Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-19 / 38. szám
Thursday, Sept. 19, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ A tudomány v i I á g á b ói Az állatvilág meghódítja a levegőt Lapozzunk vissza Földünk történetében a háromszáz millió év előtti időkre. A kőszén-korszakban vagyunk, Földünk egyik legnyugtalanabb korszakában. Nagykiterjedésü földrészek, hatalmas lánchegységek emelkednek ki a tengerből, mások elsüllyednek háborgó tükre alá. Óriási tűzhányók ontják szakadatlanul a füstöt, a mérges gázokat és a forró lávatömegeket A tengerpartok mentén húzódó beláthatatlan kiterjedésű mocsarakban 8—10 méteres őszsurlók és pikkelyfák mellett a 30—40 méter magasságba felszökő őspáfrányok áthatolhatatlan őserdőket alkotnak. Évmilliókon át nőnek és pusztulnak a hatalmas erdők, a vízbe merülő növényi maradványok pedig további évmilliók folyamán átalakulnak kőszénné. Az ősmocsarak szélén néha lomha mozgású, nagytestű, négylábú állatok tűnnek fel, hogy hosszabb-rövidebb tartózkodás után újból a viz alá merüljenek. A ma élő kétéltűek — a békák, gőték, szalamandrák — hatalmas testű ősei. Belőlük fejlődnek a kőszén-korszak folyamán az első, a szárazföldi léthez már tökéletesebben alkalmazkodott őshüllők. Az állatvilág első siklórepülői Az őskétéltüeken és őshüllőkön kivül a kőszénkorszak elején a szárazföldi állatvilág még meglehetősen szegény. Pókok, százlábúak, skorpiók és rovarok mozognak a talajon és vadásznak egymásra. De fölmerészkednek a fák hatalmas törzseire is. Ott az ősrovarok előnyös helyzetbe kerülnek. Lárvakorukban még a vízben élnek és fejlődnek, hasonlóan a mai szitakötők lárváihoz. A teljesen kifejlett, ivarérett rovarok azonban már szárazföldön keresik párjukat. Második és harmadik torszelvényük oldallemezei megnagyobbodtak, és ezek a test két oldalán elhelyezkedő, lapos felületű nyúlványok lehetővé teszik, hogy a magasabb növényekről gyorsan, veszélytelenül és könnyen leszálljanak, azaz sikló repülésbe átmenőén ugorjának. Az eredetileg merev oldallemezek a továbbfejlődés folyamán mozgatható szervekké alakulnak, tovább nagyobbodnak, tökéletesednek és lassan a rivarok mai két szárnypárjává módosulnak. A szárnyak fejlődése — amely valószinüleg a kőszénkorszak első évmillióiban ment végbe —valamennyi más állattal szemben óriási előnyt biztosított a rovarok számára. A levegőn keresztül gyors iramban birtokukba vették a Föld mind nagyobb és nagyobb területét. A kőszén-korszak rétegeiben található rovarmaradványok tanúskodnak arról a gyorsütemü fejlődésről, amelyet a rovarok — elsősorban éppen repülőtehetségük következtében — ebben a korszakban elértek. A tudomány felderítette, hogy a kőszén-korszakban a maiaknál sokkal nagyobb testű rovarok éltek: őscsótányok, ősszitakötők, ősegyenes- szárnyuak. E rovaróriások egyike, a Franciaország szénrétegeiből kimutatott ős-szitakötőfaj szárnyai a 70 cm fesztávolságot is elérték. Ide tartozik számos, az oroszországi perm-korszak- ból kimutatott, szintén nagytestű ős-szipókás rovar és végül az úgynevezett Palaeodictyoteriák. Az utóbbiak azonban hamarosan kipusztultak a földtörténet folyamán.- Százmillió év után a triász-korszak száraz éghajlata alatt a nagykiterjedésü szárazföldet hatalmas fenyő- és szágópálma-erdők borítják. A mind nagyobb és nagyobb számban és formagazdagságban fejlődő hüllők mellett megjelennek az ősemlősök első képviselői is. De a levegőt még mindig egyedül a rovarok uralják. Testméreteik ugyan csökkentek, már alig nagyobbak, mint a ma élő utódaik, ősi alakjaik kipusztultak, és olyan fajok léptek helyükbe, amelyek már határozottan a ma élő rovarcsoportok közvetlen őseinek tekinthetők. Lassanként kifejlődnek a kérészek, bogarak, skorpiólegyek, légyfélék, fátyol- kák, hártyásszárnyuak és a lepkék. Az eleinte sikló repüléssel, majd később meglehetősen esetlen szárnycsapásokkal mozgó kőszénkorszakbeli rovarok után olyan rovarcsoportok alakulnak ki, amelyeknél a repülés technikája már jóval