Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-21 / 8. szám

February 21, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 1 (Harmadik közlemény) — Fiatalok! Barátaim! Ennyit olvasott fel Szepesi György Nagy Imre beszédéből. Tovább nem folytathatta. Akiknek nem az ár feltartóztatása, hanem dagasztása volt a céljuk, ismét üvöltöttek, ahogy csak a torkuk­ból kifért. Ez a kisérlet is kudarcba fulladt... Ki lőtt először? A kapu előtt ritkult az embertömeg. A Sándor utcai tüntetők jó része, talán fele, vagy még annál is több, lassan kicserélődött. De ahogy fogytak az első tüntetők, volt, aki gondoskodott “utánpótlásról”. Rövidebb-hosszabb időközön­ként egy-egy teherautó állt meg a-rádió környé­kén. Honnan hozták az újabb embercsoportokat? A parlamenttől, a volt Sztálin térről és ki tudná megmondani, hogy még honnan... A toborzók nemcsak a teherautóról, de a jelszóról is gondos­kodtak: — A rádiónál ölik a fiatalokat. . . — hiresz- telték a városban. Volt már teherautó, a jelszót is kiadták, de kellett lennie fegyvernek is. A rádiósok, ezen az estén addig számukra szokatlan hangokkal is­merkedtek meg. Könnygránát-süvitéssel és puk­kanással. a betört ablaktáblák csörömpölésével, a kifeszitett kapu reccsenésével, a vizsugár mo­noton morajával... És ebbe a már megszokottá vált pokoli zajba, amelyet az ütemes kiáltások még fokoztak, most hirtelen másféle hang is ve­gyült. Hang? Sokkal több volt ez annál! Eldördült az első fegyver! A falak sokszorosan verték vissza a sorozatot. Hátborzongató percek. . . Ki lőtt először? Igen, ez az, amit annyit vitat­nak. A bentiek tudják, hogy a Puskin utcai ol­dalon az egyik stúdió ablaka betört. . . És ebben a megváltozott helyzetben, amikor már lőtték őket, hogyan viselkedtek a védők? Mi volt a válaszuk? A védelem részvevői, a Rádióba szorult minden munkatárs tudja: az őrség csak arra kapott en­gedélyt, hogy riasztólövéseket- adjon le. Pedig a következő hosszú órákban hány elkeseredett, szinte tehetetlen parancsnok robbant be a “fő­hadiszállásra” : — Puszta kézzel nem l.ehet megvédeni a Rádi­ót! Elesnek az embereim! Tüzparancsot kérek. Az első halott Az egyik szemtanú igy emlékezik: “Néhánvan a belső épület ablakán át kimásztunk a “pagoda” (a rádió udvarára épített különös formájú vára­kozó helyiség) tetejére. Elszörnyedve láttuk, ho­gyan repülnek be a téglák. . . Emlékszem, az egyik fiatal katona mindkét szemét kiverte. Baj­társai elmondták, öt nap múlva szerelt volna le.. De úgy 9 óra felé már golyósüvités is hallat­szott. Beljebb kellett húzódni. Az egyik1 udvarra nyíló szoba fala mellé álltunk, hogy igy óvjuk magunkat a lövésektől. Egyszerre borzalmas or­dítást hallottunk kintről: megöltééék! Egy őr­nagyot érte a találat. Jól emlékszem, még nem lehetett több 9 óránál. Azért tudom ilyen ponto­san, mert fél 9-kor telefonon beszéltem a felesé­gemmel. Később jól láttam, mi történt a Puskin utcai oldalon. A studicépület és a Puskin utca között nagy park terül el, mögötte magas vasrács húzó­dik. Különben ebből az irányból dördültek el az első lövések is. Tudok arról, hogy egy Gábor ne­vű férfit (testvére Gábor Zoltán mondotta el), aki a Puskin utcában tartózkodó tüntetők — pontosabban ekkor már egyre inkább: támadók — között volt, hátulról a Muzeum-kert felől lőt­ték le. A Puskin utca felől támadók — az emeleti ablakból pontosan láttam — feltörték a vaskapu zárát, s az lassan szétnyílt, fürtökben csüngtek rajta az emberek. Az őrség ekkor egymás után több sortüzet adót a levegőbe. Hogy valóban a levegőbe lőttek s nem az emberekre, azt jól lát­tam, a park hatalmas fáinak tetejéről lehullot­ta se a goiyoerte gallyak, levelek...A Puskin ut­ca:, fronton ekkor a támadók hátrahuzódtak. Én lementem a pagodába. Régi barátommal, Kovács László