadalom átalakulásának általános törvényszerűségeit, s külön fejezetekben jellemzi a népi demokratikus országok gazdasági fejlődésének sajátosságait. Két hozzászóló azzal az indokolással kifogásolta a tankönyvnek azt a beosztását, hogy a népi demokratikus országok gazdasági fejlődésének külön tárgyalása elszegényíti a kapitalizmus é? a szocializmus közötti átmeneti időszakra vonatkozó részt, leszállítja annak elméleti színvonalát. Az átmeneti időszak kérdéseit e bírálók véleménye szerint egy fejezetben kellene kifejteni: kimutatni a valamennyi, szocializmust építő országra érvényes általános törvényszerűségeket, s egyuttai megvilágítani e törvényszerűségeknek az egyes országokban megnyilvánuló sajátosságait. Oosztrovitvanov zárószavában fenntartotta eredeti álláspontját. A népi demokratikus országok — úgymond — ma nem ugyanazokat a gazdálkodási módszereket alkalmazzák, amelyeket a Szovjetunió használt fel az átmeneti időszakban hanem uj, korszerű módszereket, s ezt feltétlenül tekintetbe kell venni. ★ Végül Osztrovityanov kifejtette, hogy a tankönyv leszögezi azokat az érdemeket, amelyeket Sztálin a szocializmus politikai gazdaságtanának kidolgozása terén szerzett. Kiemeli, ami Sztálin eziránvu munkásságában értékes, egyszersmind azonban utal Sztálin hibás tételeire is. Megállapítja azt is, hogy szovjet közgazdászok és külföldi marxista közgazdászok egyaránt részt vesznek a szocializmus politikai gazdaságtanának alkotó szellemű kidolgozásában. * re, előtt, azonban mindössze 15 és fél font húst engedélyez, beleértve a halat, csirkét és más fehérjefélét tartalmazó élelmiszereket. Vagyis alig fél fontot naponta egy-egy személy részére. Süteményt nem is engedélyez és havonta csupán három doboz előre kevert lisztet a sütéshez. A főzelék és gyümölcslé vásárlása is erősen adagolt, ezen utóbbit csupán egyszer egy héten engedélyezi. Bútort és más berendezést hosszú időre vásárolnak. Hűtőszekrényt, mosógépet, porszívót 17 évi használatra számit; a piritós készítőt tiz évre, a linóleumot, vagy szőnyeget 15 évre, a törülközőket, tiz évre, a rádiót, televíziót 9 évre. A Heller-költségvetés a ruháknál sem engedélyez luxust. Az apa költségvetése $120.73 egy évre, ebben javítás, tisztítás is bennfoglaltatik. A feleség részére $134.57-t számit, amiben kabát, kosztüm, cipő, kalap, kézitáska, tisztítás, stb. szintén benne van. A költségvetés csupán egy öt éves autót engedélyez, de annak még négy évig kell eltartania. Az autó igy is $505.72-be kerül évente, hiszen csupán a biztosítás $102.76, az engedélyek pedig $14.35-be kerülnek. Egész éven át 7,000 mérföld- nyi hajtást engedélyez, beleértve a családfő munkába utazását. Szórakozásra az egész család $209.02-t költhet egész évben. Ebben, színház, mozi, koncert, sport- események, játékok, fényképezőgép, filmek, rádió és televízió is beletartozik. Ebből ugyan nem sokat mehetnek szórakozni! Vakációról sem lehet sokat beszélni. A családfő elmehet egyt, heti táborozásra. Családjával együtt $39.50-t költhet egy vakációzás alkalmával. A Heller-költségvetés egy centet sem engedélyez megtakarításra. Erre csak akkor van lehetőség, ha a családfő túlórázik és igy külön jövedelemhez jut. DRÁGASÁG A ROSSZ GAZDASÁGI VISZONYOK KÖZÖTT \
