Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-08-29 / 35. szám
Thursday, August 29, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 A íjordok országában Mind kisebb lesz a világ. Nem azért, mintha földgolyóbisunk összezsugorodnék, de az “atomkorszakban” még a távolságok is csökkennek. Milyen sejtelmes, ha térképen nézegetjük, hol is van a messzi észak. Még az is, akinek nem szokatlan az utazgatás, mindig elámulhat a repülőgép térhódításán. A koppenhágai gócponton például szinte percenként leszállnak az egyes repülőtársaságok hatalmas, töltöttgalamb-formáju gépei, ontják az utasokat, s az állomás csillogóan berendezett épületében állandóan nagy a forgalom. Oslo repülőterén — ha nem is ilyen forgalmas •— szintén nagy az élet. Itt is mindig sok kíváncsiskodó támaszkodik a korláthoz, élvezi az egy- egy repülőgép érkezésekor kaleidoszkópszerüen változó, szin^s képet. Itt vagyunk hát a hires-nevezetes norvég fővárosban. Oslo festői környezetben terül el, egy fjord partján, kirándulásra csábitó erdős domboktól körülvéve. Nem csoda, hogy az oslóiak ünnepnaponként majdnem mind straparuhát öltenek, felveszik oldaltáskájukat, s kimennek a zöldbe vagy a tengerre. Talán nem árt elmondani, hogy a fjord a szárazföldbe mélyen benyúló, sikátorszerü tengeröböl norvég neve, s az jellemzi, hogy csendes, mély vizét melegebb vizzel borított “küszöbl ’ választja el a nyílt tengertől. Norvégia közismerten a fjordok országa, Oslo éppen az egyik ilyen legszebb fjorddal dicsekedhet. A kikötőben mindig' nagy az élet. A kis Norvégiának az 1955-ös adatok szerint ötmillió 975 ezer 300 bruttóregiszter-tonpányi hajótere van. Ezer lakosra tehát körülbelül ezerötszázhar- mine BRT jut, ezzel Norvégia első a világon. Annyi bálnát ejtenek el évente a norvégok, mint a világ többi nációja együtt. A 450,000 lakosú Oslo nagykiterjedésii vái-os. Lakosai rajonganak a szabad természetért, ezért lehetőleg a városon kívül választanak kertes otthont. Oslo átmérője 110 kilométer! Ha a forgalmasabb, világvárosibb Stockholmban vagy Koppenhágában szóba kerül Oslo, tréfásan azt szokták mondani, hogy Oslónak vari egy Kari Johan- ja és semmi mása. A Karl Johans gate Oslo főutcája, a királyi palotától a pályaudvarig lehet vagy másfél kilométer. Ebben az utcában vannak Norvégia legfontosabb kulturlétesitményei, mégpedig az egyetem, a színház előterében áll Ibsen és Björn- son szobra és a Storting elnevezésű parlament. S nem volna teljes a kép, ha nem számolnánk be árról is, hogy a Karl Johans gátén található Oslo egyetlen “italboltja”, a Quick. Csak ezen a _ helyen lehet állva is fogyasztani italt, őszintén szólva, ez a büfé — a hangoskodó, becsipett emberekkel, akik természetszerűleg az északon , megszokott tisztaságra sem ügyelnek — valósággal kirí Oslo nyugodt, kellemes képéből. Az iszákosság elleni harc Norvégia egyik legsúlyosabb gondja. A norvégok általában nagyon szeretik a szeszesitalt. Nekünk megsúgta valaki, hogy — bár ez előtt a beavatlannak illik szemet hunynia — rengeteg áldozatot szed az iszákosság. Az állam ugyan mindent megtesz, hogy elvegye a “szesztestvérek” kedvét. A leghatható- sabb fegyvernek a pénztárca elleni támadás látszik. Hallatlanul drága a tömény ital. Egy hét- decis üveg whisky 66 norvég koronába kerül, ezért például egy pár elsőrendű cipőt vagy 20 pár nylonharisnyát lehet kapni. Aki bemegy valamelyik “vendéglátóipaii” helyre, a Quicken kívül mindenütt le kell . ülnie, hogy ihasson. De csak akkor ihat, ha ételt is rendel. így aztán előkelő vendéglőkben is gyakori látvány, hogy jócskán elázott férfi morfondírozik egv szendviccsel feltornybzott asztalnál. Mit csináljon szegény, ha italt csak a szendviccsel együtt kapott ... Egyébként fél tizenegykor a pincér mindenütt megkérdezi, még óhajtsz-e rendelni valamit, mert 11 órától már tilos szeszesitalt kiszolgáltatni. Fél egykor a legmondénabb mulatóhelyen is oltogatják a villanyt, gyengéd figyelmeztetésül, hogy itt a záróra, vár a tollasbál. De ezek után téved, aki azt hiszi, hogy a norvégok savanyú emberek. Jókedélyüek, szeretik a társaságot, s alkalmazkodnak a körülményekhez. Ha