Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-03 / 14. szám

HÚSZ ÉV ÓTA NEM VOLT HASONLÓ IPARI PANGÁS 1937—38 óta nem volt olyan ipari pangás, mint amilyen a jelenlegi. A kormány' hivatalos sta­tisztikája bizonyítja ezt. A Federal Reserve Board által kiadott statisz­tika azt mutatja, hogy februárban 12 százalékkal alacsonyabb volt az ipari termelés, mint 1956 decemberében. A második világháború utáni két ipari vissza­esés az ipari termelésben sohasem volt az 10 százalékon alul. Februáriján tehát alacsonyabb volt és március­ban újabb esés állt be a termelésben. A Wall Street Journal március 18-iki száma szerint “még mélyebb ipari pangás várható” és ismét kitolták a termelés emelkedésének dátumát. A 30-as évek alatt az acélmunkások igaz, szer­vezetlenek voltak, 40 százalékos fizetéslevágást kaptak. Ha az u. n. “right-to-work” törvényt ke­resztülviszik, igen sok munkás ismét megkap­hatja azt. Az ipari pangás alatt is azon törik a fejüket a munkáltatók, hogy miként húzhatnának super­profit ; miután a termelés alacsony, egy mód van erre és az a költségek levágása, más szóval, a fizetések levágása. Ez nem olyan egyszerű, ha a munkások jól vannak megszervezve, azért van az, hogy minden egyes ipari pangás előtt a munkáltatók mindent elkövetnek, hogy meggyengitsék vagy teljesen elpusztítsák a szakszervezeteket, ha lehetséges. Például a pittsburghi acélgyár 1929—35 között levágta az órabéreket 99 centről 61 centre. A szénbányászok fizetése 26 százalékot esett a pan­gás alatt. Ahol nem volt szakszervezet azt csinál­ták a munkással amit jónak láttak. Ahol azon­ban erős szakszervezet volt, ott nem mertek olyan messze menni. Még senki sem állítja biztosan, hogy meddig mehet a mostani pangás. A munkáltatók elké­szülnek a legrosszabbra is, tudják, hogy nem ez az első ipari pangás 1837 óta. sebb alapokon áll, úgyhogy egy erős vihar sem söpörheti le lábáról. Az 1929—33-as évek megmutatták azért, hogy a munkáltatók hajlandósága mit sem változott. A válságot mindig hasonlóan oldották meg. Ha nem kell a munkás, ki vele és levágni azok fize­tését, akiket alkalmaznak. Más helyzetek alatt viszont más taktikával él­nek. 16 milliót nem olyan könnyű eltávolítani, mint 300,000-ret. Ma tehát a törvényhozást hasz­nálják a munkások ellen. Szegény munkásokat “right-to-work” törvénnyel áldják meg, hogy a gonosz unióktól igy megvédelmezhessék a “sze­gény” szakszervezeti bérért dolgozó szervezett munkásokat. Egy bizonyos, hogy a harc nem az egyéni mun­kásvezetők ellen irányul, ha néha úgy néz is ki, de minden egyes amerikai munkás és munkásnő életszínvonala veszélyben van. Mintha a fogát húznák Bulles-nek WASHINGTON. — Az Egyesült Államok és 14 más állam tárgyalást folytat a szocialista or­szágok felé irányuló kereskedelmi tilalmak eny­hítése kérdésében. Vezető kormánytisztviselők gyorsan hozzáte­szik, hogy bíznak abban, miszerint a tilalom to­vábbra is fennáll majd olyan nyilvánvalóan stra­tégiai anyagok exportálására, mint gépek, nyers­anyag, hadianyag és más felszerelés. (Egyszerű ember létünkre tisztelettel megkér­jük a washingtoni vezető kormánytisztviselő­ket, hogy gyorsan magyarázzák meg, hogy ha egyszer sem gépeket, sem nyersanyagot, sem semmiféle felszerelést nem engedélveznek kivi­telre, akkor mi a csudát ENGEDÉI YEZNEK ki­vinni? Mert azt mi is, ők is feltételezhetik, hogy a szocialista országok nem óhajtanak importálni olyan “stratégiai nyersanyagot”, mint John Fos­ter Dullest, Herbert Hoovert, Georget Meanyt, vagy J. Edgar Hoovert. — Szerk.) Kitüntetést kapott BERKELEY, Cal. — A magyar származású dr. Edward Teller, akit az amerikai újságok a hidrogénbomba atyja néven említenek és aki az utóbbi időkben úgy a rádión, televízión, mint a kongresszusi bizottságok előtt azt hangoztatta, hogy az oroszokkal nem kell