Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-03 / 1. szám
January 3, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ I'R. WILLIAM- Gr-fcfEB - - A HOSSZÚ ÉLET TITKA Jean Jacques Rousseau, hires francia iró ésfilo- vófus mondotta: “Az élet lényege nem az, hogy hány napig tart, hanem inkább az, hogy az ember mit vesz ki belőle”. Természetes, hogy csaknem minden ember sze- letne hosszú életet élni, méghozzá teljes fizikai < pségének és szellemi frissességének megtartá- i ával, a történelem nagyon sok ilyen embert említ és igen sok él ma is. Ilyen volt George Bernard Shaw, hires színműíró is, aki 90 éves korában azt mondotta, dacára annak, hogy az élet már ; ok élvezetben részesítette, nem látja be, hogy miért legyen annak vége? “Semmi bizonyíték ,;incs arra”, — mondotta Shaw, — “hogy van ermészetes halál. A halál természetellenes, az ilet a természetes, amely végtelen”. Néhai Oliver Wendell Holmes, amerikai főbíró, rtég 94 éves korában is élvezettel szemlélte a «ép női bokákat. “Ah,” — sóhajtott fel ilyenkor, — “miért nem lehetek mégegyszer 70!” Ezzel szemben viszont vannak olyanok, akik nem élvezik igy az életet. Lord Byron hires angol költő például már 36 éves korában az elmúlást magasztalta gyönyörű, de szivetmaró költeményeiben. “Életem mint a sárguló falevél”, — irta utolsó költeményeinek egyikében, — “amikor a virág már elhervadt, a gyümölcsöt leszedték és a levelekben mutatkozik a végzet felé vezető halálos kór”. Még abban az évben meg is halt. Az akaraterő Ezen idézetekkel azt akarom mondani, hogy az életről való felfogásunk visszahat magára az életünkre. Vannak, akik elhatározzák, hogy “nem öregszenek meg”, jobban mondva nem engedik hogy a kor erőtvegyen rajtuk s bizonyos méretekben sikerül is nekik. Világért sem akarom ezzel azt mondani, hogy aki fiatalon ilyen elhatározást tesz, az biztosan hosszú aktiv életet ér el, de annyi bizonyos, hogy a hosszú élet eléréséhez hozzásegít az, ha az öregedő ember nem hagyja magát “elrozsdásodni”. Persze az ilyesmihez nagy akaraterő kell. Ilyen Tíkarferot tapasztaltam Sara Bernhardt hires színésznőnél, aki 70 éves korában amerikai körúton volt, számos előadást tartott, amelyek egyikének megkezdése előtt pár órával nagyon rosz- szul lett. Amikor megvizsgáltam, megállapítottam, hogy epehólyag gyulladása van s azonnal operációt rendeltem el. A művésznő azonban hallani sem akart arról, hogy az előadást lemondja. Kénytelen voltam szedativ beoltásokat alkalmazni, megtartotta az előadást, természetesen csaknem emberfeletti fájdalmak között és csak azután ment a kórházba. A nők között általában igen sokat találunk, aki hosszú aktiv életet élt. Carrie Chapman, a női emancipáció neves vezére 96 éves koráig mindig tevékenykedett. Clara Barton, a Red Cross alapitója 90 éves korában még napi 14 órát dolgozott. Természetesen a férfiak között is találunk elég ilyen kiválóságokat. így például Michelangelo 72 éves volt, amikor a világhíres Szent Péter templomot építette; 79 éves korában irta hires szonettjeit és egész haláláig, ami 89 éves korában érte utói, nagyon aktiv életet élt. Hosszabb az életkor Goethe, a leghíresebb német költő is 83 éves volt, amikor világhírű munkájának, “Faust”-nak a második részét irta. Gladstone 60 éves korában fogott hozzá a görög nyelv elsajátításához és 83 éves korában Anglia miniszterelnöke lett. Benjamin Franklin 76 éves volt, amikor a fiatal amerikai köztársaság a Párizsi béketárgyalásra küldte s ő volt azon delegáció vezére, amely elismertette Angliával a 13 állam függetlenségét; hires önéletrajzát pedig akkor irta, amikor már túllépte a 80-at. Lehetne ezt a listát igen sokáig folytatni, különösen ha megemlítjük az élőket is, mint pl. a francia Herriot, az angol Churchill, stb. akik mind átlépték a 70-et, de még mindig nagyon fontos poziciókat töltenek be és annak megfelelőleg aktivak is. Dr. C. Ward Crampton a napokban azt mondotta, hogy az átlagos embernek manapság már 120 évig kellene élni. Dr. Crampton a New York Medical Society elnöke, elismert nagytudásu ember, tudja, hogy mit beszél. Ezen véleményét részben a saját kutatásaira, részben pedig az orosz Voronoff adataira alapította, aki állati mirigyek átültetését is megkísérelte az emberi élet meghosszabbítására. Mindebből e cikk olvasójára az~a Téííyri'-fontos, hogy ő valószínűleg tovább fog élni, mint élt volna, ha egészen hasonló körülmények között, de félszázaddal előbb születik. Miután a saját életkorát valószínűleg a szülei és a nála idősebb, már elhalt rokonai és ismerősei után becsüli, csaknem biztosan abban a meglepetésben lesz része, hogy túléli a számítását. Igen, nagy a valószínűség arra, hogy tovább él, mint fiatal korában gondolta. Készülni kell És szerencsés az, aki ezt elég korán észreveszi, mert az életét annak megfelelőleg rendezheti be. Ez a hosszabb élet a mai embernek nemcsak nagy előnyt nyújt, de egyben kötelességet is hozott, mert senki sem kívánja a hosszú életet csupán csak az élés kedvéért, ha az életben már nem talál örömet. Azért hogy életünk utolsó szakasza is ilyen örömteljes legyen, arra idejében készülnünk kell úgy fizikailag, mint szellemileg és társadalmilag. Egy régi hiedelem szerint arra, hogy hosszú életűek legyünk, olyan szülőket kell kiválasztanunk, akik szintén magas kort értek el, akiktől tehát örökölhetjük ezt a tulajdonságot. Az újabb tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy ezen hiedelemnek nincs semmi tudományos alapja, az öröklési tényező nem olyan fontos, mint a környezet. Dr. William C. Boyd, a Bostoni University Medical School professzora a “genetics” (öröklési tényezők) világszerte legismertebb tanulmányozója, azt állapítja meg, hogy a “chromoso- nok” és a “genes”-ek az emberek közötti különbözetek kiegyenlítésére törekszenek, igy bizonyos idő múltán csökkenni fognak a faji különbségek valamint az örökölt egyéni sajátosságok is. Ebből az élet-virulitás közötti különbség is megszűnik. A lázas élet Ezzel szemben a környezeti tényezők megmaradnak. Ilyen környezeti tényező például a házasság. Közismert dolog, hogy házastársak tovább élnek, mint a nőtlen vagy férj nélküli egyének. Különösen tapasztalható ez a férfiak között: a nős férfiak élethossza jóval nagyobb, mint a nőtleneké, — akár az agglegények, akár az özvegyek adatait vesszük. Ennek oka nemcsak az, hogy a nős vagy férjes egyének normális nemi életet élnek (noha a nemi vágy természetellenes elfojtása a nőknél nagyon is számításba veendő), hanem inkább az, hogy a magánosoknál hiányzik a házasság nyújtotta társas élet. Ez a közmondás nagy igazságot tartalmaz; “Aki egyedül utazik, PETŐFI TÁRSADALMI NÉZETEI (Folytatás a 10-ik oldalról) “...A háború istene újra Felveszi páncélját s kardját markába szorítván Lóra iil és végigszáguld a messzi világon, És a népeket, eldöntő viadalra, kiliija. Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni; A jók s a gonoszok. Mely eddig veszte örökké, Győzni fog itt a jó. . A jók és rosszak szembeállítása tagadhatatlanul csak és csak erkölcsi megítélést jelent. Engels gúnyosan bírálta azokat, akik ilyen felfogással elkenték, elködösitették az osztályharc helyes, marxista felfogását. De Petőfi a társadalmi harcot nem a marxismus ismertté válása után, hanem azt megelőzően értelmezte igy. És ő ezzel nem fékezte az osztályharc helyes felfogásának kialakulását; ellenkezőleg, előkészítette azt. Nála a jók nem törődnek bele a rosszak uralmába, hanem a valódi osztályharc törvényeinek megfelelően véres harcban legyőzik ezeket. Petőfi harcostársa, Vasvári Pál, akivel Petőfi elvi kérdésekben mindig közös véleményen volt, teljes határozottsággal kifejti, hogy az emberek közti különbségeknek, az embeinség egy részét sújtó szenvedéseknek társadalmi okai vannak. Ezzel is bizonyítja, hogy neki is, Petőfinek is, reális fogalmai voltak az osztályellentétekről; “Mi a földet nem tartjuk siralom völgyének, s ha tettleg az volna, ennek okát nem a természetben, hanem a természetellenes társadalmi viszonyokban kellene keresnünk.” Petőfi az osztályharc legélesebb, legdöntőbb formájáért lelkesedett elsősorban: hamarrrbb a-sirhoz ér.” Az is igaz, hogy minden más tényezőt azonos nak véve, aki jó gazdasági viszonyok között ét, annak több eshetősége van a hosszú életre, hiszen könnyebben megvásárolhatja az egészséget óvó dolgokat, sőt magát az orvosi segítséget is. E~ természetesen megint csak környezeti tényez»k noha az ilyen jobbmódot természetesen lehet örökölni, de nem a “genes”-ek révén, hanem a szülők bankkönyvei utján. A közegészségnek egyre na- gyobbméretü társadalmositása csökkenti ezt a környezeti faktort. Az életbiztosítási egyesületek statisztikai adataiból számos olyan adatot kapunk, amely ellenkezik a közhiedelemmel. Igv például a foglalkozási ágakat kivéve legtovább élnek az egyetemi tanárok és leghamarább beadják a kulcsot az orvosok. Furcsa ugy-e, hogy éppen az orvosok élnek legrövidebb ideig, holott nekik kellene leginkább tudni, miként hosszabbítsák meg az életüket. A tény azonban az, hogy az orvosok lázasan futkosnak betegeik után s ha azokat vissza is tartják a sírtól, őket a lázas élet hamar odaviszi. Egy másik ilyen nem várt eredmény, hogy a városi emberek átlag tovább élnek, mint a vidékiek. Ezt is ellenkezőleg gondoltuk eddig. És lehet, hogy eddig igazunk is volt, de most már a munkaidő megrövidítése, a jobb higénikus viszonyok a várost az egészségre nézve kedvezőbb lakóhelynek tették a vidéknél. Mindenki tudja, hogy az egészségre ártalmas úgy a tulmeleg, mint a tulhideg lakás. De az is nagyon káros az egészségre, ha a ház egyik része meleg, a másik pedig hideg és a házlakók gyakran átjárnak a melegből a hidegre vagy fordítva. Mindezeket a modern városi lakásokból már kiküszöbölték, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a városi életet az egészségnek kedvezőbbé tették. A környezetbeli tényezők közül egyike a legfontosabbaknak az étkezés. Itt mindjárt kihangsúlyozom, nem az a legfontosabb, hogy mit eszünk, hanem az, hogy MENNYIT ESZÜNK. Aki kételkedik ezen állításomban, gondoljon a tömött libára, azt hiszem, mindenki tudja, hogy annak milyen nagyra nő a mája a tömés következtében. De azonkívül minden más szervét vastag zsir-réteg veszi körül, amely akadályozza a normális működésben; a hizó liba elveszti friss mozgási képességét, egyre jobban piheg, alig áll a lábán és egész bizonyosan elpusztulnak, ha közben a mészároskés meg nem váltaná a szenvedéstől. (Folyt, köv.) _________________________________________1L' “De mit tűr a szolgaság népe? Miért nem kél föl. hogy láncát letépje? Arra vár, hogy isten kegyelméből Azt a rozsda rágja le kezéről?’’ Petőfi az elsők közé tartozik Magyarországon, kik a forradalom gondolatát a világforradalom eszményéhez vezetik el. Közismert az “Egy gondolat bánt engemet...” gyönyörű víziója, a világforradalomnak e költői képe: ...Ha majd mindén rabszolga-nép I, Jármát meginwa síkra lép Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: * 1 “ l'i lágsza bad sóig!” És a végső cél? Miért küzdjenek a jók a rosz- szakkal, miért folyjon a vérözön az áhított forradalomban? Petőfi rengeteget küszködik, viaskodik ezekkel a gondolatokkal. Eljut az utópikus szocialista perspektívához. A tudományos szocializmust — kora magyar viszonyai között — még nem érhette el. De utópikus szocialista elképzelései sohasem válnak irreális légvárak épitgeté- sévé. Ettől megóvja őt harcos részvétele kora valóságos demokratikus népmozgalmaiban. Következetes forradalmi demokratizmusát csak elmélyítették szocialisztikus elképzelései, amelyek felemelőek, lelkesitőek ma is, abban a korban is, amikor álomból valósággá válnak: “Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet. Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága ! Ragyog minden ház ablakéin: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert. itt van már a Kánaán!" Tánczos Gálwr ;
