Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-10-18 / 42. szám
October 18, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 Irodalom i Művészet “HÚRNAK RÓLUNK IS, MUNKÁSUKRÓL. 59 A Magyar írek Szövetsége a múlt héten tartotta évi konferenciáját Budapesten a magyar olvasóközönség általános érdeklődése közepette. Alant közlünk egy levelet, amelyet egy magyar munkás intézett az Írókhoz. Az az érzésünk, hogy lapunk csaknem minden olvasója úgy fogja érezni, hogy saját legbensőbb érzéseit szólaltatta meg ez az óhazai testvérünk: S z e retettel köszöntőm a magyar írókat közgyűlésük alkalmából. Kívánom, hogy tanácskozásuk olyan eredményeket hozzon, amelyeket várunk, és amelyeknek mi, munkások ezután is örülhetünk. Az irodalom, a jó könyv mindennél kedvesebb szórakozásom. Sorsokat ismerek meg, elujtok családi otthonokba és távoli vidékekre: és ami legfontosabb, az emberi lélekbe, mert lélek nélkül se dolgozni, se élni, se remélni nem lehet. Másként látja a világot, aki sokat olvas. Talán azt mondhatnám, bölcsebben. Ha nagyon törném a Tejemet, ugv lehet, találnék egvpár szép szót az én könyvszeretetemre. I)e inkább mást mondok el. Elmondom, hogy havi 1150 forintos fizetésemből, amelyet nehéz fizikai munkával keresek, minden hónapban legalább ötven forinton vásárolok könyvet. Számolom a cigarettát, lemondok a pohár sörről is, de erre muszáj hogy jusson. Százötven kötet saját könyvem van. Nem nagy könyvtár, az igaz. Én mégis könyvtárnak nevezem, mert büszke vagyok a könyveimre. Ez adja a bátorságot, hogy a közgyűlés előtt az írókhoz forduljak. A demokrácia ép oly fontos, mint a kenyér! Mindjárt szeretném megmondani, hogy nagyon becsülöm őket bátorságukért. Sok mindent kimondták, sok mindent megirtak a hallgatás idejében, amiről mi munkások csak gondolkoztunk, vagy magunk közt beszéltünk. Sohase fogom elfelejteni Benjámin László verseit. Éreztem belőlük, hogy a költő megkinlódik az igazságért. Ezt óhajtottuk mi is legjobban, az igazságot. Demokráciát, jogot, szókimondást, jobb életet: és erről Írtak az írók. Azt kérem tőlük, Írjanak erről ezután is. A demokrácia, amely kezd megvalósulni az életben, véleményen szerint nem kevésbé fontos, mint a kenyér. A bátorságról, amelyet szeretek az Írókban és minden emberben, volna egvpár gondolatom. Azok közé tartozom, akik életükben sok mindenen mentek keresztül. Csak annyit említek, hogy eleget voltam katona, és négy évig voltam hadiA néger kuliura ébredésének kongresszusa — Párizsi riport — A párizsi Sorbonne-egyetem előadótermei még kihaltak, az uj tanév csak novemberben kezdődik. De a Descartes-ról elnevezett terem lépcsőzetes padsorai szerda óta mindennap megteltek. Itt ülésezik a sötétbőrü Írók és művészek első világkongresszusa. A minden diszitéstől mentes terem a felületes szemlélőnek kevéssé változatos képet mutat. Hetven, szinte egyformán sötétbőrü férfi és nő ül a padokban s csupán amikor a szónoki asztalhoz lépnek, derül ki, hogy az egyik Nigériából jött, a másik Haitiből, a harmadik Martinique szigetéről. Regényírók és költők, képz művészek, papok és tudósok, a kultúra kiváló i tüvelői. A kongresszus első a maga n méhen, hasonló nemzetközi találkozót még soh. sem tartottak. Történelmi jelentőségét Alioune 1 iop professzor megnyitójában igy jellemezte: “Háromezer éven át á kultúrát és a civilizációt csupt n Európa képviselte. Pedig a sötétbőrü népek 1 ulturája is él szerte a világon. Ez a kultúra gazoag és változafogoly. Hazatérésem óta az óbudai Goldberg- gyárban dolgozom, nem könnyű helyen. A vés- nökmühelvben vagyok savazó: szállításkor aztán meg kell fogni, nincs mese, nyolcvan-száz hengert rakunk fel ketten. Jó nehéz rézhengereket. Bizony, nem ér rá az ember bámészkodni. Szaval, van ennél könnyebb munka is a világon. Kereset is van jobb. így él a legtöbb munkás a gyárban. Van, aki szeretne hirtelen sok pénzt totón nyerni, vagy a békekölcsönből egy jó kis összeget látni. De a legtöbb, mint magam is, nem ábrándozik a könnyű pénzszerzésről. Dolgozunk. Meg akarunk élni a munkánkból, és meg is élünk rendesen, mindig rendesebben. Igen, ahhoz kell bátorság, hogy meglássunk és kimondjunk minden rosszat, minden igazságtalanságot. Főleg kellett, amig a párt el nem kezdte a személyi kultusz következményeinek felszámolását. De azért úgy gondolom, máshoz is kell egy kis bátorság, a vállalkozás bátorsága. Hogy mihez? Belátni a munkáséletbe, beleélni magát az Írónak: ehhez. Megérteni és megírni, hogy mit tesz az a munkás, mit akar, merre tart? — miért eszi a méreg és minek örül? — kit szeret, kit nem, miben hisz, miben nem? Vagyis talán azt megirni, hogy ebben a bajos életben mennyi akarat és hit viszi előre a munkást. Mi az élet értelme? Építünk gyárakat. Csináljuk a második ötéves tervet. Gyártunk mindent, ami kell. De, aki mindezt csinálja, avval a tudattal, hogy van és lesz értelme, és csinálja olykor jobb üzemi koszton, olykor zsiroskenyér-tizórain: úgy gondolom, még nem foglalta el igazi helyét az irodalmi hősök között. Pedig, ha nem is vagyunk hősök, állhatatos emberek vagyunk. Van lelkünk, van szivünk, vapnak érzéseink, gondolataink. Móricz Zsigmond megírta a Boldog embert egy küszködő kis emberről, egy olyan parasztról, aki némelyek szerint nem is lehetett boldog. De hát mi a boldogság? Jókat enni, heverészni, ábrándozni? Vagy pedig, ha nehéz időkban is, létrehozni valami nagy dolgot magunknak és unokáinknak? Tenni, csinálni, hadd haladjon: este aztán, ha belenézek a nagylányom füzetébe, és ölembe veszem az unokámat: ez is boldogság, ha ugyan van ennél nagyobb. Miköztünk nincs elég sok ilyen ember? Mirólunk nem lehetne megirni a mai idők Boldog emberét ? Mert akármennyi a gondunk, akármennyit viaskodunk a munkával és az élet problémáival, megtaláljuk a mi szép örömeinket. írjanak rálunk is, ez a kérésem. És ehhez kívánok jó egészséget, alkotó kedvet az iró elvtársaknak. N Horváth István tos. Eddig azonban nem vettek róla tudomást.. . A mai nap a világháború óta, a bandungi értekezlet után a második legnagyobb eseménye a sötétbőrü népek történelmének...” Hadd egészítsem ki ezt azzal, amit Diop professzor, — aki a Présence Africaine nevű kulturális szervezet vezetője, irodalomtanár, filozófus és esszéiró — a kongresszus egyik szünetében személyes beszélgetésünk során mondott: “Eddig csendben voltunk, meghúzódtunk az árnyékban. De eljött az ideje, hogy mi is részt kérjünk a világ szellemi irányításából A felszólalások mélyen, őszintén elemezték a sötétbőrü népek kultúrájának jelenlegi helyzetét. Az egyik küldött a nyugat-afrikai irodalom fejlődéséről adott számot, a másik a szudáni kulturális élet problémáit fejtegette. Többen rámutattak : annak, hogy a kongresszust éppen az egyetem Descartes-termében tartják, szimbolikus jelentősége van — az ész, az értelem diadalát jelzi. Aimé Césaire, az Antillákról való néger köl tő, szenvedélyes hangon, történelmi példákkal bizonyította, hogy a gyarmati elnyomás mindig pusztulással fenyegette a nép kultúráját. Césaire emelt hangon hívta fel a kultúra minden hívét a világon: “Engedjétek a sötétbőrü népeket a történelem szinna/lóva !” Francia iró regénye Auschwitzról A Goncourt-dijas Robert Merle, aki Wilde-röi szóló könyvével és egv-két regényével a legismertebb francia irók közé emelkedett, szinte egyedülálló bravúrral vállalkozott az auschwitzi haláltábor regényének megii'ására. Azt a