Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-02-14 / 7. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ 2 Amerikai Magyar Szó Előfizetési árak: New York városában, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $7, félévre $4. Minden más külföldi országban egy évre $8., félévre $5. — Egyes szám ára 15 cent. Szerkesztőség és kiadóhivatal; 130 East I6th Street New York 3, N. Y. Háborús veszedelme! lát Eisenhower doktrínájában A U. S. Tájékoztató irodájának egyik tisztje Tokióban azt állítja, hogy Eisenhower elnök közép-keleti doktrínája egy ember diktatórikus uralmát jelenti, amely csak atomháborúra vezethet. Charles Edmunson, aki Szöülben (Dél-Korea) téliéit szolgálatot tette e nagy feltűnést keltő nyilatkozatot. Edmunson azt mondta, hogy az amerikai se- géll vei a “haszonhajhászók, csalók és- politikusok” zsebeit tömik az egész világon. Megengedhetetlennek tartja, hogy a kormány megvonja az újságíróktól azt a jogot, hogy oda menjenek hírek után, ahol nekik tetszik. Nyilatkozatát elsősorban washingtoni irodájához intézte és azt mondta, hogy szívesen lemond állásáról, ha helytelenítik véleményét. Edmunson a legerélyesebben kritizálta Eisenhower elnök kérését. “Lelkiismeretem nem engedi. hogy olyan külpolitikát támogassak, amelyről ezt hiszem, hogy atomháborúba visz bennünket!” — mondta. Erre még nem volt példa Eisenhower elnök jogot kér arra, hogy háborúit kezdjen a Közép-Keleten, ha úgy látja jónak. “Fa Amerika készen áll ily háborúra, miért nem tette ezt Magyarországban? Ott legalább erV +arf»Ti-nat is adhattak volna neki” —jegyezte meg Edmunson. A segélyekre vonatkozólag ezt mondta: “Amit Dél Koreának adnak, kidobott pénz, mert sem kőr^zdasági, sem közigazgatási erők nincsenek az /Tb>m élén”. “Washington politikája miatt a százmilliók nagvré«ze. amit a visszamaradt országok részére adunk is kárba vész, mert spekulánsok, harácsolok, csalók és politikusok kezén megy keresztül, mialatt a földművelés és ipar szenved” — mondta Edmunson. “Az anarchikus kapitalizmus egy maradi közgazdaságban kegyetlenül kizsákmányoló lehet. Emellett egyetlen visszamaradt országban sem tettünk lépéseket, tudomásom szerint, hogy ezt megzabolázzuk, hiába mutatták tapasztalataink szükségességét annak, hogy az amerikai kapitalizmust emberségesnek és valóban termelőképes- nek mutassuk”. Kritizálta a beavatkozásokat a sajtó szabadságba és azt, hogy nem engedték az újságírókat Kínába menni. “Ellenzem Eisenhower elnök politikáját külföldön és ellenzem beavatkozását az ujságirók szent és elidegeníthetetlen jogába, mely szerint jelenthessenek földgömbünk bármelyik részéről, sőt ha ez már lehetségessé válik, bármelyik elérhető bolygóról is, hogy őszinte hirszolgálatok- ban részesíthessék Amerika polgárait'’ — mondta Edmunson. Helytelennek tartja kormányunk atom bázisait más nemzetek orra alatt. “Sem Eisenhower elnök, sem egyetlen amerikai sem engedné meg, hogy atombázisokat állítsanak fel körülöttünk”, mondta. Nincs semmi erkölcsi jogunk, vagy velünk született nemzetközi jogunk arra, hogy mi ezt tesszük, hazánktól többezer mérföld távolságra, más nemzetek orra alatt. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK kormánya 1950 és 1955 között, tehát öt év alatt 256 ezer millió (25S billió) dollárt költött nemzetvédelemre és az ezzel kapcsolatos külföldi“segély”-re. Ebből a rormant összegből csak másfélbillió dollárt, azaz a roppant összeg FÉL SZÁZALÉKÁT adtuk va- J-vu gazdasági és technikai segélyként az arra rá- ettuIó külföldi szövetségeseinknek. 99 és fél ’Százalék fegyverekre ment! BESZÉL A TÖRTÉNELEM: 1919 AUGUSZTUS Az október 23. utáni napokban mind többen és mind gyakrabban mondták az akkori, állandó átalakulásban levő kormányról: ez a második Peidl-kormány. Tudjuk, minden hasonlat sántít. Különösen vonatkozik ez a történelmi hasonlatokra, hiszen a körülmények sosem azonosak. Mégis érdemes megnézni, vajon teljesen helytelen volt- e ez a sokakban — főleg az idősebb, tapasztalt emberekben — felkavargott, aggódó összehasonlítás. Ismeretes, hogy Peidl Gyula úgynevezett “szakszervezeti kormánya” csak hat napig tartott, 1919 augusztus elején. Előtte: proletárdiktatúra, utána: nyílt ellenforradalom, fehérterror, sok ezer dolgozó legyilkolása. Augusztus elsején az 500-as munkástanácsban Rónai Zoltán szociáldemokrata népbiztos igy okolta meg a tanácskormány lemondását: “Ma: amikor még nem zúztak szét bennünket, sokkal több valószínűsége van annak, hogy küzdelmünket tisztességesen fejezzük be, mintha teljesen levertek volna bennünket.. .Ha a kellő pillanatban a magyar proletáriátus nem tér rá az antanttal való tárgyalás útjára, akkor nem tudja megakadályozni, hogy leveretése után föl ne üsse fejét az ellenforradalom.” Néhány nappal később Ágoston Péter, a Peidl- kormány igazságügyminisztere igy nyilatkozott: “A1 külpolitika irányelve adva van azzal, hogy az antanttal feltétlenül békét akarunk kötni. A béke érdekében első és legnagyobb fontosságú elhatározó lépésünk az volt, hogy áttértünk a tanácsrendszerről a demokrácia útjára.” Mind a magyar, mind a nemzetközi burzsoázia döntőnek tekintette, hogy a munkáshatalom megdőljön: kevésbé volt fontos neki, hogy a tőkés rendszert polgári demokratiküs formában, vagy kegyetlenebb ellenforradami diktatúra formájában állítják vissza. Az antant azonban tevékenyen közreműködött, hogy polgári demokrácia helyett nyílt ellenforradalmi diktatúra legyen, s fehérterror dúlja fel az országot. Romanelli ezredes. az antant budapesti főmegbizottja a nyilvánosság előtt “támogatta” a “demokratikus restaurációt” hirdető Peidl-kormányt, de a háttérben elősegitette a nyílt ellenforradalmi puccs szervezését. Kádár Lehel, az ellenforradalom egyik krónikása igy irt erről: “Az antant-misszióknál többször is járt Friedrich. Ő és Schnetzer tárgyaltak velük a Peidl-kormány erőszakos félreállitásáról. Romanelli formailag tiltakozott ugyan, de tudomásul vette. Csak azt kötötte ki, hogy ha már végrehajtjuk, vér ne folyjon.” A Peidl-kormány — néhánynapos gyászos “uralma” alatt — két irányban fejlett ki nagy tevékenységet : lázas ütemben törölte a proletár- forradalom vívmányait, s szakadatlanul tárgyalt a koalíciós- “demokratikus” kormány megalakításáról. Ágoston már említett, augusztus harmadikai nyilatkozatában még hitegette a munkásságot, hogy “a kormány határozottan a szocializálás elvének alapján áll”, de ez nem: akadályozta meg Peidléket, hogy hatodikán, működésűk utolsó napján, ne bocsássanak ki rendeletet, amelynek értelmében: “A magántulajdon joga mindazon ipari és kereskedelmi üzemek tekintetében, amelyek 1919. évi március hó 21-én magánjogi személyek tulajdonában voltak és amelyeket az említett időpont óta köztulajdonba vettek, helyreáll.” Igen “széleskörű” koalíciós kormány alakítására törekedtek. A legkülönbözőbb régi polgári pártok képviselőivel folytak a tárgyalások, hogy a szakszervezeti kormány mielőbb átadhassa helyét az uj polgári kormánynak, amelyben persze — legalább egyelőre — a szociáldemokraták is kaptak volna néhány helyet. Peidlék e csakugyan lázas tevékenység közben állandóan szavalták, hogy nincs ellenforradalmi veszély. “A szervezett munkásság minden ilyen törekvést fegyveresen vissza fog verni” — mondták, s szólamaik nyomatékául leszerelték, szélnek eresztették a munkásosztályhoz hü forradalmi /katonai és vörösőr fegyveres alakulatokat. Peyer Károly belügyminiszter pedig elrendelte a menekülő kommunisták letartóztatását. Visszaál- litották a rendőrséget és a polgári hadsereget, visszahívták és régi beosztásukba visszahelyezték az elienfcradalmár tiszteket és vezető tisztviselőket. A nyílt ellenforradalom ezalatt mind galádabFebruary 14, 1957 1956 OKTÓBER bul terjedt. A budapesti városházán ellenforradalmi tüntetés zajlott le. “Úgy hallatszik — irta a Pester Lloyd augusztus 4-én —, hogy a városi tanács követeli az októberi, vagyis a Károlyi-forradalom előtti állapotok helyreállítását. Amig az előző rendszer rendeletéi érvényben vannak, addig megtagadják a szolgálatot.” A nyílt ellenforradalom tehát már itt volt. A Népszava, a Peidl-kormány lapja azonban mozgósítás helyett elaltatta a munkásság éberségét. Augusztus 5-én, egy nappal a Peidl-kormány bukása előtt, igy irt az említett városházi tüntetésről : “A városházán ostoba és izetlen tüntetést rendeztek, követelvén az első forradalom előtti állapotok visszaállítását... Aki a négy és fél éves háború keserves tanulságai után és az egész világon uralkodó demokráciának a korszakában Magyarországon vissza akarja állítani a régi, középkorbeli reakciót, és a kapitalizmus dühöngő és munkásnyuzó rendszerét, aki komolyan hiszi, hogy Magyarország szervezett munkássága hajlandó a fejét a régi kizsákmányoló rend igájába hajtani, az futóbolond, vagy legjobb esetben naiv álmodozó, aki igen hamar föl fog ébredni álmodozásából.” A Peidl-Peyer kormány mindenesetre likvidálta a forradalom vívmányait, szétverte a munkásállam szervezetét, állandóan újabb engedményekkel csilapitotta a burzsoázia étvágyát, elaltatta a munkásosztály forradalmi éberségét, hazugul szónokolt a nyugati hatalmak segítségéről és demokratizmusáról — s néhány elszánt, fegyveres ellenforradalmár augusztus 6-án valósággal elsöpörte ezt az engedményekre és hazugságokra épített kormányt... ‘ Talán felesleges is hangoztatnunk, hogy Peidlék nyilvánvalóan nem akartak tömeges fehér- terrort, fasiszta diktatúrát. Nem! “nyugati mintájú polgári demokráciát” akartak, akárcsak ■majd négy évtizeddel későbbi hasonmásaik. Nem tudták és nem akarták megérteni, hogy a kiviil- ről-belülről szétbomlasztott és szétvert proletár- diktatúra romjain, szükségszerűen a fasiszta ellenforradalom kerekedett felül. Ezért senki sem moshatja le róluk azt a bélyeget, hogy ők voltak a Horthy-fasiszta rendszer előkészítői, szállás- csinálói. E cikk Írója úgy gondolja, hogy a néhány hónappal ezelőtt lezajlott események részvevőire, cselekvő és szenvedő hőseire bízhatja, állapítsák meg, volt-e hasonlóság a hatnapos Peidl-kormány és a tiznapos Nagy Imre-kormány működése között. Természetesen kétségtelen, hogy voltak fontos különbségek is. Ilyen különbség volt például a nemzetközi helyzet gyökeres megváltozott- sága. Szovjei-Oroszország akkor, 1919-ben nem támogathatta a vérző és elvérző magyar proletárforradalmat. Most, a szocialista tábor és elsősorban a Szovjetunió segítsége megakadályozta, hogy felülkerekedjék az ugrásra kész ellen- forradalom, s megint forradalmárok ezreinek holttestén keresztül állítsa helyre népelnyomó uralmát. Réti László A MAGÁNYOS ÓRIÁS (Folytatás az első oldalról) Jelentőségteljes dolog az, hogy a külvilág Lincolnt tekinti Amerika megszemélyesítőjének. Pedig Lincoln nem nyilvánított ki semmilyen doktrínát. Nem kötött semmiféle katonai paktumot a “szabad világ” megvéd elmezésére. Nem állított fel propagandaközpontokat más országok határain, hogy onnan éjjel-nappal hirdessék a szabadság vagy a szabad vállalkozás előnyeit. És mégis a szabadság eszméi, melynek oly tökéletes megtestesítő je és szószólója volt, már az ő korszakában, amidőn még nem volt drótnélküli táviró, rádió, telefon, eljutottak a legtávolabbi országokba, tiszteletet keltve iránta, szeretetet, megbecsülést, tekintélyt Amerika számára. Az egyszerű emberek milliói, Lincoln idejében éppúgy, mint ma, ösztönszerüíeg megérzik azt, amikor a szabadság, erkölcsiség, emberiség elvei testet öltenek egy népet képviselő vezérben — mint ahogy Lincoln esetében történt — vagy amikor ezek az elvek kufárok, hirdetési ügynökök, olajbárók, municiógy árosak igazi céljait leplező cégérül szolgálnak.
