Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-08-29 / 35. szám
HÉTVÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. D„ Th. M. Lahcr-Oay töprengés Ha drámai hatásra vadásznék, ennek a cikknek a címe “Az amerikai munkásság tragédiája” volna. És amikor az amerikai dolgozó-társadalom balsorsáról beszélünk, voltaképpen az egész ország tragédiájáról van szó, mert hiszen az ország sorsát egyszerűen lehetetlen különválasztani a határain belül élő dolgozók sorsától. Bár látszólag kát Amerika van: a dólgoáók Amerikája és a dolgoztatok Amerikája, EZ AZ ORSZÁG MÉGIS A DOLGOZÓKÉ — a teremtés és alkotás joga alapján. A dolgozók verejtékének a gyümölcse ez a gazdag ország, még akkor is, ha ebből a gyümölcsből csupán a csutka jut nekik... A dolgozók alkotása ez az ország ugyanolyan értelemben, mint ahogy egv-egy világhírű művészi alkotást sem a jelenlegi tulajdonosa nevéről, hanem alkotójának a halhatatlan nevéről ismerünk. Amerika minden gazdasága a munkásoké, akik teremtették — a szerzői jog alapján. Hiába van egy Rembrandt-festménv egy Van- derb’ltnek vagy egy Rockefellernek a birtokában, azt a képet NEM Vanderbilt- vagy Rockefel- ler-festményként, hanem a náfey művész alkotásaként ismerjük. Maga a művész, amikor ^ruba bocsátotta a képét, mert KÉNYSZERÍTVE VOLT RÁ, hogy pénzzé tegye, talán egy ezredrészét sem kapta annak az összegnek, amit ma egyik milk'omos képgyüjtő szemrebbenés nélkül kifizet a másiknak, hogy egy Rembrandt-képet a saját gyűjteményébe iktathasson. Hasonlóképpen a munkás, aki megteremtette ennek az országnak a gazdagságát, csak egy jelentéktelen töredékét kapja alkotása értékének — éppen csak annyit, hogy szűkösen megélhessen belőle és holnap uira kéznél lehessen a munka, a termelés zavartalan folytatására.. . Minden emberi és isteni igazság szerint a munka eredménye azt illeti, aki a munkát végezte; ebben a töméntelenül gazdag országban az ^alkotóerőnek mégis csak hitvány mor- zsalékok jutnak abból a gazdagságból, amely az ő munkájának köszönhető. . . Nem kisebb egyéniség, mint Lincoln elnök mondotta az 1861. évben kelt kongresszusi üzenetében: “A munka megelőzi a tőkét és független attól. A tőke nem ^tgyéb, mint a munka gyümölcse és nem jöhetett volna létre, ha előbb a munka nem létezett volna. A MUNKA FÖLÖTTE ÁLL A TŐKÉNEK ÉS ANNÁL .SOKKAL NAGYOBB MEGBECSÜLÉST ÉRDEMEL.” Forradalmár volt a mártirhalált halt elnök? Egyáltalán nem! Szomorú volna, ha mindenki, aki felismer egy kézenfekvő igazságot, forradalmárnak számítana. Forradalmár vagyok én, amikor ezt a felismert igazságot fennen hangoztatom? Távolról sem! Forradalmár az, aki felfedezi, hogy kétszer kettő az négy? Nevetséges! A számtannak ez az alapvető tétele nem nyugszik szilárdabb alapokon, mint az az igazság, hogv a munka ered- ménvp a munkást illeti, aki azt létrehozta. Mikor Lincoln azt mondta, hogy “a munka független a tőkétől,” nyilván azt értette ez alatt, hogy mig munka — teremtő, alkotó munka — igenis létezhetik töke nélkül, addig töke sohasem jöhet létre nélkül. Igv jutott a nagv elnök arra a logikán következtetésre, hogy a munka tehát nagyobb megbecsülést érdemel, mint a tőke. Ebből viszo-V világosan következik, hogy nem a munkát kell alárendelni a tőkének, hanem megfordítva: a tőkének kell szolgálnia a munkát... Ez azonban csak olyan politikai és gazdasági rendszerben lehetséges, amelyben a tőke azoknak a tulajdona, akik létrehozták: a munkásoké. Teljesen mindegy, minek kereszteljük ezt a rendszert: szocializmusnak, theokráciának vagy technokráciának — a lényeg az, hogy ebben a rendszerben az az elvitathatatlanul helyes elv érvényesüljön, hogy a munka eredménye, gyümölcse azoknak a tulajdona legyen, akik azt produkálták. Egy ilyen rendszerben a tőke —- magától értetődően — másodrangu, alárendelt szerepet töltene be: ESZKÖZ lenne a munka szolgálatában, nem pedig URA, parancsolója és kizsákmá- nyolója a munkának. Nincs még egy ország a földkerekségen, ahol a tőkének és a munkának ezt a szerepcseréjét olyan