otthonülésre is kényszerülnek, nincsenek egyedül: minden családban gyakori a vendéglátás. A városban néhány helyen tábla (karikába zárt V- betü) jelzi, hogy ott palackozott ital kapható. Kevés az ilyen üzlet. Szombatonként hosszú sorok állnak ezek előtt — Oslo felkészül az otthoni mulatságokra. Az “alkalmazkodás” egy másik, eléggé ártalmas módja az is, hogy rengetegen főznek otthon szeszt. Erről sok elszomorítót mondhatnának az egészségügyi intézmények. Vidámabb dolgokról is szólhatunk. Mindjárt szembeötlött, hogy az oslói utcákon vörösre festett, fantasztikus ábrákkal telemázolt, ütött-ko- pott autókon kurjongató fiatalok száguldoznak, s mindenki megértőén, mosolyogva nézi őket. A handabandázó autós és autó nélküli fiuk, lányok vörös sapkát viselnek, öltözetükön nyulat, macskát vagy létrát és más geometriai formákat ábrázoló minták tarkállanak. Ezek a most érettségiző diákok. A hagyományoknak megfelelően még egyszer kitombolhatják magukat, amig az iskolából kilépnek az életbe. Szerencsére az ifjak szertelensége nem bántó, legfeljebb az ember fülét teszi próbára. A diákok vidám hancúrozásától, airiellyel talán az érettségi izgalmát akarják palástolni, néha éjfélig hangos az oslói korzó. (Persze, ez is a Karl Johans gátén van.) Első oslói sétánkat hol is fejezhetnénk be másutt, mint a legnagyobb nevezetességnél, a világon páratlan látványosságnál, a Frogner- parkban. Az egész terület harsogja Gustav Vi- geland hírnevét. Vigeland norvég szobrász 1869- ben született és 1943-ig. haláláig hihetetlen termékenységgel ontotta Michelangelóhoz méltó remekműveit. Legendákat beszélnek szerénységéről. Vigeland évente körülbelüli egymillió norvég koronát kapott az államtól, azzal a kötelezettséggel, hogy minden szobra az államé lesz. Köztudomás szerint Vigeland évente csak ezer koronát költött el, a többit fiatal művészek támogatására fordította. Elragadó báj, emberszeretet, kifejezőerő, természetesség, derii jellemzi szobrait. Naphosszat kattognak a parkban a fényképezőgépek a több mint száz szobor, szoborcsopor- tozat körül. Megfordul itt Oslo minden külföldi látogatója, pedig van belőlük évente vagy egymillió. A legmonumentálisabb alkotás a Monolit, a 17 méter magas, egyetlen kőtömbből kifaragott, az összefonódó emberi sorsokat jelképező obeliszk. Ahogyan azt a szolás-moridás tartja: “Nápolyi látni és meghalni”, itt, északon így variálhatnánk: Vigeland szobrait megnézni és eltelni az élet szépségével, ragyogásával, órákat lehet eltölteni például a gyermek fejlődését, gondolatait kifejező bűbájos bronzszobrok előtt. Oslo még sokat tud adni az idegennek. Erről azonban — máskor. Vető József fiZ ERZSÉBtT ffil! Tizenkét év után sem szokta meg a pesti ember az Erzsébet-hid romos látványát, a pesti oldal kapupilléreinek a vi^ fölé nyúló, szörnyűséges roncskarjait. A legkecsesebb pesti hid hiányzik abból a tündéri képből, amelyhez a Gellérthegy festői tömege szolgáltatja a hátteret, és hiányzik a közlekedésből is. Megépül-e és mikor? —: kérdezik a pestiek a rozsdásodó vastömegek és az egykori Tabánhoz Ívelő emlékeik között bukdácsolva. Megnyugtathatjuk az érdeklődőket, hogy felépül, ha. .. Izgalmas története van az Erzsébet-hid- nak, mert egyszer régen, nem sokkal születése után az építők ámulatára és megdöbbenésére a híd “megindult” a budai oldalon egyenesen a Dunába. A hidat 1897-től 1903-ig építették Egész Európa csodálta akkor pillérek nélkül átívelő finom vonalát, kecses, könnyed testét, amely szinte súlytalanul lebegett a két part között. De .alighogy elkészült a merész konstrukció, kitűnt, hogy a mérnöki előrelátás, amely mindennel számolt, nem gondolt a föld legmélyének démonaira. Egy napon észrevették, hogy a hid budai' szerkezete megmozdult és ettől kezdve' lassan csúszik a parton a viz felé, ösz- szeomlással fenyegetve. Mi történt? A rejtélyt a tudomány megoldotta. A hid láncivei mind a pesti, mind a budai oldalon két-két betonmonstrum belső kamráihoz voltak rögzítve. A sokezer tonna súlyú vasbetonkamrák azonban a budai melegforrások fölé épültek és a gyógyító vizek démonai a tömbök alatt meglazították a sziklák szerkezetét. A hidszerelvény, mintha olajos talpakon állna, csúszni kezdett a megsemmisülés felé. A hid megcsúszása sok gondot okozott a magyar hadmérnököknek, amig végre megtalálták az okát és a megoldást. A veszély csak a budai oldalon jelentkezett, a pesti bástyák stabilok voltak. Ellensúlyokat alkalmaztak, vagyis a csúszó betonkamrák elé betontömböt építettek és föléjük súlyos kőgulákat emeltek azzal a szándékkal, hogy ezekre később — szépészeti szempontból — egy-egy szobrot állítanak. A statisztikai számítások beváltak és a gyönyörű hid mozgása megszűnt. Ami nem sikerült a század elején a melegforrások titkos erőinek, az sikerült a pusztító fasiszta tébolynak. A hidat 1945 januárjában1 felrobbantották. Az esztelen merényletet úgy* hajtották végre, mint utólag megállapították, hogy a budai oldal két lánckamráját aláaknázták. Az északi kamrában dinamitot, a déliben Tri-2 nevű robbanóanyagot halmoztak fel. A dinamit ^azonban a beszivárgó víztől átnedvesedett és a gyújtásnál szerencsére nem robbant, hanem elégett. A déli kamrában azonban a robbanás elszakította a láncot a tartókarmoktól, a többszáz tonna súlyú szerkezet leszakadt, magával íántotta a két óriási kapuoszlopot, ez pedig az északi lánckamra égbenyuló- iveit tépte le. A pesti oldal kamráiban nem volt robbanás. Ezért maradt meg itt szörnyű csonkként a két kapupillér, a parti láncszerkezet egy darabjával. A roncsok kiemelése tiz éve tart. Eddig’ majdnem 10,000 tonna szerkezeti anyagot emeltek ki. Az utolsó 60 méter hosszú, 140 tonna súlyú láncdarab kiemelése a múlt év november 10-re volt előirányozva. Időközben az iszap újra ellepte a vizalatti roncsokat és most folyik a hatalmas sár- és iszaptömeg “leszívása”. Az utolsó roncsot mostanábari. junius elején emelik ki. A meder most már szabad lesz. A további munkát azonban nem ez akadályozza. A hidat eredeti alakjában akarják visszaállítani azzal a változtatással, hogy“ a kocsiút másfél méterrel szélesebb lesz és mindkét oldalon lebontják a hatvan évvel ezelőtt a csúszás megakadályozására a lánckamrák tetejére emelt ormótlan kőtömeget'. A lánckamrák stabilitását korszerűbb módon biztosítja a modern hidépitő tudomány. Minden azon múlik most, hogy7' a déli lánckamra, amelyben a Tri-2 robbant, mennyire sérült meg. A több méter vastag betonfalak a robbanás ere^ jétől megrepedeztek. Lehet, hogy ezek a sérülések kijavíthatok, de lehet az is, hogy a kő- és betonkolosszust szét kell bontani és újat építeni. A bontás — mivel iszonyú tömegről van szó — és az újjáépítés rengeteg időt és .pénzt emészt fel. Hidépitő mérnökeink remélik, hogy a bontásra nem kerül sor. A betonlánckamrák állapotáról úgy győződnek meg, hogy függőleges aknákat és vízszintes tárókat fúrnak. Egy vízszintes és két függőleges furat már elkészült, de további két vízszintes és két függőleges járat s-zükséges ahhoz, hogy megbízhatóan megállapíthassák. milyen méretűek a belső repedések. Ehhez az előkészítő munkához kétmillió forintra volna sürgősen szükség. Csak ezután kerül sor az uj, stabilabb, nagyobb teherbírású hid terveinek elkészítésére, majd az építkezésre. Mindez, —- feltételezve, hogy a költségeket biztosítja a minisztérium — eltart öt-hat évig. Addig, sajnos, nem változik a városkép és nem enyhül a két szomszéd hid túlzsúfoltsága. Csak a kis motoros pöfékel vidáman a roncshid tövében, fedélzetén szerelmes párokkal, akik igy alkonyattájt a túlpartra igyekeznek, a tabáni park virágos fái közé. PÁLINKA A LEGJOBB fájdalomcsillapító Az Angol Orvosszövetség egy összejövetelén hangzott el ez a bölcs megállapítás, habár házi gyógykezelők már régen tudják és alkalmazzák, Dr. Charles Rob, a londoni egyetem sebésztanárí* a vértorlódás (blood clot) gyógyításával kapcsolatban mondta: “A legjobb kezelés a pihenés. A' legjobb pihenés az alvás. Az alvás a fájdalom mentesítéstől függ, ez pedig legkönnyebben pálinkával érhető el.” Egy idegorvos véleménye szerint az uj “nyugtatószerek” (tranquilizers) hatása a betegre nem tart tovább egy hétnél. Sokan panaszkodtak, hogy utána még rosszabbul érzik magukat. HA AZ IGAZAT TUDNI AKARJA. A MAGYAR SZÓÉRT NYÚLJON KARJA! ,
