Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-12 / 37. szám
JL2. AMERIKAI MAGYAR SZŐ Thursday, Sept. 12, 1957 KIVETETTEN Irta: SALAMON PÁL ifl Kis bányászváros a hegyek tövében. Az erdő- boritotta lankákat szeszélyes alakú,- bátran méreti ező sziklák szakítják meg. a hegykoszoru nyugalommal, hideg szépséggel állja körül a várost. A mozdulatlan, fenséges szépség ölén emberek élnek a szürke kis házakban összezsúfolva. Hát napig komoran, szinte mosoly nélkül, a hetedik napon meg hátborzongatóan vidáman. De akkor is csak a férfiak, az asszonyok ilyenkor a legszo- inorubbak... Tél volt, s a hegyek mintha megszánták volna a kegyetlenül didergő, rut kis várost. Szinte közelebb jöttek, hogy jobban körülöleljék, védjék á metsző szél suhintásától. A puhán szálló, lebegő hópelyhekkel meg eltakarni igyekeztek kormos-fekete csúfságát. A hóval borított utcán öreg ember ment. Lassan rakta a lábait. Fatalpu bakancsai tompán puffantak a havas járdán. Görnyedten, fáradtan cipelte magát. A kegyetlen, fagyos szél ellen még vánnyadt kabátját, rongyos sálját sem húzhatta szorosabbra. Egyik kezében bőrönd, fogójára kötve batyu, másikban faláda. Tegnap még dolgozott. Ma már nem. Az öreg ember folyvást csak erre gondolt. Eltelt egy hétköznap. Ismerősei, úgy mint máskor fehéren,- egyenes derékkal indultak a bányába. Azután feketén, görnyedten szállingóztak haza. ő már nem volt közöttük. Érezte, hogy valami különös történt vele. Élete kizökkent medréből. Mig a többiek dolgoztak, ő az irodákat járta. Tavaly érezte magát ilyen furcsán, amikor a feleségét eltemette. Utána hazament az üres lakásba. Akkor minden olyan különös volt. Leült a vaságyra. A kis kályha jéghideg. Most már mindig igy lesz? — gondolta dermedten és a szive elakadt. Aztán szalonnát, hagymát vett elő. Lassan, étvágy nélkül erőltette le a torkán. Újságok lángjánál teát főzött magának. Megitta és tovább ült az ágy szélén egész éjjel. A hideget jobban érezte belül, mint fagyott lábaiban, kezeiben. Most az utón végig ezt az egy év előtti napot forgatta Táradt agya. Akkor is hétvége volt, szombat. Megállt a kis ház előtt. A konyhában a petróleumlámpa fényénél meglátta a lányát, amint ide-oda járkált, edényeket rakosgatott. Lassan kinyitotta a kertajtót. Aztán visszahúzta. Nekidőlt a kerítésnek. A lánya bent zajt hallhatott, mert az ablakhoz lépett és kinézett a sötétségbe. Az öreg összekapta magát és bement a házba. .««■EEBgBISflieiaBaEaHHHaSgaBSIEaKBSHigE» KÉSZÜL AZ ÜNNEPI NAPTÁR! — Küldje be üdvözletét — Töltse ki az alanti szelvényt: MAGYAR SZÓ KALENDÁRIUM 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Szerkesztőség! Büszke vagyok lapunk 55 éves múltjára. Én is szeretnék hozzájárulni 1958-as kalendáriumunk előállítási költségéhez. Csatolok $......................................t üdvözletre. 1. üdvözlöm 55 éves lapunkat és további sikereket kívánok! 2. üdvözlöm szülőhazám népét és kívánom, hogy békében, megértésben dolgozzanak céljuk elérésében. 3. Üdvözlöm a világ dolgozóit, akik egy célért a békéért és boldogságért dolgoznak, üdvözlöm Amerika népét, a szabadság és demokrácia harcosait. t$ Név: Cim: .