Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-10 / 15. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 10, 1958 c&i/efefC a fte's/íeSirtáÁ <?% Az ebben a rovatban kifejtett néze­* Olvasóink * j; tek nem szükségszerűen azonosak ; hozzászólnak i; a szerkesztőség álláspontjával f a közügyekhez ;j Válasz A. F. torontói olvasó levelére Tisztelt Honfitárs! Március 13-iki lapban megjelent levelében azt Írja, hogy "“csakhogy van naptárunk”. Én is azt mondom, hogy még mindig jobb, mintha olyan sem volna. Én a saját véleményemet irtani meg a naptárról és nem azért, hogy azt a lapban köz­zétegyék. Nem szoktam dicsekedni öntudatossá­gommal és hogy miért adták levelemnek azt a cí­met, hogy “aki csak öntudatos mivolta miatt ter­jeszti a naptárt”, azt nem tudom. Én azt nem írtam, s ha nem hiszi, kérdezze meg szerkesztősé­get. (Igaza van, mi adtuk azt a címet. — Szerk.) Ugyiátszik a szerkesztőség sértve érezte ma­gát, mert megkritizáltam azt a szegény naptárt, hát odabiggyesztették levelemhez azt a fejeimet, hogy inkább engem nevessenek ki, mint őket. (Ez nem volt szándékunkban. — Szerk.) Én csak azt írtam, hogy aki a kalendáriumot kitervezte és azt hitte, hogy az igy megkapóbb lesz, az bi­zony annyit ért a tervezéshez, mint a tyuk az ÁBÉCÉ-hez, s Dulles külpolitikájáról nem volt szó egyáltalán. Na de, ha a honfitárs olvasni tud, mint ahogy levelében írja, hogy jól beszél angolul, ir olvas, arra csak azt mondhatom, hogy magyarul sem tud olvasni, nemhogy angolul tudna, mert akkor megláthatta volna, hogy a fejeimet nem én ad­tam a levélnek, hanem a szerkesztőség. Ugyiátszik a honfitárs hiába járta össze Spa­nyolországot is, s hiába találkozott ott olyan sok emberrel, akiket felsorol levelében, utoljára hagy­va Somogyi Palit, mintha nem tudná ,hogy ki volt ö. Lehet, hogy az előbbiek megérdemlik, hogv emléküket jó sokáig emlékezetben tartsuk. Kérdezem, hogy Rajk Lacival nem. találkozott-e, pedig az is ott csavargóit Albacetenél. Azt hiszem tudja ki volt Rajk? Az, akit két­szer is eltemettek, mert ártatlan volt. Azután még azt is Írja, hogy 20 blokknyira kell mennie, hogy egy ukrán üzletben megvegye a Magyar Szót. Hát bizony az messze van. Lássa, Honfitárs, olvasni tud, de nem tudja, hogy mit. Miért kell olyan messzire menni, amikor a házhoz is kiviszik, éppen ugv, mint a K. M. Munkást. Csak meg kell rendelni. Én kötve hiszem, hogy 20 blokknyira jár a lapért, gondolom nem messze lakik a Magyar Munkás Halitól és ott olvasgatja, amikor hozzájut. Ha előfizetné, a Magyar Szó­nak egy előfizetővel volna több. Jól néznék én ki, ha a K.M. Munkásért el kelle­ne mennem a 18 mérföldre lévő városba, a Ma­gyar Szóért pedig a másik városba ! Remélem, a honfitárs nem veszi rossznéven a levelemet, mert én igy látom; lehet, hogy Ön jobban látja. L. F., Wallaceburg A Oommon Council hozzászól egy levélhez Tisztelt Szerkesztőség! L. A., Cleveland, O. tollából, március 27-iki számukban cikket közöltek, melyre legyen sza­bad a következőket megjegyeznem: Nem áll az, hogy “amerikai állampolgár csak 3 évig élvezheti külföldön az öregségi járulékot”. Az aki 10 évnél hosszabb ideig volt az Egyesült Államok törvényes lakója, sohasem veszti el jo­gát a nyugdíjhoz, bármennyi ideig is tartózkod­jék külföldön. Nem vesztik el jogukat ezenkívül a nyugat-német, olasz, görög, ir, izráeli polgá­rok sem, bármilyen rövid ideig tartózkodtak Amerikában, mert hazájukkal kölcsönösségi szer­ződése van az Egyesült Államoknak. Nem áll az, hogy mindenki elveszti amerikai polgárságát 3 évi külföldi tartózkodás után. Ha nem korábbi hazájába tér vissza a honosított amerikai