Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-08-30 / 35. szám
August 30, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ í AMERIKAI UTHATAR Mibe kerül a választási kampány? Lincoln Ábrahámnak mindössze 700 dollárjába került, hogy megválasszák elnöknek. 1956-ban az amerikai pártok — a Newsweek részletes számadása alapján — már 200 millió dolláros összeget kénytelenek az elnök választási hadjáratára költeni. Ez az összehasonlitás önmagában véve is mutatja: mennyire üzleti alapokra helyeződött a politika az Egyesült Államokban. A republikánus párt négy évvel ezelőtt hivatalosan csupán annyit ismert el, hogy 13.8 millió dollárt költött Eisenhower és a kongresszus republikánus szenátorainak, képviselőinek megválasztásába. A demokraták ugyanekkor 6.2 millió dollár választási költséget vallottak be. Amint azonban John J. Madigan érdekes cikkében rámutat, ezek az összegek csak töredékét alkotják annak a hatalmas summának, amelyet a valóságban felemésztett a választási küzdelem. Alexander Heard professzor, az északkarolinai egyetem professzora alapos kutatómunka után arra a következtetésre jutott, hogy 150 millió dollárt fordítottak választási célokra. A professzor ugyanakkor hozzáteszi, hogy az idén a költségek “sokkal magasabbak lesznek”. a Mindebből az következik, hogy az Egyesült Államokban komoly pénzforrásokkal kell rendelkezniük a pártoknak és jelölteknek, ha a siker reményében igyekeznek felvenni a választási íarcot. Az előzetes számítások szerint legkeve- ebb 200 millió dollárra van szüksége a demokra- áknak és a republikánusoknak a “nagy összecsapás” megrendezésére. A szenátorok többségének legalább fejenként egymillió dollárt kell befektetniük, de “nem olcsó” mulatság az sem, hogy valaki egyáltalán képviselői helyet szerezhessen. Az idén különösen sokat fő a fejük a választási . dratégáknak, hogy idejében előteremtsék a nem j ‘becsülendő összegeket. Ebből a szempontból elsősorban a republikánus üárt hivatásos vezetőinek vállaira nehezedik a jelentős teher. Közismert és elfogadott tény ugyanis, hogy Eisenhower elnök ebben az évben megviselt egészségi állapota miatt nem tud “hagyományos” választási hadjáratot vezetni. Az elnököt orvosai és tanácsadói egyaránt óvják attól, hogy sokat utaznék, túlságosan megerőltesse magát. Ezért a televízió a választási küzdelem legfontosabb eszköze lett. Eisenhower az elnöki különvonaton való utazgatás és kisebb jelentőségű helyi beszédek tartása helyett arra szorítkozik, hogy a televíziós leadásokban, és a különleges televíziós filmeken találkozzék a szavazópolgárok tömegeivel. A televízió viszont rendkívül drága. Félórás igénybevételért 50,000—100,000 dollárt kell fizetnie a jelöltnek, illetve a mögötte-álló pártkasz- szának. Szinte önként adódik a kérdés: honnan származnak a választási pénzalapok? A szövetségi törvények bizonyos megszorításokat tartalmaznak a költségek biztosítása tekintetében. így egyetlen személy sem ajándékozhat 5,000 dollárnál többet egy országos választási bizottság céljaira, egyetlen képviselőjelölt sem költhet többet 5.000 dollárnál és egyetlen szenátor jelölt sem 25.000 dollárnál megválasztására. “Szerencsére” a törvény megenged furcsa kibúvókat. Különböző elnevezésű bizottságokat szervezhetnek ugyanis a helyi pártszervezetek a jelöltek támogatására és a “jólelkü adakozók” valamennyi bizottság kasszájába — de végeredményben ugyanazon jelölt számára — befizethetnek 5—5,000 dollárt. De ez még nem minden. A törvény megengedi azt is, hogy a családfő és a család minden tagja külön-külön ekkora összeget adományozzon a “kedvenc jelöltnek”. így azután csak összegyűlik a nélkülözhetetlen választási alap, különösen a nagy tőkecsoportok jóvoltából. Würzburg, Ny. Németországban