őrnaggyal találkoztam, aki a Petőfi Aka­démia történelmi tanszékén tanitott. Elmondot­ta. hogy több teherautóval vezényelték őket ide, fegyvert is hoztak, de azt a kocsiban hagyták. Azt ajánlotta, hogy próbáljunk meg okosan be­szélni a tömeggel, ők ezt teszik. Mondottam ne­ki, hogy sajnos, minden kísérletünk eredményte­len volt. Később megtudtam, hogy Kovács őrna­gyot “agyonlőtték.” (Hogy hogyan, arra még visszatérünk.) Nincs parancsunk, hogy lőjjünk Az épület Sándor utcai részében 9 óra körül már csak befogott orral, félig csukott szemmel lehetett járni. Percenként robbantak a könnyfa­kasztó gránátok, hol kint az utcán, hol az udva­ron, a lépcsőházban. Az elnökhelyettes utcára né­ző első emeleti szobáját valamivel —• talán bedo­bott benzinesüveg volt — felgyújtották. A tele­fonközpontot a földszinten már rég szétverték. Csak egy-egy közvetlen városi vonalon lehetett a várossal beszélni. Ügyeletes állt mellettük, há­rom percenként váltották, mert a gáz miatt nemigen lehetett tovább kitartani. Izgatott tele­fonok. Mi van otthon, a család, a gyerek? S mennek a megnyugtató üzenetek: — Nem, nem, semmi komoly... —- Hogy mi ez a csattanás? Vagdossák az aj­tókat ... — Igen. igen, nemsokára otthon leszek. Egy asszony elájul. Lefektetik. Már azon kell gondolkodni, hogyan jutnak a nők haza. Az elnö­ki szobában, a “főhadiszálláson” tartózkodók minden lövés után faggatják a parancsnokokat: — Most kik lőnek? Be- vagy kilőnek? S ar'ok nem győzik ismételni: — Becsapódás, becsapódás... Nincs paran­csunk, hogy élessel lőjünk. . . Valamit azonban tennünk kell. A kapualjat újra és újra fenyegetik a támadók. Mit ér az a pár gyatra fecskendő! S vezényszó hallatszik: az udvaron csatárláncba sorakoznak a katonák. Arc­cal a kapu felé. Csattogás — szuronyt tűznek fel. Az ablakbán áHók elsápadnak. Úristen, mi lesz ebből! Már eddig jutottunk ? Igen. Ha a kapu elől nem tudják szétszoritani az embereket puszta kézzel, könnygázzal, a bedo­bott kövek visszahajigálásával — nem lehet meg­akadályozni, hogy elözönöljék a studióépületet. Többen, közöttük Szántó Zoltán is, arcukra vizes zsebkendőt borítva, a III. emeletre sietnek, ahon­nan mén valamelyest veszélytelenül lehet az ut­cába lenézni. A látvány szivbemarkoló. A kapu alól hangos kiáltással: hajrááá, hajhááá! — zúdulnak ki a katonák. A tömeg hátrál. Ezt a pillanatot kihasz­nálva, a katonák balkézben tartott fegyverrel, ékalakban kétfelé nyomulnak. Mindenki mene­kül. .. Egyetlen lövés sem hallatszik. Csak a könnygázgránátok repülnek s robbannak. Szent királyi utca sarkáról a patika felől egy fel nem robbant könnygázgránátot visszahajitanak. Az egyik katona arcába esik. Lezuhan. Az ő teste az egyetlen, amelyik a földön fekve maradt... Néhány perc és tiszta az úttest a Sándor ut­cában. A katonaság megpróbálja lezárni az utat egészen a Muzeum körútig. Ott ütközik csak új­ra emberfalba. Néhány percnyi csend. Talán mé­gis sikerül ?. .. Nem, ami eddig történt, még csak a nyitány volt. S a részvevők többsége is csak felhevült tüntető. A Rádió igazi ostroma még csak ezu­tán kezdődött. Tankok A Sándor utca Muzeumkert felőli végében lán­golva égett egy teherautó. A tűz fényénél két harckocsi tűnt fel. Egyetlen lövés nélkül, las­san közeledett a rádióhoz. A kapu elé értek. Erősítésnek küldték a páncélosokat. De mögöttük — mint harcban a gyalogság — a támadók újabb csoportjai nyomultak be a Sándor utcába, a ka­pu elé. Mint kiderült, a lőszert külön teherautó hozta utánuk, s az már nem került a páncélosok kezébe... A kapu előtt veszteglő tankot egéss éjjel a támadók használták fedezékül. Most egy kis csend támadt, csak itt-ott szórvá­nyosan hallatszott egy-egy lövés. A tank mögött benyomult tüntetők, támadók megálltak a kapu előtt, méregették az őrséget, beszélgettek