formát választotta, hogy papírra veti minden idők legnagyobb haláltábora parancsnokának képzelt naplóját. A kísérlet jól sikerült. A képzelt Lang képzelt feljegyzései, amelyek — mivel regényről van szó — a valóságos Höss megiratlan feljegyzéseit pótolják, befelé világitó reflektorfénnyel adnak mélyreható betekintést nemcsak az auschwitzi haláltáborba, hanem magának a hírhedt táborparancsnoknak és szörnyű pribékjeinek lel- kiiletébe is. Ha figyelembe vesszük, hogy néhány hónapon belül egy francia és egy magyar szerző regénye adott betekintést a haláltáborok életébe, megállapíthatjuk, hogy hiba volt nem vetni súlyt azokra az eseményekre és mellőzni azoknak a eseményeknek az irodalmi keretű megírását, kiadását, amelyek a fasiszta időkben lejátszódtak Örvendetes, hogy most két könyv is helyrehozza ezt a hibát és két könyv vállalja azt a feladatot, hogy ébrentartsa a hitlerista pokol borzalmas emlékét. Ne feledjük el, hogy lassan-lassan felnő az az ifjúság, amely még gyermek volt 1944—45-ben és amely csak hírből tudhatja, hogy mi történt akkor Auschwitzban, Bergen-Belsenben, Majda- nekben, Mauthausenben, Treblinkában. Ennek az ifjúságnak és az ezekből felnövő férfiaknak, asz- szonyoknak kezükbe kell adni azokat a regényeket, naplókat, történelmi dokumentumokat, amelyek feljegyezték, feljegyzik, időtlen időkig a becsületes emberek emlékezetébe idézik az imperializmus korszakának embertelenségeit. Ilyen em- lék-felidéző regény, mégpedig a legeslegjobbak közül való, a “Mesterségem a halál.” Egyszerűbb let volna a külső megfigyelő szemével nézni az auschwitzi haláltábort és irodalmi laterna magicá-t. vagy irodalmi filmet adni. Csakhogy ez esetben valószínűleg nem jött volna létre más mint dokumentumregény, mert az események súlya maga alá temette volna az irót. A tények ereje, a fényképszerű, vagy filmszerű ábrázolás módszereivel, nem kedvezhetett az igazi regénynek. Igazi regényhez valami újszerű kellett: ezt az újszerűt találta meg Robert Meide a képzelt napló formájában való megoldással A képzelt napló lehetőséget adott arra is, hogy nemcsak a külső dolgokat mutassa be, a^ világ- történelem rémdrámáját, a lágereket, a Cyklon- gázzal gyilkoló “fürdőket”, a krematóriumokat, hanem a tömeggyilkosok auschwitzi főmesterének lelki folyamatát is. Sőt Robert Merle — nagyszerű irói eszközökkel __ végigvezeti az olvasót Lang (azaz Höss) utján, a szülői háztól az auschwitzi tabor parancsnoki irodájáig, majd a varsói népbiróság tárgyalóterméig. Megkapjuk tehát — hogy úgy mondjuk — Auschwitz előzményeit és Auschwitz következményeit. De sohasem más mutatja be az emberbőrbe bujt szörnyeteg gesztusait; mindig önmagát tárja elénk az a tömeggyilkos, akinek rendelkezései alapján százezreket és százezreket pusztítottak el. A varsói népbiróság előtt az ügyész három és félmillió áldozatot emlegetett. De a regény Lángja (azaz: az élet Hössje) közbeszólt: — Csak két és félmillió volt. Lang sohasem érzett lelkiismeretfurdalást a két és félmillió öreg és fiatal, férfi és nő, zsidó és nemzsidó elpusztítása miatt. Feltétlen engedelmességre nevelték. Leszoktatták az önálló gondolkodásról. Kiirtoták az érzelmeit. Engedelmes régi masinát csináltak belőle a szülői házban, az iskolában, a vilmoscsászári hadseregben, az SS-ben. Parancsra habozás nélkül ölt. Ha a felsőbb körök tömeggyilkolást rendeltek el, ö tömeggyilkolásra utasította alantasait. Ha a “Füh- rer arra kapott volna kedvet, hogy megölesse a Lang-család bármelyik tagját, ez a gyilkoló gép kivégezte volna saját gyermekét is. Heinrich Mann megrajzolta II. Vilmos Németországának “alattvalóját”. Robert Merle portrét festet Hitler Harmadik Birodalmának “alattvaló• j; 'i y*
