Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-01 / 36. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, September 5, 1957 VIRÁGZIK A NÁCIZMUS NYUGAT-HÉHETORSZÁGBAH A militaristák nyíltan szervezkednek Megdöbbentő 'képet fest a “La Terre Retrou- vée” párisi újság a Nyugat-Németországban mind jobban feléledő nácizmusról. “Le a szövetségesekkel”, “Ébredj Németország”, “Pusztulj Izrá- el” jelszavak jelennek meg a falakon, levélszekrényekben és aszfalton, persze mindig horogkereszt kíséretében. Megszervezett vandál bandák gyalázzák meg a zsidó temetőket, és rombolják le a náciáldozatok emlékére emelt emlékműveket. Hitler 68-ik születésnapján felhangzottak a hírhedt melódiák: “Wenn die Fanfaren”, “Horst Wessel”, “Wir werden weiter marchieren”, melyek mögött a jóérzésü ember kihallja a sok millió ember halálhörgésének visszhangját. Uj náci pártok A sok kis neo-náci párt ma még külön-külön működik, de ugyanaz a szándék és vágy fogja őket láthatatlanul össze. Ideológiailag a legveszélyesebb köztük a “Reichspartei”, amelyet a N. S. D. A. P. (Nemzeti Szocialista Párt) végrehajtóbizottsága irányit, köztük H. Kosche, Adolf van Thadden, Wilhelm Meinberg Heinz Meerwarth ismert nácik. Legerősebb a “Parasztok és Kisemberek Uniója”, melynek vezetője Herbert Schleierbach, aki régi csodálója a nácizmusnak és politikai barátja Werner Neumannak, aki Göbbels bizalmas embere volt. Ennek az “Uniónak” testvérszervezete a “Vaterland Verband”, melynek vezetője a gyűlöletes H. Feotenhansel. A többi kisebb neo-náci párt, melyek már kinyilvánították egyesülési szándékukat, a következők: A “Német Társadalmi Unió”, Otto Strás- ser vezetése alatt és a “Német Kulturtársaság”, Dr. Böhmevel az élén, Hausleiter August “Német Politikai Ligája”, Meismer “Német Blokkja” és az “Uj Németország”, melynek vezére Leiter Georg. Ezek mellett még számos, de jelentéktelenebb politikai egyesület várja azt a pillanatot, amely nem más, mint a Harmadik Birodalom felélesztése. Mit csinálnak a náci személyiségek? Nézzünk csak körül a régi vezető nácik táborában. Hol vannak ők és mit csinálnak jelenleg? josef Hassa volt S. S. vezető most Lindauban polgármester, Gerhard Zimmermann az N. S. D. A- P. volt csoportvezetője, Warsingfehnben polgármester. Wiesbaden polgármestere Dr. L. Mix, aki fontos pozíciót töltött be Hitler alatt. Az “Áussenpolitik” cimii ultra-nacionalista havi újság főmunkatársa Otto Bräutigam, aki Himmler környezetéhez tartozott. A hírhedt Clausberg doktor kolléganője, Herta Oberhäuser, aki gyilkosságokért és sterilizációkért felelős, melyeknek áldozatai Ravensbrück volt fogolynői voltak, újból orvosi gyakorlatot folytat. Leonhard Schlütter, parlamenti tag, 84 neo-náci kiadvány megjelentetője. Joseph Baumgartner, tárcanélküli miniszter kijelentette, hogy nincs szükség A LAP ÉRDEKÉBEN!!!... Legyen szives nézze meg a lap borítékján a2- ön neve felett levő dátumot. HA FOLYÓ ÉV SEPTEMBERNÉL korábbi dátum van rajta, azt jelzi, hogy el van maradva előfizetésével. Ha nagyon sok olvasónk lesz nagyon sokkal elmaradva, képtelenek leszünk lapunkat tovább is 16 oldalon megjelentetni. Mi tudjuk, hogy Ön nem akarja ezt, ezért kérjük tegyen egy szívességet nekünk, küldje be hátralékát vagy annak legalább egy kis részét, minél előbb. Köszönjük. Használja az alanti szelvényt: ALEX ROSNER, Manager 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Rosner Munkástárs! Megértettem felhívását. Tudom mit ’ jelent egy munkáslapnak ha sok a hátralékos, ezért most igyekszem egy részét letörleszteni. Csatolva küldök .................. dollárt. Név: .......................