tökéletesebb. így mind a négy szárnyat külön-külön mozgató, villámgyorsan repkedő szitakötők mellett oly rovarokat találunk, amelyeknek két szárnypárja a test két oldalán egy-egy, külön kapcsolókészülék által megerősített, egységes szárnyfelületet alkot. Ilyenek a méltóságteljes szárny csapásokkal tovalebegő pillangók és a szédületes iramú szárnycsapásokkal száguldó méh- és darázsfélék. Később már olyan rovarok is kifejlődnek, amelyek csupán egyetlen szárnypár segítségével repülnek; a bogarak és a légyfélék. Ezek elülső, illetve hátulsó szárnypárja egyéb feladatok elvégzése érdekében fedőszárnyakká, illetve bel- lérekké, rezgőkké módosul, anélkül azonban, hogy ez a tény befolyásolná a repülés gyorsaságát, eredményességét. E két rovarcsoport képviselői között még ma is igen kitartóan, gyorsan és ügyesen repülő fajok ismeretesek. Repülő ősgyikok A földtörténeti középkor elején, mintegy 200 millió évvel ezelőtt már veszélyben forog a rovarok egyeduralma a levegő fölött. Megjelennek az első repülő ősgyikok. Köztük kifejlődnek a krétakorszakban olyan fajok is, amelyeknek kiterjesztett szárnyai elérik a 6 métert. Igen hosszúra nőtt, vékony karcsontjaiktól rugalmas, összecsukható bőrredő húzódik a test oldala mentén a hátulsó végtagpár, a lábak csontjaihoz. A repülő ősgyikok kitűnő sikló repülők voltak. Repülési módjuk sokban hasonlít a ma élő viharmadarak, az Atlanti- és a, Csendes-óceán elhagyott szigetein fészkelő albatroszfajok repüléséhez. Bár a repülő állatok e fejlődési ága az említett óriásnövésü formákhoz vezetett, mégis a fejlődés zsákutcájának bizonyult. A repülő ősgyikok vagy repülő sárkányok ugyanis a következő 140 millió év alatt, a földtörténeti újkor kezdetéig nyomtalanul kipusztultak. Valószinüleg azért, mert vérkeringési rendszerük nem volt elég fejlett, testhőmérsékletük változó volt. De pusztulásuk fő oka valószinüleg az, hogy szárnyaik csapásokkal való repülésre csak kevéssé voltak alkalmasak. A rovarok uj fénykora Lepereg további 50 millió év a Föld naptárában. A jura-kori ős-Európa jelentékeny részét újból tenger borítja, uj tengerek és helységek születnek. A szárazföldön most jelennek meg első Ízben a zárvatermő növények, és szinpompás virágszőnyeg borul a Földre. A virágos növényekkel együtt a rovarvilág is eléri fejlődésének fénykorát. A virágos növények és rovarok fejlődésének ugrásszerű fokozódása egybeesik. A virágok ezer árnyalatú szinpompája csábítja a rovarokat és változatos, bő táplálókot biztosit számukra. S ugyanakkor a virágokat látogató rovarok elősegítik a virágos növények fejlődését, mert táplálékkeresés közben beporozzák a virágokat. Ez pedig már jóval inkább biztosítja szaporodásukat, mint a szél segítségével történő beporzás. A repülőtehetségük legfelsőbb fokán álló rovarcsoportok egyes képvjselői a jura-korszakban ismét óriási testméretüre nőnek és testarányukkal megközelítik, sőt sok esetben el is érik a kőszénkorszak legnagyobb rovarait. Az e korszakból származó kőzetekből kerültek elő Európa és Szibéria számos helyén a feltűnően nagytestű kabócák és lepkék, továbbá a ma élő hártyás- szárnyuakhoz már igen közel álló fajok. Megjelennek a madarak ősei Ebben az időben jelennek meg a levegőben első ízben azok a repülő állatok, amelyek a további fejlődés folyamán megtörik a rovarok egyeduralmát a Föld harmadik élőtere, a levegő fölött.- E korban, mintegy 110 millió évvel ezelőtt, megjelennek a madarak ősei. A németországi Solnhofen melletti palarétegekből ismerjük első képviselőik maradványait. A galamb nagyságú, tollazatában élő hüllőkből fejlődtek, de vérkeringésük már tökéletesebb, már melegvérüek. Állkapcsaikban fogakat hordanak még, és agy velejük meglehetősen kicsiny. Elülső végtagpárjuk azonban már tökéletes a kar-, kéz- és ujjcsontok. Ezekhez csatlakozik hátrafelé a toliakból felépített szárnyfelület. A szárny tökéletes bonctani szerkezete, az egyes tollak alakja és bonyolult szerkezete, az egész csontvázrendszer messzemenő