egy­mással. S ekkor hirtelen a Sándor utcában lö­völdözés kezdődött. Hogy mi történt, arról Zá- goni Ernő százados, a Petőfi Akadémia hallgató­ja igy számol be: “A harckocsi nem tudom, milyen okból, elmoz­dult a stúdió bejáratától. Az utcán álló tömeg meglódult befelé. Mi, akik a kapu alatt álltunk — talán tizen lehettünk —, a tömeg elé szalad­tunk és fegyvertelenül, puszta kézzel megpróbál­tuk őket visszatartani. Két civilnél, aki elöl á’b, géppisztolyt láttam. Az égjük azonnal ránkbt!; és a mellettem levő Kovács őrnagy (a Petőfi- iskola tanára) elesett. Azonnal meghalt, fejb- vést kapott. A stúdió udvarán levő kis szobába vittük, ott már volt néhány sebesült, volt, aki kőtől, volt aki lövéstől. A múzeum oldali rész­ről ugyancsak lövéseket hallottunk”. Két teherautó Negyed 12 felé az egyik telefonon a VIII. I e- rtileti pártbizottság jelentkezett: — Értesítést kaptunk, hogy a Fiumei uf\-T két teherautó géppisztolyokkal felfegyverz.tt suhanc indul a Rádióhoz! Vigyázzatok! Ezek voltak az első, pontos terv szerint tár - dók. De hogyan volt megszervezve a katonai vé­delem á Rádióban? Hogy is történt? Már fél 6 óta, kérek hat órája százak és- szá­zak szoronganak a Rádió körül. Tüntetésnek hirdették. Fenyegető, indulat > kai terhes volt ez a tüntetés már a kezdetén . Kőzápor, az épület megrohanása és rombol i következett. Fegyver még nem dörrent. Azut i puska, géppisztoly, kézigránát is került. A dők halottai ott feküdtek a szerkesztőségi ? - bákban. Az utcán, a környező házak tetején * a Muzeum-kertben irt is, ott is ttizpontok villan­tak. Az utca megtelt emberekkel. Minden hí ­gén kiszámított provokációs orvlövésnek áldoz:, i is lehetett az egybesereglett tömeg soraiban. A már zúgott a jajveszékelés, a hazug hir, amely végsőkig feszitette a város hangulatát. “Halom­ra lövik a békés embereket a Rádiónál!” E 3 odavittek egy holttestet az ugyancsak ostromb t Blaha Lujza téri Szabad Nép székházhoz; “Agvonlőtték az ávósok a Rádiónál!” — hir­dették. Ez mégis mind csak előkészítés volt: az “elő­őrsök” a felhevült tüntetők sokaságában meg­bújtak és előkészítettek mindent a szervező’ fc támadás előtt. S éjféltájt teherautókon, bősége­sen fegyverezve, munícióval jól ellátva meg-' - keztek az ostromlók szervezett osztagai. A rádi '- sok csak a Fiumei útiak indulásáról kaptak fi­gyelmeztetést. Majd nemsokára saját bőrük." i tapasztalhatták, hogy több pontosan irányitól t csoport mind szükebbre és sziikebbre vonja x gyűrű 8 a védők körül. Megindult a roham a Rádió ellen! A rádiósok tudták is, mondták is, hogy cso’c saját épületén kívül lehetett volna megvédeni % stúdiót. A székház (a szerkesztőségi épületek!; !, a stúdiókkal, a műszaki központtal, a garám- zcal), a Bródv Sándor utca-Puskin utca (Polla ’c Mihály tér)-Muzeum utca-Szentkirályi utca által határolt hatalmas tömbe ékelődik be. Az egy. s épületek lakóházakhoz, középépületekhez simul­nak. A Puskin utcai fronton a már említett ha­talmas és csak vaskerítéssel határolt kert “védi” a legérzékenyebb pontot, az adóstudiót. A Pus­kin utca felől még egy beépítetlen telken keresz­tül is megközelíthető a Rádió. Hátul, a Muzeum utcánál a már említett “titkos” bejárat nyílik a garázsba és onnan a főépületbe. Itt még kara sincs, csak egy fasorompó állja a bejövő útját. (Folytatjuk) AMIKOR Jefferson elnök megvásárolta a Louisiana territóriumot a franciáktól 1803-ba í, St. Louis városának csak ezer lakosa volt. MARCU S! ÜNNEPÉLY lEIBIIIIIIDII^IIiailllIlllllllllllllllllllllK^l A Magyar Szó olvasói és barátai vasára^ a március 17-ikén délután 2 órai kezdet- l ünnepük meg Március Idusát a bronxi Magyar Házban. — Ünnepi prog am. rigyelje további bejelentéseinket* A Rádió ostroma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents