Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-03-06 / 10. szám
j a SZÁZTIH BäRCIUS (Folytatás az első oldalról) Ami őket illeti, ez a rendszer megmaradhatott volna, akár öiokidéig. De közben-azonban a társadalom fejlődése nem szünetelt. A társadalom kifejlesztette a magyar IPARI PROLETARIÁTUST, ugyanakkor egyre elviselhetetlenebbe téve a magyar parasztság sorsát a birtokviszonyok nem nagyjából az 1849-iki, tehát félfeudális keretek közzé való befagyasztásával. Ez okozta — többek között — kétmillió magyar kivándorlását is 1890 és 1914 között. Ez a két fejlemény tette történelmileg és dialektikailag elkerülhetetlenné a magyar birtokviszonyok ujjárendezését, békés utón, ha lehetséges, forradalmi és társadalmi megráz- kódta.ások utján ha másként nem volt lehetséges. Az osztrák birodalmat uraló Habsburg családnak és a köréje csoportosuló osztrák s magyar arisztokráciának felelőtlen. önző, Ininös, embertelen politikájuknak számottevő része volt úgy az első, mint a második világháború felidézésében s ezáltal — saját sírjának megásásában. ★- “Csakis akkor — irta prófétai meglátással Táncsics Mihály, lapjában, az Arany Trombitában — ha a törvényhozó testületben az egész nép képviselve lehet, fognak a munkások lassanként azon helyzetbe kerülni, hogy a készítmények gyártását és ,előállítását maguk kezelhessék, ahelyett, hogy mint eddig, szűkén kimért életük fenntartására is alig elégséges fizetéssel eléghessenek ki”. Az amit az 1848-iki magyar forradalom Kossuth és Petőfi mellett harmadik legnagyobb alakja, Táncsics Mihály ily csodálatos látnoki erővel több mint 100 esztendővel ezelőtt megjósolt, hogy tudniillik a magyar munkások abba a helyzetije fognak kerülni, melyben a “készítmények gyártását és előállítását maguk kezelhessék” 1945-ben, a régi magyar társadalom bűnös intézményének összeomlása bekövetkezett; A korlátok, amelyek 150 évig megakadályozták a magyar ipar építését, leomlottak. A magyar nép megkezdhette ipara felépítését. A magyar népi demokrácia ily értelemben lett valóban az 1848-as eszmék örökösévé és VALÓRA VÁLTÓJÁVÁ-! A magyar nép Mohács óta 1945-ben jutott első ízben abba a helyzetbe, hogy TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI BERENDEZKEDÉSÉT A SAJÁT ÉRDEKEL BOLDOGULÁSA. SZEMPONTJÁBÓL ALAKÍTHATTA ÁT S SZERVEZHETTE MEG. A magyar nép boldogulásának — akárcsak az amerikai népnek 1789-ben és az orosznak 1917-ben — föfeltétele az volt, hegy iparát a maga földrajzi és gazdasági adottságainak megfelelően s kulturális és egyéb hagyományai figyelembevételével minél gyorsabban kifejlessze. Sokan felvethetik e pontnál e kérdést: Hogyan lehet az amerikai szabadságharcot, az 1917-iki orosz forradalmat a magyar népi demokrácia 12 esztendejével közös nevezőre hozni? Az a tény, érvelhetnek az ilyenek, hogy Amerika a maga iparát jóformán zökkenő nélkül, a nép nagy többségének együttműködésével, belső ellenállás nélkül fejlesztgette, kizárja az összehasonlítást a magyar népi demokráciával. És végső konklúzióként felhozzák az-1956-iki októberi eseményeket. Az amerikai nép a maga iparát minden más népénél kedvezőbb körülmények között építhette ki: 175 évet kapott a sorstól e feladat megoldására, melynek folyamán egy nagy polgárháború kivételével békés körülmények között végezhette épitő munkáját. Azoktól, akik megakadályozhatták volna a békés épitő munkát, óceánok választották el. Akiknek nem tetszett az uj rendszer, a rojalisták, százezerszámra hagyták el az országot az amerikai szabadságharc után. Az orosz népnek már sokkal nehezebb volt a maga független iparát felépíteni. A régi rendszer hívei 1917 után népük százezreit volt képes a forradalmi vívmányok ellen mozgósítani, százezres hadseregeket volt képes szervezni és harcbaküldeni roppant polgárháború keretében. (Kolcsak. Wrangel, Denikin