Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-07-11 / 28. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 11, 1957 11 "Nem akar tanulni a gyerek...” AHOSYÁH ÉH LÁTOM... íp ötszobás ház EGY dollárért A hirdetés, amely az árverés dátumát hirdette, 50—60 embert csábított a megadott cimü ház elé. Egyrészük komoly szándékú vevő volt, a többi puszta kíváncsiságból jött el. A ház erkélyén álló ember pontosan 10 órakor kalapácsával nagyott ütött a korhadó karfára és öblös hangon hirdette: “Hölgyeim és uraim! Ez a finom, régi öt- szobás ház eladó. Ki hajlandó megvenni lerombolásra vagy elvitelre? Ki hajlandó EGY- dollárt ajánlani? EGY dollárért, szobánként 20 centért tulajdonosa lehet ennek a régi, finom háznak!” Csaknem kivétel nélkül mindig akad valaki, aki hajlandó egy dollárt fizetni öt vagy hatszobás házért, hogy kiszabott időn belül á saját üres telkére szállíttassa, vagy leromboltassa és az igy nyert anyagot saját céljaira használja fel. Ilyen és hasonló jelenet mindennapi esemény Los Angelesben és környékén, ahol káprázatos gyorsasággal építik a Free Way-nek nevezett autó-utakat, amelynek célja; meggyorsítani a forgalmat, amelyhez hasonló talán sehol a világon nincsen. Los Angelgsnek nincs ésv soha nem volt a lakosság-számarányához mérten megfelelő közúti vonala. A newyorki, londoni, párizsi és moszkvai milliókat szállító földalatti vasút Los Ange- lesbenT a világ legnagyobb kiterjedésű városában, ismeretlen. Az egykori villamos vonalak, amelyeket most már csaknem mindenütt gyorsjáratú autóbuszok helyettesítenek, soha nem voltak kielégitőek. Érthető tehát, hogy a város naponta közlekedő két és fél millió autója milyen káoszt teremtett, amikor aránylag szűk uccákon és utakon keresztül kellett munkahelye és lakása között naponta kétszer szállítani utasait. Ne felejtsük el, hogy a munkahely és lakás közötti távolság. Los Angelesben nem egy-két mérföld, hanem 15—20, sőt gyakun 30—40 mérföldet tesz ki. Ezért építik a Free Way-ket, _ amelyeken a szélrózsa minden irányába, a nap és éjszaka minden órájában az automobilok százezrei 50— 60 mérföldes sebességgel szállítják türelmetlen utasaikat munkahelyükre, kirándulásokra, látogatóba, bevásárlásokra. A Free Way-nek nevezett “Super Highway” könyörtelen. Nem kiméi senkit és semmit. Aki és ami az útjában áll: legázolja, félretólja, megsemmisíti és feltartóztathatatlanul tör előre a kitűzött cél felé. Középületek, hatalmas bérházak és kis családi házak ezrével tűnnek el, hogy helyet adjanak a Free Way-nek, amelyre Los Angelesben mindenkinek szüksége van, aki autót vezet. Az útba eső épületeket a California Right ,of Way Department megbízottai vásárolják meg és vagy leromboltatják, vagy eladják, vagy — ha van rá idő — bérbe adják. Egy ötszobás ház lerombolása 3—500 dollárba kerül, ezért sokszor gazdaságosabb inkább egy dollárért eladni, amely esetben a lerombolás, vagy az elszállítás még nagyobb költsége a vevőt terheli. ' A múlt évben ez a Department csaknem négy millió dollárt vett be árveréseken és több, mint három milliót házbérből a tulajdonában levő hatezren felüli épületből. Ahol csak lehet ezeket a feltűnően széles és mindig egy irányban, megszakítás nélkül vezető utakat, a “két legyet egy csapásra” elv alapján, a város régi részein át vezetik. így lassankint eltűnnek a leromlott városrészek és helyüket két oldalon beültetett, uj utak foglalják el. A Hollywood Free Way tiz mérföldes hosszában csaknem 2,000 épületet kellett eltávolítani, ami felemésztette a 28 és fél millió dollárnyi építési költség nagyobb felét. Közben minden mással együtt az ingatlan és építkezés ára is emelkedett olyannyira, hogy a 11 mérföldes Harbor Free Way épitési költsége már 30 millió dollárba került, az útjába eső 3,300 házért pedig 46 és fél millió dollárt kellett kifizetni. A vásárlással megbízott alkalmazottak munkája nem megy mindig simán. Előfordult, hogy puskával, kutyákkal, sőt támadásra szoktatott bakkecskékkel fogadták a hivatalos közegeket Amikor a gyermek 6—12 éves, általánosságban kevesebb a szülők nevelési nehézsége, mint akár a megelőző, akár a következő időszakban. Ám ezekben az években szinte minden családban találkozunk a panasszal: “Nem akar tanulni a gyerek! Unja az iskolát!” Mi ennek az oka? A kimutatások szerint a tanulók többsége, mintegy kétharmad része, közepes és ennél rosz- szabb' eredménnyel végzi tanulmányait. Legjobb az I. osztályok statisztikája, ezután következik a VIII. osztályosoké. Érthető ez, ha meggondoljuk, hogy az első osztályban még minden tudás elsajátítása az iskolában, a tanító vezetésével történik, s a házi feladatnak, vagyis a gyermekek önálló munkájának alig van még szerepe. A VIII. osztályban viszont a gyerekeket már a pályaválasztás s a továbbtanulás készteti fokozott tanulásra. így tulajdonképpen a közbeeső évfolyamok mutatják leginkább a tanulással kapcsolatos nehézségeket, s a szíülők panaszai is leginkább ezekre vonatkoznak. Mint gyakorlati oktató-nevelőmunkát végző és tanulószobát vezető pedagógus sok gyereket figyelhettem meg. Azt tapasztaltam, hogy akik sietve összecsapják leckéiket, vagy akik oda sem figyelve, szabad idejükben nagyon sokféle, érdekes dologgal tudnak foglalkozni. Kimondottan rosszul tanuló diákjaink között volt nem egy, aki nagy szakértelemmel foglalkozott bélyeg- gyűjtéssel s ezzel kapcsolatban élénken érdeklődött a Tokirajz iránt, s annyit tudott távoli országokról, hogy bármelyik “kitűnő” társának becsületére vált volna. De másként tudta, nem az iskolakönyv szerint, nem a felelésre feladott részeket. Volt, aki fényképezéssel foglalkozott, vagy a motorok és autók iránt érdeklődött, esetleg rovarokat gyűjtött, mások meg a sportban mutattak nagy jártasságot és szakértelmet. Akadt villany- és rádiószerelő, vagy a történelemnek kitűnő ismerője. És csaknem kivétel nélkül minden gyerek szeret olvasni, fiuk és lányok egyaránt. Az iskolai könyvtár kötetei állandóan cserélődtek, sokan minden héten újabb könyvet vittek haza. Általában azt. láttam, hogy azon a területen, amelyik érdekli őket, a gyerekek nagyon alaposan elsajátítják a tudnivalókat. Könyvekből, megfigyelések alapján, felnőttekkel és egymással folytatott beszélgetések közben gyűjtik ismereteiket. Sokminden érdekli őket, sokfélét szeretnének tudni. Csak éppen az iskolai tanulást unják. Felmerül a kérdés, hogy ilyenformán talán nem is a gyerekekben van a hiba. Ha mindenütt, egységesen, szinte törvényszerűen ugyanez az eredmény, ugyanez a panasz: talán az iskola nem megfelelő? Nem számol a gyermekkor sajátos természetével, érdeklődésével, és nem számol azzal, hogy mennyit és milyen módon képesek megtanulni? Vegyük elő az iskoláskönyveket és lapozgassunk bennük. Az olvasókönyvet, a történelmet, a kémiát és a többit. Képzeljük,el, hogy holnapra néhány oldalt meg kell tanulnunk belőlük... olyan háztulajdonosok, akik megszokott környezetüket nem akarták elhagyni, vagy kevesel- ték az ingatlanukért felajánlott összeget. Több helyen felháborodott asszonyok meg is pofozták a szerintük túl alacsony árat kínáló megbízottakat, -- de mindez nem állította meg az utak gyors építését, a Free Way könyörtelen előretörését. Egy helyen az útban álló ház idős és vak tulajdonosnője nem akarta házát eladni, mert ennek a háznak minden zeg-zugát ismerte és akármilyen más házban elveszettnek érezte volna magát. A CRW Department teljesen díjtalanul egy tulajdonában levő üres telekre vitette a házat, ahol tovább folytatja megszokott életét a vak asszony. Egy másik nő házával hasonlóképpen bántak el, de egészen más okból. Amikor megvételi árat kináltak a házért, a tulajdonosnő felháborodva utasította el, mondván: “Mit csináljak a ‘leányaimmal’, ha eladom a házat? Dobjam ki őket az uccára?” A Department ezt a házat is egy távolabbi üres telekre szállíttatta, ahol az “üzlet” fennakadás nélkül ment tovább, a “madam” és “leányai” legnagyobb örömére. Egy helyen a Department alkalmazottai egy Még nekünk is szürke, unalmas, nehéz. Hát még a gyereknek! Majdnem minden távol áll a világtól, sok fogalom az ő korukban nehezen érthető. Ilyen a történelemkönyvek sok fejezete, a gazdasági földrajz, az olvasókönyv sok-sok olvasmánya. Minden egyes szaktárgy anyaga olyan nagy és zsúfolt, hogy szinte egyedüli lefoglalhatná a gyerek egész délutánját, ha jól el akarna készülni belőle. És nemcsak mennyiségre sok az anyag; az egész iskolai tanulás módja is.idegen a gyerektől. Mereven és csöndesen, tétlenül ülve kell néha 5—6 órán át figyelniük, majd a könyvből megtanulni a lecke szövegét. Szótanulás az egész. Ez pedig a tanulásnak legértéktelenebb, leggyöngébb formája. Nem kell hozzá fantázia, nem kell leleményesség, semmi része benne a gyerekek mozgalmas érzelemvilágának. Tehát azok a gyerekek tanulnak jól, könnyen és aránylag szívesen, akik képesek a figyelmüket összpontosítani és jó az emlékezőtehetségük. Vagyis akikben kevesebb az önállóság, a cselekvésvágy, a lobogó fantázia, a megfigyelés és a valóság kutatásának ösztöne. Nagyon sok esetben tapasztalhattuk, hogy az iskola legjobb diákjai az életnek sokkal kevésbé “jó tanulói” lesznek és fordítva: a gyengén tanuló, de élénk, szemfüles, tevékeny gyerek, ha az iskolában kissé bukdácsol is, de az életben sokkal jobban megállja a helyét. Persze ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy nem fontos a tanulás. Nem! Mindannyiunk legfőbb törekvése, hogy a tudás közkinccsé váljék, hogy a “szellem napvilága ragyogjon minden ház ablakán”. De ahhoz az iskolának is meg kell tennie a magáét. Szigorúan meg kell rostálni az anyagot, közel kell vinni a gyerekekhez, cselekvővé tenni a tanulót. Nem szabad kizárni a. tanulásból a gyerekek egész érzelmi életét, hiszen a tanulás nem csupán az értelem dolga. Az általános iskolában nincs szükség olyan nagy anyagra, hanem szilárd alapismeretekre. Keltsük fel hát a gyerekekben az érdeklődést, a tudásvágyat és tanítsuk meg őket, hogyan lehet ismereteket szerezni. Tanítsuk meg őket, hogyan kell búvárkodni, kísérletezni könyvtárban, múzeumban és a gyakorlati életben gyűjteni a tudás részletelemeit. A szülők oldaláról nézve a kérdést: nem engedhetünk a követelésből, hogy gyermekeink becsületesen végezzék el az iskolai munkájukat. Ki kell tartanunk amellett, hogy ami az ember feladata, kötelessége, azt meg kell, hogy tegye. De megértjük iskolásgyermekeink nehézségeit és igyekszünk nekik segíteni. Ennek sok módja van. Nem’ helyeselhetjük, ha a szülők akkor is kihallgatják a leckét és segítenek a feladatok elkészítésében, amikor erre nincs szükség, mert ez önállótlanná teszi a gyereket, s arra ösztönzi őt, hogy áthárítsa a felelősséget anyjára, vagy apjára! Az sem a legjobb módszer, amivel sajnos, gyakran találkozunk, hogy a gyerekeket- minden szórakozástól, minden örömtől eltiltják azért, hogy a leckéivel foglalkozzon. Sokszor még ol(Folytatás a 13-ik oldalon) kis tévedést csináltak. A szállításra kijelölt ház helyett a mellette levő házat emelték le alapzatáról és már éppen útjára készen állott, amikor a tulajdonosa hazaérkezett és megmentette a helyzetet. A ház rendbehozása és alapzatra való visszahelyezése persze előre nem látott kiadást jelentett, de az adófizetők pénzéből ilyesmire is telik bőven. Egy másik helyen a háztulajdonos járt rosz- szul. A Department többszöri felszólítását, hogy vitesse házát a telek hátsó végébe, mert az elején megkezdik a munkálatokat, “hej, ráérünk arra még” jelszóval a füle mellett engedte el. Egy este, hazatértekor, kellemetlen meglepetés várta: a háza útba eső felét egyszerűen levágták és az éjszakát, — valószínűleg sok más éjszakát is, — ennek a megcsonkított háznak épségben maradt felében kellett eltöltenie. Tekintettel arra, hogy a szövetségi kormány megkezdte a tervezett 41 ezer rnérföldnyi államközi ut-rendszer építését, valószínű, hogy a fentiekhez hasonló esetek majd másutt is előfordulnak. Az is valószínű, hogy más városokban is akadnak majd szerencsés emberek, akik egy dollár lefizetése ellenében finom, régi ötszobxs ház boldog tulajdonosai lesznek.
