Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-01 / 36. szám

Thursday, September 5, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ AHOGYAN ÉN LÁTOM... írja: EHN Mii kíván a magyar? Augusztus 24-én, szombaton este a los-angelesi magyar Munkás Otthonban a helybeli magyarság kis, de lelkes csoportja a magyarországi polió- járvány ügyében konferenciát tartott. A környék­beli kisebb városokon kiviil Elsinore képviseleté­ben is megjelentek néhányan. Augusztus 13-iki és 14-iki magyarországi la­pok közleményei alapján megtörtént a gyermek­járvány ismertetése. Megállapítást nyert, hogy a magyar kormány, a kórházak, az orvosok és ápolónők emberfeletti erőfeszítést fejtenek ki a járvány leküzdésére. A Nehézszerszámgépgyár kitűnő vastüdőt készít, Csehszlovákia is küldött vastüdőket. Kelet-Német- és Svédországból pro­fesszorok érkeztek és átadták tapasztalataikat a veszedelmes betegség gyógyítására. A Nemzet­közi Vöröskereszt 7,000 pelenkát, tápszereket, ta­karókat küldött. A rágalmazó külföldi, főként amerikai hírek­kel ellentétben Magyarországon ismételten jelen­tek meg hirdetmények, amelyek a gyermekek általános és ingyenes beoltására hívták fel a szü­lőket. Az első oltási időszakban mintegy 270 ezer gyermeket oltottak be. Á"z újabb felhívás alapján augusztus közepén folytatódjak az oltások. Az utcákon falragaszok szólítják fel a szülőket gyer­mekeik azonnali beoltására. A konferencián megjelenteket közvetlenül ér­dekelte, hogy vajon saját városukban történik-e valami a magyarországi polió-járvány leküzdésé­re. Bejelentés történt, hogy a havonkint megje­lenő TÉNY legközelebbi száma az olvasókat és a lap barátait informálni fogja a helyzetről és a los-angelesi magyarságot Salk-szérum küldésére fogja buzdítani. A tekintélyes olvasótáborral biró newyorki Magyar -Szó minden száma foglalkozik a veszedelmes betegséggel. Megállapítást nyert, hogy a helybeli Californiai Magyarság legutóbbi (augusztus 23-iki) száma, egyetlen sorral, egyetlen szóval sem tartotta ér­demesnek megemlíteni a járványt, amely magyar gyermekek életét, a magyar nemzet jövőjét ve­szélyezteti. Ugyanakkor megállapítást nyert, hogy az újonnan kiadott “hézagpótló”, a Pisláko­ló Magyar Élet legutóbbi (aug. 15-iki) száma úgyszólván szétrobban a szent-istváni hagyomá­nyok, mende-mondák, koncoltatások, négyelteté- sek gyűjteményétől, — ellenben a magyar gyer­mekeket pusztító szörnyű járványról egyetlen egy sorral, egyetlen egy szóval sem emlékszik meg. Régebbi számokban volt szó a betegségről, de ezzel aztán mint a Mór, e lapok is elvégezték kötelességüket és visszatértek az elmúlt és jö­vendő mulatságok nyilvánossági szérummal való buzgó beoltásához. A magyarországi polió-jár­vány leszorult a hasábokról. A “hézagpótlónak” első oldalán egyébként köz­hírré tétetett, hogy Szt. István “magyaroknak napfénye Krisztus edénye...” amelynek tudomásul vételével kapcsolatban ne tartsa senki illetlenségnek azt a megjegyzést, hogy Krisztus — ha élne — bizonyára szívesen látná edényének méltó felhasználását. A Szt. Istvánról elnevezett kát. egyházközség, vagy az Első Ref. Egyház, vagy a Baptista Egyház, vagy akár a Keresztény-Zsidó gyülekezet lelkésze Krisztusnak tetsző cselekedetet miveit volna, ha valami szimbolikus edényt, —— az egykori véres kard mintájára — körülhordozta volna, hogy az ilymódon abban összegyűjtött dollárokat életmen­tő szérummá változtatva küldjék át szülőhazánk­ba kisdedek védelmére. Ilyesmi persze nem jut lelkészeink eszébe és igy az edény felhasználat­lanul maradt a “hézagpótló” első oldalán. A Pislákoló Magyar Élet más oldalain ismétel­ten találkozunk az elcsépelt, idejét múlt feljajdu- lással: “Hol vagy István király Téged magyar kíván...” Szilárd meggyőződésünk, hogy a szerkesztő, — aki ebben a lapszámban mint szög a zsákból, ki­bújt a jótevő háttérből, — nem kérdezte meg a magyar népet, hogy mit kíván. Bevalljuk, mi sem kérdeztük meg. De tizet egy ellen fogadunk, hogy a magyar most nem István királyt kíván, sőt sem miféle királyt nem kíván. A magyar, aki hagyo­Amerikai katona-fogoly élete Kínában Az előbbit a brooklyni Larry Moyer irta, aki egyike a 41 Kínát látogató ifjú amerikainak. PEKING. — A koreai háború egyik amerikai veteránja, aki az Egyesült Államok helyett a kí­nai életet választotta, azt mondta az amerikai ifjak delegációjának, hogy szeret itt lenni és leg­alább is addig marad, amig elvégzi egyetemi ta­nulmányait. Morris R. Willsnek hívják, 24 éves és Fort Ann, N. Y.-ból való. Koreában 1951-ben foglyul esett és egyike annak a 21 amerikai katonának, aki hazatérés helyett Kinát választotta. A 41 amerikai ifjúsági képviselő meglátogat­ták Willst a pekingi egyetemen, ahol a kínai iro­dalom tanfolyamának növendéke. Együtt étkez­tek az egyetem éttermében, miközben Wills kínai élményeiről beszélt. “Mielőtt Kínába jöttem, a kínai népet nem sokra tartottam. Azt hittem, hogy copfot hordanak és úgy viselkednek, ahogy azt a filmekből és élclapokból láttam. Szeretek itt lenni és megszerettem ezt a népet. Itt akarom befejezni taulmányaimat.” Wills villával evett fapálcikák helyett. “Soha­sem tanultam meg azokkal enni” — magyarázta. “Némelyik kínai ételt szeretem, de nem mind. Még mindig amerikai élteit eszem és olyan nyu- gatosan öltözöm, amennyire az csak tőlem telik.” A 24 éves newyorki Eugene Bronstein azt kér­dezte Willstől, hogy a kinaiak ellenségesek-e az amerikaiakkal szemben. “Nem az átlag amerikai­val szemben” — mondta Wills — “de nem szere­tik az Egyesült Államok szocialista országokat illető politikáját.” Wills 18 éves volt, amikor elfogták. Azt mond­ta, hogy mióta itt van, nagy változások történ­tek az egyszerű kínai polgár életében. Különösen az élelem, az öltözködés, az építkezés és az ipari termelési képesség körül. Wills azt mondta, hogy a kinaiak most már gépkocsit és repülőgépet is gyártanak. Amikor azt kérdezték tőle, hogy szeretne-e visszamenni az Egyesült Államokba, azt válaszol­ta, hogy “néha-néha elfog a honvágy, de egyelőre nincs határozott tervem a hazamenésre.” Fred Grab, 22 éves Alexandria, Va.-i ifjú meg­kérdezte, nem fél-e hazamenni. “Semmit sem ten­nének ellenünk (a kínaiak).” Magát és másik tiz Kínában élő amerikai veteránt értette ez alatt. Wills, aki 6 láb 2 incs magas, a pekingi egye­tem röplabda csapatának legjobb játékosa. Az amerikai ifjak, akik néhány nap múlva más kínai városok látogatására indulnak, a kínai ro­mantika felől kérdezősködtek. “A kínai leányok és fiuk szemérmesebbek, mint az amerikaiak” — mondta Wills. “A kezdet itt valamivel tovább tart.” A FEJLŐDŐ MONGÓLIA A Mongol Népköztársaság nagy népi hurálja nemrégen vitatta meg az 1958—1960-ra szóló hároméves népgazdaság-fejlesztési tervet. E terven kívül Mongóliában érvényben van egy huszonötéves tei-v is, amelynek az a célja, hpgy Ulan Bátort, a mai százezer lakosú modern vá­rost tovább fejlessze. Az uj hároméves terv értelmében 1956-ban az állatállománynak el kell érnie a 25 millió darabot, azaz az 1920. évi­nek több mint háromszorosát. Mongólia ipari téren is jelentős eredményeket ért el: olyan mo­dern ipari vállalatokat épített, mint a Csojbal- szan ipari kombinát, a Szuhe Bator villamos­mányosan “bort, búzát és békességet” kivánt gyakran egész kis eredménnyel, szerény vélemé­nyünk szerint ma is elsősorban BÉKÉT, továbbá szabadságot, függetlenséget és mindenekfelett, a lehető leggyorsabban minél több Salk-szérumot kíván! Köztudomású, hogy minden orvosság, a Salk- szérum is pén*be kerül. Ezért a los-angelesi Mun­kás Otthonban megjelentek egytől tiz dolláros adományokkal járultak a magyar gyermekek megmentését célzó alaphoz. Ezért köszönetét sem várnak senkitől. Az is köztudomású, hogy István király, vagy Ottó király irredenta csomagolásban való adomá­nyozása nem kerül semmibe. Ezért ebből a lap­kiadó uraktól bőkezű ajánlatokat kap “a ma­gyar.” Polió-járvány? Magyar gyermekek egészsége? A magyar nemzet jövője? Ki ér rá ilyesmikkel foglalkozni a sok mulatság és sajtó-nap zsebeket duzzasztó eseményei között? ipari kombinát, egy olajfinomító üzem, sth. A nalakai szénbányavállalatok évente 60Ö ezer ton­na szenet termelnek. A termelés volumene te­kintetében az élelmiszer áll az első helyen, több mint 500 vállalattal. A Szovjetunió segítségével Ulan Bátorban most tejipari .kombinátot és cukorgyárat építe­nek. A mongol nép jelentékeny segítséget kap a népi Kínától is. Sok építkezésen a mongol mun­kásokkal együtt kínai munkások is dolgoznak. A szovjet, a kínai s a mongol nép téstvéri együtt- • működését méltóképpen példázza az Ulan Bator- Dzamin Üde uj vasútvonal, amely 1100 kilomé­terrel rövidit meg a Moszkva—Peking útvona­lat. Ennek a vasútvonalnak különös jelentősége van Mongólia fejlődése szempontjából. A mongol földművesek határozottan követik a szocialista szövetkezés útját, s ezért életszínvo­naluk állandóan emelkedik. Még az ENSZ szervei által közölt statisztikák szerint is Mongóliában a legnagyobb a diákok száma, az ország összlakosságához viszonyítva: egy millió lakosra nyolcezer főiskolás jut. Ez a szám ragyogóan bizonyítja a mongol nép tudás­szomját, s különösen akkor ha emlékezetünkbe idézzük, hogy túlnyomó többsége még nemrégen analfabéta volt. Mongóliában ma már szép szám­mal vannak tudósok, orvosok, mérnökök, irók, stb. A mongóliai színházakban Gogol, Goldoni, Moliére és Lope de Vega darabjait játsszák. _______________________________7 Egy Requiem margójára Az ízléstelen tapintatlanság, a képmutatás és — nyugodtan mondhatjuk — halottgvalázás fel­háborító esetének, a múlt héten Wilhelmshaven- ban lehettünk tanúi. Két tengernagy, két náci háborús főbünös: Dönitz és Rader, akik a spandunai börtönből sza­badultak, a helyi székesegyházban resztvettek! azon a halotti misén, amelyet a második világhá­ború idején — a tengereken elesett minden nem­zetiségű ember emlékének szenteltek. Amint látjuk, a hóhérok imádkoztak áldozataik) lelkiüdvéért, s a leginkább felháborító talán az, hogy ezen senki sem háborodott fel, ezt — leg­alábbis a jelenlévők — természetesnek találták! Azok imádkoztak itt, akiknek a lelkén szárad több százezer matróz és utas halála, s akiknek utasí­tásai alapján a “hős tengeri farkasok” — a náci­kalóz tengeralattjáró parancsnokok — sok eset­ben a semleges országok békés hajóit is a tenger fenekére küldték. “Érdemeiért” a két “érdemes főkalóz” most katonai tiszteletadásban is részesült: a templom­ból kijövet, a wilhelmshaveni Tengerészeti Aka­démia növendékei sorakoznak fel, hogy — Ade- nauerék parancsára — tisztelettel adózzanak közvetett módon a két admirálisnak a második világháborúban kifejtett tevékenységéért is. Vajon nem kellene-e, hogy gondolkodóba ejtse ez azokat, akik — fáradságot nem kiméivé — azon buzgólkodnak, hogy a német militaristákat atombombával felfegyverezzék? De nem lenne érdektelen megtudni, hogyan vélekednek erről az esetről a sok százezer angol, francia és más nem­zetbeli anyák, akiknek fiai — a náci hadiflotta és Dönitzék jóvoltából — a tenger fenekén alusz- szák örök álmukat?!. .. LÖKHAJTÁSOS REPÜLŐ UJ CSÚCSTELJESÍTMÉNYE A tengerészeihez tartozó lökhajtásos repülő­gépen, J. H. Glenn őrnagy 3 óra 23 perc és 8 má­sodperc alatt tette meg a Los Angeles és New York közti légi utat. Óránkénti átlagos sebessége 726.48 mérföld volt és a 2460 mérföldes ut 23 perc és 25 másodperccel rövidebb ideig tartott, mint az eddig elért sebesség. Gáztartályát há­romszor töltötte újra a levegőben, 300 mérföldé» sebességgel hajtva és mindegyik alkalommal 1300 gallon fűtőanyagot vett át. é Megölte a televíziós készülék | Hordozható televíziós készülékek jelen forrná- 5 jukban villanyossági veszedelmet jelentenek. Eb- 1 bői wifolvólag halt meg Howard Erenstein chicagói 6 éves gyermek, aki konyhában feláili- ij tott készülék aluminiumtartálvával jutott érint- | kezésbe és ugyanakkor egy fémből készült fiók- j ba nyúlt kést keresni. A két fém között a gyer­mek test villanyvezeték szerepét vette fel és a | rajta átvonuló áram megölte. Nyilván a készülék rossz megépítésébe ! rejlik a hiba, amennyiben a villany gépezete nem volE eléggé elszigetelve. .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents