Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-02-21 / 8. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ February 21, 195 4 föld uj dolgokat szül” “Magyarország, kettős az arcod, mint egy fényes érem... ” Van-e ellentét a hazafiasság és a nemzetközi , munkásszolidaritás között? Az igaz hazafiság és az internacionalizmus s/Jerves egysége a szocialista világnézet egyik legfontosabb alapelve. Ma erről külön nyomatékkel kell beszélnünk, mert sokan akadnak, akik u^y vélik, hogy ezt az igazságot kétségbe lehet vonni és aki hü az internacionalizmus elveihez, az szükségszerűen megtagadja hazafias érzelmeit és fordítva, aki igaz hazafi akar lenni, annak le kell számolni az internacionalizmus “elavult” fogalmával. Különösen fokozódott a zűrzavar az igazi hazafiság és az internacionalizmus értelmezése körül az október-novemberi magyar eseményekkel kapcsolatban, amikor az ellenforradalomnak a dolgozó tömegek nagy részét is sikerült nacionalista szólamokkal megtévesztenie. A hazafiság és az internacionalizmus elveinek kétféle eltorzításával kell szembeszállnunk és velük szemben megőrizni a hazafiság és az internacionalizmus helyes marxista értelmezését. Az egyik torzitás hazánkban a régi, csődöt mondott vezetés tevékenységéhez kapcsolódik. A legutóbbi évek hibás gyakorlata az internacionalizmusra hivatkozva szorította háttérbe a nemzeti érdekeli et, becsülte le haladó hagyományainkat és nem- jsoti értékeinket, a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatainak felhasználása címén gépiesen leír lásolta a Szovjetunió tapasztalatait. Meg kell mondani, hogy az internacionalizmusnak ilyen ^értelmezése és ez a gyakorlat egyáltalán nem szolgálta a szocialista erők nemzetközi összefogását, a magyar-szovjet barátság megerősödését, ia különböző nemzetek között a történelem során I: ülönböző okokból kialakult bizalmatlanság eloszlatását. A múltban a nemzeti igazságtalanságoktól sokat szenvedett népek — ezek közé tartozik a magyar nép is—Különösen érzékenyek n emzeti érzéseikre, hagyományaikra. Ezeknek a nemzeti érzéseknek a tiszteletben tartása, a nemzeti érdekek teljes figyelembevétele éppen ezért olsőrendü feltétele a nemzetközi összefogás megteremtésének, az internacionalizmus elvei, a teljes bizalom és egyetértés alapján. A nemzeti értelmek iránti közömbösség és figyelmetlenség j-edig éppen ellenkezőleg, növeli a bizalmatlanságot, megnehezíti a nemzetközi összefogás megvalósítását. Az a politika tehát, amely figyelmen S ivül hagyta nemzeti sajátosságainkat, nemcsak hazafiatlan volt, de ellentétes volt a proletár internacionalizmus elveivel is. A hazafiság és az internacionalizmus elveinek meghamisítását és eltorzítását jelentik azután : zok a kísérletek is, amelyek a gyakorlatban a nemzeti érdekeket szembe próbálják állítani a 'dolgozók nemzetközi összefogásával. A nacionalizmus a burzsoá ideológia régi, jól bevált fegyvere. A nemzetközi burzsoázia a nacionalizmus szélsőséges formáin (nyílt irredentizmus, fajel- írnélet stb.) kivül előszerettel támogatja a nacionalizmus rugalmasabb, a szocialista országok kö- ji ülményeihez alkalmazott, gyakran “kommunista” köntösbe öltöztett formáit is, A nemzetközi imperialista sajtó cinikus nyíltsággal ir arról, hogy milyen vérmes reményeket fűznek az imperialista politikusok az úgynevezett “nemzeti 'kommunizmus” győzelméhez, a “nemzeti kommunizmuson” azt értve, hogy egyes népi demokráciákban olyan irányzat kerüljön a vezetéshez, amely a “sztálinizmus” elleni harc címén hajlandó hátba támadni a nemzetközi proletárszolidaritást, megbontani a szocialista tábor egységét és messzemenő engedményeket tenni a burzsoá nacionalizmusnak. A szocializmus ellenségei nem a hibák kijavítását akarják. Az ő céljuk az, hogy mindenáron megakadályozzák a proletár internacionalizmus megerősödését, felnagyítsanak és eltúlozzanak ügyes régebbi hibákat, hogy felélesszék a kis remzetek dolgozóinak gondolkodásában a nacionalista tendenciákat, hogy bizalmatlanságot és gyűlöletet hirdessenek a Szovjetunióval szemben. A legutóbbi magyarországi események megmutatták, hogy aki bármely oknál fogva nem : kar vagy nem tud szembeszállni a nacionalizmussal, az nem tud, ellenállni a nyílt ellenforra- daomnak sem. Ezek