simán, olyan egyszerűen — és kifogástala- aul törvényes keretek között — meg lehetne yaINFLUENZA-JÁRVÁNY FENYEGET Az ősz folyamán a jelek szerint vagy 17 millió amerikai ágynak dől. Vagy öt napon keresztül erős fejfájás, hányinger, torokfájás, megrázó köhögés, fájdalmas izmok, hideglelés és láz kínozza a megbetegedőt. Egyesek tüdőgyulladást, sztreptococcus infekciót, bronchitist kaphatnak. Az uj antibiotikus orvosságok azonban annyira' segitenek; hogy országszerte nem több mint 5000 halálesetet várnak a járvány alatt. Közben már megindult az ellenszer, az oltóanyag gyártása is, de csak majd februárra lesz annyi, hogy mindenkinek jut, — ha meg tudja fizetni. Az orvosok állítólag egy dollárért kapják, de biztosan 5 dollárt számítanak legalább is érte. Ezt a betegséget á?siai influenzának hívják, állítólag onnan jött, aki azonban emlékszik 1918- ra, akkor is volt influenza-járvány, de nem hívták ázsiai influenzának, bár elterjedt az egész világon és több mint 20 millió áldozata volt. Akkor még nem tudtak védekezni ellene és a tüdő- gyulladás és más komplikációk okozták a nagyarányú elhalálozásokat. Ma a tüdőgyulladást nagyszerűen kezelik penicillinnel és nem tartozik a nehezen gyógyítható betegségek közé. Azért várják a betegséget az őszre, mert rendesen a hideg idő beálltával terjed. A legokosabb, ha az emberek a járvány alatt nem gyülekeznek és nem mennek nyilvános helyekre, ahol nagy tömegek vannak. Csak azt szeretnénk tudni, hogy mit csináljanak a newyorki munkások, akik milliószámra utaznak naponta a földalattin és az autóbuszokon. lósitani, mint ebben az országban. Egyetlen országos választás elegendő volna hozzá, feltéve, hogy volna egy valódi munkás-érdekekét képviselő országos párt, amely magához vonzaná a munkástömegeket. Ne tessék azt hinni, hogy a levegőből beszélek. A tőke ledegradálása és a munka tekintélyének az emelése senkinek sem lehet nagyobb érdeke és célja, mint a munkásnak — nemde? Munkás alatt pedig nemcsak az az egyén értendő, aki a két kezével dolgozik, hanem azoknak a sokasága is, akik íróasztalok, rajzoló- padok, laboratóriumi emelvények és tanítói pódiumok mögött munkálkodnak. Mindezeknek a dolgozóknak AZONOS az érdekük. Nincs semmi komoly akadálya annak, hogy a dolgozó-társadalom különféle rétegei az azonos cél felismerése után egymásra találjanak és közös táborban egyesüljenek. Ami akadály létezik, azt a munkásosztály természetes ellensége: a tőke helyezte az egymástkeresés és az egyesülés útjába. Ezeket a mesterséges gátakat azonban egyáltalán nem lehetetlen eltávolítani az útból, noha — elismerem — nem könnyű feladat. Ebben az országban legalább 16,000,000 a szervezett munkások száma. Ha e hatalmas tömegnek csak a felét tekintjük nős és családos munkásoknak és minden családra csupán még egy szavazatot számítunk, ez további 8,000,000 szavazatot jelent. Ha ehhez hozzátesszük azoknak a számát, akik nem szervezett munkások ugyan, de helyzetüknél és politikai beállítottságuknál fogva azonosítják magukat a munkásosztállyal, akkor bátran merem állítani, hogy a dolgozók táborából kikerülő szavazatok száma az ország összes szavazatainak egy fölényes többségét képezné. Ha ezek a szavazatok egy munkáspárti listára lennének leadva, a listavezető győzelme biztosítva volna. Törvényes, alkotmányos, békés utón, a legkisebb vérontás és felfordulás nélkül ennek az országnak a politikai arculata máról-holnapra átalakulna olyanná, amilyent a munkások érdeke megkövetel És Lincoln szerint a dolgozók érdeke fölötte áll a tőke érdekeinek... A tragédia abban rejlik, hogy az amerikai munkásság zöme politikailag annyira éretlen még, hogv nem képes felismerni a saját jogait, a saját érdekeit és különösen: A SAJÁT EREJÉT ÉS HATALMÁT. A szervezett munkásság politikai nevelése körül a vezetőség lelkét évtizedes, jóvátehetetlen mulasztások terhelik. Lehet- e az amerikai sokmilliós munkásság tragédiáját szemléltetőbben demonstrálni, mint annak a szomorú állapotnak a megállapításával, hogy a kongresszus mindkét házában a munkásosztálynak mindössze legföljebb két reprezentánsa ül??!! Olyan honatyák, akik — különösen a választások küszöbén — keresik a munkástábor barátságát és támogatását, természetesen fölös számban akadnak, de akik kimondottan és elsősorban a munkások érdekeit képviselnék, ezen az’ egy-kettőn kívül még mptatóban sem akadnak... Vajon mikor ébred fel az amerikai munkásság? Még a tábornok is iiszián láija Douglas MacArthur öt aranycsillagos tábornok a Sperry-Rand részvényesei előtt a magas adók gonoszsága ellen tartott beszédében a következő megállapításokat tette: “Kormányunk állandó félelemben tartott bennünket, — folytonos észszerütlen hazafias izgalomban tartotta kedélyünket azzal, hogy örökösen súlyos nemzeti válság veszélyéről kiabált. Mindig valami borzalmas veszély fenyegetett bennünket, vagy valami szörnyűséges idegen hatalom állt készen arra, hogy minket fölfaljon, ha vakon nem egyezünk velők és nem adjuk kezükbe azokat a rengeteg összegeket, amelyeket követeltek. Visszapillantva aztán azt látjuk, hogy szerencsétlenségek nem is történtek volna meg, sőt a veszedelem sohasem volt valódi”. Ha emlékezetünk nem csal, még nem is olyan régen Mac Arthur tábornok éppen eleget csörtette a kardot, azért annál érdekesebb, hogy ma egészen másképpen gondolkozik. Jó volna, ha a többi hadvezér is hasonlóan gondolkodna, igaz, hogy katonák, még ha tábornokok is, nem beszélhetnek szabadon; a Pentagonon keresztül nyilváníthatnak csupán véleményt. Mac Arthur tábornok szerencsésebb ember, neki nincs feljebbvalója. Ki is lehetne? Még Eisenhower elnökünk is mint ezredes szolgált keze alatt. Akárhogy is van, örömmel vesz- szük a nagy tábornok nyilatkozatát annál is inkább, mert jó magunk is hasonlóan látjuk a helyzetet. Nem szeretjük fizetni azokat a szörnyű athíkat, ami éppen elég volna szegényes kis életünkben arra, hogy néhány dollárt megtakaríthassunk öreg napjainkra, ahelyett, hogy arra költenék, hogy az idejét múlt fegyvereket majd a tengerbe dobják, vagy a beteg, hamis prosperitást alátámasszák. Véleményünk szerint mindenkinek volna elég munkaalkalma, ha fegyvergyártás helyett inkább a még fel nem épített, szegény országoknak adnák el árucikkeiket. Többek között, micsoda piac lehetne termékeink számára Kina 600 milliós népe. Minden feleslegünket megvásárolhatnák és biztosíthatnák prosperitásunkat legalább 25 esztedőre, még pedig hasznos és értékes munka, végzésével. Ami pedig a fő az, hogy nem kellene örökös rettegésben élnünk az atom és hidrogénbomba miatt, hanem végre a béke és valódi jólét várna az egész emberiségre, hi önkényesség netovábbja (Folytatás az első oldalról) társainkról sem, akik egész életükön át túrták a földet, vájták a szenet, vagy a kohó mellett izzadtak. Segítették Amerikát gazdaggá és naggyá tenni. ^ Centjeiket arra a nagy napra kuporgatták ösz- sze, amikor majd újra szülőföldjükre léphetnek, hogy viszontlássák rokonaikat, régi barátaikat. Sokra fia, leánya, vagy unokája vár, hogy meglátogassa. Amerika polgárainak azonban tiltott az utazás Magyarországra, oda nem kapnak útlevelet. Petrás Pál sokszor emlegette: “csak még egyszer szeretnék hazamenni, ha mindjárt rámenne az utolsó garasom is.” Szegény Pali nem érte meg, hogy útja valóra váljon. De sok Petrás Pali lehet Amerikában! Reméljük, hogy nemcsak Dul- leséktól függ, hogy vágyuk teljesüljön. GE. elbossá! £00 munkást Ohio. — A General Electric evandalei telepén 800 munkást bocsátanak el az év végéig. Az elbocsátások oka az, hogy a légihaderő által megrendelt lökhajtásos gépek leszállítását hosszabb időre terjesztik ki. Az evandale-i gyár igy is 16 ezer munkást foglalkoztat. ■'1 ............................ 3 Amerikai Magyar Szó előfizetési árak: New York városában, az Egyesült államokban és Kanadában egy évre $7, félévre $4- Minden más külföldi országban egy évre $«., félévre $5. — Egyes szám ára 15 cent. tierkesztősée és kiadóhivata1 • 130 Ea«t ifitb Street New York 3, N. Y. — Telefon: AL 4-0397 iiuuouaj, augu Lí/<ü>|