— Apa? — Én vagyok. Ott álltak szemben egymással, apa és leánya a konyhában. Az asszony sárga arcából két sötét karikával keretezett riadt szempár nézett az öregre. Tekintete lesiklott a csomagokra. — Idejött? — Igen. Délelőtt leszámoltam. Hol van az urad? — Mit kérdi, szombat van. — Aztán újból megkérdezte. — Idejött végleg? — Hová mennék — végigsimitott a homlokán, a keze lecsúszott az áliára és erősen megdörzsölte az ősz borostát. Megtörtén állt, esdeklőn, mint kéregető az idegen házban. Szürke, gyér haja alázatosan tapadt a fejére. Az asszony nézte az összefagyott, fáradt öreget. A szája megreszketett. Most meg kellene ölelni, vigasztalni ezt az összetört embert. Az anját. De csak állt, kezét összefonva ernyedt hasán. Miből vigasztalja? Pedig egy jó szó nemcsak az öreget melegítené, őt talán még jobban. De miből? Vigasz, reménység kevesebb akad itthon, mint kenyér. Mivel bátorítsa, melegítse az apját? Az öreg köhögött. — Igen, délelőtt leszámoltam. A térgondnok kijött, átvette a két vaságyat, az asztalt, a két lócát. Azt mondta, rendben van. És megadta az Írást előre, hogy kiköltöztem. Úgy mondta, bízik bennem, csak azután két nap alatt keressek szállást, mert kell másnak a lakás. Kiadták a bérem. — A zsebéből 25 pengőt vett ki és az asztalra tette. A leány megrémült. — Idejön lakni? kérdezte megint. Az apja nem szólt. — Na, nem baj, megleszünk. Majd itt... a konyhában elalhat. Csak ágyat kell keríteni — tagolta vontatottan, de az esze másutt járt... Mit szól Sándor? Épp ma mondta, vigyázzak a pénzre, mert a jövő hónapban háromnapos hetek lesznek. — Akkor hová menjek? Az asszony felkapta a fejét. Könyörögve nézett az apjára, hogy az ne haragudjon. — Nem azért mondtam, csak eszembe jutott. Ne is gondoljon vele. Majd csak lesz valahogy. Nézek valami pokrócot, kabátot, amire megágyazzak. — Bement a szobába. Az öreg szétnézett a konyhában. Ócska kredenc, kecskelábu asztal ,két lóca, egy láda. A földpadlón rongyok. A kredencen kétdecis lapos üvegben rum. Azt nézte. Hosszan. Aztán zsebrevágta -az üveget és halkan kiment a házból. A temetőbe ment. A diiledezö léckerítés mellett egy keresztnél megállt. Halász Istvánná 1878 —1925. Egy éve, a t'emetés óta, most volt itt másodszor. Pedig, sokszor indult ide, de mindig visszafordult. Nem volt ereje bejönni. Nagyon fázott. A fagyos levegő szurkálta, égette a testét. Össze akarta dörzsölni a kezét, de olyan fájdalmat érzett, mintha az ujjait vasmarok ropogtatná. Gémberedétt kezével benyúlt a zsebébe. Kihúzta az üveget, de merev ujjai közül a földre esett. Előbb lehajolt, de úgy nem érte el. Féltérdre ereszkedve vette fel. Leült a felesége sirhalmára. Egy húzásra félig kiitta a rumot. Reszkető testében tüzes folyamok futottak szét. ő meg jó érzéssel végigdült a síron, kezével támasztva meg a fejét. • ...Ott ment a falu főutcáján. Szálegyenesen, fekete ruhában, fehér ingben... Ment a legényekkel, a párbafogódzott lányok után. Felhajtotta a maradék szeszt. Már nem fázott. Felült, s két kezével átfogta a térdét. Most forró vízben fürdött. . . Sokáig. A meleg víztől ernyedt testét erősen dörgölte. . . Aztán meleg babgulyást evett sok főtt hússal, friss, ropogós kenyérrel. Majd hófehér puha ágyba feküdt és aludt... aludt, mélyen, nyugodtan pihent ... HELTAI JENŐ Az autómunkások szakszervezetének női konferenciáját, melyen 40 ezer szervezett nő képviseletében jelenik meg, a delegátusok szeptember 20—21-én tartják a detroiti Fort Shely Hotelben. — Lemosható papir-falvédő készül az Ozalid Papirfeldolgozó Gyárban. A színes mintájú fal- védő olyan, mint az olaj festés. Heltai Jenő, a Munka Vörös Zászló Érdem rendjével kitüntetett Kossuth-dijas iró szeptem bér 3-án, délután hosszas betegség után 86 éve- korában elhunyt — jön a jelentés Magyarországról. Meghalt