az események megmutatták, hogy aki nacianalista befolyás alatt rést üt a s zocialista tábor egységén — akarva vagy akaratlan — a szocializmus ellenségeinek táborában találja magát. Ismeretes, hogy a Nagy Imre — XiOsonczi-féle csoportot a nacionalizmussal szem- I eni megalkuvásuk a dolgok természetes logikájával hogyan vezette el olyan lépésekig, mint a r zocialista országok kölcsönös szolidaritásán ala- ?, ’ló varsói szerződés minden előzetes tárgyalás Pablo Neruda verse kezdődik igy: a “Méz- izii Magyarország”. A messzi földről, Dél-Ame- rika Kordilleráiból érkezett költő dalol benne a gyors nyár aranyköpenyébe burkolt, majd a szemérmesen téli hólepellel takarózó vendéglátó országról. “Magyarország, kettős az arcod...” A verssor ugyanúgy cseng fülünkben ma is, mint ahogy a költő akarta — de más gondolatokat kapcsol hozzá a szív és az értelem. Mert igaz: a budai hegyektől a fehér bokraival zuzmara- kristályosan csillogó Bükkig tündérszép a haza arca most is, s éppilyen szép lesz a nyári napsugarak aranypermetében. Mégis másfajta kettősség az, ami most bennünket, e haza aggódó fiait foglalkoztat. A nagy és elhomályosithatatlan eredményei mellett is százezreket, milliókat elkeserítő, a szocializmus ügyétől elidegenítő közelmúlt az érem egyik oldala. Mi élesen elhatároljuk magunkat, mint a kormány is nyilatkozott, a szektás, rövidlátó politika még kisértő árnyaitól. A másik: hogy a szocializmust, a dolgozók rendjét akarjuk tovább épiteni. küszködve, vitatkozva, vívódva, de mindenekelőtt elszántan harcolva a nép rendjét, mindenféle^ demokratikus rendet szive mélyéből gyűlölő úri Magyarország véres ellenforradalmi kisért«tével. Miben nyilvánul meg a kettősség ? Nemrégiben egyik ismerősöm vidéken jlárt — a Balaton felvidék egyik falujában. Olyanok ezek a kis, szélfutta faluk, mintha költők álmodták volna oda őket a szőlők zöld-arany, és a tó kékes-zöld ragyogásába... De ha lehetnének is boldog föld, sokáig nem voltak azok, s még, most sem nyugodtak meg a lelkek. — Nem hiszik el a parasztok, hogy igazán megszűnt a begyűjtés — mondta barátom. S erről a “nem hiszik”-ről elbeszélgettünk. Fél éve bizonyára azt nem hitték volna el, hogy 1957 januárjára megszűnik a begyűjtés, sőt az 1956-os túl teljesítőknek — visszafizetik a különbözeiét . . . Akkor nem mertek volna remélni, most a törvényes rendelkezésben kételkednek. Joggal-e? Nem merem jogtalannak nevezni a maradék kétségeket. Az elmúlt évek sok rossz tapasztalata után megérthető a hitetlenség, a bizalmatlanság. Hiszen fültanuja voltam néhány éve, amikor egy vezető megyei pártfunkcionáriusról azt mondták:“Azért helyezték el a megyéből, mert idevalósi, túl sok embert ismer, mindenki felmászkál hozzá, nagyon népszerű. Ez liberalizmusra vezethet.” Az illetőt valóban szerették és méltán. Most újra a helyén van és bizom benne: megszeretik újra, még jobban. S most felmerül az előző kérdés: észre is veszik-e, hogy a visszatérése — változást jelent? Vagy a napok áradásában fel sem tűnik, hogy egy egész vidék kérése teljesült? Sok (mindennel vagyunk igy: láttam már le- gyinteni embereket arra a megjegyzésre, hogy honvédeink ismét magyar egyenruhát hordanak; van, aki közömbösen veszi tudomásul a Kossuth- cimer visszatérését. Külsőleges, kis dolgok? Denélküli felmondása, a nyugati imperialista hatalmak beavatkozásának a követelése. Ezzel egyidőben ugyanez a csoport tehetetlenül megtűrte, sőt nacionalista szólamokkal fedezte a legsötétebb népellenes elemek, a nyílt ellenforradalmárok fellépését, a fehérterror dühöngését, az imperialista hatalmak koncentrált támadását a magyarországi eseményekkel kapcsolatban a demokrácia és a szocializmus ellen. Ez a politika, bármennyire is nacionalista, “hazafias” hangzású szólamokba burkolózott, nemcsak a proletár internacionalizmus elveivel volt ellentétes, de méh'en hazafiatlan, nemzetellenes politika is volt, mert ellenkezett a magyar dolgozó nép alapvető érdekeivel. Ez a politika olyan erőket juttatott volna hatalomra Magyarországon, amelyek hosszú időre visszavetették volna a nemzet fejlődését. Ennek a politikának sikere nemcsak az igazi nemzeti fellendülés alapjául szolgáló társadalmi haladást ásta volna alá, de súlyos veszedelembe sodorta volna nemzeti függetlenségünket is, a nyugati imperializmus játékszerévé, uj háborús tűzfészekké változtatva Magyarországot. hogy külsőlegesek, dehogy kicsik. . . Mélységesen jelképes, nagy dolgok. A megbántott nemzeti érzés olyan sebei, mint március tizenötödike ‘‘elfelejtése ’, vagy a déli harangszó — mint klerikális csökevény — elnémitása a rádióban, látszólag kis fájdalmak összegeződtek a széles tömegek mély elkeseredésévé és csalódásává. Ezt a fájdalmat és keserűséget meglovagolhatták a múlttal spekuláló kalandorok — de a nép a hazáját szereti a Himnusz hangjaiban és nem kalandorokat, a nép saját uralmára gondol, ha a Kossuth-cimert látja és nem Horthyéra vagy Weiss Manírédéra. S ezért volt tragikusan vak és süket a nép megértéséhez Rákosiék politikája, pontosabban ezért is. Mert a fő hibákat — a kényszertagositásokatr.„ az erőszakos szövetkezetfejlesztést, az államapparátus hallatlan túlméretezését, a törvénytelen pereket még tetézték olyan apró szúrásokkal is az emberek mindennapjai közepette, mint a karácsonyi ünnep megcsonkítása, a köztisztviselők vasúti kedvezményének megvonása, vagy a négy- százalékos gyermektelen-adó. Nézzük a tényeket: ezek a kellemetlen és méltatlan, vagy éppen nemzeti érzelmeinket sértő-'- intézkedések — immár mind a múlté. Történelmünk egyik legnehezebb időszakában, egy a betegágyból csak most feltápászkodó nehézipar és éppen csak talpraállt bányák meg erőmüvek országában, amelyről sok nyugati újság tucatszor leirta, hogy éhezik — a kormány megtalálta a módot, hogy segítsen, intézkedjen, cselekedjen. A munkásönkormányzat megvalósulásától a minisztériumok összevonásáig sok minden történt, amit eredményként könyvelhetünk e 1. Nemigen akad ember, aki ne sokalta volna minisztériumaink szinte hónapról hónapra növekvő számát — most a csökkenésüket tapasztaljuk és bizonyára nem az ország kárára. Aminthogy a személyi gépkocsik szemet szúró korszakának is bealkonyodott. Elértünk kitűzött célokat? Csak a rosszindulat tagadhatja! Mindent elértünk, amit a nemzet becsületes közvéleménye kiván? Távol vagyunk$- még ettől is. De ha közelebb akarunk kerülni a szocialista demokratizmus olyanféle megoldásához, mint amilyet lengyel testvéreink, barátaink elértek — akkor most “Magyarország kettős arcát” elsősorban a jelen feladatai felé kell fordítanunk, és még tovább: a j|ivő irányába. Akkor nem szabad, hogy lebecsüljük azt, ami négyöt hónapja szinte megvalósíthatatlan nemzeti követelésként ködlött a nemzeti horizonton, s most úgy valósult meg, mint például a dolgozó parasztok követelései. Nem szabad lebecsülnünk azt, amit elértünk — hogy józanul, épitően vázolhassuk fel az újabb terveket, szándékokat, kívánságainkat. Mert vannak ilyenek — s legégetőbb kérdéseink megoldása, a teljes törvényes rend és nyugalom helyreállta után napirendre kell tűznünk őket. Szeretnénk és nem jogtalanul, hogy az országgyűlés ismét visszakapja az őt megillető helyet az átlaméletben. Óhajtjuk, hogy a korábbi években mindig csak jó szándékkal indult, de elvetélt népfront-mozgalom immár valóban népfront legyen, s ahogy nevében is viseli:.a nép arcvonala a demokrácia érősitésére, a szocializmus nagy szimfóniája magyar szólamának megírására. Kívánjuk, hogy a zűrzavar után a gyárak viharából kinőtt munkástanácsaink minden segítséget megkapjanak ahhoz, hogy valóban vezető testületéivé, hozzáértő gazdáivá váljanak a gyár gazdasági vezetésének — amihez kormány, párt, szakszervezet, értelmiség szorgalmas és egybehangolt segítségére van szükségük. Úgy kell mindezek felé fordulnunk, hogy előkészítsük megvalósításukat, megteremtsük a lehetőségüket, a bevezetésükre egyedül alkalmas nyugodt légkört... “Láttam, ahogy születnek és nőnek az évek, s a föld, a vénséges vén, roppant uj dolgokat szül” — újra Nerudát idézem. Újat szül a föld, a mi földünk is. Kínokkal, fájdalmakkal teli ez a szülés: mi azt akarjuk, hogy igazán a nép Magyarországa szülessék belőle. Nem engedhetünk hát a szülőágyhoz olyanokat, akikről bebizonyosodott, Jjogy nem ér4epek a néo ~7 "rtése’ből születő újhoz — az olyanokra pedig kérlelhetetlenül lecsapunk, akik legszívesebben a tűzbe vetnék a tömegek gyermekét, az igazi, szocialista és demokratikus néphatalmat. Baktai Ferenc Budapest
