Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-02-14 / 7. szám
February 14, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ II. Egy valóban forró tanácskozás Hogyan jutott be mintegy 20 tüntető a Rádió elnökségére? Erre aztán igazán nehéz volna válaszolni! Hét óra körül a földszinti ablakokon át, a szomszédos épületből, az utcára nyíló “Szív kül- di”-iroda felől, s ki tudná megmondani, még honnan, néhányan egészen egyszerűen a falon felkapaszkodva jutottak be az épületbe. De egy csoportot, amely vállalkozott arra, hogy a többiek nevében tárgyaljon, a Rádió nyitott kapuján vezettek be a munkatársak az épületbe. Mert volt ilyen kapu is. Hátul, a Muzeum utcából, a Rádió garázsa felől egészen éjfél körűiig meg lehetett közelíteni a stúdiót. A néptelen utca itt szinte kísértetiesen csendes volt, csak távolról szűrődtek ide a kiáltások. Erről a bejáratról a tüntetők nem tudtak. A küldöttséget az elnöki' tanácsterembe vezették. A Rádió elnöke, Benke Valléria és a Petőfi Kör megbízottja, Erdős Péter foglalt az asztalfőn helyet. Körül a küldöttek, s a fal mellett, székeken a Rádió éppen ott tartózkodó munkatársai közül az, aki éppen akart. A tüntetők közül itt volt a már említett rosszarcu férfi, a 14 pontot hozó fiatal leány, egy Beszkártos és még néhányan mások, ifjak. Hogy miért éppen ők alkották a küldöttséget, azt nehéz volna megmondani. (Láthatóan ők sem tudták.) Hiszen olyanok, akik a Sándor utcai kaputól alig néhány méterre álltak az utcán, azt mondják, nem is hallottak róla, hogy küldöttség tárgyal odabenn. Mindvégig azt hitték, hogy a Rádió vezetői nem is hajlandók tárgyalni a követelésekről. Pedig ez a küldöttség még csak az első volt, egymás után két, három, vagy még több követte. — Mit kívánnak a Rádiótól? — kérdezte Benke Valéria. A küldöttek többsége nyugodtan ül, csak egy ugrik fel izgatottan. — Azt, hogy a népé legyen a Rádió! Addig tapodtat sem mozdulunk, amíg a népé nem lesz! — Mit kell azon érteni, hogy a népé legyen a Rádió? — Adják ki a mikrofont az utcára, hogy aki akarja, megmondhassa a véleményét! Erdős Péter közbeszól: — Nézzétek, a Rádió is hosszú idő óta már a demokratizálásért küzd. De azt gondoljátok, hogyha a mikrofont kiadjuk az utcára, talán ennek használunk? Ti magatok sem kezeskedhettek mindenkiért, aki az utcán van. Honnan tudjátok, ki mit akar1 a mikrofonba belekiabálni?.. A hevesvérű fiatalember újra felpattan. — Elegünk van az ilyen süket, demagóg dumákból, bennünket nem lehet már ilyennel megetetni!. .. Erdős Péter elvörösödik a felháborodástól. — Hogy mered nekem azt mondani, hogy demagóg? Eleget mondták ezt nekem, amikor az ÁVH börtönébe csuktak!... Az egyik fiatal lecsendesiti társait, és higgadtan ezt mondja: — A 14 pont beolvasását kívánjuk. Adást megszakítani! — Szakítsák meg az adást és mi beolvassuk. Megszakítani az adást? A teremben ülő rádiósok talán most gondolják először végig: mit jelent a rádió adásainak hirtelen megszakítása? A fiatalok már nem emlékeznek rá: háborút, légitámadást, vagy békekötést jelentettek csak be az adás megszakításával. S most, éppen azokban az órákban, amikor a világ szeme Budapesten van! Lehetővé tenni, hogy.bár-ki, bármit bekiabálhasson a mikrofonba, amely azt egyenesen közvetíti a világűrbe — esetleg lángba borítani az országot, ezt a rádiósok nem vállalhatták. A tárgyalópartnerek meg is értik. S most ezt kérdezik: — Maguk be fogják olvasni a pontokat? — A pontok többségével teljesen, másokkal megfelelő fogalmazásban egyetértünk. És most már konkrét vita kezdődik, hogyan, milyen formában lehetne beolvasni az ifjúság követeléseit. A tárgyalás időnként megszakad, hol az utca, hol a telefonok miatt. De végül is eredményre jutnak: megállapodnak a beolvasandó szövegben. A küldöttség egy tagja kimegy az erkélyre, hogy közölje a tüntetőkkel a megállapodást. A megkövezett