Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-24 / 4. szám
January 24, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 ELLENFORRADALOM ELLENFORRADALMÁROK NÉLKÜL A csepeli provokáció Lopunk múltbeli számában beszámoltunk arról hogy Csepelen ismét véres összeütközés volt a munkások egy csoportja és a magyar kormány karhatalmi erői között. A eseménnyel kapcsolatban a budapesti “Népszabadság”, a Kádár-kormány lapja kormánynyilatkozatot közölt, melyből az alanti részleteket tárjuk olvasóink elé: “Tudjuk, nem könnyű a munkástanácsok helyzete, hiszen olyan időben kezdték meg munkájukat, amikor a többhetes sztrájk és az ennek eredményeként egész iparunkat bénító szén- és energiahiány következtében minden üzem nehézségekkel küzd. Az állam erejéhez mérten megtesz mindent a dolgozókat sújtó bajok enyhítésére, de természetes, hogy nem vállalhat olyan terheket, amely inflációhoz, és ezzel az életszínvonal rohamos csökkentéséhez vezetnének. “Ebben a nehéz helyzetben egyre több munkás- tanács bizonyítja be, hogy méltó a dolgozók és a dolgozók államának bizalmára. Ezek a munkás- tanácsok — élve a törvényadta önállósággal —, öntevékenyen intézkednek, szereznek anyagot, rendelést, s úgy szervezik a termelést, hogy a lehetőség szerint minél kevesebb embert kelljen elbocsátaniok. “Vannak azonban munkástanácsok, amelyek megfutamodnak feladataiktól, és provokativ módon feloszlásukat jelentik be, sőt újabb sztrájkra és vérontásra buzdítanak. Lényegében ezt az utat választotta a Csepeli Vasmű központi munkástanácsa, amikor tegnapelőtt bejelentette lemondását. E határozat nyomán a gyár több gyáregységének munkástanácsa is lemondott, illetve működését felfüggesztette. A provokáció szervezői azonban nem álltak meg ennél, hanem ínás üzemek munkástanácsait is követésükre buzdítottak. Sőt, újabb rendbontást is szerveztek Csereien, amelynek sajnos, halálos áldozata is volt. “Felhasználva a központi munkástanács lemondását, egyes zavartkeltő elemek tegnap délelőtt a vasmű több üzemrészében uszítottak a munka beszüntetésére. Mialatt a gyár más.üzemeiben a dolgozók többsége a munkahelyén volt, nagy tömeg verődött össze, előbb a vasmű kapujánál, majd később az igazgatósági épület előtt. A tüntetők fenyegették és szidalmazták a karhatalmat, és a gyár igazgatójának, a kirendelt kormánybiztosnak', valamint az MSZMP intéző bizottsága elnökének eltávolítását követelték. A november 4-e előtti időkre emlékeztetőén egyes ellenforradalmi elemek rövidesen már lincselésről és akasztásról kiabáltak. Majd többen erőszakkal behatoltak az igazagatóság épületébe és ott megtámadták a karhatalmat. Az egyik rendőrt hátulról a földre tepertők, ütlegelni kezdték, el akarták venni fegyverét. Miután a rendőrség jelenlevő vezetője hiába szólította fel a behatolókat az épület elhagyására, a karhatalom előbb riasztólövéseket adott le, majd kénytelen volt fegyverrel kiűzni a támadókat. Eközben az egyik támadó, G. Nagy Imre halálosan megsebesült és egy súlyosabb, valamint hat könnyebb sebesülés történt. “így ért véget a gyalázatos provokáció. És mit értek el vele azok, akik sugalmazták? Csak azt, hogy egy újabb családhoz költözött be a gyász. A csepeli munkások többsége nem ment lépre. A tüntetés és a lövöldözés zajára persze több üzemben leállt a munka. De például az acélmű és a csőgyár mindvégig dolgozott és a rend helyreálltával a többi üzemben is folytatódott a munka. Teljes üzemmel indult az éjszakai műszak is. A csepeliek nem sztrájkolnak, mert tudják, hogy ezzel saját maguknak és az egész népnek okoznának kárt. De nem ültek fel a provokációnak a többi budapesti üezemekben sem — csak az Északi Járműjavítóban került sor sztrájkra a nap folyamán. “A Szabad Európa és a többi uszító imperialista propaganda-központ nagy reményeket fűzött a csepeli provokációhoz. A munkástanács lemondásával kapcsolatban arra buzdítottak, hogy a csepeliek példáját kövessék a többi üzemek is. Ez is mutatja, hogy kinek a malmára akarták hajtani a vizet a csepeli események szervezői. Tervük azonban kudarcba fulladt.” SINGAPORE “Van Kleef Aquarium” egyik legfontosabb látványossága az Actopus (tengeri szörny, polip), egy hónap alatt 250 tojást tojt. Egyetlen hires tojós tyuk sem merné felvenni vele a versenyt. Miért hívják a csepeli vasmunkások A budapesti "Népszabadság” január 18-iki számában figyelemreméltó cikk jelent meg “Szándékok és célok” cim alatt, mely az október 23-án kezdődő hatalmas népmozgalom jellegéről foglalkozik. A cikket közérdekül tartalmára való tekintettel bő szemelvények ben közöljük: . . (A vastag betűkkel való hangsúlyozás a Magyar Szó szerkesztőségéé.) A kormány január 5-iki nyilatkozatát érdek- 'lődéssel tárgyalják mindenütt az országban. Egyes részeit csaknem osztatlan helyeslés fogadta, másokról élénk viták folynak. A nyilatkozat, jellegéből következőleg, nem elemzi az október 23-iki eseményeket. Egyesek ezt félreértik, vagy félremagyarázzák. Különösen az októberi felkelés részvevői közül sokan aggódnak és nyugtalankodnak. Félnek, hogy ellenforradalmároknak bélyegzik őket, noha sohasem akarták megdönteni a népi demokráciát s a hibáktól 'megtisztított népi demokráciáért harcoltak, s nem vettek részt terrorcselekményekben. Ez a kérdés sok embert érint, ezért foglalkoznunk kell vele. Félelem a “tiszta forradalom” táborában Válaszolnunk kell azoknak az egyetemi hall- g-atókjnak, akik résztvettek a fegyveres harcokban, de mindvégig hangoztatták: “nem engedjük, hogy beszennyezzék igaz ügyünket” — s most, a kormány-nyilatkozat után úgy érzik, őket is ellenforradalmároknak minősítették; válaszolni kell az egyik budapesti középiskola diákjainak, akik kijelentették: “Azért haragszunk a kormányra, mert ellenforradalmárnak tart bennünket” ; azoknak a csepeli munkásoknak, akik keserű iróniával “báró urnák”, “gróf urnák” szólítják egy- ftiást. Válaszolnunk kell mindazoknak, akik október 23-án, vagy később is, jóhiszeműen, becsületes szándékkal vettek részt az eseményekben s most felelősségrevonástól tartanak. Jogos követelések Kételyeikre többek közt magának a kormány- nyilatkozatnak alapján adhatunk megnyugtató választ. A budapesti fiatalok október 23-án azért mentek ki az utcára, mert tiltakozni akartak a marxizmus-leninizmus eszméivel szembenálló vezetés módszerei ellen. Dehát nem erről szól, nem ettől határolja el magát a kormánynyilatkozat is? “Soha többé nem engedjük] meg — olvassuk a nyilatkozatban —, hogy a közügyek vezetésébe visszatérjenek a Rákosi-Gerő-klikk antileninista vezetési módszerei, a személyi kultusz, s a tömegek érdekeinek figyelmen kívül hagyása”. És 'egyébként is: a kormány már eddig is tettekkel bizonyította, hogy megvalósítja a jogos követeléseket, melyeknek az októberi események során a dolgozók tömegei oly határozottan hangot adtak. Igaz, a nyilatkozat nem elemzi az október 23-i eseményeket, a forradalmi munkás-paraszt kormány tevékenységének értékelésével foglalkozik. De hadd tárjuk a kétkedők elé a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Biz {cottságának december 8-i határozatát, amely miután megállapítja, hogy Magyarországon ellenforradalom volt, hozzáteszi: “Ezt az igazságot (akkor is meg kell mondani, ha tudatában vagyunk annak, hogy az események során az országban megmozdult tömegek túlnyomó többséggé célkitűzéseiben, szándékaiban és érzéseiben a Magyar Népköztársaság hü fia. becsületes dolgozó és jó hazafi volt, nem pedig ellenforradal- Jmár”. Dehát — vethetik sokan ellen — hogyan lehet .ellenforradalomnak minősíteni egy olyan megmozdulást, amelynek tömegei túlnyomó többségükben nem ellenforradalmárok? Mi határozza meg egy felkelés jellegét? Az októberi és novemberi eseményeket értélkelve több alkalommal hivatkoztunk már arra a megcáfolhatatlan történelmi tanulságra — melyet a magyarországi események minden sajátosságuk ellenére is beigazoltak —, hogy egy felkelés jellegét nem az határozza meg, kik vesznek benne részt, és milyen szándékkal, hanem az, hogy ki ellen, milyen osztály vagy milyen társadalmi rend ellen irányul a felkelés, s milyen réteg vagy osztály, iletve társadami rend uralomegymást “báró” és “gróf” urnák'/ ra juttatását tűzi célul. Ma már egyre több ember számára válik egyre világosabbá az október 23-ával kezdődő események ellenforradalmi jellege. Ezt a felismerést megkönnyíti az a tény, hogy október végén már nyílt fehérterror dühöngött Budapest utcáin. Nem is szóltunk még a hirtelen porondra lépett bosszúra éhes horthysta elemekről, Mind- szentynek, a klerikális pártok egyes képviselőinek restaurációs programjáról, a nemzetközi imperializmus gondosan előkészített terveiről. Mindezek a körülmények mint mondtuk, megkönnyítik az ellenforradalom felismerését, de népi ezel^ a körülmények döntik el, hogy a felkelés ellenforradalmi jellegű volt-e, vagy sem. Mert tegyük fel egy percre, hogy nem fasiszta diktatúra, hanem a polgári demokrácia győz hazánkban. De mi a polgári demokrácia, ha nem a vagyonos osztályok uralma? Mi 1945 után megfosztottuk ezeket az osztályokat politikai és gazdasági hatalmuktól. Naivság volna azonban azt képzelni, hogy az elvesztett hatalmat, ha egyszer módjuk nyílt rá, ne próbálták volna mindenképpen visszaszerezni. Minden eszközt felhasználtak volna erre. A dolgozó osztályok kezében azonban már nem volt olyan hatalom, amellyel meg tudták volna ezt akadályozni. Az a felkelés, amely polgári demokrácia formájában állítja helyre a kapitalista osztály uralmát éppug\T ellenforradalom, mint az, amely a (parlamentáris formákat félredobva, fehérterrorral, a haladó erők üldözésével, fasiszta diktatúra formájában valósítja meg a kapitalista restaurációt. Az október 23-i tüntetésen résztvevők dön tő többsége szocializmust akart, sajátos magyal* utón járó szocialista társadalmat. De sokan voltak akiknél a sokat és egyébként jogosan han1- goztatott függetlenségi jelszó is csak fiiggefale- vele volt a Nyugat előtti feltétlen és lealázó meghajlásnak, akik polgári és nem szocialista demokráciát akartak. Kit is tekintsünk hát ellenforradalmárnak? Azokat, akik tudatosan harcoltak a kapitalista '.rend visszaállításáért, s ennek szándékával vettek részt a harcokban. De nem tekinthetjük el- jenforradalmároknak azokat, akik nem a kapitalista restauráció szándékával vettek részt az eseményekben. akik a múlt hibái ellen, a független, (szocialista Magyarországért harcoltak. Küzdel- pitik inkább tragikusnak mondható: miközben szándékuk igaz és nemes volt, tevékenységükkel az ellenforradalmárok céljait segítették, akaratlanul is megtisztították előttük az utat. Súlyos történelmi tragédia, hogyr tiszta szándékú, becsületes emberek eszközeivé válhattak az (ellenforradalom népellenes tervei valóraváltásá- nak, hogy" sokan nem látták: a függetlenség és szabadság jelszava csak ugródeszkául szolgál az ellenforradalomnak, arra, hogy céljait megvalósíthassa. Kétségtelen, hogy valaki október végén, az általános zűrzavar közepette nehezebben láthatta* hog.y valójában kinek segít tetteivel, magatartásával. Ha azonban valóban tiszták voltak szándékai, valóban nem a rendszer megdöntésének szándéka vezérelte, azt most is megmutathatja — munkájával, magatartásával azzal, hogy világosan és félreérthetetlenül elhatárolja magát az ellenforradalmároktól, a zavartkeltő és felforgató elemektől, ha segíti a rend megszilárdulását, a kibontakozást. Aki erre nem képes, az persze hiába magyarázza régebbi szándékait, magatartásával önmagát cáfolja meg. Másképp áll azok dolga, akik részt vettek a pogromokban, a terrorcselekményekben, akik tevőlegesen is bebizonyították ellenforradalmi szándékaikat. Közülök számosán ma is folytatják aknamunkájukat és megakarják akadályozni a |-end helyreállítását, az épitőmunkát. Számukra nincs és nem is lehet felmentés. ; Az 1956-os év az üzletvilág részére igen jó lehetett, — jelenti a Sheafer Pen and Ink Co. mert ez a cég 2 százalékkal kevesebb vörös és 4 százalékkal több fekete tintát adott el. mint az előző évben. Miután vörös tintával csak a veszteséget jelzik, nyilvánvaló, hogy arra a múlt évben nem sok szükség volt. • A TASS (orosz) hírszerző iroda jelentése szerint a moszkvai földalattin a múlt évben 930 millió egyén utazott. >
