Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-10-03 / 40. szám
Thursday, October 3, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 SZEMELVÉNYEK ÉS MEGJEGYZÉSEK A UN MAGYAR JELENTÉSÉBŐL Az ENSZ ötös bizottsága hírhedt “magyar” jelentése I. fejezete (A bizottság szervezete és funkciói) G. pontjának (Általános megjegyzések a bizottság munkájáról) 44. alpontja . ezt mondja: “ A bizottság úgy véli, hogy a szovjet kormány és a magyar kormány által esetleg előterjesztett adatok nem változtatták volna meg a bizottság általános következtetését arról, ami Magyarországon valóban lefolyt.” Ezek szerint nemhogy a tények, még az ellenvélemény sem érdekelte túlzottan Andersen urat és kisded csoportját. Éppen ezért az alantiakban a bizottság néhány dolgozó döntő jelentőségű megállapítását idézzük — szó szerint —, és nyomban mellé teszünk néhány ugyancsak szó szerinti megállapítást: szigorúan a nyugati polgári sajtóból, rádióból. Hátha legalább ezeket elfogadják — tanúnak! A 111 névtelen mellé néhány neves tanú sorakozhatik ezzel: a Reuter, a Le Monde, az AP, az AFP, a Daily Express és a többiek. íme, az ellentétes álláspontok. Egymás mellett, megjegyzés nélkül. Párbeszédként. Az ENSZ ötös bizottsága jelentésének első kötete III. D/ (2.)/128. pontja: “A bizottság alaposan megvizsgálta azt a lehetőséget, hogy a felkelést esetleg előre kitervelték, de semmiféle olyan bizonyítékot nem igen talált, amely igazolt volna bármiféle ilyen feltevést; Daily Mail: “A Daily Mail budapesti levelezője azokkal az emberekkel ebédelt, akik ennek a hétnek felkelését egy év óta szervezték.” ENSZ-jelentés 1. kötet. II. N/89. (V.): “Az október 23-iki tüntetések kezdetén teljesen békés jellegűek voltak és semmi bizonyítékot nem sikerült találni arra, hogy a tüntetők közül bárki is erőszakhoz akart volna folyamodni.” Neues Österreich, 195G október 25 (október 23-ról) : “Az éjszaka folyamán felfegyverzett tüntetők megkezdték támadásukat a főváros egyes középületei ellen.” ENSZ-jelentés I. kötet, III. D/(2)129.: “A bizottság, miután tanulmányozta az összes tényeket, semmi kétséget nem táplált afelől, hogy a magyar felkelés nemcsak országos méretű, hanem spontán jellegi! is volt.” Neue Zürcher Zeitung, október 25: “A lázadók nyilvánvalóan jól fel voltak fegyverezve. Ez arra utal, hogy egy jól felszerelt és jól képzett antikommunista földalatti mozgalom, felhasználta a magyarországi növekvő erjedést, hogy a kommunista uralom ellen támadjon.” ★ ENSZ-jelentés I. kötet, IÍI./(3.)/177: “A következő napon (október 30, Szerk. megjegyzéssé) már teljesen érvénybe lépett a fegyverszünet és ettől kezdve mindkét fél tiszteletben tartotta a tűzszünetet és november 4-nek hajnaláig nem sértették meg.” Daily Express, október 31: “Most pedig a csőcselék terrorja került napirendre, a lincs- törvény rendszere.” Deutsche Volkzeitung, Düsseldorf: “Attól az időtől fogva, hogy Budapestet elhagyták a szovjet páncélosok, szörnyűséges tömegmészárlás, valóságos szentbertalan-éj szaka kezdődött.” ENSZ-jelentés 1. kötet VIII. C/323; “Nagy Imre kormánya, amelynek törvényessége az események alatt kétségtelen volt, gyakorlati lépéseket tett a közrend és a nép békés tevékenységének rendes folytatására alkalmas viszonyok helyreállítására.” l’Express, november 9: ‘‘A Nagy-kormány november 1-én a zavar nyilvánvaló jeleit mutatta. Gyakorlatilag hatalom nélkül engedményeket tett, mind jobbra, mind balra... A haragvó tömeg vadul öldökölt, s a politikai rendőrség tagjai nem voltak az egyedüliek, akiket meglincseltek. Vidéken a jobboldal a felszínre került, és bizonyos nemzeti tanácsok többé-kevésbbé náci irányzatot mutattak.” ENSZ-jelentés 1. kötet III. D/(3.)