polgár, hanem más országba megy lak­uk, csak 5 év után veszti el polgárságát és azt is csak akkor, ha még nem élt előzőleg 25 éven át Amerikában az idősebb ember. A cikk szerint: “az emberies megoldások felé haladás hitét semmisiti meg az a tény, hogy a legmagasabb öregségi járulék is jóval kevesebb a munkanélküli segélynél.” Ezzel szemben a leg­több amerikai államban (igy New Yorkban is) a munkanélküli segély mellett, mindenki Social Security Benefitet is kaphat, ha az egyébként megilleti őt: Végül a $108.50, mint legmagasabb nyugdíj, csak egyetlen egy személy nyugdija. Ha például a férj és feleség is átlagosan $4,200-nál többet kerestek, és kiskorú gyermekeik is vannak (ami megengedem, ritka eset), összesen 400 dollárnyi havi nyugdijat is kaphatnak. Teljes tisztelettel: Laval Pál ★ A SZERKESZTŐSÉG MEGJEGYZÉSE: Ez al­kalommal felvilágosításért fordultunk a Social Security irodához (WE 3-4500) különös tekintet­tel azokra a pontokra, amelyek olvasóinkat leg­inkább érdeklik, és a következő felvilágosításo­kat kaptuk: Az Egyesült Államokon kívül tartózkodó pol­gár öregségi járuléka kifizetésének módja és ide­je nem attól van függővé téve, hogy hány évig dolgozott és menyit keresett, hanem attól, hogy melyik külföldi országban tartózkodik. Ha pl. Magyarországon szeretné valaki leélni hátralévő éveit, oda nem kaphatja meg öregségi járulékát. Ezt a rendelkezést az öregedő amerikai magyarok szempontjából igazságtalannak tartjuk. Ugyan­ebbe a kategóriába tartoznak a többi szocialista államba visszatérni kívánó amerikai polgárok is. A családi nyugdíjra vonatkozóan azt mondták, hogy az nem haladhatja meg a havi 200 dollárt. Mr. Laval 400 dolláros kitétele nyilván tévedésen alapszik. A Social Security Benefitet élvező munkásnak meg van engedve, hogy dolgozzon, de nem keres­het többet évi 1,200 dollárnál, különben a többle­tet levonják a nyugdijából. Munkanélküli segély iránti kérelmét a munkanélküli segély törvény szabályai határozzák meg. Ez nem egyforma minden államban. A megélhetés állandó drágulása, az öreg kor szükségleteinek emelkedése tagadhatatlanul egy­re jobban sújtja a nyugdíjon élő munkástársa­inkat. Mi osztjuk “L. A. Cleveland”, véleményét, hogy az öregkori nyugdíj törvényeket korszerű­síteni kell a szükségletek és igazságosság figye­lembevételével. ÜZEN A SZERKESZTŐ Április bolondja, New Brunswick, N. J. — Mint nagyon sok népies szokás, úgy az “április bonlondját járatás” is oly régi eredetű, hogy a kezdete nem ismeretes. Annyi azonban bizonyos, hogy ez is az ősi vallásokból fakadt. A görög és a római vallásokban a tavaszi nap­éj egyenlőséget (vernal equinox) követő pár nap nagy örömünnep volt, mert az uj életet hozó ta­vaszt csak örömmel lehetett fogadni. A vigsággal velejár a tréfacsinálás is. Később ezt az ünnepet lefoglalták Satura isten követői és a vig, dévaj- kodó ünnepélyből a “szaturnália” név alatt is­mert bujálkodó dőzsölések lettek. A keresztények átvették, — vagy nem tudták megsemmisíteni :— ezeket a dőzsölő mulatságo- gat, csak módosították annyiban, hogy bizonyos napokat kijelöltek a “bolondok” napjának. Ang­liában, Franciaországban és Németországban a 10—12 századokban a szaturnáliákra emlékeztető misékkel kezdték a “bolondok napját”, ami ellen számos főpap tiltakozott és azoknak a leírásaiból ismerjük az ily vallásos orgiákat. A reformáció végetvetett a bolondok “szent” napjának, ami teljesen elvesztette vallási jellegét s hamarosan csak annyi maradt belőle, hogy áp­rilis elsején “bolonddá teszik” (megtréfálják) azokat, akik elfelejtik, hogy április elsejére, vagyis a “bolondok napjára” virradtak. Ezen