egyezkedni, mert azok, “ha akarnak, akkor csalhatnak”, azért még a jelenleginél is erélyesebben kell folytatni a fegyverkezést, most kitüntetést kapott, valószí­nűleg a militarista szállítóknak tett nagy szolgá­latainak jutalmazására. Az (AP) hir szerint Téliért a “University of California Radiation Laboratory” Livermore szekciójának direktorává nevezték ki Herbert F, York helyébe, akit az “Advanced Research Pro­ject Division” vezetőjévé neveztek ki. Ugylátszik, hogy a hidrogénbomba “atyásko- dása” nem volt elegendő arra, hogy Dr. Téliért egészen magas tisztségre helyezzék. No de sebaj, amit mulasztott a tudományban, helyrepótolhatja a Mars isten imádásával. Tünteíés Fiasco MADRID. — Dacára annak, hogy Franco Spa­nyolországában rendkívüli eréll.vel üldözik a kom­munistákat, most, 22 évi ily üldözés után a “föld­alatti” kommunista párt röpcédulákat osztott szét a munkásnegyedekben, amelyek arrg szólít­ják fel a munkásokat, hogy május 4-én tiltakoz­zanak franc:- 22 éves zsarnoki uralma ellen. a választási kampány Olaszországban RÓMA. — Az olasz kormány elhatározta, hogy május 25- és 26-ra tűzi ki az általános politikai választásokat. Az olasz választópolgárok ezen a 2 napon egyszerre választják meg a parlament mindkét házának — a képviselcháznak és a sze­nátusnak — a tagjait. A képviselőház megbíza­tása most járt le, a szenátust viszont a köztár­sasági elnök az alkotmányos határidő előtt egy esztendővel oszlatta fel. Ezúttal a Kereszténydemokrata Párt és a kor­mány a parlamenten keresztül megpróbálta elér­ni az alkotmány módosítását, úgy, hogy a szená­tus törvényhozási időszaka is csak öt esztendő legyen. Ezt a reformtervezetet azonban maga a szenátus nagy többséggel elvetette. A Keresz­ténydemokrata Fárt titkársága azonban nem tu­dott belenyugodni abba, hogy az olaszoknak egy esztendő elmúltával ismét lehetőségük legyen szavalataikkal esetleg ellensúlyozni az idei vá­lasztások eredményét, és azért mert azt remélte — s reméli még ma is —, hogv egy csapásra si­kerül a kereszténydemokratáknak megszerezniük az abszolút többséget a parlament mindkét házá­ban, a kereszténydemokraták az utóbbi hónapok­ban minden lehetőséget megragadva annyira sza­botáltak, a parlamenti munkát, hogy az államfő végül is kénytelen volt feloszlatni a szenátust is a képviselőházzal egyidejűleg. A Keresztényde­mokrata Párt ugyanis nem csinált titkot szán­dékaiból: mindenáron akadályozta a szenátus mű­ködését. sőt azzal is fenyegetőzött, hogv kormány válságot idéz elő és ezzel is megnehezíti a köztár­sasági elnök esetleges másiránvu szándékainak megvalósulását. *7 ^hossáío*! sesiűáís! Hartford, Connecticutban a National Labor Relations^ Board utasította a Sherardizing and Machine Company céget, hogy Haasa Francis munkását helyezze vissza előbbi munkakörébe, fizesse ki számára a júliusban történt elbocsátása óta kijáró fizetését és szüntesse be munkáselleiies aktivitásait. Az NLRB határozatát a United Auto Workers 376-os local panasza alapján hozta. A vizsgálat kiderítette, hogy a cég egyenként íratott alá nyi­latkozatot munkásaival, melyben visszavonatta velük előbbi, a szakszervezethez való csatlakozás­ra vonatkozó nyilatkozatukat. Francis tovább is az unió érdekében tevékenykedett és azért a cég előbb kisebb fizetésű munkába helyezte, azután kiadta az útját. OLVASSA A MAGYAR SZÓT? s. r ti!”. PN Meg EGY OLVASÓT! A szakszervezeti mozgalom is régen kezdődött 1830-ban kezdték rohamlépésekkel építeni a szakszervezeteket. 1837-ben beállt az ipari válság, amely súlyos csapást mért az uniókra. Az első komoly National Trades Unionnak vége lett a pangás alatt. A munkáltatók tudták, hogyan kell felhasználni a jó alkalmat a szakszervezetek letö­résére. “The New Yorker”, az akkori nagy újság azt tanácsolta a munkáltatóknak, hogy olvan embert alkalmazzanak csupán, aki megtagadja a szak- szervezeteket, majd hozzátette: Minden unió­szabály, munkaórákra, vagy munkabérekre vonat­kozólag örökre összetörendő. Már akkor is ismerték a “right-to-work” (munkához való jog) törvényét. 