/135: “A bizottság meg van győződve arról, hogy a lezajlott eröszakcselekménvek néhány kevés esetet kivéve, általában az ÁVH felismert tagjai ellen irányultak és a bosszúját kitöltő tömeg között sok kommunista is volt.” Westdeutsches Tageblatt: “Elképzelhetett len borzalmak — ez volt az események következménye; bűnösök csakúgy, mint ártatlanok — ezek voltak az áldozatok.” ENSZ-jelentés II. kötet, XVII., 785/VIIL; “A magyar nép, által néhány napig élvezett szabadság bőséges bizonyítékokat szolgáltatott a felkelés népi jellegét illetően.” Amerikai Magyar Népszava, december 8: “Arisztokrata, volt tiszt vagy burzsuj, ha fegyvert fogott, bajtárs lett, és az is maradt, mert a forradalom tisztítótüzében megszűntek a származási, foglalkozásbeli, társadalmi különbségek.” ENSZ-jeientés I. kötet III. C/112: “A bizottság véleménye az, hogy a reakciós földbirtokosok, vagy vagyonoktól megfosztott nagyiparosok semmiféle puccsa nem állhatott volna meg a fellelkesedett munkások és parasztok azon elhatározásával szemben, hogy megvédik a kivivőit reformokat és folytatják azok tényleges teljesítését.” Le Monde, október 27: “Egyre nyilvánvalóbbá lesz. hogy a felkelők nem a rendszer működési módja, hanem maga a rendszer ellen küzdenek.” Le Monde, november 1: “Mire a szürkület, a harcok füstjébe burkolva, leszállt Budapestre, mindenki számára világos volt, hogy a magyar népi demokrácia nincs többé.” ENSZ-jelentés, I. kötet VII. 8/282: “A bizottság elé került bizonyító anyag arra mutat, hogy teljesen alaptalan volt Kádárnak az az aggodalma, hogy az a veszély fenyeget, hogy a felkelés olyan reakciós mozgalomra vezet, amely a Magyarországon 1945 előtt fennálló politikai és gazdasági rendszer feltámasztására törekszik.” Reuter jelentés: “Bizonyos információk szerint a fasiszta mozgalom egykori tagjai megkísérlik pártjukat újjászervezni. A felkelés, amelyet kezdettől fogva gyenge jobboldali csoportok támogattak, olyan helyzetbe csúszott át, amelyben a Horthy-restaurációért fellépő elemek győzelme már nem lehetetlen... Az egész országban olyan jelenetek játszódtak le, amelyek a fehérek 1919-es visszatérésére emlékeztetnek. A magyar politika jobbratolódása az ország demokratikus elemeit méltán nyugtalanítja.” ENSZ-jelentés II. kötet, XVII. 785./II.; “Egyetlenegyszer sem tettek bármiféle olyan javaslatot, hogy a háború, előtti időkkel kapcsolatban állott bármelyik személyiséget visszajuttassák a hatalomra vagy a kormányba. Fasiszták és szabotőrök erősen felfegyverkezve. . . nem léphették át az osztrák határt.” Reynolds News, London: “A magyar forradalmárok jobboladli radikálisok... Magyar fasiszták özönlenek külföldről Magyarországra. .. Fennáll egy szélsőséges fasiszta rezsim lehetősége, Horthy admirális és Szálasi követőinek vezetése alatt.” AFP-hirügynökség: “A Király tábornok által létrehozott kommunistaellenes ellenállási mozgalomról teljes joggal feltehető, hogy erős támasza van a Nyugat-Magyarországon állomásozó egyes helyőrségekben, amelyek az ezen a héten teljesen nyitvaálló osztrák határon tartózkodnak.” Az Amerikai Magyar Népszava december 8-i száma arról irt, hogy Zákó volt nyilas tábornok fegyveres kíséretével együtt átlépte a magyar határt és Győrbe érkezett. ★ ENSZ-jelentés, I. IX. A/371.; “A bizottság visszautasítja azt az állítást, hogy ezt az erőt (a felkelését. — Szerk. megj.) Magyarországon kívüli forrásokból merítették.” Welt am Sonntag, Hamburg,, november 4. (Egy magyar nő szavai): ‘Usak szombaton kaptuk az első élelmiszerszállitmányt. Egy külföldi, alp folyékonyan beszélt magyarul, négy kocsirakomány pléhdobozt adott át nekünk és figyelmeztetett, hogy nagyon óvatosan nyissuk ki azokat. Csak később értettük meg e szavak értelmét. A 200 pléhdoboz kézigránátokkal volt tele.” Associated Press, New York, október 28: Varga Béla, a parlament disszidált elnöke elmondta, hogy ő és a Magyar Nemzeti Bizottmány tagjai állandó érintkezésben vannak a magyar lázadás vezetőivel.” ★ ENSZ-jelentés, I. kötet, III. D/(2.)