Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-02-14 / 7. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ February 14, 1957 A Az rrOlvasók levelei” Rövid szemle az újságokhoz irt levelekről, olvasók, szerkesztők okulására Irta: GERÉB JÓZSEF Ugvlátszik, hogy nemcsak a Magyar Szónál, hanem minden más újságnál erős vitára adnak okot az “Olvasók levelei”. Egyrészt azért, mert a levélírók sokszor a lap hivatalos felfogásával ellenkező véleményt nyilvánítanak és ha a szerkesztő megjegyzést (helyreigazítást) fűz hozzá, akkor megharagszik a levélíró, de még jobban megharagszik, ha nem közlik a levelét. Máskor viszont az okoz bajt, hogy az olvasók szeretnek “válaszolni” az olyan levelekre, amelyek kihívóan ellentmondanak az ő felfogásuknak. E “kontra” levélírók úgy tartják, hogy ha az eredeti levél megérdemelte a nyomdafestéket, akkor az ő “helyreigazító” válaszuk még inkább nyilvánosság elé való. így aztán gyakran kevésbé közérdekű dolgok felett is hosszas s sokszor unalmas eszmecsere támad. Az egyik kaliforniai napilapnál (Riverside Enterprise) az utóbbi hetekben különösen kiélesedett ez a vita, miért is a szerkesztő az alábbi, megszivlelésreméltó szabályokat fektette le az “Open Forum” címet viselő, olvasók leveleit tartalmazó rovat irányítására: Az “Open Forum” célja alkalmat adni minden olvasónak — akinek másképpen nem lenne arra eshetősége, — hogy a közügyekre vonatkozó véleményét a közönség elé tárja. Ezért mindenféle véleménynek helyt adunk, föltéve, hogy azok a tisztesség és a becsületsértés határait nem lépik át. Tudjuk jól, hogy az ily vélemények nem mindig építők, sőt egyes esetekben az ellenkező célt szolgálják. De mégis azt tartjuk, hogy az “Open Forum” csak akkor tesz eleget hivatásának, ha mindenféle véleménynek teret enged. Az olvasókon áll, hogy ne éljenek vissza ezzel a szabadsággal. De még igy is kénytelenek vagyunk a következő szabályokhoz ragaszkodni : Legyen a levél rövid, tárgyhoz szóló. Legyen ez a tárgy közérdekű, mentes a személyeskedéstől. A szerkesztő fenntartja a jogot a tulhosszu levelek megrövidítésére, vagy annak csak egyes részeit közli. Névtelen levelek nem kapnak helyet az “Open Forum”ban. Egyszerű, szinte magától is érthető szabályok ezek, de a publicitásra vágyó emberek, vagy azok, akik valami hirdetést akarnak “belopni” az újságba az ilyen leveleken keresztül, nem hallgatnak a jószóra, szeretnék lefoglalni maguknak az egész oldalt. Ha a Magyar Szó olvasói is figyelembe veszik ezt a pár egyszerű szabályt, akkor sokkal érdekesebbé és tartalmasabbá tehetik az “Olvasók levelei” oldalt. Háborús őrült Lám a “Los Angeles Times”, amely az ország egyik legnagyobb és egyben a legreakciósabb lapja is, bizonyos mértékig ragaszkodik e szabályokhoz. Időközönként leközöl mindenféle levelet, még azt is, amelyben a lapot bírálják, de a lap túlzóan reakciós álláspontjának úgy szerez érvényt, hogy a háborús hangulatot élesítő leveleknek aránytalanul nagy teret enged. Minden lapszámban találunk néhány olyan levelet, mint amit a bizonyára istenfélő, vallásos Patrícia Phillips irt, aki ilyen “szerényen” követeli a háború megindítását: Meddig fogja még kormányunk követni azt a külpolitikát, hogy meghunyászkodik a kommunizmus előtt? Hát nem látják a mi vezéreink, hogy az oroszok bolondot csinálnak belőlünk ? Az oroszok akarták, hogy a szuezi problémába olyan mélyen belekeveredjünk, hogy ők szabadon gyilkolhassák a magyarokat. Láttátok Mindszenty kardinális képét? Ugy- e látszott az arcán nemcsak az a sok kínzás, aminek fogsága alatt alávetették, hanem az is, hogy mennyire szereti a hazáját? Annyira szereti, hogy képes volt ottmaradni és szembeszállni a kommunista ellenséggel, mintsem elmenekült volna. Mindszenty kardinális