1839-re már 30—50 százalékos bérlevágást erőltettek a mun­kásságra. 1857 válsága megismételte a fentit 15 országos méretű unióból három maradt életben, a nyom­dászok, kalaposok és a kőfaragók szakszerveze­te. A munkások helyzete olyan volt, mint 20 esz­tendővel azelőtt. A szakszervezeti mozgalom a polgárháború után ismét fellendült. Az 1873—78-as ipari pan­gás azután a meglevő 30 országos szakszerveze­tet úgy tönkre tette, hogy alig 8—9 maradt meg 1877-re. 1873-ban 390,000 szervezett munkás volt, 78-ra 50.000-re esett le számuk. A “RIGHT-TO-WORK” törvénye a szakszer­vezetek nélkül a következőket hozta a fontosabb iparok részére: Az építészetben 1873 előtt a napibér 2 dollár 50 centről 3 dollárig terjedt 8 órai munkaidőért. 1875-ben 1 dollár 50 centtől két dollárig fizettek tiz órás munkanapért. A textil iparban 45 százalékkal estek a munka­bérek 1880-ra. A pennsylvaniai szövőmunkások bére 2 dollárról, 1 dollár 23-ra esett, a munkás- nőké pedig 99 centre, napi 10 óráért. A vasutasoké- 30—40 százalékkal esett. A bu- torkészitőké 40—60 százalékkal lett kisebb. Azért a minta ugyanaz maradt A mi időnkben nem egészen ilyen a helyzet, de nem azért, mert a mai munkáltatók jobb ke­resztények. A 19. században sokkal vallásosabbak voltak a valóságban. A jobb helyzetet tisztára a szakszervezeti mozgalomnak köszönhetjük, erő­Ezek a. szakértők megmagyarázták, hogy az Egyesült Államok a változtatást a minimumra óhajtja korlátozni. De beismerték, hogy hajlan­dók a megszorításoknak az óhajtottnál nagyobb megkönnyítésére beleegyezni, mintsem a megszo­rítási egyezmény (a 14 állam között) teljesen összeomoljon. (Hogy a sok hasbeszélésből megértsük miről is van sm, a nyakatekert jelentésnek ez a veleje: Dullesék, és a hidegháború többi monopolista hi­ve még mindig abban a megrögzött paranoiában szenvednek, hogy ha a tőkés világ nem szállít ipari cikkeket a szovjet és szocialista országokba, akkor azok sírva fakadnak, visszadobják a baba­ruhát s bejelentik, hogy nem játszanak többé ba­báéit, feladják a szocializmust és John Fostert .nevezik ki a tőkések, visszahozatalára iránvuló akcmjuk jogtanácsosává, azaz washingtoni képvi­selői üknek. De európai szövetségeseink, azaz a többi tőkés állmok, amelyek jobban szenvednek az amerikai monopóliumok konkurrenciájától, mint a szocia­lista államok, igenis óhajtanak kereskedni a szo- ciaFsta államokkal. És udvariasan ugyan, de megérttették Dullesékkal, hogv ha Amerika nem egyezik bele a füa'mak envhifésébe, akkor fel­bontják egyezményüket. így hát, Dullesék, akik­nek úgy fáj a dolog, mintha a fogukat húznák, kénytelen kelletlen beleegyeztek a tilalmak eny­hítésébe. Persze azért, mint a fenti jelentésből ‘ kitűnik, még mindig kézzel-lábbal kapálóznak, hogy az enyhítést a minimálisra szorítsák és a “nesze semmi, fogd meg jól” alapra helyezzék. — Szerk.) A tárgyalások ebben az ügyben Párizsban van­nak folyamatban — szól a jelentés további ré­sze — ahol Anglia, Nyugat-Németország és Ja­pán az enyhítések mellett foglaltak állást Ameri­kával szemben. A tárgyalások februárban kezdődtek és ez az első alkalom, hogy a tagállamok tételről tétel­re '• vizsgálják az eddig tilalomra helyezett áruk listáját. Dulles azzal igyekszik szövetségesei álláspont­ját megváltoztatni, hogy nem érdemes a tilalmat enyhíteni. Az oroszok csak hadiszereket akarnak tőlünk vásárolni, érvelnek Dullesék emberei. Ad­dig. amig nem szállítunk nekik hadiszereket, nem fog a kereskedelem fokozódni. Azt hiszik, hogy az egész világ paranójás, mint ők! X Ali fi/jU ____

Next

/
Thumbnails
Contents