Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-14 / 46. szám

Thursday, Nov. 14, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 “Labor Parly”-ra volna szükség Tisztelt Szerkesztőség! Engedjék meg, hogy a választásokkal kapcso­latban irt cikkükre vonatkozóan Írjak néhány sort. Wagner polgármester határozottan a szak- szervezetek mellett van. Én olyan kerületben la­kom, ahol a republikánus, demokrata és liberális párt között kell választanom, sajnos, nincs Eli­zabeth Gurley Flynn-hez hasonló jelöltünk. Mint sok más ember, azért helyezem előnybe én is a demokratákat, mert mióta szavazok, a következő elnökök voltak a Fehér Házban: Taft republikánus, Wilson demokrata, Harding, Coo- lidge, Hoover republikánus, Roosevelt, Truman demokrata és jelenlegi elnökünk republikánus. Sok mindent átéltem ezen időszak alatt, rendőr­brutalitást, piketeléseket, stb., szóval munkás­üldözést. A városi és országos demokrata admi­nisztráció alatt nem voltak Hoovervillek, alma- árusitók az utcasarkokon, nem lőttek bele a felvonuló veteránokba, mint MacArthur generális tette Hoover parancsára. Elismerem, hogy minden párt a kapitalizmust szolgálja, de mint munkás és szervezett munkás, egyet nem felejtek el: New York állam volt az Olvasóink hozzászólnak a közügyekhez első a demokrata Roosevelt és Lehman kormány­zása idején, amely munkanélküli segélyt, Social Securityt, Wagner Act-et és más munkásvédő törvényt megszavazott. Viszont a mostani re­publikánus adminisztráció idején már eddig 18 államban meg van a “Right to Work” törvény és tudjuk, hogy az mit jelent: megszigorítani a Taft-Hartley törvényt. Igaz, hogy ezt a szégyen­letes törvényt Truman idején szavazták meg, de ne felejtsük el, hogy ő megvétózta és csak a déli Dixiekraták segítségével — akik a republikánu­sokkal szavaztak — lett abból törvény. Ez mind az én személyes véleményem, de le­tagadni ezeket nem lehet. Ma nincs egy becsüle­tes Labor Party, de remélem, hogy lesz és bízom abban, hogy van nagyon sok liberális szenátor és képviselő, akik becsületes szakszervezeti embe­rekkel együtt tudnának teremteni egy harcos Labor Partyt, amit szeretnék még én is megérni. M. Rosenberger. Szépszámú közönség gyűlt össze november 3- án a W. S. Amerikai Magyar Dalárda díszter­mében, hogy megünnepelje egyik kiváló tagjá­nak, Fábián daltárs 75. éves születésnapját. Az amerikai, majd a magyar himnuszok el­hangzása után felcsendültek a gyönyörű magyar dalok a Dalárda vegyeskara ajkairól és ugyan­csak szebbnél-szebb magánszámok ringatták mámorba az ember lelkét. Juhász luteránus lelkipásztor, az ünnepelt Fá­bián daltárs érdemeit kapcsolta össze a magyar dal, a magyar zene csodálatos szépségeivel, a- mely szép beszéd prózában is dalt vai’ázsolt az ember szivébe. A fentiek hallgatása közben bol­dognak éreztem magam, és azonkívül büszkének is, hogy ilyen szépet^ csak magyarban lehet te­remteni. Büszkének éreztem magam, hogy ma­gyarnak születtem. . . De ezután jött a “magyar szabadságharcos” beszéde, (a nevére nem em­lékszem.) Mielőtt a műsor ezen részére rátérnék, né­hány megjegyzésem van. Nem vagyok D. P. el­lenes, nem vagyok úgynevezett “menekült” elle­nes, (amit be is tudok bizonyítani). Én csak re­akcióellenes, fasiszta ellenes, nyilas ellenes va­gyok. Ami a szabadságharcosokat illeti, azok ott vannak Magyarországon és harcolnak az olyan­fajta magyarok ellen, mint amilyen a Dalárda főszónoka volt november 3-án, vasárnap délután. Én a magyar nép szabadságát, boldogulását a szocializmus felépítésében látom. A “szabadságharcos” főszónok tudhatná, hogy egy -születésnapi ünnepélyen nem illik politikát, de különösen olyan politikát behozni, amelyet