Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-21 / 5. szám
MAGYARNAK SZÜLETTÜNK Irta Doiohy Imre. Megjelent a budapesti Népsza hadság 1957 január 20-iki számában. A vastag hetükkel szedett hangsúlyozások lapunk szerkesztőjéé. Nehéz most tolihoz nyúlni annak, aki a viharos időkben csak önmagának vallott. Egy kissé elszoktunk a leirt szótól. A fegyelmezett gondolatok tempós áradása helyett heves viták, keserű és izgatott kifakadá- sok, szaggatott félmondatok törtek ki belőlünk, mint kráterből a kilökődő, forró láva: megégetve azt is, akiből kibuggyan, azt is, akit ér. Aztán itt van az értelem és az érzelmek világának fájó ütközése! Már hallgatnak a fegyverek, s értem — mások is értik —, hogy a káoszban csak erős kéz teremthetett rendet: de a leomlott házak, a szanaszét ültetett fejfák, a megapadt családok láttán összeszorul a szív. Magyarnak születtünk. Fájnak a sebek, amelyeket önkezünkkel is ejtettünk, ellenség is ejtett rajtunk — még segíteni szándékozó kezek is. S ha fáj a szivünk, miért tagadjuk? A véres napoknak tán legnagyobb tanulsága ez: szív nélkül nem lehet se élni, se sírni, se politizálni, se hinni. Nem lehet hőssé hazudni az utcai lincselőt. A gyilkos. bármekkora kokárdát viseljen is, gyilkos marad ember és nemzet előtt. Nem lehet kételkedni abban, hogy nyugati (nyugatra szökött) nagyurak, szittya führerek és zsoldosok reánk köszörülték a bicskájukat. Miért kételkednék benne? Tudom, tizenkét esztendő minden órájában készültek rá, hogy visszaszerezzék, ami nekünk haza, nekik zsíros konc — a kis Magyar- országot. De alkalomra lestek, alkalom kellett nekik, s azt nem ők rögtönözték. Lehetett volna, mondjuk 1948- ban. a fiatal és vonzó rendszer ellen utcára vinni, életveszedelembe küldeni a magyart? Nem lehetett. Az alkalom, amely utóbb tolvajt szült, igazságos felháborodásból fakadt. S a felháborodás? Megélhetési gondokból, ridegségből, törvénvtiprásból, sok más bajból: de leginkább abból, hogy egy mélyen érző, büszke nép veszendőnek látta nemzeti méltóságát. Mikszáth mondja egyhelyütt, az ő maliciózus humorával, hogy türelmes nép a magyar, szántani lehet rajta, csak az eke legyen nemzeti szinü.” Amolyan mikszáthi bölcsesség ez, a mosoly mögött is megdöbbentően igaz. Mert ezer esztendőn által mi tartotta meg a magvart ezen a nyugtalan tájon, Európa országútién? Szerencséje? Abból ugyan nem sok jutott neki. Nagy száma? Hiszen annyit fogyott, csoda, hogy még el nem fogyott. Barátai? Hosszú évszázadokon át aligha ismert magánosabb népet a történelem. Hát akkor? Valami más. Ami bele volt ivódva a végvári vitéz kardjába, Petőfi tollába, Liszt muzsikájába, Munkácsy ecsetjébe, Tokaj vesszeibe, a kunsági rónába: ami bele van ivódva minden igaz magyar ember leikébe — egy nagyinultu kis nemzet dicső története, egy soksebü kis haza szeretete. Kiáltuk a tatárdulást, ki a török igát, a rengeteg pártütést, véreztíink ezer évig ezer ellenségtől rá-rá- esaotunk világot lobbantó tűzzel a Habsburg-önkény- uralomra, mégis itt vagyunk. Nyugalmasabb zugában a földkerekségnek lehettünk volna számosabb, kisebb történelmű nemzet. A Duna völgyében lettünk kis számú, de nagy történelmű, nagy talentumokkal, nagy ha- zafisággal teljes nemzet. Nem kacagányos, kócsagforgós, nagydobos (vagy hangszórós) hazaffyságra gondolok, hanem azokéra, akik tudtak névtelenül munkálkodni éltük fogytáig s akik — Kossuth mondása szerint — tudtak névtelen félistenek lenni a harcban. A legutóbbi esztendők egyik legszomorubb tragé- cróia, hogy magyarságunk érzetén, nemzeti büszkeségünkön, szuverén jogainkon azok ejtettek csorbát, akik a szolgaság sötét századai után — elesett szovjet katonák tízezreinek áldozatából — végre kezükben tartották a nemzet önállását és méltóságát. Mondták ugyan, hogy Petőfi, Kossuth, Táncsics örökösei vagyunk. De azok lehettiink-e igazán? Mondták, hogy a magyar szabadságküzdelmek folytatói vagyunk. De magyarságban, a nemzet eszméiben, nemzeti érzésben is folvtathattuk-e — óhajunk szerint — a dicső elődök müvét? Nem. Akik a nemzet vezéreinek hirdették magukat (sokáig azoknak is hittük őket), tanultak és tanulhattak egvet-mást a magyar történet bajvívó, or- szágépitő, tollforgató nagyjaitól. De a legfontosabbat nem tanulták meg: azt, hogy ezzel a néppel, ezen a f Idea élni, alkotni, haladni, uj társadalmat építeni csak magyar módra lehet. Nemzeti mivoltunk nem tudott programmá válni, a szocializmusban — a szocializmus gazdagításával — kiteljesedni. S mert a vezető csoport nem értette meg a nemzet eszméit, nem nyerhette meg a nemzet lelkét. Egyesek némely külkereskedelmi szerződésünkben Irtják a hibát. Mások abban, hogy az utcák névtábláin, tankönyveinkben, hivatalos szónoklatokban és másutt sok vo:i az idegen hős, az idegen név, kevés a magyar. Isnm mások abban, h' v a magyar társulási formák (Folytatás a 2-ik oldalon) Ént. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, at the P.O. of N. Y., N. Y. _— ______ . - ^__________ _____________ Vol. VI. No. 5. January 31. 1957 f'l* , ^NFjW_YORK, N. Y. 15? Amerika lengyel népe támogatja Gomulkát! Az amerikai magyarság | minden rétegét érintő és ér- j deklö szenzációs belpolitikai j fejleményről szóló beszámoló jelent meg a New York Times január 27-iki vasárnapi számában. Amerika bevándorolt lakosságának egyik leghatal- j masabb csoportjának, az j amerikai lengyelek lelkébenj végbement mélységes átér- [ tékelési folyamatról lebbenti fel a fátylat e jelentés, j amely, meg vagyunk győződve, mély hatást fog kiváltani az amerikai magyarság között is. Alant közöljük a jelentést! csaknem teljes egészében, s utána szerkesztőségünk első kommentárját: “A lengyelszármazásu amerikaiak politikailag is hatalmas tábora csaknem egy emberként amellett sorakozik fel, hogy a kommunista Gomulka-kormány amerikai gazdasági segítséget kapjon! “Egyesek szerint ez a leg- drámaib politikai változás ami Amerikában a polgárság egy jelentékeny csoportjában az utóbbi évtized folyamán végbement. Az eddigelé kifejezetten kommunista-ellenes amerikai lengyel nép most amellett veti latba jelentékeny politikai befolyását amerikai kormányköröknél, hogy a jelenlegi lengyel kormány amerikai segítséget kapjon. Amerika lengyelszármazásu lakosságának számát 6 millióra becsülik. “Az a bátorság, amellyel Gomulka szembeszállt tavaly októberben Kruscso- vékkal, úgy látszik meghódította az amerikai lengyeleket. Ennek következtéién a lengyelek közvéleménye ama kérdésben hogy US.mily magatartást tanúsítson Lengyelországgal szemben, gyökeresen) megváltozott. “Mi sem mutatja e változást ékesebben, mint Thomas Gordon a képviselőház külügyi bizottsága elnökének esete. Ez az ember egy lengyelszármazásu chicagói politikus (egy- időben egy lengyel napilap ügyvezetője volt). Gordon először ellenezte az amerikai segélyt Lengyelországnak. Ez az álláspontja országos vihart váltott ki az amerikai lengyelek között. Sürgönyök, levelek ezreivel árasztották el Gordont, •agyannyira, hogy Gordon — akinek megválasztása a lengyelszármazásu chicagóiak támogatásának tudható be — gyorsan feladta álláspontját és kijelentette, hogy ő is amellett van, hogy Lengyelország kapjon amerikai segélyt — amennyiben az nem erősiti az ottani kommunista uralmat! “Ez az egységes álláspont még az amerikai lengve! emigránsok táborára is kiterjedt, akinél dühödtebb antikommunisták nem igen találhatók. És mégis jan- 15-én a Lengyel Nemzeti Egység Tanácsa (megfelel a magyar emigránsok “Nemzeti Bizottmányá”- nak — Szerk.) átiratot intézett Dulles külügyminiszterhez, melyben kérik támogassa a lengyel kormány segélykérelmét! “Egyes megfigyelők szerint ez a nagy szimpátia Gomulka iránt még utal nyit a kommunista behatolásnak az amerikai lengyelek közé. . . Mások azonban rámutatnak arra, hogy ez az érzelem annak a ro- konszenvnek tudható he, amelyret amerikai lengyelek éreznek sokat szenvedett óhazai véreik iránt s annak, hogy mosl már olyan kormánya van a lengyeleknek, amely megvédi nemzeti érdekeiket úgy a Szovjetunióval, mint Németországgal szemben« Az amerikai lengyelek ebbeli véleményének kialakulásában nagy szerepet játszott az a támogatás, amelyet a lengyelországi katolikus klérus, élén Wy- szinski kardinálissal adott a Gomulka csoportnak.” • Fájdalommal vegyes megelégedéssel olvastuk ezt a J hirt a N. Y Times eheti vasárnapi kiadásában. Örömmel tölt el bennünket annak a tudata, hogy túlnyomórészt munkásokból ál- I ló amerikai lengyel poigár- j ság a nemzeti összetart is és laz emberiesség ékes példáját ! mutatva csaknem egy emberként sorakozik fel óhazai vé- ; reik mellett. A politikai bölcsesség, és tisztánlátás magaslatán állva túlteszik magukat azon, hogy bár az óhazai politikai és gazdasági berendezés kérdésében megoszlanak nézeteik, egységesen, összeforrva támogatják (Folytatás a 14-ik oldalon) NYILATKOZAT A Chicagói Lapbizottság gyűlést tartott csütörtökön, január 24-én, hogy meghallgassa a városunkba érkezett Rosner Sándornak, a lap ügyvezetőjének a jelentését az utóbbi néhány hónap eseményeinek és fordulatainak a lap helyzetére és irányvonalára gyakorolt hatásáról. A jelentés röviden vázolta az október 23-át követő első hetek bizonytalanságát, az ellentétes hirek okozta ideológiai zavart, amelytől maguk a vezetők sem voltak teliesen mentesek és az igy előállott ideiglenes konfliktust, amely az Országos Lapbizottság és a felelős szerkesztő meglátásai között kialakult. Ezekben a hetekben többizben előfordult, hogy a szerkesztő beállítottsága lényegesen különbözött az Országos Lapbizottság többségének az állásfoglalásától és ezt az ellentétet a lap tartalma élesen visszatükrözte. Ez viszont a lap hűséges olvasótáborában nem csekély visszatetszést és elégedetlenséget okozott. Ma már azonban, mondotta Rosner, mindnyájan kissé tisztábban látunk és a korábbi nézeteltérések sziinőfélben vannak. A jelentést Chulay, Ruhig, Guderna, Sauser, Fisher, Adelman és mások értelmes és higgadt hozzászólásai követték; majd pedig Smied Sándor lendületes és alapos beszéde után, a gyűlés a következő határozatot hozta: A Chicagói Lapbizottság egy percig sem kételkedik a felelős szerkesztő jóhiszeműségében, amely őt a kifogásult cikkek megírásában vezette, de a lap munkásjellegének és eredeti célkitűzésének a megvédése érdekében nyomatékosan ragaszkodik ahhoz, hogy a szerkesztő vesse alá magát úgy a szükebbkörü ellenőrző bizottság, mint az Országos Lapbizottság irányításának, amikor elvi jelentőségű állás- foglalásról van szó. A chicagói lapbizottság nem lát semmi okot arra, hogy a lap évtizedes iránya és rendeltetése lényeges revízión essék át — maradjon a Magyar Szó továbbra is az amerikai-magyar dolgozók osztálytudatos lapja. Rev. Gross felszólítására a jelenlévők mintegy száz dollárt adtak össze a lap támogatására és határozatba ment, hogy ezt az összeget rövidesen egy jelentékeny összegű küldemény fogja követni. Tudósító