népszokás ősi eredetére mutat az is, hogy Indiában a hindu népek szintén gyakorolják már ősidők óta. Ott március 31-e a “bolondok” napja, amikor a “gazda” (munkáltató) ad valamilyen kivihetetlen parancsot az alkalmazottjainak és nagy az öröm, amikor rájönnek, hogy a paran­csot nem lehet teljesíteni. (Az örömet az ily al­kalommal szokásos adomány okozza s azért a szolgák legtöbbször csak “tettetik”, hogy komo­lyan veszik a parancsot). Telszeli a “Kutyaszorító” Tisztelt Szerkesztőség! A naptárt megkaptam, melyet igen tartalmas­nak és élvezetesnek találtam. Különösen a “Ku­tyaszorító” novella adott mélyebb bevilágitást az otthoni viszonyokról az októberi véres esemé­nyeket illetően. A lap maga újabban sokkal élén- kebb s változatosabb és biztos vagyok abban, hogy az olvasótábor ezt megfelelően honorálja. Várad i RÖVIDEN 1 _____;________________________________r FOGHÚZÁSNÁL érzéktelenitésre az “ether” gázt első ízben 1846-ban használta Dr. William Morton, bostoni fogorvos, — mondja a Medical Journal. ★ A CSENDES-ÓCEÁN legnagyobb mélységét a Mariana szigetek közelében találták, ahol 35,460 láb mélységet mértek. ★ A VILÁG LEGNAGYOBB sóbányája Colom­bia államban, Bogota város közelében van. ír OREGON államban a “porcupine” (tövises disznó) igen sok facsemetét pusztít el, mert az a kedvenc csemegéje. ★ MINT ISMERETES, eddig óralapok és más vi­lágitó számtáblák előállítására az iparban cink- szulfidot használtak, amelyet rádiummal vagy mezothoriummal kevertek. Ez a foszforeszkáló anyag az orvosok szerint káros a szervezetre. Egy amerikai vállalat vegyészmérnökei most uj foszforeszkáló anyagot fedeztek fel, amelynek alapanyaga a mesterségesen előállított tricium nevű hidrogénizotóp. Az uj világitó anyag állí­tólag teljesen ártalmatlan, világitó ereje tartó- sabb és előállítása is olcsóbb. A “NATIONAL EGG FOUNDATION” jelen­tése szerint az Egyesült Államok 423 millió tyúk­ja 1957-ben 60 billió tojást tojt, amivel körülbelül 2 és félbillió dollárt “kerestek” a körülbelül öt­millió tyuktulajdonosnak. (Fenti összeg nem a profitot, hanem a teljes bevételt mutatja.) A National Egg Foundation azzal dicsekszik, hogy az amerikai tyúkok a tojóversenyekben “tul-toj- ják” minden más nemzet tyúkjait és hogy a vilá­gon a fogyasztásra került minden i5 tojásból ket­tőre rá lehetne pecsételni a “Made in America” bélyeget. ★ ZENEI “GYORSÍRÁS”—Egy veronai francis- kánus barát, a 68 éves Ferrari atya negyedszá­zados munkával kidolgozta a zeneoktatás “gyors- irásos” rendszerét. Azt állítja, hogy 24 leckével bárkit meg tud tanitani majdnem minden hang­szeren való játékra. Az uj módszer ötlete akkor támadt, amikor megtudta, hogy Olaszországban több mint ötezer templomi orgona van, amelyen — zenészek hiányában — sohasem játszanak. NÉMET szakértők görög pénzen 24 millió dol­lár értékben építenek olajcső-vonalat Szueztől Port Szaid-ig, Egyiptomban. Jó lenne tudni, hogy a németek vajon azt az anyagot használják-e er­re, amit a jó Samu bácsi küldött nekik segítség címén ? A görög pénz is érdekesen hangzik. Ha jól emlékszünk, a Truman-doktrina magában foglal­ta azt, hogy a görög uralkodóház fizetése bizto­sítva legyen, amikor Anglia már nem volt képes őket tovább pénzelni. Most pedig még mindig van annyi pénzük a görögöknek, hogy azon 24 millió dollár ára olajcsövet építsenek Egyiptomban! ★ Az egész világnak el kell ismernie, hogy csak észszerű megbeszélésekkel lehet megszabadulni az ellenszenvtől, gyűlölettől, félelemtől és gyanak­vástól. Bebizonyított dolog, hogy egy kérdést sem lehet többé háborúval elintézni. —-------

Next

/
Thumbnails
Contents