alkalmazkodása az uj mozgási módszerhez, mindez azt eredményezi, hogy a madarak a rovarok után most már második állatcsoportként véglegesen meghódítják a levegőt. További fejlődésük folyamán hamarosan több csoporttá ágaznak szét. Az egyik csoport folytatja eddigi életmódját a fák koronáján, a másikból fokozatosan kifejlődnek a sztyeppek futómadarai, mig a harmadik csoport képviselői áttérnek a vizi életre. így pl. már a kréta-korszakból ismerünk ősvöcsök-féle madarakat és ős-énekesmadárféléket, a harmadkor elejéről a mai darvakhoz hasonlító madárfajokat, és hamarosan feltűnnek az őspapagáj-félék és egyéb madarak is. Az igazi ősmadarak csak jóval később, évmilliók múltán lépnek helyükbe. Valószinüleg fákon a szarkához hasonló Archaeopterix és Archaeor- nis azonban hamarosan eltűnik az élet porondjáról. Ezzel elérkeztünk a földtörténeti uj-korba Ekkor, mintegy 60 millió évvel ezelőtt, a Föld növénytakarója már egyre inkább hasonlít a maihoz. A növények eloszlása azonban még erősen eltér a maitól/ Grönland magasságában is élnek pálmák, babérfák, oleanderek, azaz olyan növények, amelyek a harmadkori Európa forró éghajlata mellett tanúskodnak. Ebben a környezetben hódítja meg az állatvilág harmad ízben a levegőt. A repülő emlősök szárnya a két végtagpár között szétterülő vékony bőrredő, amiben bizonyos fokig a már kipusztult repülő sárkányok szárnyára emlékeztetnek. Azonban, mig a repülő sárkányok bőrredője — a kéz négy ujját szabadon hagyva — a kisujjtól hátrafelé húzódott, addig a denevérszárny magába zárja a kéz négy ujját, és csupán első ujja, a hüvelykujj marad szabadon. A rovarok és madarak mellett a denevérekkel kialakult a repülő állatok harmadik csoportja. Háromszázmillió év óta uralkodnak az állatok a levegőn és vajon hány állat repül? A válasz erre a kérdésre talán kissé meglepő. Ma közel 700 ezer rovarfajt, 28,000 madárfajt és csaknem 1000 denevérfajt ismerünk. Ebből a számból vonjuk le azt a körülbelül 70,000 állatfajt, amely megváltozott életkörülményei következtében — például élősködő életmódja miatt — elvesztette repülőtehetségét. Még mindig közel 660,000 repülő állatfaj marad, vagyis a ma ismert, megközelítőleg 1 millióra tehető állatfajnak nem kevesebb mint kétharmada repül a levegőben. Székessy Vilmos < Hogyan tankolnak repülés közben a repülőgépek? Az a három — gázturbinás sugárhajtású B— 52 mintájú — nehézbombázó, amely 1957 januárjában közbenső leszállás nélkül 45 óra és 19 perc alatt körülrepülte a Földet, három ízben a levegőben kapott üzemanyag-utánpótlást. Hogyan megy végbe az ilyen művelet? Nyilvánvaló, hogy a probléma csak akkor oldható meg, ha a tankrepülőgép sebessége eléri az üzemanyaggal ellátandó gép minimális sebességét. Ezért a három bombázónak üzemanyaggal való ellátására csak gázturbinás sugárhajtású tankrepülőgépek jöhettek számításba. Az üzemanyag átadásának pontos földrajzi helyét, idejét, a repülés irányát és magasságát a két gép személyzete rádión beszéli meg. A találkozás után a tankgép állandó magasságban nyílegyenesen repül a megadott irányban. A tüzelőanyaggal ellátandó gép a tankgépnél valamivel alacsonyabban repül, és néhány méterrel mögötte marad. Amannak a pilótája azután úgy vezeti a gépet, hogy a törzsből előre fölfelé kilökött vastag cső vége a tankgép törzséből leeresztett cső tölcsérébe kerüljön. Nagy sebességen persze csak a két gép vezetésének legteljesebb egybehangolásával lehetséges ez. A két cső összekapcsolása már önműködően történik. Mihelyt a kapcsolat a két cső között létrejött, í'ögtön megindul a tüzelőanyag átszivattyuzása. E berendezések nagy teljesítményére jellemző, hogy 10—20 perc alatt tiz tízezer liter üzemanyagot lehet az egyik gépből a másikba juttatni. A túlfolyást biztosit» szelepek akadályozzák meg. Viszonylag egyszerűbb a gázturbinás sugárhajtású vadászgépek üzemanyagpótlása. A kapcsolat itt a tankgépből hátrafelé kiengedett cső tölcsére és a vadászgép orrából kiálló merev szonda között jön létre.
