Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-07-05 / 26. szám
A _________________________AMERIKAI MAGYAR SZrt__________________________________Thursday, July 5, 1956 A nagyvállalatok mai formája Irta: EÖRSI BÉLA Amerikában az üzleti élet legnagyobbrészt részvénytársaságok kezében van — kis családi birtoktól kezdve óriási vállalatokig, mint pl. a General Motors, melynek évi költségvetése meg- * haladja ma az US költségvetését a huszas években (belevéve a hadsereg és haditengerészet költségeit is). Az amerikai keresőknek közel fele részvénytársaságoknak dolgozik; ha nem számítjuk közéjük a farmereket és önálló vállalkozókat, az arány még nagyobb. Azonban a “corporation” Amerikában az évek folyamán nagy változáson ment át, különösen a nagy r. t. Ez a változás számunkra nagyjelentőségű. Nézzük hát uj szemszögből mi is a nagy corporation-t. A közhiedelem szerint a befektetők lennének hangadók a részvénytársaságok irányításában. Elméletben és a törvény betűje szerint a részvényesek képeznék a legfőbb fórumot. Ez ma igy is van a “fiatal” nem régen létesült részvény- társaságokban. De a legtöbb nagysikerű amerikai vállalat — mely már felnőtt — irányítása igazgatóságának kezeiben van. Igazgatósága határozza meg politikáját és övé a döntés. A részvényesek évi gyűlése rendszerint merő komédia. Legnagyobb részük helyettest küld minden alkalommal a részvényesek közgyűlésére s ezen urak minden ellenvetést letörhetnek mert több százezer szavazattal rendelkeznek. Tegyük fel, hogy a részvényes nincs megelégedve az igazgatóság működésével. Ha nem különösen agresszív és nem akar nagy kavarodást okozni — egyszerűen eladja részvényeit és menekül. General Motors, — vagy Goodyear, — vagy United Airlines-részvények nem teszik birtokosaikat a társaság résztulajdonosává, felvásárlásuk csak egy módja a jövedelmező befektetésnek, amellett, hogy megkapja a társaság évi jelentését és kimutatását — gyönyörűen illusztrálva a társaság legmutatósabb működésének fényképeivel és táblázatokkal, melyeket nem ért meg és melyek amúgy sem érdeklik. A potenciális ellenzék letűnésével a vezetőség kerül a nyeregbe — és legtöbb nagyvállalatban valósággal örökké megmarad. Hogy is lehetne máskép egy olyan nagyvállalatot vezetni mint pl. az American Telephon Co. — melynek több mint egy millió részvényese van, és egy kézben legfeljebb a részvények egy százalékának egyti- zede van. Az amerikai üzleti élet ezen (igen tetemes) részét tanulmányozva a mai gazdasági rendszert Úgy tekinthetjük, mint a “személytelen, láthatatlan, hatalomnélküli kapitalisták gazdaságának”, kik befolyásukat az igazgatóságra ruházták. így született meg az “executive” osztály. Ennek az örökké megmaradó osztálynak akkora vagy még nagyobb hatalma lehet, mint a középkori feudális uraknak, akik a renaissance-uralkodók örökösei /voltak, vagyis: ők képezik Amerika uralkodóinak vezérkarát; ők a végrehajtó osztály — az “exe- cutive”-k osztálya. Mindezzel igen sok megfigyelő már hosszabb jdő óta tisztában van. De még más változást is észlelhetünk, melyre nem sokan fgiyeltek fel, még pedig hogy: A mai korporációt (különösen a nagy r. társaságot) már nemcsak hogy nem irányítják a befektetők, hanem (legtöbb esetben) már nincs annyira ráutalva a financirozóra — a bankra — mint a múltban. Azelőtt a vállalat igazgatója levett kalappal járult Wall Street, State Street, Chestnut Street vagy LaSalle Street hatalmasai elé, ha újabb tőkére volt szükség, akár hogy viz felett tudja magát tartani, akár mert terjeszkedni akart, uj épületekre vagy gépekre kellett pénz, és a kölcsönző bank kiköthette, hogy a jövendő üzletmenetbe betekintése legyen és arra befolyást gyakorolhasson. Ennek folytán a nagybankár — aki előtt a kisebbek hajlongtak, és akit a kölcsönkérőK nagy tiszteletben tartottak — mint pl. az idősebb Morgan — az amerikai üzleti világ nagy rétege felett korlátlan'ur lett. Manapság is szükség van bankokra, segítségük igen értékes lehet, de már nem basáskodhatnak. Hatalmas vetélytársaik vannak: először is a kormány (Reconstruction Finance Corporation), aztán a nagy biztositó társaságok, és — egy uj üzletág — az Investment Trust, vagy pedig saját tőkével is dolgozhat a társaság. Ugyanis manapság a virágzó vállalatok nagyrészt ön-financiro- zók. Saját tőkéjüket forgathatják, ha nyereségük egy részét nem fizetik ki osztalékban, ha- Jiem újabb befektetésre — gépek, épületek, lett KÖZGAZDASÁG Válság a gyapotfelesleg körül Kormányunk és gazdasági életünk vezetőinek nagy gondot okoz a gyapotfeleslegek felhalmozódása. Több szenátusi bizottság foglalkozott már a helyzettel, s a napokban elfogadott uj farmer-törvény döntést is hozott a feleslegek kérdésében. A probléma gyökeres megoldása azonban — a jelenlegi kereskedelmi politika mellett — akadályokba ütközik. 1955-ben az Egyesült Államokban 14.8 millió bála (körülbelül 'hárommillió tonna) volt a gyapottermés, s ebben a folyó gazdasági évben a becslések szerint csupán 10—12 millió bálát használnak fel (kilencmilliót a textilgyárak dolgoznak fel, hárommilliót exportálni akarnak.) A többi a raktári készleteket növeli. Hivatalos adatok szerint a jelenlegi készletek elérik az Egyesült Államok egész évi gyapottermését. Csupán a gyapot raktározási költségeire évi 80 millió dollárt fordítanak. Ez a költség és az idei termés felvásárlására fordított összeg súlyos terhet jelent az államkincstárnak, s végső soron az adófizetőknek. Két körülmény súlyosbítja a gyapotproblémát. Az egyik az, hogy az amerikai textilipar is válságos helyzetbe került. Számos gyapotfeldolgozó gyár heti négy napra csökkentette munkaidejét, s több üzem sok munkást el is bocsátott. Ugyanis a műszálak fokozódó felhasználása miatt egyre nehezebben kelnek el a piacon a természetes anyagokból készült szövetek. Ez a jelenség világszerte észlelhető a textiliparban, a piacokon tehát! fokozódik a verseny. Textiliparunknak különösen Japán okoz fejtörést. A japán textiláru jóval olcsóbb az amerikainál. Például egy női blúzt, amely Amerikában 2.5 dollárba kerül, a japánok 1 dollárért árusítanak. Ilyen az arány más textilipari cikkek árainál is. A másik súlyosbító körylmény: a gyapotfe— leslegeket igen nehéz piacra dobni. A világpiacon jelenleg stabilak az árak, s igy a gyapottermelő országok megtalálják számításukat. Ha azonban a mi,gyapottermelőink, vagy a kormány el akarják adni gyapotíeleslegeiket, esnek az árak s ez igen sok ország érdekeit sérti. A földművelésügyi minisztéi'ium legutóbb határozatot hozott (s ezt a szenátus a fentebb említett farmer-törvényben megerősítette), hogy az idén 1 millió tonna (mintegy 5 millió bála) gyapotot kell eladni a készletekből. Ez a hir óriási felháborodást okozott az érintett országokban. Az egyiptomi kormány hivatalosan tiltakozott, s ez érthető is, hiszen Egyiptom nemzeti jövedelmének nagy része a gyapot eladásából származik. De tiltakoztak a délamerikai államok is: az Amerikai Államok Szervezetében tiltakozó határozatot fogadott el Brazília, Peru, Nicaragua, Salvador, s több más ország. A gyapoteladási kísérlet tehát kiélezte az ellentéteket az Egyesült Államok és több más tőkés ország között. Ha viszont az Egyesült Államok nem adja el gyapotfeleslegét, tovább növekednek mezőgazdasági és textilipari nehézségei. ságot, amilyet a Rockefeller-Carnegie-féle rabló világban értettek szabadság alatt. De annyi bizonyos, hogy egy irányban az igazgatóság nincs túlságosan korlátozva: az alkalmazottak és részvényesek kizsákmányolásában és az uj amerikai Brahmin-osztály, az executive osztály kialakításában. TERJESSZÜK A “SPRINGTIME ON THE DANUBE”-QT! !\tinden eladott kötet egy-egy tégla, az amerikai-magyar barátság építéséhez! Ezernyi akadály, nehézség leküzdésével kiadtuk az első és egyetlen könyvet, amely hűséggel, szeretettel ismerteti az amerikai nép előtt magyar szülőhazánk múltját és jelenét. Minden olvasónk maradandó érdemet szerezhet magának, ha hozzájárul egy vagy több kötet eladásához. A könyvből háromezer példányt nyomtattunk. Minden erőnket megfeszítjük, hogy a könyvből amerikai téren minél többet eladjunk. De vállalkozásunk sikere attól függ, hogy fog-e akadni olvasótáborunkban legalább 100 olyan munkástárs, aki vállalkozik 4 (négy) példány rendelésére, illetve családja tagjai, (gyermekek, unokák, rokonok, stb.) valamint amerikai ismerősei között való terjesztésére. A könyv ára példányonkint $1.50, négy könyv 5 dollárért. Ki jelentkezik elsőnek a “Könyves Gárdá”-ba? Kérem azokat az olvasókat, akik készek e téren benőnket támogatni, hogy leveleiket, rendeléseiket intézzék közvetlen hozzám. Munkástársi tisztelettel: DEÁK ZOLTÁN Aki segíteni akar, használja az alanti szelvényt: Deák Zoltán • 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Kedves Deák Munkástárs! Tudatom, hogy énrám is számíthat a “Springtime on the Danube” terjesztésében. Csatolva küldök .............. dollárt .............. példányért. Név: ...................................................................... Cim: .............................................................. / ^ ^ ányvállalatok létesítése stb. — használják fel. Mióta a (Wall Street már nem a legfőbb “boss”, boss-jaink névtelenek. Még korai lenne azt mondani, hogy elérkezett a Wall Street “Goetterdaemmerung”-ja, —istenek alkonya —, de nem tudnánk egy szóval megnevezni a gazdasági élet mai kapitalista hatalmasait. A finánckapitalizmus hatalma szétszórt, (decentralizált). A Wall Street valódi hatalma olyan időkben mutatkozott, mikor a US tökét és* munkaerőt Európából importált és amikor az ipari kapitalizmus kezdetén, a “vasút” volt az összepontositott kapitalista erők szimbóluma. Abban az időben nem volt fiancirozás a Wall Street nélkül. Ezek voltak az idők, mikor a Morgan- csoport szerezte meg a hatalmat a csődbe ment vasúttársaságok újraszervezésével. A vasut-tőke ma csak kis töredékét képezi az amerikai tőkeerőnek. Ez a tény kelti azt a benyomást, mintha elérkezett volna a “Wall Street alkonya”. A Wall Street itt az US-ben nemcsak New Yorkot jelenti, hanem — kisebb méretekben — Wall Street van Washingtonban, Detroitban és mindenütt. Ezek szerint hát maga ura-e a virágzó nagy- vállalat? Nem egészen. Elsősorban azért nem, mert kapitalista rendszerünk össze van fonódva — házasodva — a kormánnyal. Bár nem nevezhetjük még államkapitalizmusnak, mert hisz Washingtonban a kapitalisták diktálnak. Mint ahogy prof. Sumner H. Slichter mondotta: az egyik alapvető változás abban áll, hogy szabad vállalkozásból kormány- irányított vállalkozás lett. Ez ma még nem túl komoly, mert a kapitalista gazdálkodás nem tűr olyan rendelkezéseket, melyek igazi veszélyt jelenthetnének számára; de a kormány a különböző adókönyvelésekkel—Corporate income tax, withholding tax, social security tax és más kirovásokkal — olyan komplikált feladat elé állította a corporationokat, mely sok esetben nem kevesebb munkát ad, mint saját üzleti könyvelésük. A vállalat igazgatóságának helyzete elég kényes. Állandóan tekintettel kell legyen a személyzeti kérdésre (union), részvényeseire (már nem lehet nyíltan megcsalni a kis részvényest), üzletfeleire és a közvéleményre. Tudják, hogy szigorú ellenőrzés alatt állnak. (Részletes kimutatások a Securities és Exchange Commission számára.) Azonban a korporációk igazgatósága — bizonyos határok között — továbbra is alkalmaz, elbocsát, fizet, vásárol, gyárt és elad tetszése szerint — és mihelyst sikeresen megérett — nagyjából független lesz a részvényestől és financi- rozótól. “A szabad vállalkozás” elnevezés inkább romantikus, mint szabatos. Bonyolult gazdasági rendszerünk már nem enged meg olyan szabadi