Heltai Jenő. A fájdalom és a megrendülés első pillanatában írjuk ezeket a sorokat; újra eggyel kevesebb él Magyarország nagy öreg emberei közül. A költő, a szinmüirodalom mes terét, a könnyű, de soha nem “könnyed” műfaj feledhetetlen alakját, a magyar újságírás egyil kimagasló mesterét gyászolja benne egész Magyarország. Szinte lehetetlen néhány rövid mondatbai összefoglalni irodalmi működésének jelentőségét Fiatal hírlapíró volt a múlt század utolsó évtize dében, amikor megjelent az a verseskötete, e “Modern dalok”, amely valóban “modern dal’ volt, uj hang a magyar irodalomban. Hány meg hány ifjú szív dalolta vele azután a “Katő-dalo kát”, azokat a sanzonokat, amelyek az akkoi születő magyar színpadi dal első fecskéi voltak A magyar városi irodalom uj korszakának beköszöntője volt a fiatal Heltai sok-sok verse; azt az irodalmunk uj korszakaiban oly sokat segíti városi irodalomé, amely finomságával, érzelem gazdagságaival, szellemességével segített kifejezni az iparosodó, erősödő tőkés-Magvarország városi polgárainak uj szellemességét. A fiatal Heltai legnagyobb erényét — áramle könnyüségüi nyelvét, kedves humorát, bánatos vig hangulatát — végig megőrizte a férfivá és e magyar irodalom ismert, megbecsült és szere tett alakjává nőtt idősebb Heltai Jenő is.-Ami- az ifjú Heltai talán kimondhatatlanul, vagy leg feljebb csak egy-egy novellaJhősének fanyar gu- nyoros mondatába szőve vallott, a hamis pátosz a nagyképűségbe öltözött tudatlanság kigunyolá sa müveinek egyik fő mondanivalójává vált. Vannak olyan müvei, amelyekről szinte elfelej tette az olvasó, vagy a néző, hogy költőjük: Hel tai Jenő. Hány idősebb-fiatalabb szív dalolja Ka csóh Pongrácz felejthetetlen dallamaira a János vitéz remek verseit, a“Kék tó, tiszta tó”-t, s nem is tudja, hogy ez is Heltai müve. Lehetm sorolni müvei garmadáját, a filmmé is feldolgo zott, de könyvformában is világhírűvé vál “111-est”, verses színmüvei közül a fiatalkor “Tündérlaki lányok”-at, vagy azt, amellyel má1 az idős Heltai “ajándékozta meg a nézők tízezreit a bájos, a csengő verselésü, a magyar versei színmüvek legjobbjai közé tartozó “Néma le ventét”. Beszélhetnénk arról a sokoldalú, gazdas tevékenységről, amely életének 86. évét kitöi tötte, a sok-sok kötet vers, novella, kroki, regén] mellett: szerkesztői tevékenységéről, arról a nagj jelentőségű munkáról, amelyet hosszú esztendő kön át minj különböző budapesti színházak igaz gatója végzett. Becsülték, szerették, tisztelték. Ezt persz< minden derék, munkáját becsülettel végző em bérről el lehet mondani — ám Heltai Jenőné ehhez még hozzá kell tenni azt is, hogy tízezrek sőt százezrek olvasták müveit, tapsolták mej színdarabjait, dalolták kedves, szellemes dalait Van olyan szó a magyar nyelvben, amelyet < adott a magyar szókincshez, ő lett a kereszt apja a mozinak: Heltai Jenő találta meg azt - szót, amely a nehézkes, furcsa “mozgóképszin ház” helyett oly közkeletűvé vált, hogy nem i tudunk helyette mást mondani. A bölcs derű, a szellemes kedvesség, az ember érzelmeket a köznapi ember gondolatkörénél legjobban megfelelően, s mégis a legmagasabl irodalmi igénnyel fejezte ki prózában, versben dalban. Mindennapi munkása volt annak a sok százados alkotásnak, amelyet együtt úgy neve ziink: magyar irodalom. Az irodalom hívei, az egyszerű olvasók millió nevében mély fájdalommal mondjuk ki: meghalt Müveit olvassuk tovább, nevét nem felejti el az aki szereti a magyar szót.