különböző egyének és csoportok más-más szem­szögből mérlegelnek. Mi ünnepelni jöttünk egy nagyrabecsült daltársunkat, Fábián Lajost, nem pedig nyilas propagandát hallgatni. A “szabadságharcos” a magyar kormányt töb­bek között azzal vádolta, hogy fiataljait erkölcs­telenségre tanítja, sőt kényszeríti. Azokért a botrányokért, melyet egyik-másik “szabadsághar­cos” itt Amerikában elkövet, a magyar kor- mánvt teszi felelőssé, mert megtagadta tőlük vallásuk gyakorlását, megvonta tőlük a ta­nulás és művelődés lehetőségeit. De itt valami hiba van a receptben, mert azt nem lehet leta­gadni. hogv a “szabadságharcosok” túlnyomó többsége iskolát végzett egyén, maga a “szabad­ságharcos” főszónok is mérnök ember és őt is ez a kegyetlen magyar kormány taníttatta ki INGYEN, amelyet ő most olyan ocsmányul gya- láz. Az oroszokról a szokásos barbárság mesé­jével jött elő, de hogy ők miként akasztgattak embereket minden kérdés nélkül, milyen vérfür­dőt rendeztek állami közegek, kommunisták és nem-kommunisták ellen, minden kérdés nélkül, azt ELFELEJTETTE elmondani. A november 4. előtti napokat a “szabadságharcos főszónok” szeretné a magyar történelemből elsikkasztani. Az 1956. októberi magyar eseményeket min­denkinek jogában van úgy bírálni, ahogy akarja, de egy haladószellemü munkásszervezet színpad­járól történelmi eseményeket ilyen ferde meg­látással, rosszakarattal, munkásellenes beállí­tottsággal hirdetni., még hozzá egy születés- napi ünnepély alkalmával... a főszónok gyenge jellemére, esetleg gyenge agybei endezésére vall. Azok a daltársak, akik ennek az Intézménynek az alaojait lerakták, hogy a haladószellemü- cle­velandi munkásoknak legyen egy Intézményük, amely a dolgozók gazdasági, politikai, kulturális támasza legyen, egy nagyobb darab kenyérért folytatott harcban, egy szebb jövőért folytatott harcban, nem igen gondoltak arra, hogy valaha is ez Intézmény színpadjáról olyan becsmérlő szavak érjék azokat, akik megszüntették szülő, hazánkban a hercegek, grófok, bárók, gyárosok, földbirtokosok uralmát és megteremtették a magyar dolgozók társadalmát, amelyben még lehetnek hibák, de erős akarattal, kitartó mun­kával a mi kicsi, háboruzuZta, sors tépázta szü­lőhazánkban egy boldog életet fognak teremteni a magyar ipari munkás, a magyar földmunkás és a magyar szellemi munkás részére. A Dalárda ezideig a barátság, a béke, az em- beiszeretet egyháza volt, a színpadáról nem gyű­löletet, hanem magyar kultúrát hirdettek dalok­ban, szinielőadásokban, kulturelőadásokban. Ak­kor mégis hogy történt, hogy november 3-án ez a színpad, egy rövid időre, a lelket felemelő szép program közepette, a gyűlölet szószéke lett. Hol volt a dalárda vezetősége? Kié ezen szégyenfolt­ért a felelősség? A “szabadságharcos főszónok” olyan húrokat is pendített, hogy a dalárda jelenlegi vezetősége őket várja, mint fiatal, uj magyarokat, hogy át­vegyék a már öregedő tagjainktól a munkát és a Dalárda vezetését. Erre én azt mondom, hogy “Szegény Dalárda”. Nem tudom, hogy azok a be­csületes munkában megöregedett, minden áldo­zatra kész, volt elhunyt tagjaink mit szólnának az ilyen örökösökhöz ? De mi van az ÉLŐKKEL ? Nehéz szívvel, felháborodással hagytam ott az ünnepélyt, a “főszónok” beszédjének befejez­tével. Fájt a szivem ilyen szavakat hallani arról a színpadról, amelyről percekkel azelőtt annyi gyönyörűség áradt. Hazafelé jövet, az a kérdés merült fel bennem, amit a DALÁRDA VEZETŐ­SÉGÉTŐL meg akarok kérdezni, hogy a W. S. AMERIKAI MAGYAR DALÁRDA. . . HOVA ? MERRE? Erre a kérdésre a legközelebbi gyűlésen vá­laszt vár a tagság azon része, amely nem feled­kezett meg öntudatos munkás mivoltáról. To­vábbá