Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-20 / 12. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 20, 1958 JE. Mr. Murphy nagy feladata Murphy megbízott és kollégája, az angol Bee- ley, a jelek szerint aligha remélheti, hogy a fran­cia—tuniszi viszályban vállalt “jószolgálata” gyors sikert arat — s az is kérdéses, vajon a két “közvetitő” valójában milyen sikerre is pályá­zik ... A szakieti terrorbombázás rendkívül' fe­szült légkört -teremtett nemcsak az algériai—tu­niszi határon, hanem Párizs és Tunisz viszonyá­ban is, s Franciaország és Tunisz kapcsolata az­óta is tovább romlott. Murphy azt mondja, hogy ennek az elmérgesedett viszálynak a “rendezésé­re” tesz kísérletet. Murphy tervei szerint meg­gyengült Franciaország egyfelől engedékenyebb atlanti partner lenne, másfelől könnyebb lenne kiszorítani észak-afrikai pozícióiból. Ez a koncep­ció eleve kétségessé teszi Murphy közvetítői buz­galmának jellegét — erre félreérthetetlenül céloz a párizsi jobboldali sajtó is. A Monde hozzá is fűzi: az angolok jószolgálataikat nem is annyira Párizs és Tunisz, mint inkább Párizs és Wash­ington között gyakorolhatják. .. A közvetítés kilátásait a nyugati sajtó ború­saknak ítéli: az alapvető ellentét abban áll, hogy: 1. a tuniszi kormány szerint addig szó sem le­bet a francia—tuniszi kapcsolatok megjavításá­ról, amig tart a Tuniszt is fenyegető algériai ko- lonista háború; következésképp Burgiba a fran­cia—tuniszi—angol-amerikai négyes megbeszé­lés tárgysorozatára fel akarja vétetni az algériai konfliktus kérdését is, illetve hogy 2. a francia kormány továbbra is makacsul ra­gaszkodik az “Algéria—Franciaország” fikciójá­hoz és az algériai háborút francia belügynek te­kinti. (A francia kormány lényegében már utó­védharcokat folytat ebben a kérdésben.) Burgiba a Monde-nak adott nyilatkozatában azzal érvelt, hogy ha az algériai problémát nem vitatják meg most, “az atlanti családon” belül, akkor a problé­mának ezt a fél-nemzetköziesitését később már csak az algériai kérdés teljes nemzetközivé téte­le pótolhatjá, amely sokkal hátrányosabb lenne Franciaország számára. Felmerül Bizerta kérdése Bizerta tehát jogilag ismét tuniszi területté változott, a gyakorlatban azonban továbbra is francia kézben van: a tuniszi blokád alatt álló tízezer francia katona kezében. A kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad A tuniszi kormány kijelentette, hogy “kész harcbaszállni Bizertáért”. A franciák viszont nem hajlandók kivonulni a támaszpontról: Pi- neau külügyminiszter szerint “Bizertának fran­ciának kell maradnia”, Chaban-Delmas hadügy­miniszter hangsúlyozta: “Nem fogjuk elhagyni Bizertát”. “Mintha Bizerta Franciaországban lenne!” — kiáltott fel Burgiba tuniszi köztársasági elnök válasznyilatkozatában. “Független ország va­gyunk-e vagy sem? Tagja vagyunk-e a UN-nek vagy sem? — kérdezte újságíróknak adott in­terjújában. — A legutóbbi események után be­láthatják, hogy többé nem bízhatunk Franciaor­szágban. Beleegyeztünk, hogy közös védelmet lé­A Nasszer elnök által márc. 6-án megalakított uj kormánynak 31 minisztere van. Közülük 19-en egyiptomiak, 12-en sziriaiak. Jelentések szerint kilenc miniszter hatásköre az Egyesült Arab Köztársaság mindkét tartomá­nyára kiterjed. Ezek a következők: Hadügyminiszter: Abdel Hakim Amer tábor­nok. Hadügyminiszter-helyettes: Fathi Rizk. Iparügyi miniszter: Aziz Szedki. Külügyminiszter: Mahmud Favzi. Propagandaügyi miniszter: Fathi Raduan. Közoktatásügyi miniszter: Kamal Eddin Husz- szein. Államminiszterek: Ali Szabri és Szalah Bittar. Vallási alapítványok minisztere: Hasszán el Bakuid. tesitünk vele. Rádöbbentünk, hogy ennek a véde­lemnek csak a francia katonai megszállás továb­bi fenntartása a célja. Hogyan is bizhatnánk Franciaországban, amikor arról értesülünk, hogy a francia kormányfő megkérdezte Ely tábornok­tól: mibe kerülne Tunisz visszahódiása?” Bizerta ügyében egyik fél sem enged — erre hivatkozva Murphy úgy képzeli: a francia kecs­ke is jóllakik, a tuniszi káposzta is megmarad, ha Bizertát —• amerikai támaszponttá változtat­ják. Az első kisérleti léggömbök fel is röppentek a sajtóban: nyilvánítsák Bizertát NATO-támasz- ponttá! Tunisznak azt mondhatnák, részben el­érte célját, mert a támaszpont már nem a fran­ciáké — Franciaországnak pedig azt, hogy még­sem kell Tunisznak átadnia Bizertát. Az atlanti­nak minősített földközi-tengeri támaszpont — nyilván közvetítői jutalékként — az amerikai vezérkaré lenne, minthogy a NATO parancsnoka hivatalból amerikai tábornok. Ezeket az otromba próbálkozásokat — leg­alábbis “az első menetben” — mind a tuniszi, mind a párizsi sajtó elutasította. A haladó lapok azonban jogosan Írják: az amerikai “jó szolgála­tok” elfogadásával valójában mindkét kormány lehetővé tette, hogy Washington keresse az észak-afrikai rendezés kulcsát. Kilenc miniszter hatásköre csak Egyiptomra terjed ki. Tizenegy miniszter hatásköre Szíriára korlátozódik. Orosz táncművészek az Egyesült Államokban A Szovjet Állami Népitánc Együttes két hó­napi túrára jön az Egyesült Államokba és első előadását New Yorkban, a Metropolitan Opera­házban tartja meg április 14-én. A látogatás a nemrég megkötött kulturális kapcsolatok egyezménye alapján történik. Az együttes vezetője Igor Moiseyev és tiz amerikai városban tervez előadást tartani. Az Európában jó hirnévnak örvendő tánccsoport a szovjet köz­társaságot alkotó különböző nemztiségek népi táncait fogja bemutatni. * az, Az uj arab állam kormánya A francia és a tuniszi álláspont különös heves­séggel ütközik egy fontos részletkérdésben. Bi- zertáról van sző. Amikor Szakiet-Szidi-Jusszef bombázása után Burgiba elnök a francia csapatok kivonását köve­telte, hangsúlyozta: “A franciáknak el kell hagy- .tiiok Bizertát is.” Ez rendkívül súlyosan érintette a francia kormányt. Az észak-tuniszi kikötő ugyanis, amely 60 évvel ezelőtt még kis^alászfa- iu volt, ma az algériai háborút folytató francia 'hadvezetőség egyik legfontosabb stratégiai bá­zisa. A francia légierő és haditengerészet egysé­gei a korszerű bizertai támaszpontokról indul­nak az észak-kelet algériai tengerparti és a kelet­algériai hegyi hadműveletekre. Bizerta a szakieti agresszióig éppan olyan fran­cia hadikikötőnek számított, mint Toulon. Az 1952-ben aláirt francia—tuniszi egyezménynek, amely Tunisz függetlenségét deklarálta, volt egy titkos záradéka is; ez a záradék a bizertai kikö­tőt és közvetlen környékét levágta a függetlenné vált Tunisz testéről. A bizertai támaszpont pa­rancsnoka, Laurin francia tengernagy, felhatal­mazást kapott a kikötő teljes forgalmának ellen­őrzésére (a kereskedelmi hajózáséra is), az ő engedélyétől függött, hogy Bizerta környékén mit építhetnek a tunisziak, milyen vállalatokat létesíthetnek stb. Ezt a titkos egyezményt annak idején Burgiba annak ellenében vállalta, hogy a franciák felszerelik az újonnan létesítendő tu­niszi hadsereget. A függetlenné vált Tunisz egy pillanatig sem titkolta, hogy az algériai testvérnéppel érez és elitéli a francia kolonisták véres háborúját. Pá­rizs azzal próbálta Tuniszt politikája megváltoz­tatására bírni, hogy megtagadta a fegyverszál­lítást a fiatal tuniszi hadseregnek. London és Washington azonban a francia fegyverszállitók helyébe lépett. Ez volt a francia—tuniszi viszony ((és egyben az atlanti szolidaritás) első nagy válsága: a feszültség azóta csak éleződött és a tuniszi határfalu terrorbombázása után érte el tetőpontját. A tuniszi francia helyőrségeket blo­kád alá vették, a tuniszi kormány megtiltotta, hogy Bizertába francia hadihajók fussanak be, illetve, hogy elhagyják á kikötőt. Mi több, a múlt szombaton a tuniszi kormány párszavas ren­deletet közölt a hivatalos lapban: érvénytelennek minősítette az 1952-es statum Bizertára vonat­kozó titkos záradékát. SZAPORODIK A GSUOS-KONFERENGIA TÁMOGATÓINAK SZÁMA Az államfők összejövetelének szükségessége a kelet-nyugati ellentétek kisimítására olyan mély gyökeret vert-a békét kívánó népekben, különö­sen az európai országokban, hogy vezető politi­kusok kényszerítve vannak meghajolni a népük követelése előtt. A kormányok képviselői óvatosan bár, de kény­telenek foglalkozni a kérdéssel. így a Manilában tartózkodó Dulles-, Selwyn Lloyd és Christian Pineau, Amerika, Anglia és Franciaország kül­ügyminiszterei levettek egy napot a Keletázsiai Szövetség tárgyalásai közben arra, hogy megbe­széljék egymásközt- azokat a lépéseket, amelye­ket a csucs-konferöncia ügyében, saját szem­pontjukból szükségesnek tartanak. A megbeszé­lés eredményét nem hozták nyilvánosságra. Nyilatkoznak az ellenzéki vezetők Egy rádió leadáson, amely összekötötte New Yorkot, Londont és Párist, három ellenzéki poli­tikus folytatott véleménycserét e kérdésben. Adlai E. Stevenson volt demokrata elnökjelölt, Hugh Gaitskell, az angol Munkáspárt vezetője és Pierre Mendes France, volt fráncia miniszter- elnök különböző megközelítéssel ugyan, de meg­egyeztek abban, hogy kell nemzetközi csúcs­konferenciát tartani, mely a világot a valódi béke felé irányítaná. Mr. Stevenson azt mondta, hogy támogatja a csúcs-konferencia megtartását, de határozottabb eredményt vár tőle, mint amit az 1955-ös genfi konferencia hozott. A fegyverkezést “korunk legelrettentőbb jelenségének” tartja és a lefegy­verzés terén elérhető bármilyen eredményt, kü­lönösen a próbakisérletek beszüntetése terén ki- vántosnak tekinti. Gaitskell szerint a csúcs-konferenciát nem szabad elhalaszani arra az időre, amikor az Egyesült Államok gazdasági hanyatlása megszű­nik, hanem meg kell tartani még úgy is, ha csak “jégtörő” eredménye lesz. Mendes France azt mondta, hogy a kelet­nyugati viszonyban nagy változást hozna létre az, ha a nyugati államok a visszamaradt orszá­gok segélyezését más szempontból közelítenék meg és ha az országok belpolitikája úgy alakulna át, hogy nagyobb súlyt fektetnének a gazdasági és kulturális fejlődésre és a tengerentúli terü­leteik problémáinak megoldására. Dulles egy SEATO gyűlésen tartott beszédében negativ- formában foglalkozott a csúcs-konferen­cia kérdésével. Abnormálisnak nevezte az állam­fők összejöveetelét, ha azt diplomáciai és kül­ügyminiszteri utón előre nem dolgozzák ki rész­letesen úgy, hogy az eredmény előre biztosítva legyen. Támadta a Szovjetuniót, hogy a hamis biztonság érzetét szándékszik a népek között meghonosítani. Mikor fog Dulles valami újat mondani? Bármi legyen is, ellene vagyunk ; . .

Next

/
Thumbnails
Contents