Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-03-20 / 12. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 13, 1958 íe/fa r^e^/CeJtú^'Á Az ebben a rovatban kifejtett néze* Olvasóink :: tek nem szükségszerűen azonosak j hozzászólnak :« a szerkesztőség álláspontjával \ a közügyekhez »HHHVHVHWHVWWWHHHWHHVWHUVUHVHWWV ^UVVVUVUUVUVW Kinek fog eszébe jutni először? i Tisztelt Szerkesztőség! A kereskedelmi kamara titkárának (Mr. Coulter) mai nyilatkozata szerint Cook-megyében (Chicago, 111.) jelenleg 150,000 a munkanélküli. Ezek közül kb. 75,000 munkanélküli segélyt kap, a többi 58,696 csak nyomorsegélyt. Vajon az a 16,000, aki semmilyen segélyt nem kap, mert valamilyen oknál fogva nem jogosult arra, mit fog csinálni? A kamara megkonditotta a vészharangot, hogy nem szakmunkások ne is jöjjenek Chicagóba, meit; belátható időn beiül itt munkát nem kaphatnak csak akkor, ha majd a 150,000-nek már nem kell segélyt adni. Havonta 2,000 uj napszámos érkezik Chicagóba, különösen a déli államok fölösleges farm- munkásai közül, akiknek 80 százaléka néger. Ezek egyrészt azért váltak fölöslegessé, mert a mezőgazdaságot a délen gépesítették, különösen az utolsó tiz év alatt igen rohamosan. Másrészt azért lettek fölöslegesek, mert az utóbbi tiz évben minden reakciós császárnak, szultánnak kölcsön: meg puskát adnak Washingtonból, de olyan országokkal, mint Kina és a többi népi demokráciák nem kereskednek s egyes esetekben még a diplomáciai kapcsolatot sem veszik fel. Itt volna az ideje, hogy a munkásság, különösen a szervezett munkásság követelje a kormánytól, hogy azonnal vegyék fel a kereskedelmi kapcsolatot a 800 milliós népi demokráciákkal. Akkor azonnal lesz munka nem öt, de ötven évre is békében. Én kíváncsian várom, hogy melyik szak- szervezeti vezérnek fog ilyesmi először eszébe jutná S. S., Chicago, 111. Minek szivén van a lap sorsa Tisztelt Szerkesztőség! Levelemhez csatolva küldöm előfizetésemet és kérem, hogy a részemre küldött lapot aznap szüntessék be, amikor lejár, önöket akarom ezzel segíteni, mert az én környezetemben senki sincs, aki értesítené a lapot, ha velem valami történik. Szerintem minden előfizetőt eszerint kellene kezelni és akkor megszűnne a hátralékos fejfájás. Bizonyára van közöttük sok olyan, aki már régen meghalt és nincs, aki azt a lappal tudassa. Mindig akad potyaolvasó is. Bizonyára emlékeznek, hogy az Uj Előrének a sírját a sok hátralékos ásta meg. Ha tehát a lapbizottság nem foglalkozik a hátralékosokkal komolyabban, akkor a Magyar Szó is erre a sorsra fog jutni. B. Balogh Mi unja mír Tisztelt Szerkesztőség! Engedjék meg, hogy röviden hozzászóljak a lapon keresztül folytatott vitához, ami már kezd kissé unalmassá is válni.Először is ajánlanám a vita beszüntetését. Én sokkal jobban szeretek olvasni tudományos cikkeket, elbeszéléseket, a kiil- munkatársak írásait és olyan cikket, mint pl. a Rózsavölgyi Istvánnal való beszélgetés, mintsem állandóan Ítélkezni a hibák és bajok felől, amelyek sajnos már megtörténtek. Lehetséges, hogy a tulszigoru Ítélkezők között is sokan lettek volna olyanok, akiknek szilárdságát megingatta volna, ha a zűrzavaros események után ingyen utazási alkalom kínálkozott volna nekik a lehetőségek hazájába eljutni, különösen ha olyan fiatalok lennének, mint az ujamerikás fiuknak legnagyobb része. Remélem és kívánom, hogy azok, akik elhatározzák magukat a hazatérésre (persze olvanok, akiknek vér nem tapad a kezéhez), édes szüleik szerető fogadtatása után a szülőhaza is meg fog bocsátani nekik. Az elmúlt esztendő tapasztalataiból tanulva, ismét hasznos és építő tagjai lesznek szülőhazájuknak. Egy másik akrori olvasó Ezrével kellenének nekünk Tisztelt Szerkesztőség! A lapról csak annyit, hogy kifogástalan. Csak Írjanak többet mindenről és röviden, megjegyzéseket, okos bírálatokat. Természetesen az újamé- rikásoknak is kell helyet adni, de nem olyan sok helyet, mint az anti-ujamerikásnak, aki egész téglával döngeti a mellét, hogy majd ő megmutatja a sok milliomos és billiomos kapitalistának, mert azok az okai mindennek. Még jó, hogy belátja. Én csak úgy tudok megbocsátani, ha 20 éven alul van, ha azonban 20 éves már elmúlt, akkor nem. Mert van még mindig sok olyan kis tintakuli és kisiparos, kisgazda, akik visszasírják a régi rendszert, az olcsó cselédséget és ezek ellen kell harcolni. A. D. Hasára minden gincsdásnak, béke lesz Tisztelt Szerkesztőség! Az egész világ becsületes népe követeli a nagyhatalmak találkozását, köztük Kanada külügyminisztere is, aki szintén a tárgyalást látja célszerűnek az emberiség érdekében. Roppant meglepetést okozott ez a Torontóban meghúzódó DP- sek között. A Kanadai Magyarság nevű nyilas nyomtatvány vezér-ürüje egészen belebetegedett, hogy őt senki sem kérdezi, hogy tárgyaljanak-e a ruszkikkal, vagy sem. Ebbéli bánatában olyan elkeseredett azokkal szemben, akik tárgyalni akarnak, hogy olvasói mái- mint gyógyíthatatlant el is parentálták. Betegsége odafajult, hogy a német és a magyar mellett az orosz nyelvet is tanulja és férclapjában tisztán le tudja már nyomtatni, hogy “nyfet”; nagy dühösen azt Írja, hogy nem lehet, de nem is szabad a Kremlin rablóival tárgyalni, a kommunistákkal nem lehet egyezkedni, csak elpusztítani lehet őket. Neki csak Dulles jó, mert az nem tárgyal, s azon dolgozik, hogy a “vezér” se tárgyaljon. Egyedül csakis Dulles érti meg, hogy mit jelentene ezekre a “hősökre”, ha tárgyalnának, mert akkor újból a feledés homályába esnének és újból futhatnának melegebb tájak fele. Már pedig akárhogyan is táncol Mr. Dulles és táncolnak ezek a fületlenek, a tárgyalás jönni fog előbb-utóbb! Mert ezekből a gyorsfutókból egy sem akar hősi halált halni a “hazáért”. Meglepő még az is, ahogyan az a K ur a kanadásokat kezeli. Biztatja őket, hogy nincs munkanélküliségi ez csak “átmeneti”. Azt már nem meri megmondani, hogy a legtöbbnek csak négy hónapi munkája lesz egy évbén, különösen azoknak, akik már elérték a 35—40 éves kort. Azt Írja, hogy van olyan mérnök, aki 500 dollárt is keres havonta. Sovány vigasz ez azoknak, akik nem mérnökök, orvosok. Nem akarja észrevenni azokat, akik kimaradtak ebből a jó keresetből. Pedig még többen ki fognak maradni, mert a meredek szélén táncolunk. Ugyanakkor K. ur feledékeny is. Amikor a múlt ősszel az első szállítmány disszidenst visszavitték, azt irta, hogy 30 ezerből csak 65—66 megy vissza. Most, amikor ezrével mennek vissza (a jelek szerint 1958-ban Kanadából még többen fognak visszamenni, hacsak lesz elég pénz az útiköltségükre), ezt nem akarja észrevenni, vagy ha már észreveszi, akkor fogcsikorgatva emlékszik meg róluk, mint kommunistákról. Azok, akik visszatérnek, nagyon is jól látják azt a posványt, amibe belerántották őket. Az is igaz, hogy minél több disszidens megy vissza, annál rosszabb helyzetbe fognak itt kerülni a volt kegyelmesek, akik ma még jó fizetésért ijesztgetik a hazájukba visszatérni szándékozókat. • A világbékét óhajtók és a visszatérni akarók terve ellen hiába kapálóznak ezek az urak, mert mégis úgy lesz, mert a kutya ugat, a karaván halad! I. P. C. “Csakhogy van munkás-naptárunk!” Tisztelt Szerkesztőség! Üdvözlöm mindannyiukat mint a munkáseszme bajnokait. Világitó fáklyák önök, a földi igazság védelmezői, a munkás irodalom hangjai. Most rátérek arra, hogy mi is kényszeritett az írásra, innen Kanadából. Én is megkaptam a Magyar Szó naptárát, ör- vendek nagyon, hogy megkaphattam. Már vagy kétszer el is olvastam minden sorát. Szomorú megértéssel kellett tudomásul vennünk, hogy a Kanadai Munkás naptára nem jelenhetett meg. Miért nem, ezt sokan nem akarják megérteni még 1958-ban sem. Megjegyzem, hogy vagy 20 blokknyira kell mennem, hogy egy ukrán üzletben megvehessem a Magyar Szót 15 centért, itt Torontóban, az itteni munkáslap a házamhoz jön. Nehéz időket élünk,-64 éves magányos ember vagyok. A kapitalista világ mindig mostoha volt hozzám, még rosszabb volt, ha az igazat mondtam. Régebben is könnyen útilaput kötöttek a talpamra. Ma pedig a fiatalok százezrei is mun- kanélkül bolyongnak, ha nincsenek a börtönben, mert a bűnözés is rekordot ért el nálunk. Március 6-iki lapjuk indított a levélírásra. Wállaceburgból van benne egy levél K. L. F. aláírásával, ami igen felháborít. Cime igy hangzik: “Aki csak öntudatos mivolta miatt terjeszti a naptárt.” Aki ezt irta nem érti a mai idők szellemét. Nem tudja, hogy mi történt Magyarországon és hogy milyen helyzetet teremtett az. Nem érti, hogy min ment keresztül mindenütt a munkáspárt, ug.v Amerikában mint Kanadában. Mert hát miért nem jelenhetett meg a kanadai munkás naptár?! Sokat megmutatott nekünk az a “Kutyaszorító”, szomorú leírás, de való. Madarász balladája, a munkástanácsok esete, stb. kár, hogy a Wal- laceburg-i munkástársunk nem értette meg jelentőségüket. Részemről hálás vagyok, hogy Zalka Máté, Lukács tábornokról olyan élethűen Írtak, mert bizony személyesen tapasztaltam ami történt, ott voltam Spanyolországban egy amerikai önkéntes csoporttal az egyik tüzérségi osztagnál a John Brown nevű csapatnál, Timson amerikai főhadnagy és Kiss László is ott volt, Grécs József volt velünk az Uj Előrétől. Somogyi Palival is beszélgettem Albacete-nél, vele nem tudom mi történt, szomorú halála volt. Négyholdas parasztszülőktől származom, testvérbátyám ma is Bugamérben, Bihar megyében él, kerékgyártó és kovács voltam, Spanyolországban is hasznát vettem a tüzérségnél. Mig fiatal voltam itt Kanadában egy nagy gépgyárnál dolgoztam, ma már a fiatal előtt is zárva a munkalehetőség. Jól beszélek angolul, írok olvasok is, de hiába, bennszülötteknek sincs munka. Heti 13 dollár biztosításból élek, tavaly hat hónapig edényt mosogattam egy étteremben, azóta nincs munkám. Heti hat dollárt fizetek egy csöpp szobáért, 7 dollárból élek ahogy lehet, mit tehetek? Nem tudom, hogy megérem-e a jobb jövőt, de majd csak jön a változás, mert jönnie kell. Szebenyei Jóska folyóiratát is olvasgattam, mig élt Jóska bátyánk, elküldte könyvét is, de valaki elvitte olvasni cs nem hozta vissza. Levelem hosszabb lett, mint gondoltam, de valahogyan szeretném kifejezni abbeli örömömet, hogy munkás naptárhoz jutottunk. Maradok őszinte tisztelőjük: A. F., Tofonto ik!k ráuszították fslna a Mhf-band&t fisztelt Szerkesztőség! Kalapács cikkére vonatkozóan az a megjegyzésem, hogy teljesen egyetértek annak minden szavával. Arra azonban nem • gondolnak, hogy mi lett volna azután, ha ismét ráuszították volna a szerencsétlen országra a Horthy-bandát, mint ahogy azt az első világháború után tették és bizony mi öregek nagyon is vissza tudunk emlékezni 1919-re. Különben látjuk most is, hogy kik szabaditják ki a Nümbergben elitéit tömeggyilkosokat, ami szerintem a világtörténelemnek talán legnagyobb szégyene. Ezért kellett meghalnia annak a sok ezer fiatal amerikai ifjúnak? Dehát az a baj, hogy az emberek hamar felejtenek! P. S.