s mások.) És a nemzetközi tőkésosztály, amelynek érdekében volt az óriási orosz birodalom területér az ipar kifejlődését megakadályozni, hatalmas intervenció hadseregeket küldött az ellenforradalom támogatására 13 külföldi ország hadserege tartotta megszállva Oroszország különböző pontjait 1918 és 1923 között, mig végül ív orosz nép képes volt hazáját a belső bitorlóktól és külföld5 gazdáiktól megtisztítani! A magyar nép társadalmi és gazdasági vívmányai ellen 1956-ban ugyanazok a nemzetközi erők léptek fel, amelyet elődei 1776 és 1783 között Amerika, 1917 és 1923 között a Szovjetunió iparosítását akarták megakadályozni. Amelvek -az elmúlt másfélszázad folyamán általában véve az ipar fejlődését a gyarmati és félgyarmati országban egészen a mai napig megakadályozni kívánják. (Lásd Algéria, Tunisz, Indonézia, Kína, Dél-Amerika helyzetét és viszonyát a vezető tőkés államokkal. Ha azonban egy ország népe megérti az iparosítás szükségességét — még áldozatok árán is — akkor a külföldi beavatkozás, bármily erőteljes legyen is és számban s felszerelésben bármennyire túlszárnyalja is a magáét védő népét sikertelen marad. De ha az iparosítás folyamán, a nép vezetői nem he lyeznek kellő gondot arra, hogy a néppel megértessék ai iparosítás minden mozzanatának szükségességét, ha ne« 16 AMERIKAI MAGYAR SZÓ____________ ____________Thursday, March 6, 1958 hangsúlyozzák, miként Táncsics hangsúlyozta, hogy a munkások csak “lassanként” juthatnak abba a helyzetbe, hogy a készítmények gyártását, előállítását maguk kezelhessék és ami több, az újjáépítés keretében a nép nemzeti önérzetét, kulturális tradícióit akarva, nem akarva megsértik, akkor tág teret hagynak az ellenforradalom, a nép IGAZI ellenségei számára ezeknek az elégedetlenségeknek szitására, a nép nagy részének elkedvetlenítésére, semlegesítésére. Akkor lehetővé teszik, hogy a maroknyi ellenforradalmi erők nyíltan a porondra álljanak és vakmerő kísérletet tegyenek, i régi rendszer visszaállítására. Ez történt, véleményünk szerint Magyarországon 1956 októberében. ★ A hibák és a külföldi beavatkozás dacára a magyar nép mégis csak azon az ösvényen halad ma is, amelynek irányába az első bizonytalan lépéseket 1848 márciusában tették meg a márciusi ifjak és mögöttük a magyar polgárság, parasztság. Ipart, önálló, erőteljes, virágzó ipart épit magának, amely nélkül a modern társadalom élete lehetetlen ímely nélkül nem lehet gazdag, boldog, megelégedett, valóban civilizált egyetlen nemzet sem. Ezekre az alapvető tényekre keli gondolnunk most, 1958 márciusában, amikor lelkűnkben illő tisztelettel hódolunk ama nagy magyarok, ülők s halottak, emlékének, akik oly sok áldozat, elszántság révén, oly sok tragikus, bár emberileg érthető hibák, tévedések ellenére, küzdöttek azért, hogy népünk, a magyar lép, ez a nagyszerű, tehetséges, a jóság minden erényével megáldott, de a hevesvériiség számos átkával is ellátott lép, olyan otthont építhessen magának a Duna-Tisza völgyében, amelyről ősei és hősei oly sok keserv, oly sok csaló- lás, oly sok szívfájdalom közepette álmodtak, amelyért ren- 1 iiletlenü 1 kitartottak, amelyért ezer év óta oly sok vért és verejtéket áldoztak. JELENTÉS BRIDGEPORTRÓL A február 16-ra tervezett születésnapi ebéd, aminek jövedelmét lapunk kvótájára kívántuk fordítani, a nagy hóvihar miatt nem sikerült. Varga Ferencné és Hornyák Jánosné, Vargáné házánál pénteken és szombaton előkészítették az ételeket 26 személyre, csupán a megsütését és megfőzését hagyták vasárnapra. De vasárnapra olyan nagy hó esett, hogy lehetetlen volt a club helyiségébe eljutni. Érre telefonon hivtuk fel a meghívott vendégeket, hogy Vargáné házánál, lesz az ebéd felszolgálva. A nagy vihar miatt azonban csak nyolcán tudtak ott megjelenni. Hétfőn este még hárman jelentkeztek, most már vacsorára, így hát 11-en vettek részt az ?béd- és vacsorán. Az eredmény ill, melyet a fenntartó gárda adományával együtt március első hetében fogunk a kiadóhiva ■ talba eljuttatni. Tudósitó EíéMCafifernia, figyelem! Az Elsinore-Perris magyar kolónia az évi szokásos JÓZSEF NAPI ÖSSZEJÖVETELT ez évben március 30-án fogja tartani Elsinoreban, miután a Civic Jail termét az előző heti dátumra mások már régebben lefog- ' lalták. í j Bitkép Social and 4 Educational Club < ^ i Gyűléséit tartja minden I csütörtökön este 8 órákor 1 * I a William Penn (volt Ver- i hovay) Egylet helyiségében < 8637 Buckeye Road * Cleveland, Ohio , 2-es számú terem Március 6, csütörtök: Kultui >st. A munkásszervezetek és a nunkanélküliség. Március 15, szombat. Március rdusa és a Nemzetközi Női Nap •Lártyáparty. Kávé és sütemény Március 27, csütörtök. Kultui est. A légül- és a mestersége' bolygó. április 10, csütörtök. Kultur est búr Basic Civil Rights c. film utána vita. Április 19, szombat. Díszvacsora M. Rappaport tiszteletére Május 1, csütörtök. Kultur est \ munkás sajtó. BETHLEHEM HÍREK i A Magyar Munkás Jóléti Egyket kulturbizottsága március 16- m, vasárnap este Március Idu- ja ünnepélyt rendez. : Április 13-án, vasárnap este a ‘dunkás Otthon gondnokának •iszteletére vacsorát tartanak, i Május 11-én, vasárnap este fi nyák Napja ünnepély lesz. ■ Tisztelettel kérjük a bethle- •iemi magyarságot, hogy tárcsái fenn ezeket a napokat és vegyenek részt az összejöveteleken Mindhárom ünnepélyen a zené5 i New Jerseyben ismert, közkedvelt Hefler Ferenc és cigány- zenekara szolgáltatja. Tudósitó !> „i íVHAMIBÁN akar leiele < B ledni. okvetlenül lépjen ősz j ;; zeköttetésbe B • SHILL ANNUS i: « és GROSS SYDNEY ingatlanügynökökkel | GREAT SOUTHERN H; REAL ESTATE CO. B 35 N. W. 27th Avenue B (a Fiagler Street sarkán' ' .« * B MIAMI, FLORIDA Telefon: NF.wton 3-2696 B CLEVELAND HUNGARIAN BUSINESS GUIDE YOU CALL SW 5-5122 WE DEL,IW« PATAKY’S HARDWARE & PAINT CO. 9203 BUCKEYE ROAD • CLEVELAND, OHIO Electrical and Building Supplies — Wallpaper JakaÉisiván és Íesívérei gyászolók kényelmére. — 8923 Buckeye Road. Telefon: CE 1-0384. — 11713 Buckeye Road. Telefon: WA 1-4421. I 'kíftc elismert te,nelkezési vállalkozó: Tel.: MElrose »”~nar Lajos 3975.3078. — 3929 Lorain Ave., Cleveland. Ohio, V West Sidei magyarság és munkásság elismert temeUezest ntézete. — Jutányos árak. Rllftlfaiffi Inujnlare Órajavltások, órák és ajándéktárgyak SUlrlicyc uenciCid llfill Ruckeye R0ad, Cleveland, Ohio íiuaranleed Auto Service ™ SODY MUNKÁK ÉS ALTALANOS AUTÓJAVÍTÁSOK. ynm> ImncnuAKien) Oa 2343 So. Taylor Rd Cleveland 18, .íOfits Improvement uo ühi0 _ Teief0n: fa 1-1074 Prop. JULIUS CINCAR. — Szén, olaj, gáz furnacek. — Házbevo- aás. — Asbestos. — Aluminium. Insulated Brick. — Siding and Woodshingels — Roofing — Tinning — Plumbing — Carpentry — Mason Tile work — Storm Windows and Doors Lorain Heights Hardware festékek, villanyfelszerelési cikkek és építkeeési vasáruk raktára. ?hirlnu I alindpu 12907 UNION A VE .. CLEVELAND, OHIO dniNe/ LaunöryTel€.fon. WA ,.94ß6 Soross László, tulaj. A legnagyobb magyar mosoda Clevelandban! (Irhan’c Flowore termelők és eladók? 11529 Buckey# Villan 9 riUCTCID Road rlj.veíand 0 Tetető«: WA 1-3383. VJR 4GOK MINDEN ALKALOMBA — Nem kell csomagolni! Nem kell vámot fizetni! s ■ A legrövidebb időn belül segítheti óhazai - rokonait az IKKA-CSOMAGOKKAL! SALK-SZÉRUMRA is felveszünk rendelést, valamint gyógyszerekre — KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET — ■ ■ Küldje IKK A-csomagjait a legmegbízhatóbb amerikai céggel ! JOSEPH BROWNFIELD ■ 15 Park Row, New York 38, N. Y. I MINDENNEMŰ BIZTOSÍTÁS • HAJÓ- ÉS REPÜLŐJEGYEK M ^nUNMIKHIfilBilllTüLfFON: BA 7-11G6-7 i ELLENTMONDÁS: EGY HÁTRALÉKOS OLVASÓ!