Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-09-06 / 36. szám
Septem i.)er 6, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ felé vezető útjukon. Ma is lankadatlan jóakarattal, szeretettel kisérjük munkájukat, sorsukat. Ez a nagyon is érthető aggodalom és szeretet, jóakarat, amellyel sorsukat kísértük, beismerhetjük, hibákra, tévedésekre vezetett. Miután régi és mai ellenségei annyira, olv gyakran és oly bűnösen rágalmazták, nem tartottuk helyesnek és célszerűnek adott esetekben még egyes jogos kritikák hangoztatását sem. Idétlennek tekintettük kritizálni amikor egy annyi viszontagságon átment nép oly hősi csodás munka végzése közben van. Pedig lett volna mit kritizálni. Mert az építéssel párhuzamban szülőhazánkban is előfordultak a szocialista törvényességek durva megsértései. Miután azonban ezekről a hazai sajtóból nem értesülhettünk, az emigránsok, a Szabad Európa rágalmazóit tökéletesen megbízhatatlannak tartottuk, igy nem is volt tárgyilagos alapunk a kritika megtételére. Amit meg kellett volna tennünk, hogy a külföldi kritikákból gondosan különválasszuk a bűnös rágalmazókat az elvi alapon álló ellenfelek kritikáitól. Ebbéli hibáinkat, mulasztásainkat jóvá fogjuk tenni. Belpolitikai ügyek Az amerikai nép ká+ hónap múlva elnököt és uj kongresszust választ. Volt idő, amikor erről azt állítottuk, hogy nem tesz nagy különbséget ki lesz az uj elnök, mert az egyik 19, a másik egy híján húsz, mindkettő nagy üzleti érdekeltségek és azok politikai ügyeinek kiszemelt és kiválogatott képviselője. A kiindulás e megállapításában helyes, de a következtetés helytelen. Igenis van jelentékeny különbség a két párt között még akkor is, ha mindkét párt a nagy üzlet pártja. Maga az a tény, hogy a republikánus a kedvenc pártjuk és a demokrata párt az. amelynek megengedik, hogy a nép dolgozó rétegeinek bizonyos engedményeket tegyen, mutatja, hogy ők maguk sem tekintik mindkettőt egyformának, miért tekintsük mi? Elvitathatatlan tény, hogy az amerikai dolgozó tömegek, szakszervezeti középosztályi liberálisok túlnyomó többsége a demokrata pártban vagy akörül csoportosul. A haladószellemü mozgalom, amely pedig élesebben, mint bármely más csoport látta hazánk és népünk problémáit, szervezeti megközelítésében évtizedek óta elkövette azt a nagy hibát, hogy szektaként lépett fel és elvárta, hogy az idővel valóban elkerülhetetlenné váló amerikai munkáspárt akkor alakuljon meg, amikor azt ők jónak látják. Itt egy igen nagy hibát követtek el. Nem vették figyelembe, hogy 60 millió amerikai polgár nem volt erre készen. Politikai pártokat, mozgalmakat nem lehet egyedül érvekkel alapítani, indítani. Meg kell hogy legyenek a politikai, gazdasági és egyéb feltételek erre. Az amerikai nép számára nagy különbség lesz, hogy egy megviselt és nyilván “old guard” környezetén keresztül kormányzó Eisenhower, vagv ami még annál is rosszabb, az arc és elvnélküli Nixon lesz-e az elnöke, vagy a szakszervezetekkel s vezetőivel jó viszonyban lévő Stevenson lesz az elnök. Tőkés érdekeltségek a főjelöltek mögött 1952-ben Eisenhowert elsősorban a Rockefeller, a Chase National Bank (Winthrop Aldrich), a Morgan-bankház (Thomas Watson), Ford és általában a külkereskedelemben elsősorban érdekelt hagyományos monopóliumok támogatták, a középnyugat és szövetségesei viszont Taft szénától mellett kardoskodtak. A küzdelem végül is időleges megegyezéssel végződött. Humphreyt, a clevelandi csoport vezetőjét, az Eisenhower-kor- mány pénzügyminiszterévé, Weekset, a bostoni milliomost pedig kereskedelemügyi miniszterré nevezték ki. Eisenhower elnöksége idején azonban a hadimegrendelések és a “Big Business” oroszlánrészét továbbra is a Wall Streethez kapcsolódó gyáraknak osztották ki s a párt vezető pozícióiba is a régi monopóliumok embereit ültették. A- legfontosabb érdekeltségek most is Eisenhowert támogatják. A republikánus párton belüli szélsőségesen reakciós politikusok a távol- és a középnyugati finánctőkések támogatásával a Knowland szenátor vezette háborús frakciónak tagjai, amely annakidején indokinai katonai beavatkozást, kinaellenes blokádot és más háborús lépéseket követelt. Jellemző módon, szinte valamennyi vezető republikánus — Know- land, Nixon, Knight — a kaliforniai és a texasi finánctőkéseknek köszönheti politikai karrierjét. Ezeknek a monopolistáknak a fő terjeszkedési iránya: a Távol-Kelet. A Kina elvesztése okozta politikai földrengés fészke elsősorban Kalifornia és Texas, az olajkirályok birodalma, az a két állam, amely a múlt néhány évtizedben az Egyesült Államokban példátlan gazdasági hatalommá nőtt. McCarthyt, Jennert, Knowlando't, Nixont kaliforniai és texasi pénzzel választották meg. . . Ezek a körök közvetlenül érdekeltek — a távol-keleti tőkekivitelben első helyet elfoglaló bankjukon, a Bank of American keresztül — a távol-keleti agresszióban, a Csang Kai Shek klikk fenntartásában. A jelenlegi szakaszban fő céljuk a nemzetközi enyhülési irányzat visszaszorítása, a katonai költségvetés fenntartása (nyomásuknak köszönhető a jövő évi előirányzat egymilliárd dolláros növelése) a tényleges leszerelés megakadályozása, a genfi szellem eltemetése. Ugyanakkor óhatatlanul ellentétbe kerülnek azokkal a tőkés érdekeltségekkel, amelyek ki akarják használni az atomenergia békés fejlesztésével, a nemzetközi kereskedelem szélesítésével megnyíló hatalmas lehetőségeket azokkal a körökkel, amelyeket nyugtalanít a mintegy 9 milliárdos mezőgazdasági termékfelesleg. A demokrata párt “liberálisnak” látszó belpolitikai programja ellenére ez a párt is a nagytőke pártja. Trösztellenes jelszavakat hangoztat ugyan és a szakszervezetek támogatását élvezi, de az 1952. évi chicagói elnökjelölő gyűlésen — a Chicago Daily News republikánus lap leleplezése szerint — nem kevesebb, mint 150 milliomos vett részt. Az idén is volt ennyi, de volt 200 szakszervezeti képviselő is. Az amerikai nagytőke, hagyományos taktikájához híven, mindig biztosra megy. A szabadság javuló légköre Polgárjogok terén nagy előhaladás volt. A hisztéria tovább csökkent,- a Supreme Court több pozitív döntést hozott, a kormány nem bocsáthat el állásából egyéneket (non-sensitiv állásból) ; több Smith Act vádlottat felmentettek, bár a perek tovább folynak. Katonák még mindig becstelen elbocsátást kapnak, Emmett Till gyilkosai még mindig szabadon vannak, a bevándoroltak hajszolása még mindig folyik, a polgár- papir elvesztését szorgalmazzák. Erről többet a Védelmi Bizottság jelentésében. Több, mint 350 nem polgár ellen van deportá- lási eljárás csupán politikai felfogásuk miatt. Ezek közül többen 50 éve élnek az Egyesült Államokban, a legtöbbje 30 évnél régebben jött,. 60 polgár ellen van eljárás, hogy polgári jogaiktól megfosszák őket, ugyancsak politikai okokból kifolyólag. Némely ellen a vád 25—30 évre megy vissza. E polgárok mindegyike itt dolgozott, családot alapított és munkájával emelte nemzetünk jólétét. Egyetlen bünük, hogy valamikor hittek a mai népszerűtlen politikában, ezért óhajtják ma száműzni őket. A Walter- McCarran törvény eme része nem érdekelte elnökünket, nem is foglalkozott vele. 1200 nem polgár él ma itt, aki állandó felügyelet van és rendszeresen jelentkeznie kell, mintha elkövetett bünügy miatt engedték volna szabadon őket. Követeljük a Fair Empolyment Practice törvényt. Törvényt, amely a lincselést szövetségi bűnnek tekinti. A szavazati adó eltörlése minden államban, ahol az még fennáll. A Walter-McCarran törvény eltörlését, vagy lényeges liberális megváltoztatását. A gazdasági helyzet Az általános prosperitás felszíni jelei ellenére egyre több bizonyítéka van a gazdasági élet bizonytalanságának és egészségtelen alapzatának. 30 millió amerikai él oly családokban, ahol az évi jövedelem $2000.-en alul van. A munkanélküliség fenyegető arányokat ölt, különösen az autóiparban. 3 millió munkanélküli, 350,000-rel több, mint 1955-ben. 66.7 millió dolgozó — egy millió 700 ezerrel több, mint 1955-ben. A farmerek jövedelme tovább csökken. Ha ez a helyzet nem változik,, elkerülhetetlen lesz a súlyos következmény az egész közgazdaságra. A gazdasági válság felhője nem távozott el hazánk egéről. Tény az, hogy évek óta itt lebegett fölöttünk és nem egyszer rosszul olvastuk az idő jelzést belőle. Azt hittük, hogy kitör a gazdasági válság vihara. Nem tört ki. És ma mégis mindenki, szocialista és nagytőkés tudatában van annak, hogy ha nem cselekszünk, előbb-utóbb válságba jutunk. A megoldást, mi szocialista gondolkozásu emberek természetesen egy olyan Amerikában látjuk, amelyben a termelés eszközei, a gyárak, vasutak, erőmüvek, a nép birtokában lesznek és annak javára, nem pedig egy kis csoport hasznára működnek. Addig is fontos, hogy a szövetségi és állami kormányhatóságok, valamint a magánipar olyan programot dolgozzon ki, amely munkát biztosit nemcsak a jelenlegi munkaerőnek, hanem az év után felnövő ujt generációnak. A béreket állandóan emelni, hogy képesek legyenek’ az állandóan emelkedő termelés termékeit megvásárolni. A termelés növekedni fog, mert küszöbön áll az atomenergia, az automatizálás, amely szédítő iramban fokozza gazdaságunk termelő képességét. A szervezett és ötnudatos munkásság gazdasági követelései a választások előtt: Csökkenteni a kis- és középkeresettiek adóját. 1.25 dollár minimális bér mindenki számára. — Szövetségi segély válságterületekre, W. Virginia, Detroit, stb. Emelni a munkanélküliségű segélyt. Javítani havi 100 dollár minimumra a társadalmi biztosítás és kibővíteni az orvosi és egészségi biztosítással. Építési program, amely legalább évi 2 millió lakást építsen az amerikai népnek, ennek egy része olcsó magánház lehet, a többi része váróéi project. Corporation profit 34%-kal emelkedett. Divi- dendek 24%-kal. Falmer bevételek lementek 26' c-kai, 3 és fél billió dollárral esett négy év alatt és 600,000 családi farm szűnt meg. Farmer mortgage felment l1/» billióval. Csődök 1950- ben 33,000, 1962-ben 34,000, 1954-ben 53,000, 1955-ben 59,000. Személyi adósság $36 billió. Átlagos amerikai család jövedelme $4,960 adók levonása után (ebben benne van a Rockefellerek, Mellonok családi jövedelme is) és persze ama családoké is, ahol ketten, sőt hárman, négyen dolgoznak. Néger családok átlagos jövedelme 2,410, átlagos farm család jövedelem $1968, kevesebb, mint az átlagos néger családé és kevesebb, mint 1948-ban volt. Mindez nem jelenti azt, hogy az átlagos amerikai életszínvonala nem emelkedett az utóbbi 15 év alatt, de nem annyit, mint a termelőképessége, mint az amerikai ipar és technikai fejlődés lehetővé tette volna. Hogy milyen életszínvonalunk volna, ha a hidegháborúban elköltött — hozzávetőlegesen 300,000 millió dollárt a nép javára fordították volna —, arról már csak elmélkedni lehet. Elég ha annyit említünk, hogy ezzel minden amerikai,családnak ma egy kb. 6.000 dolláros bonusz csekket, vagy minden egyes munkásnak kb. 4500 dollárt lehetne adni. Fizikai értelemben ez megoldotta volna a lakásproblémát, Amerika városaiból már eltűntek volna a nyomornegyedek, virágvárossá alakultak volna át az azelőtti slumok, megkaphatták volna gyermekeink a szükséges iskolákat, még be lehetett volna vezetni a társadalmi orvosi biztosítást, az aggkori segélyt legalább 50' , -kai lehetett volna emelni. Lapunk olvasótábora és az amerikai magyarság Az egész világon és Amerikában is a munkás- mozgalomban, a politikai helyzetben és légkörben végbemenő változások nem hagyják és nem hagyhatják érintetlenül az amerikai magyarság viszonyát sem a környezetéhez., elsősorban az amerikai magyarság nagy többségéhez. Olvasótáborunkat ezernyi kötelék fűzi az amerikai magyarság, a régi amerikások nagy többségéhez. A közös magyar haza emlékei, amelyek legtöbbjében összevegyülnek a bánat és nyomorúság könnyei, amelyeket szegénységben, cseléd, földmunkás, kubikus sorban eltöltött óhazai életükből hoztak magukkal. összefűzi őket a magyar nép, a magyar dal. a magyar kultúra szeretete, összefűzi őket itt Amerikában a gyár, amelyben egymás melleit dolgoztak, a depresszió, amely, egyformán sújtotta velemennyiüket. És mégis az elmúlt évszázad legtöbbjében két tömbre osztva élt az amerikai magyarság. Mi okozta ezt? Itt az ideje, hogy megszűnjünk1 mindig a másik oldalra, a papok, egyházak befolyására, az ideszökött váltóhamisitók, volt jegyzőkre, szol- gabirókra mutatni, hogy ők a felelősek érte.. Mi is felelősek vagyunk félévszázad szektás magatartásunkkal. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a régi rendszer valóban a papok, fiskálisok, kisebb nagyobb ügynökök százait küldte ki a kivándorolt magyarok milliói után. Ezekhez csatlakozott szülőhazánk felszabadítása után jóformán egy egész kormányzat, Nagy F. kormánya, minden hájjal megkent politikusok, miniszterek, szakemberek. Folytatás a 6 ik oldalon
