Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-03-06 / 10. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 6, 1958 10 Lesz-e depresszió ? — Már a kormány is elismerte a gazdasági válság kezdetét — Irta: GERÉB JÓZSEF Mióta1a munkanélküliek számának emelkedésére már az amerikai kormánynak is el kellett ismerni, hogy kritikus idők előtt állunk, a lapok tele vannak a depresszióra vonatkozó elemzésekkel, tanácsokkal és vádaskodásokkal, hogy az esetleg bekövetkező rossz időkért kit lehetne bűnbaknak beállítani. A nagymérvű publicitás dacára mégis én is ezzel a kérdéssel foglalkozom, mert el akarok mondani néhány olyan észrevételt, amit semmiféle más sajtóorgánumban sem találhatunk. Mint látjuk, Eisenhower elnök a napokban, — miután ä Commerce és a Labor Department képviselői jelentették neki, hogy a munkanélküliek száma elérte a 4,494,000-et, elrendelte, hogy azonnal meg kell kezdeni a kétbillió dollárra előirányzott postahivatalok építkezését. E rendelet kiadása után mint a Vészkondulás, úgy futott végig az országon a félve, suttogva, csak elfojtva mondott kérdés: HÁT EZ AZ?! HÁT CSAKUGYAN MEGÉRKEZETT A DEPRESSZIÓ?! A hivatalos kormányközegek ugyan még mindig tagadják, még ma is makacsul hangoztatják, hogy az amerikai gazdaságnak nincs semmi komoly baja, nem kell azt félteni azért, hogy az igen nagy iramban egy kis pihenőt (recession) vesz. Majd magához tér egy-kettőre, — mondják. Ezeknek a tanácsára támaszkodva az elnök kijelentette, hogy a jövő hónap közepén már újból nekilendülnek az iparok s azzal nyugodtan ment golfozni Humphrey volt pénzügyminiszter birtokára, Georgiába. Igazi, vagy nem igazi? De a kérdés azért makacsul tartja magát: elérkezett-e az igazi depresszió, amelytől a tőkés termelő rendszer nem tud megszabadulni? Avagy most már csakugyan oda fejlődött ez a rendszer, hogy a üepreosziót meg tudja állítani mielőtt nagy kárt tehetne? Mert £\zt már mindenki tudja, hogy most egy igazi nagy depresszió a tőkés rendszer sírásója lesz. Annyi bizonyos, hogy a hivatalos körök igyekszenek lekicsinyíteni a jelenlegi munkanélküliséget, amit a fent adott szám csak látszólag mutat. álért a négy és fél millióban nem találjuk azon százezrekre menő fiatalokat, akik az iskolákat elhagyva a munkakeresők sorai közé kerültek, de mert eddig még nem dolgoztak, igy nem számítják őket munkanélkülieknek. És éppen- ugy kimaradtak azon százezrek, akik még dolgoznának, ha volna elég munkaalkalom, de igy már nyugalomba mentek, vagy mint háziasszonyok szerepelnek. Valószínű, hogy a munkanélkü liek IGAZI SZÁMA ma közelebb van a 7, mint az 5 millióhoz. És mindezek dacára én azt mondom, hogy ez a depresszió, vagy gazdasági lelassulás NEM IGAZI, hanem HAZUG, HAMIS, akárcsak a Horthy- magyarok hazafisága. HAZUG, HAMIS azért, mert a drágaság még egyre emelkedik, vagy tart makacsul. Márpedig a depresszióval együttjár a megélhetéshez szükséges termékek árainak esése. EZT EDDIG MÉG NEM LÁTJUK. Siilyedö alap Midőn a munkanélküliek száma jelentékeny emelkedést mutat a vásárlók száma esik s az árak csökkennek minden piacon, ami a kínálat és kereslet törvénye alapján általános áresést eredményez, különösen a romlandó élelmiszerek terén. Lehet, hogy ebben a “szabad versennyel” kérkedő rendszerünkben már annyira kontrollálják az árakat, hogy az árcsökkenést jóidéig meg tudják akadályozni. De ha egyszer megindul, akkor aztán a vizár módjára hat; aláássa a rendszer fundamentuma-', és egyszerre dőlnek a falak, melyek rpmjai alul aligha lehet majd kiásni és élet - rekelteni a rendszert. A Federal Reserve Board jelentése szerint ez év első napján az Egyesült Államokban a “consumer” hitelvásárlás tartozás 33,596,000,000 dollárt tett ki. Az ingatlanok utáni tartozás (mortgage) ennél jóval nagyobb. Nem kell prófétának lenni annak megjóslására, hogy ily nagymérvű eladósodásnál már a közepes minőségű depresz- szió is katasztrofális