Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-21 / 5. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ ...fenua.ry_.31, 1957 (9) A vádlottat, a leányzót már kivallatták: szépen elmondott mindent úgy, ahogy történt, semmit el nem tagadott, mentségére nem mondott egyebet, minthogy a Sándort olyan nagyon szerette a azt akarta, hogy az is úgy szeresse ötét. Ezt mind protokollumba (jegyzőkönyvbe) vették már, alá is volt Írva. Hátra volt a gyilkos méregkeverőnek a szembesítése az áldozatával, ami azonnal foganatba vétetett, amint az a jár- tányi erejét visszakapta. A csikós ez egész idő alatt elő sem hozta a doktor előtt a leány nevét. Úgy tett, mintha nem is tudna róla, hogy az itt van, hogy az őt ápolta. Amint a legény eszméletét visszanyerte, a leány nem mutatta magát előtte többé. A szembesítést megelőzőleg a biró felolvasta- tá a leány előtt a vallomását, amit az újból megerősített, egy szót sem igazított rajta. Ekkor aztán elővezették a Decsi Sándort. A csikósbojtár, amint belépett a szobába, elkezdett szerepet játszani: kicsinált szerepet. Mintha csak a színpadi csikósoktól tanulta volna a hetvenkedést, úgy betyárkodott. Csak úgy félvállról hányta oda a Becirkernek, arra a kérdésére, hogy mi a neve: — Decsi Sándor az én becsületes nevem! Nem vétettem én senkinek. Nem loptam én semmit, hogy engem zsandárokkal kisérjenek ide! Nem is tartozom én a cibil elé, mert én még a császár Katonája vagyok! Ha van valakinek keresete rajtam, állítsanak a regement auditor (hadbíró) elé: annak megfelelek. A biró hidegvérrel csititá a legényt. — Csak csendesen, ifjú ember. Nem terheli önt semmi vád. Csupán felvilágosításokat kívánunk nyerni egy önt érdeklő ügyben, s azt célozza a jelen vizsgálat. Mondja meg ön, mikor volt ön legutóbb a hortobágyi csárda ivószobájá- fcan? — Megmondhatom egész akkurátussággal, mi titkolni való rajta! Hanem előbb az a zsandár menjen el innen a hátam mögül, mert ha hozzám talál érni, csiklandós vagyok, úgy nyakon találom teremteni, hogy... — No, no, no! Csak lassan ifjú vér. A zsandár nem ön: őrzi. Hát mondja csak, mikor volt látogatóban a Klári kisasszonynál, amikor az önnek borral szolgált? — Hát megmondhatom, ha jól föltekerem az eszemet. Hát legutoljára voltam a hortobágyi csárdában tavaly, Dömötör napján, amikor a juhászokat fogadják, akkor elvittek katonának, azé;a tájékára sem voltam. — Sándor! — kiáltá közbe a leány. — Hát Sándor vagyok. Annak kereszteltek. A biró kérdezé: — Hát ezelőtt három nappal nem volt ön a hortobágyi csárdában, amikor a csapiáros leány A tizenkilencedik század magyar festői Ez a gyönyörű kivitelű 11 és fél incs széles, 15 és fél incs magas diszkötáses mű díszére válhat minden otthonnak. Pogány Ö. Gábor angol- nyelvű előszavában rövid ismertetést nyújt azokról a hires magyar festőművészekről, akiknek 36 gyönyörű festménye, eredeti színezésben megtalálható ebben a kötetben. A képek eredetije a budapesti Szépművészeti Múzeumban van.|Minden egyes képet be lehet rámázni. Benczúr Gyula ragyogó színezésű festménye: Hunyadi László búcsúja, vagy Munkácsy Mihály: Siralomházban, vagy Szinyei Merse Pál: Lilaruhás nője, vagy a Majális c. festmény gyönyörű pipacsmezején szórakozó fiatalok, Bihari Sándor: Cigány a biró előtt c. festménye, vagy Hcllósy Simon: Kukoricafosztás-a (mely ifjúkorunk téli estéit juttatja eszünkbe), mind megannyi remekmű a sok más gyönyörű festménnyel együtt, melyet most beszerezhet a Magyar Könyvesboltban. 130 E. 16th Street alatt, 9 dollár beküldése ellenében. MAGYAR KÖNYVESBOLT 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Kérem küldjék meg részemre a 19-ik század magyar festményei c. kötetet. Mellékelve: ............................................................. IS v * Cin: ...................................................................... J ÓK AI M Ó R: SÁRGA RÓZSA (8) önnek a bort adta, melybe a mandragóra volt keverve, amitől ön olyan nagy beteg lett? — Én nem voltam a hortobágyi csárdában, s nem láttam a Klári leányasszonyt. .. van félesztendeje, nemhogy a borából ittam volna. — Sándor! Te hazudsz? Énértem? — kiálta fel a leány. A biró bosszús lett. — Ne akarja Ön félrevezetni a biróságot az eltagadással. A leány már mindent bevallott: hogy ő itatta meg önnel a mandragóra gyökérrel megmérgezett bort. —< Hát akkjor a leányzó hazudott. — De már mi oka volna a leánynak egy oly bünmerényletet költeni magára, ami a legsúlyosabb büntetést vonja maga után? — Hát hogy imi oka volna? Az, hogy olyan a leány, hogy mikor rájön a “jó órája”, olyankor se lát, se hall, hanem félrebeszél. Az a vitája a Klári leányasszonynak ellenem, hogy a szemeink nem találkoznak össze. Azért vádolja be ritt most magát, hogy engem rákényszeritsen veié, hogy az ő iránta való szánakozásból vall- jam ki, hogy kinél voltam hát, a más szép leányánál, a lelkemet vesztegetni, a szivemet gyó- gyugatni, aki, aztán azt a bóditót megitatta velem? De hát azt, ha akarom, megmondom, ha nem akarom, nem mondom meg. Az a bosszúja, hogy ‘.‘nem” voltam őnála, hogy felé sem mentem, mikor hazakerültem a katonaságból féllábbal. Ettől a szótól egész sárkánnyá lett a leány. — Sándor! Te sohasem hazudtál életedben! Mi lett veled? Amikor egy hazug szóval, amit a (szájadba rágtak, megmenthetted volna magad a »katonáskodástól, nem tudtad kimondani! Most eltagadod, hogy nálam voltál negyednapja? Hát ezt a fésűt ki hozta nekem, amire a hajam fel van tűzve? A csikós gúnyos nevetéssel veté oda: — A kisasszony tudjla jobban, “mi” volt az oka, “ki” volt az oka, hogy a haját fésűre tűzte? — Sándor! Ez nem igazság!, Azt nem bánom, ha a bűnömért a pellengére kötnek, ha kikorbácsolnak. Itt van a fejem, vágják le, nem bánom. Csak azt ne mondd, hogy soha nem kellettem' neked, hogy nem jöttél hozzám, mert az rosszabb a halálnál. A biró méregbe jött. — Ezer mennykő! Végezzék el önök a szerelmes vitájukat egymás között, de énnekem meg kell tudnom, hogy ahol egy nyilvánvaló mérgezési eset fordult elő, ki volt a mérgező? — No, felelj rá! — kiálta a leány, lángoló arccal. — Erre felelj meg! — Hát ha olyan nagyon firtatják, isten neki faköröszt! Azt is megmondhatom. Az ohatai pusztában találkoztam egy sátorozó cigány fa- Sniliával. Gyönyörű szép, bogárszemü leány állt á sátor előtt. Megszólított, behitt. Malacot sü- I öttelv Ott mulattam velük. Ittam a borukból. Mindjárt éreztem, hogy valami keserű ize van. Hanem a cigányleány csókja édes volt, elfelejtette velem. — Hazudsz! Hazudsz! Hazudsz! — kiáltott a leány. — Most gondoltad ki ezt a mesét! A bojtárlegény pedig dévajul nevetett. Jobbkezével a tarkójához kapott, a másikkal füttyeket hányva a levegőbe, elkezdé dúdolni “azt” a nótát: Hogy ne volna jjft világ? Cigány leány, magyar leány, mind virág! Nem “most” gondolta ki ezt a mesét, hanem még azon a kinos éjszakán, amikor a “sárga ró- Esa” igazgatta a feje alját, borongatta a homlokát. Azzal a fájó fejével gondolta ki ezt a mesét a hűtlen szeretőjének a megmentésére. A biró bosszúsan ütött az öklével az asztalra. — Ne csináljatok nekem itt komédiát! Erre aztán, komoly poziturába vágta magát a bojtár. — Én, tekintetes uram, nem csinálok komédiát. Arra, amit mondtam, hogy igaz, megeskü- szöm az egy élő istenre. S felemelte a három ujját a magasra. — Nem! Nem! Nem esküszöl! — kiabált a ■leány. — A lelked üdvösségét el nem rontod! — Vigyen benneteket az ördög! Bolondok vagytok mind a ketten — mondá ki az Ítéletet a biró. — Jegyző ur, irja be a bojtár vallomását a cigány leányról, aki a bűn elkövetésével vádol- tatik. Keresse a rendőrség* hova lett? Ez az ő dolguk, önök pedig, elmehetnek. Ha szüksége forog fenn, majd behivatnak. Ezzel a leányt szabadon bocsáták, egy kis atyai dorgálás járt ki neki, azt megkapta. A legénynek még hátra kellett maradni, hogy a vallomásról felvett jegyzőkönyvet meghallgassa és aláírja. A leány megvárta a legényt a folyosón, amig kijön. A paripája oda volt már kötve az akácfához. A bojtár előbb átment a doktorhoz, megköszönni a hűséges ápolást. A doktor is jelen volt a vallatásnál, mint hivatalos tanú, mindent hallott. — No, Sándor! — mondá a-legénynek, mikor átestek a háIákodáson — én már sok hires színészt láttáim a teátrumban, de ilyen jól nem játszotta a betyárt egy se, mint te. — Hát nem jól tett m? — kérdezé a legény (komolyan. — Becsületes fiú vagy. Sándor. Jól tetted. Ad j egy jö szót a leánynak, ha találkozol vele. Nem tud1.a a jámbor, hogy rossza: cselekszik. — Én nem haragszom rá. Az isten áldja meg a doktor urat a sok jóságáért. Mif.ir ki lepett a folyosóra. leány útját állta, megfogta a kezét. — Sándor! Mit tettél magaddal? Kárhozatra adtad a lelkedet! Hamisan esküdtél, hazug mesét mondtál, azért, hogy engem megszabadíts. Eltagadtad azt, hogy valaha szerettél: azért, hogy a testem meg ne korbácsolják, karcsú nyakam .a bit áfa alatt le ne vágják. Ugyan miért fetted ezt ? — Ha; az az én dolgom. Annyit mondok ne- 'ked, hogy a mai naptól fogva kettőnk közül az jegyifco! lenézem, utálom. Ne fakadj sírva. Nem !te vágj az az 'egyik. Nem tudok többet a szemedbe nézni, mert magamat látom meg benne. Annyit setm érek már. mint ez a filletlen pityke, ami a lajbimról leszakadt. Az isten áldjon meg. Azzal fölveté magát a paripájára: eloldotta az akácfától s elrobogott a pusztába. A leány nézett, nézett, csak nézett utána, mig a könnyeitől a két szeme el nem homályosult, akkor aztán fölkereste azt a földre dobott fület- len gombot s eldugta a keblébe. if CsailiiKrvan megesett az az eset, amire a számadó számított, hogj ar.uiv a tehencsordával eljutottak a polgári révhez, neon lehetett a vizen átkelni. A Tisza, a Sajó, a Hernád mind egyszerre megáradt. Akkora volt a viz, hogy a hidláb padlóját mosta. A kompot kihúzták a szárazra 0 odakötözték a part melletti fűzfákhoz. A höm- Ipölygö iszapos ár gyökerestől kimosott fákat hozott magával. Vadkacsa, búvár, kárakatona lubickolt se regestől az özönvízben: ilyenkor nem félnek a vadásztól. (Folytatjuk) TI6HTTHE WALTER««