azt mondotta, hogy most már a szónoklat helyett más módszereket kell használni; az oroszokkal nem érdemes érvelni. Vannak, akik úgy tartják, hogy ez nem a mi ügyünk, ne avatkozzunk bele. De én azt mondom, igenis a mi ügyünk s tennünk kell valamit. Én hiszek az ima erejében s fogok is imádkozni, de ez már nem elég. Ha harcolnunk kell az oroszokkal, mitől félünk, amikor a kis Magyarország nem fél? Eljutnak-e szavaim a kormány vezetőihez? Remélem, hogy igen. Joggal várhatom, hiszen azt ígérték, hogy “cselekedni” fognak és én abban a reményben szavaztam rájuk. Azért Ígéretek helyett “tetteket” várok! íme igy szól az istenfélő, tehát bizonyára jámbor természetű “hölgy” levele, aki az imádkozást már nem tartja elegendőnek, annyira vérszomjas, annyira szeretné már megindítani a háborút, mert az oktalan úgy tartja, hogy abban csak az orosz milliók pusztulnának el. Kikap a szerkesztő Habár nem egészen ennyire durva, de ilyen háborús hangulatot élesztő levelekkel van tele ennek a nagy világlapnak az “Olvasók levelei” rovata. Valószínű, hogy az újság reakciós politikai irányvonala kelti életre a már úgyis elfogult olvasóiban a vérszomjat, a gyilkolási vágyat, amely kitör belőlük vallásos felfogásuk dacára is. Ezért nem csoda, hogy sok józanabb felfogású olvasó megundorodik tőle és Írnak olyan leveleket is, mint a “Mrs. Hurst” aláirásu, amely a napokban jelent meg: Évek óta olvassuk az újságjukat, mert jobb hírszolgálata van, mint a többi lapoknak.De a baj az, hogy a vezércikkei tűrhetetlenül rosz- szak. Miért akarják olyan erőszakosan legyűrni a torkunkon, hogy a republikánusok jobbak, mint a demokraták? Ami sok, az már sok! De végre megtaláltuk a megoldást. Mihelyt megkapjuk az újságot azonnal fellapozzuk a vezércikk (editorial) oldalt, gyorsan kitépjük, összegyűrjük s mielőtt egy szót is olvashatnánk belőle a papírkosárba dobjuk. Azután már nyűgödtabban olvashatjuk az újságjukat. Hát bizony nem csodálkozunk azon, hogy Mrs. Hurst olvasatlanul gyömöszöli a papírkosárba azt az “editorial” oldalt, hiszen az az újság éppen azon az oldalon közli az olvasók leveleit is. így az értelmes Mrs. Hurst egy lépéssel, — jobban mondva egy “tépéssel” — megszabadul a gyalázatosán háborús uszító levelektől is. Ügyes taktika A lapok átnézésénél olykor-olykor olyan hírekre is bukkanunk, amelyek bizonyítják, hogy az ötletes szerkesztő ügyes taktikával még a legkényesebb problémákból is kivághatja magát. Az Associated Press tudósítása szerint a kanadai Napanee, Ont. városka hetilapjának vezércikkében jelent meg az alábbi pár mondat, amit a Magyar Szó szerkesztőjének a figyelmébe ajánlunk: A “Naponee Beaver” olvasói sokat panaszkodnak a lapunkban található sajtóhibákra. Nos, azon olvasók vegyék tudomásul, hogy azokat a hibákat mi tudatosan tesszük az újságba. Hiszen jól tudják, hogy mi minden olvasónkat ki akarjuk elégíteni. De tudjuk azt is, hogy vannak olyan olvasók, akik már semmi más hibát sem találnak lapunkban, csak a sajtóhibákat tartják számon. Milyen csalódás érné őket, ha egyszer csak egyetlenegyet sem találnának? Azért adunk tehát minden számban néhányat, hogy őket is kielégíthessük. Jó vicc lenne Ugyancsak az AP követiti Márton Endre budapesti tudósításait is. Ez az a magyar újságíró, akit pár évvel ezelőtt államellenes cselekedet vád alapján börtönbe vetettek, amire az Egyesült Államok megtorló intézkedéssel válaszolt. Pár hónappal ezelőtt ő is kiszabadult és azóta újból az AP alkalmazottja. Január 10-i tudósításában Márton Endre azt irta, hogy a magyarokat még a nagy tragédia sem fosztotta meg a humorérzéküktől s a nagy veszteségek dacára is tele van a főváros “politikai” viccekkel. Megírja, hogy a viccek nagyrésze szójáték, amiket tehát nem lehet lefordítani, mások meg olyan drasztikusak, hogy nem szabad továbbítani, de a maradékból leközöl néhányat, íme mutatónak egypár: Miután a forradalomban nagyon sok gyerek vett részt, a házak falain ilyen kréta feliratokat lehetett olvasni: “Reszkess Zsukov, már, mi, óvódások is jövünk!” A gyereklázadókra utal ez a “sztori” is: Egy fiatal fiú becsenget egy házba, ahol az ajtót nyitó asszonynak ezt mondotta: “Asszonyság, ha gondosan letörülöm a cipőimet megengedi-e, hogy az utcai szobájába menjek és onnan lövöldözzek?” Ugyancsak a gyerek-“hősökre” utal ez is: Az egyik sarkon elbújva fiatal fiuk Molotov- cocktail bombákkal dobálták az arra elhaladó kocsikat. Egyszer csak egyikük átkukucskált a -sarkon s rémülten felkiáltott: “Gyerekek meneküljünk, jön a mama!” És végre a taxisztrájk miatt egyes államhivatalnokok tankokat használtak, mire azoknak a “tankszi” nevet adtak. Engem ezek a viccek nem a magyar, hanem inkább a régi Pest kávéházi akasztófa-humorára emlékeztetnek. De még akkor is megakadtam azon, hogy a Márton Endre által felsorolt 14 vicc mindegyikének az éle a mai rezsim ellen irányul. Mégcsak véletlenül sem keveredett közé a másik oldalra szóló. Azért ha tehetném, én nagyon szeretném kivizsgálni e kérdéseket: 1. Lehetséges az, hogy csak a lázadók őrizték meg a humorérzéküket, mig a másik oldalnál teljesen kiveszett? 2. Ha mindkét oldalon gyártottak ilyen vicceket, hogyan történt az, hogy a másik oldalra szólók nem érdekelték Márton Endrét? 3. Ha Márton Endre a másik oldalról eredőket is összeszedte, hol maradtak el a riportjából? 4. Ki állítja össze a Magyarországról eredő riportokat úgy, hogy azok egyoldalú irányt támogassanak? Avagy Márton Endre (és a többiek) nagyon jól tudja, hogy amerikai gazdái mit várnak tőle? Persze az ily kérdésekre nyert válasz már nem is lenne vicces. Befejezésül Ha már a politikai vicceknél tartunk, befejezésül én is elmondok egyet, amit úgy röptiben fogtam el. Szól pedig ez a “sztori” arról, hogy Washington városban milyen nagy gonddal készítették elő a beiktatási parádét. Székeket raktak ki és nagy tribünt építettek a sok ezer vendég részére, hogy az eskütételt nyugodtan szemléljék és hallgathassák a beszédeket. Igen ám, de a város most nagyon tele van a verébhez hasonló “starling” nevű madarakkal, amelyek ellepik a fákat, az erkélyeket s miután semmi illemet sem tanultak, bizony ha a természet megköveteli, nem igen nézik, hogy milyen méltóság fejére esik az, amit a fii termékenyítésére szántak. Ezért egész csomó szakértőt fogadtak fel a madarak elijesztésére, hogy legalább egy időre ne jöjjenek arra a vidékre, ahol a parádét tartják. Egy öreg ur, aki napisétára ment arra, bámulva szemlélte a madarak hesegetését és mert nem értette az okát, megkérdezte: — Azért, mert itt az eskütételt akarjuk figyelni, meg a beszédeket hallgatni”, kapta meg a vá- leszt. — Ugyan kérem, — legyintett az öreg türelmetlenül, — mi szükség van arra, hiszen ha mi kibírjuk, akik értjük a beszédeket, akkor nem sokat árthat az a madaraknak sem! EGY NAGY MILÁNÓI HETILAP húsz zenekritikusnak tette fel a kérdést, hogy a 20. század első felében komponált zenemüvek közül melyeket mentenék meg, ha újra özönvíz fenyegetné a világot. A húsz kritikus közül tiz Debussy “Pel- léas és Melisande” és a nálunk kevéssé ismert Alban Berg “Wozzek” című müvét nevezte meg az első helyen. Strauss Richard, aki Olaszországban nagyon népszerű, 15 szavazatot kapott Salo- me-jára és 13-at a Rózsalovagra. Hindemith “Matisse a festő” cimii müvét 11-en és Stravinsz- kij “Oedipus királv”-át heten sorolták a megmentendő alkotások közé. Ami Puccinit illeti, a húsz zenekritikus között egy sem akadt, aki egyetlen müvét is átmentette volna az özönvíz utáni világra.