/131. (A Szabad Európa-rádióról): “Egy olyan feszült légkörben, mint amilyen Magyarországon a kritikus hetekben uralkodott, örömmel fogadták azokat a derülátó és bátorító rádióadásokat, a- melyek elismeréssel adóztak a felkelés célkitűzései iránt.” A jelentés idézi egy kihallgatott diák-“tanu” szavait: “Ez volt egyetlen rémé- nyünk és ebből igyekeztünk vigaszt meríteni.” Abendzeitung, München: “A Szabad Európa rádió éveken át szította a felkelést Magyar- országon és az utolsó hetekben kitartásra buzdította a felkelőket. A Szabad Európa-rá- dió segítséget Ígért a felkelőknek és. .. felelős a magyarországi vérfürdőért.” HOL VAN A “TÖBBSÉG”? A UN közgyűlésén 60 ország megszavazta as imperialisták által kezdeményezett határozati javaslatot, tiz ország ellene szavazott, tiz ország tartózkodott a szavazástól. A nyolcvan jelenlevő közül tehát hatvan az imperialisták mellé állt a magyar ügyben. Nagy többség — mondaná aa ember az első látásra. Nézzük csak meg, miféle különös “többség” ez. A legutóbbi statisztikai adatok alapján a Föld lakossága 2 milliárd 424 millió ember. Az imperialisták javaslata ellen szavazott küldöttek országainak lakossága: Albánia ........................................ Bulgária ...................................... Bjelorusszia (lásd Szovjetunió) Csehszlovákia . ........................... Jugoszálvia.................................. Lengyelország ............................ Magyarország ..................... Románia ...................................... Szovjetunió kb............................. Ukrajna (lásd Szovjetunió) 1,122,000 7.300.000 12,650,000 16,927.275 25,642,781 9.750.000 15,872,624 220,000,000 összesen: 309,264,680 A szavazástól tartózkodó küldöttek országainak lakossága: Afganisztán .............................. 11,000,000 Ceylon .......................................... 8.000,000 Egyiptom .................................... 21,941,000 Finnország ..................................... 4,144,000 India ........................................ 372,000,000 Indonézia .................................... 78,164,000 . Jemen kb....................................... 5,000,000 Nepal............................................ 7,000,000 Szuad-Arábia .............................. 9,000,000 Szíria ......................................... 4,200,009 összesen: 520,449,000 Nem tagja a UN-nek, de a “magyar ügy”-ben állásfoglalásuk nem kétséges: Kínai Népköztársaság .............. 601,000,000 Koreai Népi Dem. Köztársaság 10,000,000 Mongol Népköztársaság kb. . .. 1,000,000 Német Dem. Köztársaság .... 18,000,000 Vietnami Népi Köztársaság kb. 9,000,000 összesen: 639,500.000 Ellene szavazottak által képviseltek: 309.264,680 Tartózkodók által képviseltek: 520,449,000 Nem UN-tag szoc. orsz. lakossága 639,500,000 Mindössze: 1.467,213,680 A szavazás tehát a következőket mutatja: az imperialistákat a szavazásnál nem támogatták másfélmilliárd embert kitevő országok képviselői. Amellett ki hiszi el, hogy például a francia, az olasz és más, tegnap még gyarmati országok szavazóbábui országuk lakosságának egészét képviselik? , Ezer atomtudós Párizsban Párizsban megkezdődött a világ ezer kiváló atomtudósának nagy tanácskozása. Ez az első olyan nagyarányú tanácskozás, ahol a rádióizotópoknak a tudományos kutatásban való felhasználását a világ minden részéből összesereglett tudósok nagy alapossággal megvitatják. A konferenciát az UNESCO kezdeményezésére hívták össze. A részvevők között szerepel 97 amerikai, 71 szovjet, 143 brit és a vendéglátó franciák részéről 230 kiváló tudós. % ,