Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-18 / 16. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 Thursday April 18, 1957 AZ INFLÁCIÓ VESZÉLYE MAGYARORSZÁGON Megjegyzések egy közgazdasági cikk margójára — Magyarországi riport — Figyelemre méltó cikk jelent meg a Közgazda- sági Szemle 1956. A cikk gazdasági életünk egyik legidőszerűbb kérdésére hívják fel a figyelmet, rámutatva arra, hogy a vásárlóerő jelentős növekedése a termelés szűkülésével vagy stagnálásával és az árukészletek csökkenésével egyidejűleg a termelés és fogyasztás egyensúlyának megbomlását idézi elő és az infláció veszélyét rejti magában. A szerzők elemzésüket arra a feltételezésre építik, hogy a magyar népgazdaságban október 23- al előtt “megvoltak azok a tendenciák, amelyek — alapvető gazdaságpolititkai változás nélkül — néhány éven belül gazdasági csődhöz vezettek volna.” A népgazdaság tehát, a cikkben kifejtett vélemény szerint, ha nem is azonnali, de nem is nagyon távoli összeomlás előtt állt. Ezt a nézetet két jelenséggel támasztják alá: a külföldi adósságállomány és a belföldi forgalomban levő kézpénzmennyiség növekedésével. Vizsgáljuk meg közelebbről érvelésüket. A KÜLFÖLDI ELADÓSODÁS a szerzők szerint évről évre nőtt, 1953 és 1956 (junius 30.) között a rövidlejáratu adósságállomány 83 százalékkal emelkedett. Ezt az eladósodási a “nagyrészt hazai adottságaink semmibevételével fejlesztett ipar' növekvő nyersanvag- import-szükségietével indokolják. Kétségtelen, hogy országunk gazdasági fejlődésének 1953-tól kezdve egyik nehézsége volt a tőkés országokkal szembeni eladósodás, ez azonban 1956-ig nem volt egyenletes, még kevésbé évről évre erősödő folyamat. Az adósságnövekedésnek több mint fele 1953 júniustól 1954 decemberig következett be. Az eladósodás folytatódott 1955 második feléig, ekkor azonban lényegében megállt és 1956 végéig a tőkésdevizában fennálló hitelállomány nagyságában számottevő változás nem következett be. A hitelállomány összetétele viszont 1956 folyamán kedvező irányba tolódott el: az úgynevezett kémény devizák aránya (és elsősorban ezeknek megszerzése jelent nehézségei) az 1955 végi 70 százalékról 1956 végére 50 százalékra csökkent. Ez az irás nem tarthat igényt az eladósodás okainak alapos elemzésére — annyit azonban meg kell állapítani, hogy az 1953 júniustól 1954 végéig bekövetkezett adósságnövekedésnek csupán egyik oka volt, hogy az első ötéves tervnek 1953-at megelőző időszakában népgazdaságunkat teherbíró képességét meghaladó ütemben és bizonyos mértékig aránytalanul fejlesztettük: a másik lényeges ok az volt, hogy 1954-ben a fogyasztás viszonylag nagymértékű növelésével egyidejűén a termelés stagnált. 1955-ben a megnövekedett fogyasztás fenntartásához, sőt további növeléséhez az 1954. évi gyenge termés és a beadás csökkenése miatt nagy mennyiségben kellett mezőgazdasági termékeket tőkés országokból beszereznünk. Ehhez járult, hogy átmenetileg az ipari n3rersanyagoknak nagyobb részét kellett tőkés piacról megvásárolnunk, mint az előző évben. Amikor ezeket a körülményeket sikerült megváltoztatni. az eladósodás növekedése is megállt. Bár a rövidlejáratu adósságállomány nagysága miatt országútik fizetési helyzete továbbra is nehéz maradt, a magyar népgazdaság 1956 második felében éppenséggel nem csőd előtt állt, ellenkezőleg: elindult azon az utón, mely végső soron a terhes adósságok megszüntetéséhez, a fizetési helyzet rendezéséhez vezetet volna. Ezt bizonyítja az is, hogy a külkereskedelmi áruforgalom 1956 esztendő első háromnegyed évében több mint 600 millió devizaforint többlettel zárult, szemben 1955-tel, amelynek első háromnegyedévében a külkereskedelmi mérleg mintegy 140 millió devizaforintos hiányt mutatott. Érdemes egyébként azt- is megjegyezni, hogy a csőd legfontosabb igazolásaként emlegetett adósságállomány összege valójában nem olyan ijesztő. 1931-ben a nemzeti jövedelemhez viszonyítva a rövidlejáratu eladósodás több mint 5-ször (abszolút értékben is több mint 3-szor) nagyobb volt mint jelenleg. A szerzők szerint a bankjegyforgalom 1953 és 1956 közötti 86 százalékos növekedését elsősorban az okozta, hogy az állam a mezőgazdasági termékek iránt szinte korlátlan keresletet támasztott, ami árfelhajtó tényezővé vált. Igaz, hogy a mezőgazdasági árakban bizonyos emelkedés következett be. A forgalomban levő bankjegymennyiség a mi viszonyaink közt túlnyomórészt a fogyasztási cikkek forgalmának lebonyolítására szolgál. 1953-tól 1956-ig a fogyasztási cikkek forgalma) több mint 30 százalékkal emelkedett. Ha a bankjegyforgalom növekedéséből levonjuk a fogyasztási cikkek emelkedésének megfelelő részt, valamint a letételben levő — tehát a forgalomban részt nem vevő — pénzt (amit a szerzők 1,3 milliárdra becsülnek), akkor a bankjegyforgalom mindössze 250 millióval, tehát mint 7—8 százalékkal haladta meg az 1953. évi szintet. A csőd bekövetkezése tehát erről az oldalról sem bizonyítható. Ellene szólnak egyéb tények is. így a takarékbetétállománynak 1956-ban (októberig ( minden korábbi évet meghaladó mértékű növekedése, de talán mindenekelőtt az, hogy a termelés 1957-ben a vártnál sokkal gyorsabb ütemben áll helyre. De nem, vagy nem teljesen helytállóak a belőle levont következtetések sem. így minden alapot nélkülöz, és lényegében az ellenforradalmi események utólagos gazdasági igazolását kísérli meg a cikk következő megállapítása: “Az 1956. október 23-án megkezdődött események elhárították az akadályokat az ésszerűbb gazdaságpolitika és az ésszerű gazdaságvezetési módszerek kialakításának utjából. . .” Számok és tények bizonyítják, hogy a gazdaságpolitikában elkövetett komoly hibák kijavítása (akár az életszínvonalat, akár az ipar és mező- gazdaság fejlődésének aránytalanságát, vagy a termelőszövetkezeti mozgalom erőltetett fejlesztését tekintjük), nem tavaly októberben, még csak nem is júliusban, hanem 1953 JÚNIUSBAN KEZDŐDÖTT A gazdasági vezetés módszereinek megjavítására irányuló munka később, de szintén 1956 októberét megelőzően vette kezdetét. Kétségtelen, hogy a termelés szervezetének komoly fogyatékosságai vannak, amelyeknek létrejöttéhez földrajzi adottságok, történelmi okok és gazdaságipolitikai hibák járultak hozzá. Ezek alapos elemzésére feltétlenül zsükség van ahhoz, hogy a népgazdaság fejlesztését helyesebb irányban folytassuk. Helytelen volna azonban a hibákból olyan következtetést levonni, hogy a kívánatos szerkezeti változások megvalósításáig ne állítsuk vissza a termelést az október előtti színvonalra,. sőt ne emeljük annál feljebb (ha nem is az október előtti cikkösszetételben). Először is: a termelési szerkezetnek a szerzők által követelt lényeges megváltozása hosszú időt vesz igénybe, különösen a beruházások jelenlegi, erősen csökkentett és csak lassan emelhető színvonala mellett. Márpedig nem tarthatjuk fenn sokáig azt az állapotot, hogy több terméket osszunk el, mint amennyit megtermelünk. Másodszor: a termelés alacsony színvonala munkanélküliséget jelent és nem teszi lehetővé a vállalatok deficitjének megszüntetését, a gazdaságosság fokozását, ami az egész szerkezeti átalakításnak egyik fő indoka. Harmadszor: az elmúlt 5—6 év gazdasági nehézségeit elsősorban nem a kétségtelenül meglevő strukturális hiányosságok okozták, hanem a fejlesztésnek 1953-ig megvalósított túlzott üteme, a tartalékok kimerítése, a fogyasztás és felhalmozás helytelen aránya, ami a strukturális bajokat is kiélezte. AZ INFLÁCIÓ VESZÉLYÉT a szerzők a valóságnak megfelelően ecsetelik az áru és a pénz oldaláról egyaránt. Az árutermelés nagymértékű kiesése, továbbá az inflációs félelemmel is kapcsolatos rendkívüli vásárlások következtében az árukészletek erősen megcsappantak és a nagyobb arányú feketepiacot csak a szocialista országok gyors segítségével sikerült elkerülnünk. A termelőberendezések kihasználatlan sága és a törvényes béremelések mellett a munkafegyelem lazulása következtében előálló bértöbblet