Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-07-11 / 28. szám
Thursday, July 11, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ s "POLIRÁMA” (Politikai panoráma) Irta: GERÉB JÓZSEF Pár évvel ezelőtt valakinek eszébe jutott, hogy a turisták elszállásolására szolgáló helyeket a “motor” és a “hotel” szavak összevonásából csinált “motel” szóval jelölje, ami annyira bevált, hogy ezt az uj szót ma már általánosságban használják. Tekintettel arra, hogy “free couníry”-ban élünk, a “politika” meg a “panoráma” szavakból én is megcsináltam a “polirá- ma” nevet, a folyó események politikai tükrében látható képeket akarom jelezni. Ilyen “poliráma” képet nyújt például az a szörnyű sirás-rivás és óbégatás, amit egyes politikusokból kiváltottak a Supreme Court azon döntései, amelyekkel egymásután semmisitik meg az alsóbbfoku bíróságoknak a Smith-act és más, úgynevezett “szubversziv” pörökben hozott, Ítéleteit. A politikai analisták természetesen találgatják, hogy lényegében mit jelentenek ezen döntések, miután a Supreme Court magát _a Smith- törvényt nem mondotta alkotmányellenesnek? Vannak, akik azt mondják, hogy a Supreme Court csak korlátozni akarja a kongresszusi vizsgálatokat, amennyiben sem ez, avagy akármelyik más törvény sem adnak jogot a kongresszusnak arra, hogy a beidézett tanukat megfosszák alkotmányos jogaiktól. A kongresszusi vizsgálatoknál ugyanis az utóbbi években teljesen megfeledkeztek a célról, — vagyis arról, hogy az esetleges törvényhozáshoz adatokat szerezzenek, — ahelyett a nekik nemtetsző egyes szervezetek vagy intézmények szétrombo- lására törekedtek. Végre a Supreme Court is ráeszmélt, hogy a kongresszusi vizsgáló bizottságok egyes esetekben kisajátották a vádló és a biró hatáskörét is, amit ug.v értek el, hogyha tanukhoz az eredeti célt egyáltalán nem szolgáló kérdéseket intéztek s ha a tanú megtagadta a választ, akkor a kongresszus iránti tiszteletlenség címén erős büntetést szabtak rá. Száz és száz ártatlan ember került igy börtönbe és ezren meg ezren veszítették el munkájukat, avagy lett igen nehéz számukra a kenyérkereseti lehetőség. A Watkins-ügy Ilyen döntés volt például az, amit John T. Watkins ügyében hozott a legfelsőbb bíróság. Watkinst azért ítélték el, mert nem volt hajlandó megnevezni azokat, akikkel évekkel ezelőtt állítólag együtt működött a Kommunista Pártban, — másszóval nem akarta a BESÚGÓ ocs- mány szerepét vállalni. Midőn a legfelsőbb bíróság megsemmisítette a Watkins elleni Ítéletet, kimondta, hogy a kongresszusi bizottság túllépte a hatáskörét, amikor a tanút besúgó aljas szerepére akarta kényszeríteni. Felhördültek erre a kongresszus túlzó reakciós tagjai, élükön Francis E. Walter (D. Pa.) képviselővel, aki jelenleg az Amerika,ellenes bizottság elnöke és társ-szerzője a hírhedt Wálter- McCarran-törvénynek is. Walter fenyegetőzik, hogy a kongresszus majd olyan törvényeket fog hozni, amit még a Supreme Court sem “magyarázhat félre”. A túlzó reakciós sajtó legeminensebb képviselője, David Lawrence pedig egyenest a Ford milliókból fentartott “Fund for the Republic” intézményt vádolja azzal, hogy állandó “liberális propagandával befolyásolta a Supreme Court tagjait. Sok hasonló szamárságot fognak még hangoztatni, mert csak ugv lehet valamennyire eltakarni az IGAZSÁGOT. Mert az IGAZSÁG ebben az esetben az, hogy a Supreme Court ezen igazságos döntései végetvetnek a legocsmá- nvabb “busíness”-nek. Végetvetnek annak, hogy a hazafiság álcája mögé bújva egyesek a gyü- lölethirdetésből éljenek; ártatlan emberek megbélyegzésével és tönkretételével szerezenek maguknak hírnevet, hatalmat és anyagi javakat is. Nemcsoda, hogy ezek most majd megvesznek a méregtől. De inkább vesszenek meg, mint sok-sok ezer ártatlan ember szenvedjen! Nem emlékszünk Tizenhat év nem is olyan nagy idő. Legalább is nem olyan nagy, hogy ne lehetne visszaemlékezni valami igazán fontos dologra. Mondjuk, például egy olyan fontos dologra, mint volt az a támadás, amit a japán tengeri haderő intézett 1941 december 7-én a Pearl Harborban időző amerikai flotta ellen, amit az alattomos támadással csaknem teljesen megsemmisítettek. Hej, hogy fogadkozott akkor ez az ország: Ezt el nem fogjuk felejteni! “Remember Pearl Harbor! Remember Pearl Harbor!” Ezt láttuk mindenfelé, ezt harsogta a rádió éjjel-nappal: ez volt a reggeli imádság, ezzel a fogadalommal ment este a gyerek az ágyba. És ime... Dehogyis akarom én a háborús szellemet újra feléleszteni. Csak éppen ez a “Remember Pearl Harbor” jutott eszembe, amikor a japán miniszterelnök, Nobosuke Kishi, amerikai látogatásának a hírét olvastam, vagy hallottam a rádión. Mert a volt ellenségünket (akinek az országát ugyan még mindig az amerikai haderő tartja megszállva) mindenütt valóságos diadallal fogadták.Még azzal is megtisztelték, hogy a kongresszus előtt is beszédet mondott, New Yorkban pedig mint valami nagy nemzeti hőst ünnepelték. Soha senki seni kiálltotta feléje, hogy emlékszik-e még Pearl Harborra? Nem kiáltotta, mert a ravasz japán politikus folyton azt hangoztatta, hogy Japán az Egyesült Államok legjobb szövetségese a kommunizmus ellen. És azonkívül azt is bejelentette, hogy az iparát újból felépítő Japán igen szívesen látja az amerikai tőke befektetéseket, amelyekre ott kedvező a talaj. így már aztán értjük a dolgot: A várható profit kedvéért az amerikai tőkések, meg az őket kiszolgáló sajtó hajlandók elfelejteni még Pearl Harbort is. Sztrájktörő terv Az amerikai sajtó időközönként egy-egy gazdag embert az “igazi Alger Horatio hős” jelzővel díszítve mutatja be olvasóinak. Ez alatt azt értik, hogy az illető nagyon szegény szülőktől származott, akik még iskoláztatni sem tudták gyermekeiket, de a szóbanforgó egyén rendkívüli szorgalommal, vasakarattal a vezető iparbárók, kereskedők vagy bankárok soraiba dolgozta fel magát, szóval ez az az úgynevezett “self-made man”. Ilyenekről irt a fiatalság részére számos könyvet Alger Horatio (1832— 1899), egy harmad vagy negvedrangu iró, akinek munkáit a múlt század vége felé előszeret- tel olvasták az iskolás' gyerekek. Az ilyer Alger Horatio hősök természetesen követendő példát nvuj otíak a “kaparj kutya, reked is lesz” eszmében hivő kor ifjúságának. A napokban az amerikai sajtó egy ilyen Alger Horatio hős halálának a hírét hozta. Junius 28-án Philadelphia városban 81 éves korában meghalt Ernest T. Weir, a National Steel Corporation megalapítója, az American Tin Plate és egyéb nagy iparvállalatok tulajdonosa, — szóval egyike az Egyesült Államok leggazdagabb iparbáróinak. A lapok természetesen igen nagy dicséret közepette emlékeztek meg róla. Megírták, hogy a hajdan heti 3 dollárért dolgozó kifutó fiúból kemény munkával miként lett oly hatalmas ipartelepek vezetője, majd tulajdonosa is. Egyetlen mondatban azt is megemlítették, hogy egész életében nagy ellensége volt a munkások szervezkedésének és harcolt ellenük. A méltó emlék Az amerikai szakszervezeti mozgalom törté-, nete azonban .azt is elmondja, hogy ez a “példát mutató hős” milyen alávaló eszközöket alkalmazott arra, hogy munkásait távol tartsa a szervezkedéstől s igy biztosítsa magának a gyors ’ meggazdagodást. A La Follette vizsgálatokból tudjuk, hogy Weir egyike volt azon acélmágnásoknak, akik a harmincas években a sztrájk letörésére bevezették a hírhedt “Mohawk Valley Formula” tervet. Ezen terv lényege a La Follette vizsgálat szerint: 1). Hamis szavazást adni ki arról, hogy a munkások beaszüntették a sztrájkot. 2).A szakszervezeti vezetőkre ráfogni, hogy radikális agitátorok. 3). Elhíresztelni, hogy ha a sztrájkolok nem állnak munkába, az ipartelepet el- viszik^másüvé. 4). A polgárokból a rendfenntartás örve alatt “law-and-order” bizottságot szervezni a sztrájkolok megfélemlítésére. 5). Importált sztrájktörőkkel zavargásokat felidézni. 6) . A sajtóban elhelyezett nagy hirdetésekkel a közvéleményt a sztrájkolok ellen ingerelni. 7) . Támadás a sztrájkőrszemek ellen. 8). Az állam teljes fegyveres hatalmát rázuditani a sztrájkolókra, elfogni a vezetőiket, akiket a zavargás felkeltésével vádoltak és akiket a már előbb felkeltett hisztéria alapján mindig elitéltek. • íme, ilyen módszerekkel lett “nagy ember”, gazdag iparmágnás, ez a hajdan nagyon szegény fiú. A sajtóban kapott dicséretek azonban mesz- sze mögötte maradtak annak, amit az acélipartól kapott. Ez nem is csoda, hiszen az acélipar állítólag igen sokat köszönhet neki. És ez a méltó megemlékezés egyben méltó magához a nagy, acéliparhoz is. Az amerikai sajtó jelentette, hogy junius 28-án az acél árát tonnánként felemelték hat dollárral. Ernest T. Weir, Alger Horatio hős, nyugodtan aludhatod az örökfeledés álmát: az acélipar nem feledkezett meg rólad. Rajzolók figyelmébe Ha úgy tudnék rajzolni, mint ahogy NEM TUDOK, az amerikai hires rajzolókat utánozva én is csak egy tréfás képpel (cartoon) fejezném ki, hogy miként is áll jelenleg az egész világra oly nagyon fontos lefegyverkezés kérdése. Feltételezem, hogy az olvasók ügyesebb rajzolók, mint én s ha ténylegesen nem is, de gondolatban meg tudják rajzolni azt a cartoont, aminek itt adom a leírását: A cartoon jókora hegyre vezető emelkedő utat mutat. A hegy tetején van a tágas garázs, ameiy a LEFEGYVERZÉS felírást viseli. Az utón a hegy aljában Harold Stassen nagy erőlködéssel vonszolja a U. S. A. jelzésű díszes kocsit, hogy a garázs biztonságába vigye, mert a háttérben már gytilemlenek az esetleg vihart hozó HÁBORÚ jelzésű felhők. Stassen azonban nem igen halad, mert a kocsit igen erős kötelekkel húzzák “hátrafelé Dulles külügyminiszter, Radford admirális és Norstad generális, akiknek teljes erejükből segítenek Knowland, Eastland és Hickenlooper szenárok. És hogy a szegény Stassennak még nehezebb legyen a dolga, a hátráhuzó kötelek végére HÁBORÚS PROFIT felirásu óriási $$$ alakú koloncokat kötöttek. Stassen erőlködését Ike oldalról figyeli, de úgy, hogy nem néz a kocsi hátsó része felé. Azért kezeit csodálkozva. csapja össze és ezt mondja: NEM ÉRTEM! MIÉRT NEM HALAD EZ A KOCSI, MÉG MEG TALÁL ÁZNI! Szerintem ez a cartoon a lefegyverkezési tárgyalás legtisztább képét mutatná. Pozitív gondolkozás Dr. Norman Vincent Peale, a “pozitív gondolkodás” apostola,, a minap alaposan felsült, Ez a “tudós” pap ugyanis azt hirdeti, hogy aki “pozitív”, vagyis határozott módon gondol valamire, akkor azt el is éri. Ha pld. beteg az ember, csak azt kell gondolni, hogy^ “hamarosan jobban leszek” s az illető meggyógyul. És ha valaki üzletet kezd, csak azt kell gondolnia, hogy a vállalat sikerülni fog s máris biztos a siker. Nos, ez a pozitivitás apostola a minap nem jelent meg Los Angelesben a jól behirdetetfc előadására. Nem érkezett meg azért, mert útközben a Santa-Fe “Super Chief” nevű vonatának valami baja esett és amig azt ki nem javították, nem mozdult a helyéről. Midőn Peale a késés okát elmondotta, az újságírók figyelmeztették, hogy miért nem használta a “pozitív gondolkodást”? Miért nem mondotta, hogy Los Angelesben leszek idejére? — akkor talán ott is lett volna. Erre aztán Dr. Peale ezt felelte: “Én úgy gondolkoztam, de sajnos, a mozdony; nem gondolkozott úgy”. Amiből kitűnt, hogy azzal a hires pozitív gondolkozással még egy lelketlen mozdonyt sem lehet megmozdítani. Francia Kiss Mihály fejfájára (Folytatás a 4-ik oldalról) bért öltek meg a fehér terror alatt. De az akkori becslések szerint, 5—10,000-re rúgott az áldozattok száma. “A Kádár-kormány létezésének egyik erénye, hogy megakadályozta a fehér terrort, a Horthy- féle uralom visszáhozását. Jó példát mutat a “Life” folyóirat fényképfelvételei erre, mikor megmutatta, hogy a csőcselék mit csinált egy kommunista rendőrrel, lábainál fogva felakasztotta és megcsonkította a holttestét, ahelyett, hogy átadták volna a hatóságoknak, hogy törvényes utón bánjanak el vele. r; “Érdekes az, hogy a mostani menekültek egyike. akivel e sorok Írója az első menekültek közt találkozott, Francia Kiss Mihály unokaöccse volt. Gyorsán kijelentette, hogy elitéli nagybátyja^ Francia Kiss Mihály cselekedeteit.” 4