lehet. És nem kell prófétának lenni annak meglátására sem, hogy ennek a depressziónak nemcsak a bel-, de külpolitikai hatása is rendkívül nagy lesz. Sőt ez utóbbi sokkal fontosabb az elsőnél. Mert mig a belpolitikai következmény esetleg csak az lehet, hogy a republikánus pártot megint nyugalomba küldik vagy 20 évre, addig a külvilág népei azt fogják mondani, hogy ime, mégis csak igaz az a marxi tétel, hogy a tőkés termelő rendszernek velejárója a depresszió, amelyhez ciklus- szerüen eljut s amelytől csak a háborúk segélyével szabadulhat meg. Madison Avenue És ki fog derülni az is, hogy vajon a Madison Avenue hires hirdető ügynökségei meg tudják-e állítani a gazdasági hanyatlást hangzatos szólamaikkal? A harmincas években hiába harsogták, hogy a prosperitás már a sarkon van, a Hoover- falvak lakói nem sokat nyertek vele. De Madison Avenue akkor még nem terjesztette ki munkakörét a politikára úgy, mint ma. Azért várjuk, hogy hirdetésekkel ugyan milyen csodát fognak majd csinálni? Egy másik különös jelensége ennek a gazdasági válságnak az, hogy a nagy korporációk profitja még mindig emelkedik, vagy legalább is nem esett. Bizonyos számú kisebb üzlet ugyan elbukott, de a megmaradottak általában még mindig ragaszkodnak az utóbbi évek túlzott profitjaihoz. Gazdasági szakértők véleménye szerint a depresszió egyik legfontosabb oka éppen a túl magas profit, mert abban az esetben a termelt javak árából nem jut a munkásoknak annyi, hogy azokat visszavásárolhatná és elfogyaszthatná. A nagy profitot élvező kiváltságosok osztálya kicsiny, képtelenek tehát elhasználni a nagy profitból származó jövedelmüket, igy árufölösleg támad, ami megindítja, vagy segíti a depressziót. És mégis, amikor a United Automobil Workers elnöke, Walter P. Reuther azzal állt elő, hogy a 10 százalékon felüli profitból részt kellene adni a munkásoknak is, a tőkés sajtó ádáz dühvei ugrott neki. A szent profitot jobban féltik, mint a sok millió munkás sorsát. Érthető is a tőkések ily nagymérvű felháborodása. Végre is Reuther ajánlata azt jelenti, hogy A MUNKÁSOKNAK JOGOS BELESZÓLÁSUK VAN A PROFIT ELOSZTÁSÁHOZ. Ezt a tőkés rendszer összes szószólói tagadják. Mert ha Reuther most esetleg jogosnak is tartja a tőkések 10 százalékos profitjái, rövidesen eljöhet az idő. amikor A TÖKE MINDEN PROFITJÁT JOGTALANNAK MONDHATNÁK! Két rendszer versenye Ma már nyilvánvaló, hogy ezt a közelgő gazdasági válságot nem olyan szemmel nézik, mint a hajdaniakat, hogy “majd csak kilábalunk belőle”, mert mindenki tudja, hogy ez most a két termelő rendszer versenyének egyik jelensége. Azért halljuk a nagy óbégatást, hogy jaj, mit szólnak majd ehhez az oroszok? Avagy mit szólnak hozzá azon ázsiai és afrikai népek, akik éppen mostanában mérlegelik a két versengő termelő rendszer előnyeit és hátrányait? Eddig ez a kérdés soha sem tódult még ily élesen előtérbe, mert a tőkés termelés urai olyan fölényes katonai hatalommal rendelkeztek, hogy a világ népe abban a tudatban élt, hogy a szocialista rendszer fejlődését megunva egyszer csak elpusztítják azt túlzó erejükkel. A fegyverek gyors fejlődése azonban elfujta ezt a túlzó nagy erőt. A két sputnik ellenmondást nem tiirő módon bizonyította be, hogy a fegyverkezési verseny holtpontra jutott. Mindkét rendszer elég erős arra, hogy a másikat elpusztítsa s igy egy újabb világháború mindkét félre öngyilkosságot jelentene. Maradt tehát csak a másik verseny, — a gazdasági, — amelyben a tőkés termelők oly nagy előnyben képzelték magukat, hogy uralmukat évtizedekre biztosítottnak látták. És ime, az utóbbi pár évben a Szovjetunió a gazdasági versenyben is nagyon komoly versenytárs lett. A tőkés -rendszer több szószólója kezdte kiabálni, hogy a gazdasági téren való elbukás nagyobb veszedelmet jelent a “szabad világra”, mint a fegyverkezési verseny elvesztése. Ez az oka annak a nagy ijedelemnek, ami a DB. DuBois ünnepelfetése New Yorkban 1958 március 2-án, vasárnap délután ünnepelték New Yorkban a kiváló tudós, Dr. W.E.B. DuBoisnak 90 éves születésnapját. Az én részemre ez az ünnepség rendkívül szép élmény volt. A Hotel Roosevelt bálterme zsúfolásig megtelt. Az amerikai jogok newyorki kiváló harcosai jöttek el ünnepelni a legkiválóbb harcost. Hogy Dr. DuBois kicsoda, azt hiszem, hogy minden Magyar Szó olvasó tudja, az amerikai polgárok jogainak legnagyobb szószólója és az egyenjogúság fáradhatatlan harcosa. Történelmi müveivel gazdagította az amerikai irodalmat s munkáinak hatása kihatással volt a néger nép megmzodulásaira és azok folytatására. De nemcsak Amerikában vette fel a harcot a négerek egyenjogúságáért, hanem ő volt a kezdeményezője az afrikai kolóniális népek felszabadi- tási mozgalmainak. Dr. DuBois életéről könyveket lehetne Írni s nem lehet néhány szóban összesüriteni. Szép tavaszi nap volt, a hó elolvadt s a megjelentekből arra lehetett következtetni, hogy a hidegháború jege is olvadóban van, amint az egyik szónok bejelentette, hogy itt összetalálkozott olyan emberekkel, akik tiz év óta távoltartották magukat mindenféle megmozdulástól. A szónokok nem csupán a “megbélyegzettek” táborából kerültek ki, hanem egy néger biró, egy néger egyetemi tanár, (akik még mindig pozíciójukban vannak) és egy kiváló fehér iró, szóval nemcsak az ünneplők körében, de a szónokoknál is megnyilvánult, hogy megérkezett az alkalom, hogy ők is résztvehetnek szabadabban visszahozni Amerikába a demokratikus tradíciót. Üdvözletek jöttek a világ minden részéből, szülőhazánkból is: “Greeting from Budapest”. A Szovjetunióban a tudósok ugyanakkor ünnepélyt tartottak Moszkvában Dr. DuBois tiszteletére. A bulgár tudományos akadémia tiszteletbeli tagjává való megválasztását jelentette be. Dr. DuBois mellett az emelvényen helyet foglalt a négy generáció, a felesége, leánya, az unokája és dédunokája, aki kéthónapos. Az ünnepelt neki beszélt, mint a jövő generációnak. Életében mindig azt tegye, ami egyéniségét kielégíti és hasznos tagja legyen a társadalomnak, ő maga, amikor 25 éves volt, tanítani akart és három egyetemre küldött kérvényt. Az első 700 s néhány dollárt ígért évi fizetésül, a másik ezren felül és a harmadikból azt Írták neki, hogy ő szabja meg az árát. ö az elsőt választotta, mert ott látta, hogy az eszméjét a legjobban tudja terjeszteni és meg is találta az útját a további fejlődésnek. Hangsúlyozta, hogy mily fontos az erkölcsi megelégedettség és ne adja el ezt a nemes érzést dollárért. Tudósitó Lapunk íeb. 20-iki számában az első oldalon levő cikk cimébe hiba csúszott, amely Dr. Du- Bois-al foglalkozik: “Visszapillantás 90 évre”, nem pedig “Visszapillantás 20 évre”. Amióta a sputnikok földkörüli útjukra indultak, arra figyelmeztetnek bennünket, hogy készül jünk fel minden áldozatra, mert a két sputnik által okozott állítólagos veszedelem címén, országún!: túlnyomóan millomosokból álló vezetői még a telefonkönyvben sem található óriási számú billiókat akarnak hadi célokra költeni. Csak arról nem beszélnek, hogy ki áldozzon és mit? A repülőgép, rakéta- és egyéb hadifelszerelést gyártók még nem ígérték és nem is fogják megígérni, hogy óriási profitjukból áldozni fognak. Az autó- és élelmiszergyárosok sem hajlandók a szükségleti eikkek árának egekig való emeléséből szerzett vagyonaikból valamit feláldozni. Az áldozatot a munkásokra hagyják, annak ellenére, hogy azoknak keresete állandóan zsugorodik az egyre emelkedő árak következtében. tőkés rendszer sajtójában mutatkozik a jelenlegi gazdasági válsággal kapcsolatban. Mert a szakértők jól tudják, hogy ha ez a válság elmélyül s ha az alól a szocialista termelésre áttért országok ki tudják huzni magukat, akkor a világ népe a Madison Avenue legszebb hirdető frázisa dacára is gyorsabb ütemben fogja követni a társadalmi fejlődés természeti törvényét. ÜÖVIDEH 1 ________....____________________________s