küldöttek A lentiek közül ketten addigra már az erkélyen állottak. Az egyik vékony arcú, fekete kabátos fiatalember, mint valami berekedt müez- zin, már egy órája üvöltötte mindig előre, a jelszavakat magából kikelve. A másik csizmás, szakállas, tömzsi férfi, ő józanabb volt, többször próbált csendet teremteni, amikor valaki szólni kivánt. Most is, amikor a küldöttek az erkélyre álltak, teletorokból kiabálta: — Magyarok! A ti embereitek vannak itt! S a küldöttek is próbálkoztak: — Hallgassatok meg bennünket! A ti embereitek vagyunk! A Rádió vezetőivel tárgyaltunk! Talán egy vagy két másodpercig halkult a zaj a kapu körül, de néhány öblös torok rögtön fel- orditott: — Adást megszakítani!!! S már zengett újból az utca.. .Ami még csak hagyjan, de a nagyobb nyomaték kedvéért a szomszédos házrenoválásnál felhalmozott téglák néhány darabja is az erkélyre repült. Az ott állók ijedten ugrottak hátra. Csörömpölt az ablak, újabb kövek repültek. — Árulók! — kiabálták néhányan lentről. Itt már nem értek semmit a szavak... A tömeg a kaput feszíti — a régi, nagy fakapu re- cseg-ropog. — Megálljának, emberek! El a kaputól! Hogyan ? Talán valaki, józanabb eszére hallgatva, meg akarta fordítani az eseményeket? Nem, sajnos, nem erről van szó. A porta elől szétrebbennek az. ostromlók, de nyolc-tiz legény nekifeszül az úttesten lehorgonyzóit vágókocsinak. Megfordítják, s azzal neki... Hó-rukk. . . hórukk... A súlyos “Dodge” töri, zúzza a fát. Igv lett faltörő kos a Rádió öreg, sok vihart átélt közvetítő-kocsija... A küldöttségnek — vagy talán már a következő volt? — ekkor mondotta Benke Valéria: próbálják valahogy megakadályozni, hogy a tüntetők betörjék a kaput! Gondoljanak az istenért, arra. mi történhet, ha az emberek benyomulnak az udvarra! Hiszen a mikrofont semmiképpen sem lehet a felizgatott, tömeg kezére adni. Szóljon-e tovább a rádió? Most már nem az volt a kérdés, mit és hogyan közvetít a rádió. Most már csak egyről volt szó: szóljon-e tovább a magyar rádió, vagy pedig némuljon el? Az udvaron felsorakozott az őrség. Fiatalok ők is, munkás-, parasztfiuk. Az arcuk sápadt. Ebben a percben ők vannak a legjobban megdöbbenve. Idegesen szorítják magukhoz fegyverüket. Bontják a könnygáz-gránáttal töltött ládákat. Csak nem kerülhet arra sor, hogy a magyar a magyarra tüzeljen? A küldöttség mindent megért. De ahogy a szalmaköteg nem tud ellenállni a szélviharnak, úgy nem Tudta megakadályozni jó- szándékuk a fenyegető eseményeket. Hiszen most már világos volt: néhány hangadó mindig újabb s újabb követeléseket kezd harsogni, nem nyugalmat, hanem elfordulást kíván. S ugyanezekben az órákban már teherautók járnak a parlament előtt, s hívják az embereket: Kapaszkodjatok fel, gyerünk a rádióhoz, verik a magyarokat! Az őrség ekkor még a kapu mögött, dermedt- mozdulatlan áll. A küldöttek közül egy alacsony fiatal megkísérli, újra az erkélyre állani. Hiába...Még csak kevesen látják a tüntetők közül, úgy mint ő, hogy tornyosulnak a fenyegető hullámok. Az óramutató gyorsan közeledik a nyolcashoz. A Szabad Ifjúság rendkívüli kiadása «már délután közölte: este nyolckor Gerő Ernő beszél a rádióban. A kapu nem bírja tovább . . . Hét óra után néhány perccel fontos vendégek érkeztek a tüntetőktől szorongatott Rádióba. Néhány munkatársnak a még mindig szabad hátsó bejáraton át sikerült behoznia az épületbe Lo- sonczy Gézát és Vásárhelyi Miklós újságírót. Röviddel utánuk Szántó Zoltán, az MDP Központi Vezetőségének tagjln érkezett. Azért jöttek, hogy segítsenek békés mederbe terelni az eseményeket. Rövid tájékoztató... Losonczy Géza kilép az erkélyre. Nézi a kaput ostromló, zugó tömeget. Téglák repülnek. Visszalép s bejön a “főhadiszállásra”. — Nézzük a pontokat — mondja. Kezébe adják. — A 14 pont közül kettőt igy nem lehet felolvasni. Megpróbáltak már megegyezni egy jobb fogalmazásban ? E percben: fülsiketítő zaj. Beszakad a kapu.. A váltaknak még csak ellentállt, de a “dodge” rohamát már nem bírta. Recsegett-ropogott az egész alkotmány, s ahogy beszakadt, a tömeg percek alatt ellepte a tágas kapuboltozatot. Az udvaron rekedt kiabálás, vezényszavak. Az őrök a bejárat egész szélességében felsorakoznak, nyolc-tiz fiú egymás mellé, és vagy tizen egymás mögé. Vallat a vállhoz feszítenek. S mint egy hatalmas ék, nyomulnak be a kapu alá. Sikerült... Pusztán testi erővel, fegyver nélkül sikerül kiszorítani az ekkor még rendezetlen, láthatóan csak a felkorbácsolt idegektől vezetett támadókat. A kapu előtt tágul az embergyürü. A katonák visszahúzódnak az udvarra, de a tömeg percen belül újra ott áll. Ekkor hajítják el az első könnygáz-gránátot. Stivités, csattanás, láng csap fel, s ömlik a szemet, orrot csavaró szürkés-kék füst. S már repül a második. Közben szerelik gyorsan a házi tűzoltók egyik gyatra fecskendőjét, és a még annál is kevesebbet érő udvari “slaugot”. A két vékonyka vizsugár azonban kitartóan ontja a vizet. A kapualj egy időre üres marad. . . A bentiek még eközben sem mondanak le a békés megoldásról. Egymással váltott szavak nélkül is mindenki ugyanarra gondol: talán, ha Nagy Imre...Meg kell próbálni. Losonczy Géza lép a telefonhoz. Nagy Imre azonnal jelentkezik. A körbenállók természetesen csak az egyik beszélgetőt hallották. Annyit mindenesetre megértettek, hogy Nagy Imrének nincs szándékában beszélni. Ez Losonczy bucsumondatából is kiderült: — Igen, Imre bácsi, én megértelek. A rádiósokkal, akik nagyon reménykedtek ebben a lehetőségben, Losonczy még annyit közölt: — Ha a Politikai Bizottság kérné fel, az más lenne. Az óramutató eközben veszélyesen közeledett a nyolcashoz. Azonnal meg kell kezdeni Gerő Ernő beszédének közvetitését. De hol van Gerő Ernő és hol a beszéde ?A “főhadiszálláson” erre mostanig alig gondoltak. Helyesebben még a délután folyamán, amikor közölték, hogy Gerő Ernő este beszédet kíván mondani a rádióban, néhány szerkesztőt és technikust megbíztak, hogy szokás szerint bonyolítsa le időben a hangfelvételt és biztosítsa, hogy adásra kerüljön. Ettől a beszédtől minden józan ember várt valamit. Miért? Először is azért, «mert Gerő Ernő vezetésével aznap tért haza a pártküldöttség Jugoszláviából. Meg aztán azért is, mert reménykedtek abban, hogy a Központi Vezetőség nevében lesz valami mondanivalója az ifjúság jogos követeléseiről s mindarról, ami ezekben az órákban Budapest utcáin történik. A megállapodás szerint Gerő Ernőnek este 7 óráig be kellett volna jönnie a stúdióba, hogy ott magnetofon-szalagra vegyék beszédét. Ötig, félhatig hiába várták. Ekkor már nem lehetett szó arról, hogy Gerő személyesen jöjjön a Sándor utcába. Néhány műszaki munkatárs bevitte a mikrofont és a szükséges berendezést az Akadémia utcai székházba, hogyha másképpen nem lehet, onnan “vonalról” készítsék el a felvételt. A kábel két végén rádiósok beszéltek egymással. Szinte állandóan a telefonkészüléknél voltak, szerkesztő és technikus, csak éppen a beszéd nem készült el. Udvariasan azt üzente, még pár perc türelmet kér. Azután ismét pár percet. És még egyszer pár percet. És a percek- tizpercekké, a tizpercek drága félórákká gyűltek. Félnyolc körül végre Gerő Ernő titkára beszélt, azt mondotta: a beszéd körülbelül 45 perc. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy 30 perccel az adás előtt a felvételre már nincsen mód. “Egyenesbe” kell adni — ahogy azt rádiósnyelven mondják. j Nyolc óra És elérkezett a nyolc óra. A bemondó konfe- rált.Rövid szünet — és azután megszólalt dolgozószobájából, a helyszínről közvetítve, Gerő Ernő... Beszélt, beszélt. . .Akik ott ültek az ostromlott várrá vált stúdió feldúlt elnöki szobájában, együtt a rádiósok, megkövültén hallgatták. (Folytatjuk) Támogassuk a Magyar Vöröskeresztet! A Rádió ostroma ... .