jelentős veszteségeket okoz az államnak, melynek kiadásai a begyűjtés eltörlése folytán is nagymértékben emelkednek. Az egyensúly megteremtéséhez — ha nem akarjuk a fogyasztási színvonalat a mélypontra süllyeszteni és eleget kívánunk tenni esedékes nemzetközi fizetési kötelezettségeinknek — szükségünk van külföldi kölcsönre. A cikk szerzőinek ebben igazuk van. Semmilyen külföldi kölcsön nem pótolhatja azonban saját erőfeszítéseinket a népgazdaság helyzetének megszilárdítására. Az életszínvonalat a termelés növelésétől és az önköltség csökkentésétől elszakítva külföldi kölcsönnel — tehát kizárólag eladósodás terhére — fenntartani, sőt növelni még átmenetileg is igen nagy veszéllyel jár—azzal tudniillik, hogy éveken keresztül nem tudunk gazdasági nehézségeinken úrrá lenni, a kölcsönt elf ecserélj ük, megesszük, s utána újabb ■— nem kisebb — nehézségeknek nézünk elébe. A cikk ezt a kérdést fel sem veti és a szükséges belső erőfeszítéseket pedig csak nagyon vázlatosan és mellékesen érinti. A fogyasztási cikkek termelésében a termelőberendezések maximális kihasználására keil törekedni, ez vonatkozik az alapanyagtermelés nagy részére is, kivéve olyan termékeke, mint például az aluminium, ahol a termelés energiaigényét nem tudjuk fedezni. A megnövekedett vásárlóerő jelentős része falun jelentkezik. Kívánatos, hogy a parasztság pénz jövedelmének minél nagyobb részét termelésének fejlesztésére fordítsa. Erre az ipari termelés tervében feltétlenül tekintettel kell lenni. Mindenekelőtt biztosítani kell, hogy a bérfizetés csak a végzett munka alapján történjék. Ehhez, valamint minden pazarlás megakadályozásához társadalmi erőket is mozgósítani szükséges. Ezenkívül elő kell mozdítani a lakosság takarékoskodását a legkülönzözőbb módokon (betét- gyűjtés fokozása, előtakarékosság, pl. hiányt képező, tartós használati cikkek vásárlásánál stb.) és ki kell terjeszteni a lakosság pénzeszközeit lekötő szolgáltatásokat. Hasznos lehet, az ingatlan- forgalom kiszélesítése, kisebb állami ingatlanok eladása a lakosságnak, a falun végzendő állami beruházásokhoz (pl. útépítéshez) anyagi hozzájárulás biztosítása az érintet terület lakossága réséről stb. És végül: ha szükséges, nem szabad meghátrálni attól sem, hogy tervszerűen korlátozzuk a fogyasztás növekedését. Inkább előbb határozzuk el, hogy az életszínvonal valamivel kisebb mértékben emelkedjék, mintsem utólag semmisítse meg a nagyobb emelkedést az infláció pusztítása. 1 Mindez nem áll ellentétben a külföldi kölcsönnel. Kölcsönt kedvező feltételek mellett annyit vegyünk fel, amennyit kapunk. De hogy e kölcsönt nem herdáljuk el, hanem ténylegesen hasznosítani tudjuk nemcsak pillanatnyi gondjaink átmeneti enyhítésére, de jövőnk bizonyos mértékű megalapozására is, ehhez hatalmas belső erőfeszítések is szükségesek. Ezt népünk előtt elhallgatni elvi-politikai szempontból helytelen, a gyakorlati megoldások szempontjából káros es ostoba dolog volna. ****** -«.«x -1 Oj csúcspont a széntsnuelésbsn BUDAPEST. — A Nehézipari Minisztérium A szénbányászok március 28-án 70,000.9 ionná szenet termeltek s ezzel október 28 óta a legmagasabb napi teljesítményt érték el.^ Ezen a napon minden szénbányászati tröszt és ónálló vállalat túlteljesítette napi előirányzatát. A kormány és a Nehézipari Minisztérium vezetője táviratban köszöntötte a szénbányászokat. A múlt év végén szovjet tudósok leereszkedtek az avacsinszkajai (Kelet-Szibéria) működő vulkán kráterébe. Legutóbb 1923-ban végeztek kutatást a 2745 m mély kráterben. A kutatók ezúttal először kb. 230 m mélységbe bocsátkoztak, majd újabb 54 métert haladtak előre, aa alulról feltörő gőz és a fojtó gázok ellenére. A speciális műszerekkel és védőruházattal feL. e- ^ relt kutatók több mint húsz percig tartózkodtak a két megfigyelő-helyen, ahol fényképfelvétel - két készítettek és különféle méréseket végeztek. A MAGYAR SZÓ ELŐFIZETŐJE, EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE. M agyarország