választ vár az amerikai magyarság azon Munkáselbocsájtások E. St. Louisban Tisztelt Szerkesztőség! Az itteni (East St. Louis) “Alcoa” aluminium gyárból november elsején 400 munkást lefizettek és pár héten belül újra lefizetnek 100 munkást, mivel az alumina (timföld) feldolgozását itt ab­bahagyják és az arkansasi telepre viszik. Ez a gyár volt az első az Egyesült Államokban, amely alumina ércet gyártott. A második világháború­ig én is ott dolgoztam, még pedig 38 évig. A gyárat 1903-ban kezdték építeni. A második vi­lágháború alatt több helyen építettek ilyen gyá­rat úgy a U. S.-ben, mint Kanadában. Ez a te­lep körülbelül 200 akeron fekszik, az uj telepek pedig Arkansasban, Louisianában, Alabamában vannak. Az öntöde, amely az öntvényt készíti, Pittsburghban van. Az öntvényekből azután azt készitenek, amit akarnak. Már csak 750 munkás maradt a társaság szol­gálatában. Csupán az Acid Plant és a Research Department maradt üzemben. Azok közül, akiket lefizettek, sok 15 éve dolgozott az üzemben és most szélnek eresztik őket. T. Sz. J. A NYUGAT GYŐZ AZ EGYESÜLT NEMZETEKBEN Az Egyesült Nemzetek Politikai Bizottságának ülésén e hó 4-én Vasily Kuznetsov kijelentette, hogy a szovjet delegáció bojkottálni fogja a le­fegyverzési albizottságot, ha azt továbbra is je­lenlegi formájában tartja fenn az Egyesült Nem­zetek. Az albizottság tagjai négy NATO állam és a Szovjetunió. 1951 óta évről-évra gyülésezik ez az albizott­ság Londonban, eredménytelenül. Ez évben 5 és fél hónapig tárgyaltak és Kuznetsov szerint min­den lehetőséget kimerítettek és nincs értelme to­vább is ezen a vonalon haladni. Ezért a szovjet delegáció azt ajánlotta, hogy a bizottság legyen kibővítve, az Egyesült Nemzetek összes tagálla­mai bevonásával. 24 állam ellenajánlatot adott be, hogy a7 albi­zottság eddigi összeállításában folytassa tárgya­lásait a nyugati államok által beadott javasla­tok alapján. November 6-án ezt az ajánlatot a többség elfogadta. Kuznetsov a Politikai Bizottság eljárását kri­tizálva, annak a' véleményének adott kifejezést, hogy a Bizottság nem kezeli a lefegyverzést ko­moly problémaként, mert az ilyen határozat csak zsákutcába vezet. Az elfogadott ajánlat jóváhagyásra a Nagy­gyűlés elé kerül, ahol ugyanazok az államok sza­vaznak fölötte. Japán ajánlatát a bombakisérletek beszünteté­sére a Politikai Bizottság elvetette. Fizetésemelés a holeSmunkások részére MIAMI BEACH. — Fizetésemelést, jóléti ala­pot kaptak szakszervezetükön keresztül 10 hotel munkásai. A Hotel Employees Union 255-ös lo­kálja vezette a harcot. A miamii hotel tulajdo­nosok szeivezete még januárban aláirt egy szer­ződést az unióval, de a unió 7 követelését döntő- bizottság elé vitték. Aba Bauman a döntőbizott­ság feje megítélte a szakszervezet főbb követe­léseit. A fizetésjavitások heti egy dollár 50 cent­től hat dollárig terjednek. A hotel munkások ezentúl hat napon át napi 8 órát kötelesek dol- .gpzni. Egy heti vakációra és egy fizetett ünnep­napra jogosultak évenként. A szerződést tiz évre kötötték, de minden év májusában joguk van a fizetések kérdését újból felvenni. A tiz hotel 2500 munkást alkalmaz állandóan, de a téli sze­zonban 10 ezerre emelkedik alkalmazottaik száma. A szervezett hotelok a McAllister és Biscay ne Terrace, Miamiban, a Roney Plaza, Shore Club, Algiers, Sea Isle, Royal York, Fontainebleau, Allison és Sorrento Miami jleachen. része, amely a Magyar Szó hetilapot olvassa és tudni akarja azt, hogy a Dalárda Vezetősége azonositia-e magát a “szabadságharcos főszónok” szavaival. Töltsünk már egyszer tiszta vizet a pohárba. CINCÁR GYULA, dalárda tag. v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents