Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-01 / 36. szám

Thursday, September 5, 1957

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

5 1

Külpolitikai Szemle

k*------■=.. ---- i. «—-1Í-.T.- ü- , —I

A franciák Algériának alkotmányt ajánlanak

Bourges-Maunoury miniszterelnök irányításával néhány hete miniszterközi bizottság dolgozik azon, hogy még szeptember előtt (tehát a UN következő ülésszaka előtt) uj algériai alkotmány- tervezetet hozhassanak nyilvánosságra. Bourges- Maunoury “autonóm algériai tartományok” létrehozását tervezi. Hogy az úgynevezett autonóm tartományok mennyire nem lennének “önállóak”, mi sem bizonyítja jobban, mint az az elgondolás, hogy élükre Párizs nevezne ki francia kormányzókat.

Lacoste kijelentette: az uj kormánytervezet alapja az, hogy “Algéria Franciaországnak elválaszthatatlan része.”

A lapokból kiszivárgott hirek szerint a kormány tagjai között ellentétek merültek fel a keret-törvény részleteit illetően. Egyes miniszterek a terveket túl liberálisnak tartják, mások — ellenkezőleg — úgy vélik, hogy nem segíti elő Algéria önkormányzatát.

A külföldi közvélemény megnyerésére indított propaganda-kampány keretébe tartozik Pineau külügyminiszter dél-amerikai utazása. A francia külügyminiszter múlt héten hagyta el Párizst, hogy végiglátogassa a latin-amerikai fővárosokat. (Ismeretes, hogy a UN “szavazógépezetében” milyen fontos szerepük van ezeknek az államoknak.)

A francia kormány egyedül az érdekeltek: vagyis az algériaiak támogatását nem igyekszik megnyerni uj “alkotmányterveihez”.

ÚJABB HÍREK A KÍNZÁSOKRÓL

Louis Martin-Chauffier, aki részt vett az algériai vizsgáló bizottságban, hazatérte után cikksorozatban számol be tapasztalatairól. Nagy feltűnést keltett a Demain cimü hetilapban megjelent Írása. Ebből idézünk: “Magában Algirban — írja —- tapasztalhattam, hogy a tények megerősítik a hozzám eljuttatott panaszokat. A razziák során, az éjjel-nappal tartó házkutatások alkal-. mával, amelyekre nincs megbízatásuk, rendőrök, ejtőernyősök és a biztonsági szolgálat tagjai bizonyos számú személyt elvittek. Céljuk, mint velem közölték, az volt, hogy bombákat találjanak, hogy megtudják a terroristák nevét. A módszer a kihallgatás volt, hosszú és újra megismétlődő kínzással kisérve. Mintegy 50 többé-kevésbé illegális helye volt ezeknek a műveleteknek... A letartóztatott személyek egy részét nyomban szabadon bocsátják. Néhányat átadnak az igazságszolgáltatásnak, mivel a bizonyítékok lehetővé teszik, hogy eljárást indítsanak ellenük. Sokan azonban a törvényekkel ellentétben, napokon, néha hónapokon át a rendőrök vagy a katonák kezében maradnak, anélkül, hogy erről az igazságügyi hatóságok bármilyen tudomással is bírnának. Megtörténik, hogy a kihallgatás oly kemény, hogy az áldozat belehal; az is megtörténik, hogy az áldozat élve kerül ki belőle, de olyan állapotban, hogy nem lehet sem átadni az igazságszolgáltatásnak, sem szabadon bocsátani. Mind az egyik, mind a másik esetben az áldozat nyomtalanul eltűnik. Néha egy lakonikus közlemény megállapítja, hogy az illetőt vagy agyonlőtték szökési kísérlet közben, vagy megszökött, vagy pedig, hogy öngyilkos lett...”

Louis Martin-Chauffier leírja, hogy “a hatóságok nemcsak súlyos vétkekkel komolyan gyanúsítható emberekkel szemben alkalmazzák az onkényeskedést és a kmvallató apparátusokat, hanem a kevésbé gyanús vagy ártatlan személyekkel szemben is, amint ezt bizonyítja például a haladó algériai keresztények úgynevezett pere. A gyanúsítottak és a megkinzottak között vannak asszonyok és egészen fiatal emberek. “Nem szabad elfelejteni — Írja a francia iró —, hogy egy egyszerű gyanúsítás elég ahhoz, hogy megfosszon valakit a szabadságtól, és néha az életétől...”

fiomuíka a lodzi sztrájkról

VARSÓ. — Hírügynökségi jelentések szerint Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottságának első titkára szombaton beszédet mondott a krakkói vajdaságban az 1937-es nagy parasztsztrájk 20. évfordulója

alkalmából.

Gomulka beszélt a lodzi közlekedési alkalmazottak minapi sztrájkjáról. Kijelentette:

— A lodzi sztrájkért a közlekedési üzemek vezetősége is felelős, mert a munkásoknak olyan Ígéreteket tett, amelyeket nem tudott beváltani. A munkások többseége nem akart sztrájkolni. A milieia igen nagy türelmet tanúsított, sokkal nagyobbat, mint az a nyugati demokráciákban szokásos.

Gomulka hangsúlyozta, hogy a lodzi eseményeket az ellenséges hírverés felnagyította és ezzel akarta a lakosságot a kormány ellen lázitani. A bujtogatóknak Gomulka beszédében azt üzente, hogy a párt és a kormány soha nem fog letérni a múlt októberi VIII. plénum által kitűzött útról. Elmondotta, hogy az eddigi béremeléseknél nem tudták figyelembe venni a munkások és alkalmazottak összes kategóriáinak kívánságait. E munkáscsoportok jogos követeléseinek teljesítése végett a lengyel kormány most elrendelte a szesz árának emelését, hogy az igy befolyó összegeket a béremelésre fordíthassa. Bejelentette továbbá, hogy a kötelező mezőgazdasági beszolgáltatást, amelyet a múltban korlátoztak, a jövőben meg fogják szüntetni.

Szarka Károly Nehrunál

Nehru, az Indiai Köztársaság ‘ miniszterelnöke aug. 17-én fogadta Szarka Károly külügyminiszterhelyettest, aki a múltban magyar követ volt Washingtonban, és Tamás Aladárt, a Magyar Népköztársaság delhii követét és hosszabb beszélgetést folytatott velük. A beszélgetés folyamán Nehru kijelentette, nem ért egyet azzal, hogy a UN közgyűlése tárgyalja a magyar kérdést.

★

UJ DELHI, szept. 2. — Nehru kijelentette, hogy ha az Egyesült Nemzetek kárhoztatnák a Szovjetuniót a magyarországi felkeléssel kapcsolatos beavatkozás miatt^az csak “fokozná a feszültséget” és “nem Segítené” a magyarokat.

A parlamentben azt mondta, hogy India állás- foglalása az Egyesült Nemzetek gyűlésén “alapjában ugyanez lesz.”

A Strachwitz-ügy

Rómában meg mindig nem ültek el a “Strachwitz-ügy” körüli hullámok. A Vatikánnak a botrány rendkívüli mértékben kinos és egyelőre teljesen tanácstalanoknak látszanak a “kedélyek le- csillapitását” illetően.

Úgy kezdődött, hogy a bonni kormány uj vatikáni nagykövete Rodolfo Strachwitz gróf elfoglalta a hivatalát és ez alkalommal a Pápa külön audiencián fogadta és apostoli áldásban részesítette. Ez még nem lett volna baj, de ami utána kiderült íStrachwitz grófról, az már felette felháborította az olasz és általában az egész nyugateurópai haladó közvéleményt.

A nyugatnémet “Die Zeit” és “Der Spiegel” lapok érdekes riportokban számoltak be a gróf múltjáról. Annakidején a Hitlerék felállítottak egy úgynevezett Ostministeriumet, amelynek élén a később halálraítélt háborús bűnös — Rosenberg állt. A minisztérium feladata volt, hogy a keleti megszállt területeken “életteret bjztosit- son az árja herrenvolk számára”. Természetesen úgy, hogy' az ottani lakosságot fizikailag meg- semmisiti. A köznapi nyelv “Vernichtungsministerium” ( kiirtás minisztériuma), nem éppen hízelgő nevével illette. Mint ismeretes, a minisztérium nagyon is igyekezett teljesíteni feladatát, amiről az auschwitzi és hasonló táborokban elpusztultak — legjobban tanúsíthatnának.

Nos, ennek a minisztériumnak egyik legmagasabb beosztású funkcionáriusa, “Rosenberg jobbkeze” — éppen Rodolfo Strachwitz volt! Egy percig se higgyük azt, hogy mindez nem volt ismeretes a Bonn, avagy Vatikán felelősei előtt s ott különböző katolikus szervezetek támogatását élvezte. A Gehlen tábornok és más nagybefo- lyásu barátai biztosították 1951-ben neki a hazatérését. Hamarosan a nyugatnémet római nagy- követségnek lett a tanácsosa s itt építette értékes kapcsolatait a Vatikánnal.

Ezúttal még “kommunisták rágalmainak” sem lehetett minősíteni a Strachwitz ellen elhangzott súlyos vádakat, mert “az ügyet” a polgári sajtó indította el.

KIÉ A FELELŐSSÉG?

Amint annak idején megírtuk a bonni NATOhadsereg tizenöt újoncát kiképző-gyakorlat címén a halálba kergették. Hetvennyolc nappal a szörnyű eset után, multhéten, nem messze a katasztrófa színhelyétől, Kemptenben megkezdődött a per, amely forma szerint tisztázni hivatott, miért kellett a tizenöt német fiatalembernek az Iller folyó vizében elpusztulnia. A vádlottak padján Sommer főhadnagy és két altiszt, Dieter Julitz és Josef Cchaffler ül. A vádirat tizenöt ember gondatlanságból történt haláláért teszi őket felelőssé.

Nem kétséges, hogy súlyos felelősség terheli a vádlottakat, hiszen ők voltak a szerencsétlen fiatalemberek közvetlen felettesei, Julitz adta a parancsot a halálos menetelésre az liieren át. Az is nyilvánvaló azonban, hogy a per főkérdése nem ennek a három embernek a bűnössége. A .főkérdés ez: milyen célból akarnak most Bonnban vak- fegyelmü, életre-halálra bedresszírozott NATO- hadsereget szervezni ?

Ámde a bonni katonai elképzelések ilyen értel- mü tisztázása kellemetlen volna most, a választási harc kellős közepén az Adenauer-pártnak. Éppen ezért minden követ megmozgattak, hogy a per folyamán eltussolják a militarista módszerek, a militarista politika felelősségét.

Ennek megfelelően a tárgyalást vezető biró, Hermann Plonner a per kezdetén kijelentette, hogy a bíróságnak nem feladata politikai és katonai természetű kérdéseket megvitatni. A bíróság csupán azzal a kérdéssel fog foglalkozni — mondotta —, hogy a vádlottak bünösek-e, vagy sem. Hangsúlyozta, hogy szigorúan- vigyázni fognak, hogy ezeket a határokat a vád és a védelem részéről egyaránt betartsák.

Valóban, a tárgyalás eddigi menete azt bizonyítja, hogy ezt az általános irányvonalat senki sem meri megsérteni. Ennek ellenére csupán a vádlottak életrajza elegendő ahhoz, hogy képet nyerjünk róla, milyen elemekből rekrutálódik a bonni hadsereg tiszti és altiszti kara. Mind a három vádlott jellegezetes típusa a német milita- rizmus által nevelt hivatásos katonának.

A per előreláthatólag négy napig fog tartani és a tárgyalások folyamán negyven tanút hallgatnak ki.

Az egyik vádlottnak, Schafflernek védelmét aa egyik legismertebb nyugatnémet védőügyvéd, dr. Seidel vállalta el, aki az újságírók előtt kijelentette: “A tizenöt fiatalember halálért a felelősséget egyértelműen Adenauer fegyverkezési po-, litikája viseli”.

BERLIN, aug. 24. — A kempleni bíróság meghozta ítéletét az Uler-perben. Az Ítélet megfelel a per egész menetének és előkészítésének. Gyakorlatilag senkinek sem kell bűnhődnie a 15 újonc értelmetlen és céltalan haláláért. A három vádlott közül csak az egyik altiszt, Dieter Julitz kapott nyolchavi börtönbüntetést, de ezt is felfüggesztették ötévi próbaidőre s Julitzot azonnal szabadlábra helyezték. A másik altisztet, Cchaff- lert és Sommer főhadnagyot felmentették. Az ítélet kihirdetése után az Illerbe hajszolt egyik, újonc apja, Hermann Weiss kijelentette: “Az igazi bűnösök nem itt Kemplenben, hanem Bonnban vannak. Egyiket Adenauernek hívják.”

Továbbá bűnös a folyó, amely túlságosan sebes áramlásu volt, és bűnösek az újoncok, akik túlságosan buzgón és sietve követték a parancsot.

Ámde, hogy az újoncok “buzgalma” és a bonni militarizmus, a NATO-hadsereg szelleme és a kiképzési módszerek között van valami összefüggés, azt nem volt szabad érinteni a tárgyaláson. Igen: nem volt szabad. A borzalmas végii kiképzési gyakorlat egy életbenmaradt részvevője, Hermann Böck vallomásából világosan kitűnik, hogy a tanúként megidézett katonákat Röttinger tábornok és a bonni hadsereg más vezetői gondosan előkészítették, hogy “a vallomások között ne legyen ellentmondás”.

így tehát az Illerbe kergetett 15 fiatal halála megtorlatlan maradt, hasonlóképpen a német militarizmus megannyi más áldozatához. Nyugat- Németországban, ahol ma Hitler számos birája akadálytalanul működik, ugv látszik, nincs olyan bíróság, amely a militarizmus áldozatai számára szolgáltatna igazságot.

■iiiiii»iiiiniiii9Pmiiiii»i»iiiiiii

SZAUD KIRÁLY vasárnapra meghívta Rijad- ba Nasszer egyiptomi elnököt és Kuatli sziriai köztársasági elnököt, hogy együttesen vitassák meg a sziriai helyzetet. „