-........................................................... Cim: ............................................................................... a dachaui lágert (mely mint a múltra emlékeztető muzeum figyelmeztet a történtekre) továbbra is nyitva tartani. Milliós példányú náci sajtó Hetven neo-náci napilap, folyóirat, időszaki lap jelenik meg Nyugat-Németországban összesen tizenkétmilliós példányszámban! Az optimisták kijelentették, hogy teljesen lehetetlen a nácizmus újbóli uralomrajutása. Szerintük az a “néhány” náci, aki még életben van, nem alkalmas politikai akcióra, mert szétszórta őket a nácizmusra mért hatalmas csapás a háború végén. A jelenlegi, németországi prosperitás különben sem alkalmas talaj szélsőséges eszmék terjesztésére, és a német társadalmat sikerül átnevelnie a német demokráciának, és immunissá tenni a nácizmus mételyével szemben. A valóság az, hogy Németország egy “daganattól” szenved és csak egy kis réteg ismeri el a náci gaztettekkel kapcsolatos következtetések levonásának szükségességét, mig a többség, legalább 80 Százalék, azzal vádolja a történészeket, hogy igazságtalanul eltúlozták a nácigyilkosságokat és mindazt, ami azokkal kapcsolatos volt. Antiszemitizmus A zsidóságot tekintik elsőszámú ellenségeiknek. Ha a világ zsidósága és annak “titkos erői” nem kényszerítik ki a kártérítéseket, úgy Németország gazdaságilag gyorsabban fejlődhetett volna. A németek nagyrésze a kártérítéseket, kellemetlen, de elkerülhetetlen jelenségnek minősitik. Semmiesetre sem vegyül érzelmi vagy értelmi elem a kártérítési fizetések indító okai közé. A spanyol kormány miniszterelnökhelyettese, Carrero-Blanco nemrég a Cortezben hivatalosan bejelentette, hogy Franco halála vagy távozása esetén Spanyolországban visszaállítják a monarchiát s a királyság nem lesz sem liberális, sem abszolutisztikus, hanem falangista. Érdekes, hogy alig néhány nappal a spanyol kormány szóvivőjének nyilatkozata előtt az Ibériai félsziget másik államának, Portugáliának diktátora, Salazar is arról beszélt, hogy Portugáliában is sor kerülhet a monarchia visszaállítására. Sőt, több hírforrás szerint a nemrég lezajlott Franco— Salazar-találkozó. fő témája éppen a spanyol és portugál restauráció kérdése volt. A kérdés az, hogy a két diktátoron miért vett egyszerre erőt a restaurálási láz, midőn napjainkban egyre nyilvánvalóbb, hogy a monarchista államformát — enyhén szólva — nem lehet többé modernnek nevezni. Francónak a régebbi időkből származó esetleges monarchista rokonszenve ugyanúgy nem megfelelő magyarázat erre, mint maga a fasizmus sem, hiszen a fasizmus éppen az egyeduralmi rendszerből kifolyólag sohasem kedvelte á monarchiát. Hitler sem restaurált és Mussolini is csak kényszerből tűrte meg a királyt. A jelen esetben valószínűnek látszik, hogy más vonatkozásban ugyan, de a restauráció okát mégis a fasiszta rendszerben kell keresni. Abban, hogy a rendszer nem lát a maga számára más kiutat. A diktátorok sem örökéletüek és Franco és Salazar túl lévén hetvenedik életévén, valamilyen formában előbb-utóbb távozni kénytelen. Minden hatalom az ő kezükben összpontosul, de éppen ezért nincsen olyan megfelelő utód, aki szükség esetén át tudná venni a kormányzást. A zökkenésmentes átmenetet tehát mindketten (és elsősorban Franco) ugv szeretnék biztosítani, hogy a monarchia felállításával az államfő személye jelentse ezt a sima átmenetet. A Falangen belül is számos ellenzője van a monarchiának, mint ahogyan éppen a Falangen belül meglevő ellentét volt a spanyol .politikai rendszer februárban kirobbanó és azóta is tartó belső krízisének egyik oka. Végül pedig maguk a monarch isták sem egységesek. Franco trónjelöltje, Juan Carlos már Franco Spanyolországában nevelkedett, de ő maga még sohasem nyi- liatkozott, hogy elfogadja-e a falangista monarchia elvét. Bonyolítja a helyzetet az, hogy Juan Carlos, a tulajdonképpeni spanyol trónkövetelőnek, Don Jüannak a fia, aki ugyan hozzájárult ahhoz, hogy Juan Carlost Franco Spanyol országában neveljék, de a maga részéről sohasem A militarizmust, amit a németekből aligha lehet kiirtani, több fél-katonai szervezet tartja ébren: 1) A “Kyffhauserbund” régi katonák szervezete. 