Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-04-10 / 15. szám
Thursday, April 10, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ J1 Az amerikai munkásság hagyománya: Május Elseje A vékony, finomkodó Terence V. Powderly, a Munka Lovagjai Rendjének nagymestere, úgy vélte, az események tulgyorsan haladnak előre, s ez bosszantotta. Véleménye szerint a Munka Lovagjai, az általa vezetett szervezet, túl gyorsan, túl rohamosan növekedett, és attól félt, hogy a munka alá fogja ásni egészségét. Azonkívül úgy látta, hogy a nyolcórás munkanap követelésével kapcsolatban valóságos őrület szállta meg az ország munkásait, akik éppen elhatározták, hogy céljuk elérése érdekében 1886 május 1-én sztrájkba lépnek. Már elviselhetetlenül zaklatottnak érezte piagát, amikor betelt a mérték. Felkérték, hogy tartson beszédet egy kiránduláson. Powderly nem szenvedhette az efféle összejöveteleket, mert az emasm. berek ilyenkor sört isznak, ő pedig irtózott minden szeszes italtól. “Én nem beszélek semmiféle kiránduláson — jelentette ki —, ahol a lányok és fiuk csakúgy öntik magukba a sört... Ha megtudom, hogy közzéteszik, miszerint kirándulásokon beszédet tartott.. . akkor vádat emelek a sértés elkövetői ellen, amiért nevetséges színben tüntetik fél a Rend vezetőjét.’’ Powderly ugv érezte, hogy ő, a munkás államférfin kénytelen idejét sztrájkokra fecsérelni, holott tulajdonképpeni feladata a társadalomnak nevelés utján való átalakítása. Vonzónak tartotta önmagát, és ennek megfelelően öltözködött. Bár a vastág lencséjü szemüveg mögül aggódó szempár tekintett a világba, elég jó külsejű férfiú volt. Rendszerint kemény, magas gallért, kétsoros posztókabátot és keskeny hegyesorru cipőt viselt. Powderlynak gyakran támadtak kételyei a munka kérgestenyerü fiait illetően. Túl harcosak voltak az ő szemében. Úgy vélte, a sztrájk helytelen és hiábavaló módszer. Ahhoz, hogy a kapitalizmust fokozatosan felváltsák a munkások termelőszövetkezete szerinte nevblésre volt szükség. Amellett gyakran panaszkodott, hogy nem értékelik őt, hogy semmibe veszik, s tiz ember munkáját kell elvégeznie. Tudomásul sem vették azt a javaslatát, hogy a munkások he sztrájkoljanak május elesején a nyolcórás munkanap érdekében; hanem írjanak leveleket, s ezekben ismertessék a követelés jelentőségét. Azt ajánlotta, hogy e leveleket Washington születése napján küldjék el az újságoknak. Nemcsak hogy meg sem említik államférfim bölcsességre valló javaslatát, hanem a Munka Lovagjainak gyűlései sorban állást foglalnak a máus 1-i sztrájk mellett. Sokan egyetértettek Powderlyval abban, hogy a nyolcórás munkanap érdekében való tüntetés, éneklés, kiáltozás, menetelés megmagyarázhatatlan és példátlan társadalmi jelenség. “Mindenünnen agitáció folyik a nyolcórás munkanap érdekében” — írja John Swintőn lapjának 1886 április 18-i számában. A munkások New Yorktól San Franciscoig mindenütt felvonultak, és énekeltek. Az újságok úgyszólván mind egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy a mozgalom nem egyéb, mint “félelmetes és dühödt kommunizmus.” Azt jósolgatták, hogy “bércsökkenés, szegénység és az amerikai munkás társadalmi lesüllyedése” jár majd nyomában, s ugyanakkor “csavargás, szerencsejáték, lázadás, kicsapongás és iszákosság” kap majd lábra. A “New York Times” 1886. április 25-i száma a mozgalmat “amerika-ellennes- nek” mondja, és hozzáfűzte, hogy “a munkászavargásokat a külföldiek idézik elő”. A munkásokra láthatóan nem hatottak ezek a figylmeztetések. “Nyolcórás cipőt” viseltek, melyet már nyolcórás műszakban gyártottak. “Nyolcórás dohányt” szívtak, s mindenfelé éle-, kelték a munkáltatók fülének oly fenyegetően hangzó dalt: Változtatunk a dolgok rendjén. Nem dolgozunk semmiért, Mi puszta létünkhöz sem elég. Soha egy órányi elmélkedés. Élvezni akarjuk a nap sugarát, Szagolni a virágok illatát, Isten akarata ez, nem vitás, Óhajunk nyolc-óra, nem más. Hajógyár, üzem és malom, Erőnk innen vagyon, Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, Nyolc óra meg arra, mi nekünk kedvtelés. Powderly úgy érezte, hogy hatalmas ár sodorja magával, s elsöpri azt az óvatosságot, mellyel ő azt irányítani akarta. Világosan látta helyzetének visszás voltát. Amikor 1885-ben és 1886-ban a sztrájkok és a tagság száma növekedett, amikor a Rend híveinek száma 100 ezerről 700 ezerre emelkedett, ezt irta: “Gondoljátok csak el! Én, aki ellenzem a sztrájkokat, folyvást sztrájkolok!” Tagfelvételi zárlatot rendelt el, de alyan tehetetlen volt, akár Kanut király. A beözönlő tagság továbbra is elárasztotta a Rend gépzetét, a szervezők ugyanúgy semmibe vették utasításait, mint a gyűlések részvevői a május 1-i sztrájkra vonatkozó tilalmát. - ■ Még a rend jelszava — “Egy ember sérelme mindenkinek a gondja” — is kezdte gyötörni, mivel a tagok felhasználták arra, hogy sikra- szálljanak a sztrájk mellett. Hatvanezer néger lépett a Rend tagjai sorába, és a néger Frank Feirellt beválasztották az országos vezetőségbe. A külföldi születésű és szakképzetlen munkások ezrével tódultak a szervezetbe. Nem érdekelte őket a termelő szövetkezetre való nevelés, de annál inkább a béremelés és a szakszervezet nyújtotta védelem. Leonora Barry vezetésével a nődolgozók is egyre tevékenyebben vettek részt a szervezet életében. A Rend most a világ egyik legnagyobb munkásszervezete volt, és tagjai közül sokan foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy egy világméretű munkásszervezetet hozzanak életre. Olykor Powderlyban is derengett valami lelkesedésféle, de gondjai csakhamar újból felülkerekedtek. Éppen elég gondja volt. A munkásbéke elvét vallotta, az újságok mégis elvtelen agitátornak állították be, aki a kormány erőszakos megdöntésére törekszik. És néha a hatalmas ár még őt is megmozgatta. Egy alkalommal megriadva attól az' erőszaktól, melyet a munkáltatók a Hocking Yalleyben alkalmaztak, elég meggondolatlanul ezt a megjegyzést tette: “Azt szeretném, ha minden ház el lenne látva lőporral, tölténnyel és puskával, amikor sztrájkolni szándékozunk. Ha sztrájkoltok, kivezénylik ellenetek a katonaságot és ti puszta kézzel nem tudtok védekezni.” Utóbb megijedt saját elővigyázatlanságától, és sietve letagadta ezt a kijelentést, de baj már megtörtént. A chicagói Szakszervezeti Központ 1885-ben azt ajánlotta helyi szervezeteinek, hogy “a munkások, válaszképpen a Pinkerton-tigynÖkök, a rendőrség és a milicia bevetésére, fegyverezzék fel magukat.” Egyes szakszervezetek és szocialista klubok, főleg Chicagóban, védelmi csapatokat állítottak. A munkáltatók, elégedetlenek lévén a milíciával és a Pinkerton-ügynökökkel, szintén katonai csapatokat alakítottak. 1885-ben az “Alarm” cimü lap a következőket jelentette: “Bár ez a tény még ebben a városban (Chicagóiban) sem általánosan ismeretes, tudvalevő, hogy egyetlen nagy vállalatnál 150 fiatal férfiból álló szervezet működik, akiket hátultöltő puskával láttak el, s akik szabályos katonai kiképzésben részesülnek.” Gondot okozott Powderlynak egy másik szervezet növekedése is, mely később mint az Amerikai Munkásszövetség (AFL) túlélte a Munka Lovagjait, és fél évszázadon át úgyszólván monopolizálta a szakszervezeti mozgalom területét- 1881-ben alakult meg mint az Egyesült Államok és Kanada szakszervezeteinek szövetsége, és főleg az ország szakmunkásaira támaszkodott- Erős és szilárd országos szakszervezeteket igyekezett kiépiteni, melyek anyagilag is elég erősek ahhoz, hogy szükség esetén a magasabb bérek, a rövidébb munkaidő ,s a jobb munkakörülmények biztosítása érdekében sztrájkokat tudjanak folytatni. Vezetői-között kiváló szocialisták voltak, olyan férfiak, mint Adolph Sttasser és Peter Maguire- A vezetők, közé tartozott Samuel Gompers is» aki abban az időben marxistának tartotta magát. E vezetőséget tekintve nem tűnik különösnek, hogy 1886-ban az uj országos szakszervezeti központ, az Amerikai Munkásszövétség- szervezeti szabályzatának bevezetőjében a következőket szögezte le: “Világszerte harc folyik az elnyomók és elnyomottak, a tőke és a munka között, s e harc szükségképpen évről évre erősödik, és szerencsétlen következményekkel jár valamennyi ország dolgozó milliói számára, ha nem egyesülnek közös érdekből egymás kölcsönöse védelmére.” Ez az uj és harcos, akkor még zsenge gyermekként élő szervezet tehát elismerte, hogy as osztály harc és a sztrájk a munkásság legerősebb fegyvere, s arra törekedett hogy egy,., égető probléma felvetésével eggyé forrassza gz ország munkásait. Ez a probléma a nyolcórás munkanapért folyó harc volt. Az 1884-ik évi kongresz- szusán az AFL egyhangúlag határozati fogadott el, melyben azt javasolta, hogy 18$JL május lén minden munkás fogjon össze a .^yplcórás munkanap kivívására. Ez a lépés még^csak fokozta Powderly amúgy is nagy nehézségeit. A Munkás Lovagjainak egyes tagjai ugyanig az c utasítását semmibe véve sztrájkot kezdtek, Goulá délnyugati vasútvonalán a bércsökkentések megakadályozása és a szakszervezet elismertetése céljából. ,-fö i A milicia és a Pinkerton-ügynökök Texas to'. St. Louisig mindenfelé ontották a munkások vérét. St Louisban 1300 sztráj kólót tartóztattak le azon a címen, hogy megsértették a szövetségi bíróság egyik rendeletét. Április 7-én St. Loub keleti részében, a Mississippi folyón tul,‘ eg' összeütközés során hét munkást öltek meg. Az újságok és a nagyiparosok egyre gyakrabban hangoztatták, hogy a munkásosztály májú1-re valójában a Párisi Kommün mintájára kommunista felkelést készít elő. Melville E Stone, a “Chicago Daily News” főszerkesztője szerint “nyíltan megmondták, hogy” 1886 május 1-én “a Párisi Kommünhöz hasonló felkelés fog lejátszódni,” Ugyancsak ezen a napon az “Inter Ocean” cimü chicagói lap ezt jelentette: “Ä szocialista agitátorok azzal kérkednek, hogy a nyolcórás munkanapért indított tüntetést jól k. fogják használni... Bizalmas értesülések sze- rint ma Chicagóban a szocialista mozgalom egye?, legagyafurtabb irányitói lesznek jelen.” Közben Powderly a kulisszák mögött mindet, lehetőt elkövetett, hogy megakadályozza a tervbe vett sztrájkmozgalmat. 1886 március 13-ár. titkos körlevelet bocsátott ki, amelyben ez állt “A Munka Lovagjainak egyetlen szervezete se sztrájkoljon május 1-én abban a tudatban, hogy a központból jövő utasításnak engedelmeskedik mert ilyen utasítást mi nem adtunk, és nem is fogunk adni.” A munkásokat azonban nem befolyásolta Powderly ellenakciója, ők szivvel-lélekkel kitartottak az úgynevezett “nyolcórás őrület” mellett. Ahogy közeledett május elseje, úgy szaporodott a gyűlések, a határozatok, az értekezletek, a felvonu- , lások száma. Fáklyásmenetet rendeztek, és Powderly talán kissé borzongott is, amikor ä) menetelő munkásokat, a vörös fénytől megvilágított arcukat látta, és éneklésüket hallotta: •Ébrednek immár a dolgozó milliók, Nézd, hogy vonul a sereg. Rfeszket-most minden zsarnok. Hatalma remeg. Indulj rohamra, Munka Lovagja, Küzdj az igaz ügyért: Egyenlő jogot minden barátnak, Tipord le a zsarnok törvényt.