állomásozik az amerikai hadsereg hadosztálya. Az ottani US katonai hatóságok 50 dől Iái* pénzbírságra ítélték F. Asztalos közkatonát, mert többször figyelmeztetés dacára, túl sok krumplit osztott ki a li.V v «'. t ' V, -éT. : !»tíK t.i* 1 klós" V íra v-1 I Mit jelent Nixon jelöltsége? Eisenhower és Nixon egyhangú nominálásával végződött a múlt héten lezajlott republikánus konvenció San Franciscóban, sokkal simábban, mint politikai megfigyelők és szakemberek jósolgatták. A Nixon kibuktatására irányuló mozgalom, amelyet Harold E. Stassen vezetett, szánalmas kudarcba fulladt. Gyöngécske kis mozgalom volt ez, amely különben is a humor határán mozgott, mert miközben Stassen azt hajtogatta, hogy a szavazatok fele-fele arányban megoszlanak Nixon és az ő jelöltje Herter között, Herter folyton azt hangoztatta, hogy ő nem akar alelnökjeRichard Nixon lölt lenni, ő Nixon mellett szavaz! Múlt szerdán végül Stassen letette a lantot és maga is Nixon mellett szállt síkra. Egyszóval a republikánus konvención is megismétlődött a demokrata konvenció Truman-akciója, csak sokkal nevetségesebb formában. Stassen visszatáncolásával aztán teljesen szabaddá vált az ut Nixon alelnöki nominálásához. Eisenhower nominálásához semmi kétség nem fért, A republikánus pártprogram vita nélküli elfogadása is előre kicsinált dolog volt. Az események lezajlottak, a konvenciók szétoszlottak. De összehasonlítva a két konvenció lefolyását, szembeszökő a különbség. Mig a demokrata konvenció valóban a küzdelmek, tanácskozások, viták és érvek harca volt,’ amelyet a delegátusok döntöttek el, ha nem is mindent ott a porondon, de a porond mögötti szivarfüstös melléktermekben, addig a republikánus konvención minden előre elhatározott menetrend szerint, szinte katonás parancsra történt. Vita nem volt, ellentétek nem merültek fel: a konvenció a fej bólintó jáno- sok statisztálása mellett a televízió számára megrendezett kereskedelmi látványosság volt. Nixon kell nekik Azt gondolják-e a republikánusok, hogy az ország sorsát is előre kieszelt ukázok alapján fogják majd irányítani a jövőben? Az bizonyos, hogy a republikánus konvenció szónokai és a politikai hírmagyarázók hiába állították be Eisenhowert a legegészségesebb, legéletteljesebb embernek a világon, a nagytőke irányitó urai nagyon is tudatában .vannak, hogy Eisenhower egészségi állapota súlyos aggodalmakra ad okot. De úgy vélhették, hogy ha az elnököt még hosz- szu évekig életben tarthatják az ország legjobb orvosai, annál jobb. De az esetben, ha ez mégsem következnék be, legyen ott nekik Richard Nixon, akiben egy McKinley-Harding-Hoover-Coolidge- Dewéy-Dulles-Knowland-féle keveréket látnak, akire érdekeik kiharcolásánál mindenkor bízvást számíthatnak. > vaik, kifejezéseik, mélyebbre rejtett gondolataik azonban méltán ébreszthetnek különféle aggályokat még a lap republikánus olvasóiban is. Az Alsop-tivérek cikkében például Nixon jellemzésénél állandóan előfordul az a kifejezés, hogy “a nyaki ütőér elharapása”: Nixon mindmáig — írják — “az a fajta politikus volt, aki egyenesen ellenfele nyaki ütőerére csap le könyörtelen céltudatossággal. És ez a nyaki ér tekintetében hajtó ösztön, bár nagy mértékben hatásos, éppenséggel nem vonzó.” Elmondják róla, hogy politikai pályafutásának kezdetén “a politikában valami dzsungelt látott, amelyben az előretörés a dij és ezt a dijat minden rendelkezésre álló eszközzel, az aki bírja marja egyszerű törvénye alapján nyerik el.” Jellemzésére felhozzák, hogy “nyíltan hirdette azt a nézetet, hogy a nemzeti érdek követeli a fegyveres beavatkozást az indokinai válságba. De amikor 1954 nyarán az elnök leintette, Nixon minden kampánybeszédében azzal kérkedett, hogy a republikánusók ‘mentették meg’ az országot az indokinai háborútól.” Majd a politikai életben betartott játék- szabályokról elmélkednek az Alsop-fivérek s a Nixon-kérdés megoldását abban látják, vajon Nixon is megtanulja-e ezeket a szabályokat s odakövetkeztetnek, hogy: “4z a nemzet vezető, aki nem tanulta meg azt a leckét, határozottan veszedelmes ember.” Walter Lippi nann nézete Senki sem vonhatja kétségbe, hogy az Alsop- fivérek véleménye megszívlelendő. Éppenolyan. tanulságosak azok a megállapítások is, amelyeket a náluk még magasabb színvonalú, elvont, higgadt Walter Lippmann fejteget a republikánus lap ugyanazon oldalán. Lippmann szembeállítja Nixon szerepét Eisenhoweréval s igv bontja ki következtetését: “Amikor az elnök megbetegedett, a párt egész jövője kétségessé vált. Ekkor vette át a parancsnokságot Hall, ez a nyilvánvalóan erőskezü ember, aki tudja jól, mit akar. Hall ugv döntött, hogy Eisenhowernek és Nixonnak ismét együtt kell fellépni, nyomást gyakorolt az elnökre, egyezzen bele, hogy fellép és nyomást gyakorolt a pártra is, hogy Nixont újólag fogadja el. “Hall az országos pártszervezet egész hatalmát, mozgósította, hogy elejét vegyen minden komoly ellenzésnek Nixon renominálását illetően. Az elnök, ámbár halkan jelezte, hogy sajnálja, hogy a konvenciónak nem lesz semmi dolga, komolyan nem ellenezte Hall gőzhengerét. Ennek folytán a konvenciónak nem is volt egyéb dolga, mint végighallgatni a mások által irt beszédeket, végignézni a megrendezett látványosságot és igent szavazni. “San Franciscóban olyan pártállás alakult ki, amely a hangadó beszéd, a pártprogram, a hivatalos kijelentések. Ígéretek és fogadkozások színvonalát tekintve teljes és hamisítatlan Eisenhower. Ámde a pártra gyakorolt döntő befolyást, a párt vezetését, irányítását és igazgatását illetően az elkövetkező évek során az eisenhowert republikánusoknak csak hangjuk lesz. de semmi olyasmijük, ami a vezérséget s befolyást jelenti. “A vezérség és befolyás döntő lényege nem az elnöké, hanem az alelnökségé. Nemcsak Eisenhower tábornok kora és egészsége miatt hanem azért, mert ő vérmérsékletből és meggyőződésből nem vállal nagyon tevékeny részt a párt'iránvitásában és parancsnokságában. Hivatásos politikus szempontjából, az elkövetkező négy évre gondolva, a kulcsfontosságú pozíció az alelnök- ség, támogatói pedig gőzhengerrel lapították le kiválasztott emberük ellenzékét.” Össze kell fogni így gondolják ők, de nem igy az ország, távolról se a demokraták, de még nem is az összes republikánusok. És úgy érezzük, hogy a közfelfogást nem adhatjuk jobban vissza, mint ha két vezető republikánus politikai rovatiró véleményét ismertetjük, amely véleménynek mindennek tetejében az ad különleges nyomatékot, hogy az ország egyik legfőbb republikánus nagylapjában jelent meg. Az egyik az Alsop-fivérek, a másik Walter Lippmann cikke. Mindakettő a “N. Y. Herald Tribune” augusztus 23-iki, csütörtöki számában jelent meg, a Nixon nominálását követő napon. íXjui..........A » . ’ V ■ 1 ............. 1...1 így vélekedik a nagytekintélyű ‘ republikánus Walter Lippmann. A magunk részéről egyelőre csak annyit teszünk hozzá, hogy a republikánus párt voltaképpen nagyüzlet, amely milliókat fektetett be és fog befektetni céljai elérésébe. Nem fognak visszariadni semmitől. Mindenre képesek, A milliók “gőzhengerével” törnek a hatalom to vábbi megtartására. A demokratáknak és fegyvertársaiknak. a néger népnek, a munkásságnak a farmereknek, a liberálisan gondolkodóknak, mindazoknak, akik a nép érdekeit és saját érdé-' keiket a szivükön viselik, erősen össze kell fogniuk, minden erejüket meg kell feszíteniük &■ nagyon jó programmal kell dolgozniuk, ha útját t 1 •' ‘ '1 O - v <.>-/*. f\