2) “Német katonák Szövetsége” (Verband Deutscher Soldaten). 3. “Edelweissverein”, Volt Náci Harcosok Alakulata, 4. A “Légierő volt tagjainak Klubja”. Kétségtelen, hogy az összes fél-katonai organizációk a “Stalhelm” fiókalakulatai, melyről tudjuk, hogy az S.A. 1., 2. és 3. di- vizióit alkották. A háború után sikerült hivatalosan elismertetni magukat, és jelenleg 5,500.000 tagot számlálnak. A Stalhhelm hivatalos lapja “Der Deutsche Landser”. Ennek a havonta egyszer megjelenő lapnak ugyanaz a Schwarz von Berg a főszerkesztője, aki annak idején a S. S. “Das Schwarze Korps” cimü hetilapját szerkesztette. A német hadseregben 92 volt S. S. őrnagy, 77 volt S. S. alezredes is szerepel, és az altisztek nagyrésze is volt barnainges. A mai Németországnak egyik egyesülete a HESSA, (Hilfsgemeinschaft der Ehemaligen SS. Angehörigen) nem más, mint régi kipróbált nácik közössége. Ennek az egyesületnek a vég- rehajtóbizottságában a legismertebb nácinagyságok foglalnak helyet: Wernek Neumann, Göbbels bizalmasa, Sepp Dietrich, volt S. S. brigádparancsnok, aki nemrégen szabadult a börtönből, a Führer személyi kíséretének volt tagja, továbbá Südermann, a volt birodalmi sajtófőnök. A Hessa elnöke, Himmler volt “jobbkeze”, az 54 éves Kari Cerff, aki a 400 ezer embert ma- gábafoglaló szervezetet vezeti, melyre a jövő kialakulásában számítani kell. A bonni kormány a választásokra való tekintettel barátságos eszmecserére hívta meg a Hessa elnökét. A Hessa azonban feltételeket szab, mielőtt együttműködésre lenne hajlandó. mondott le a spanyol trónra támasztott igényéről. Franco tehát egyáltalán nincsen könnyű helyzetben. A szomszédos Portugáliában Salazart körülbelül hasonló okok késztetik arra, hogy a monarchia visszaállításáról beszéljen. Azzal a különbséggel, hogy ott a restauráció kérdése még bonyolultabb, mert a trón jelölt, a Braganza-ház jelenlegi feje, hallani sem akar arról, hogy elfoglalja a portugál trónt. Nyilván ő tudja, hogy miért. A kérdésnek spanyol vonatkozásán túlmenően, külpolitikai jelentősége is van. Portugáliát a világ legrégibb politikai szövetsége köti Angliához. Spanyolország pedig az Egyesült Államokkal között az elmúlt években politikai és katonai szövetséget. Az Ibériai-félsziget stratégiai jelentősége főleg akkor növekedne meg rendkívüli módon, ha a hatalmak megegyeznének a tervezett légiellenőrzési övezetek kérdésében. A jelenlegi tervek szerint ugyanis a spanyol félsziget kívül esnék ezen az ellenőrzési övezeten. Érthető tehát, hogy az USA és Anglia is növelni óhajtják befolyásukat Spanyolországban és Portugáliában. Washingtonban és Londonban valószínűnek tudják, hogy Franco és Salazar hirtelen távozása esetleg megrendíthetné a Spanyol- országban és Portugáliában jelenleg uralkodó politikai rendszert, ami a világpolitika mai helyzetében nem lehet sem Angliának, sem az Egyesült Államoknak érdeke. Úgy látszik tehát, hogy főleg Washingtonban támogatják Franco res- taurációs terveit, mert igy vélik biztosítani Madridban az amerikai politikai célok folytonosságát. A jelek szerint Franco vissza fogja állítani a monarchiát. Hogy tervével célt ér-e és a megoldás tartós lesz-e, az egészen más probléma. Mert bizonyos, hogy ebben, mint sók más kérdésben is, a fasizmust gyűlölő spanyol nép még nem mondta ki utolsó szaváét. GÖBBELS SZÁRNYSEGÉDJE KÉPVISELŐJELÖLT A közelgő, nyugat-németországi választásokon az Áttelepültek Pártjának listáján képviselőjelöltként szerepel Friedrich Christian zu Schaumburg-Lippe herceg, Göbbels egykori adjutánsa. A párt szempontjából nem jelentett akadályt a herceg közismert náci múltja, amiért egy időre börtönbe is zárták. SPANYOLORSZÁG POLITIKAI HELYZETE