Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1956-02-02 / 5. szám

.rebruary 2, 195G AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 !IIIIIII!IIIIIIII!!IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!IIIII!IIIIII|||||||||!!!III||||||||I OLVASÁS KÖZBEN írja: Márky István lllllllllillllllllilll^lllilililllfllliiilHiillillllllülllililllit^in’! Levél jött a Mamától, szépen megköszönte a ruhacsomagot, amelyért cserébe megszerezte egész télre való tüzelőjét. Most már nyugodtan elüldögélhet a meleg kályha mellett, mert nyug­dijából futja egyéb kiadásokra. Persze a kisérő levélben mellékeltünk egy színes kodak képet, amelyet a házunk előtt vettünk megunkról. A kép hátterében gyönyörűen kék az égbolt, na- tvolat fehéren csillognak a felhők, s kókuszfáink hasadt levelein aranysziklákat csihol a trópusi .apsugar. Bokrainkon vérszinében pompázik a ■ózsa. a muskátli, ugv, ahogy csak virág tud pompázni, örömet és boldogságot árasztani. Mert hiszen a virág még halálában sem tud sírni, csak úgy egyszerűen elhervad és még igy is szép, mert a hervadás színében benne láthatjuk az uj élet, az uj boldogság magvát... “Nagy örömmel szorítottam szivemhez a fény­képet, — írja a Mama — és igen-igen boldog va­gyok, mert meglátszik rajtatok, hogy milyen szép, gondtalan életetek van odakint Ameriká­ban. Hiszen azért is tudtok olyan szépen moso­lyogni. . . Képzeljétek öcséteknek ősz fejjel még két évig kell iskolába járni, aztán gyárigazgató lehet. . . Az unokáim mind visszamentek a hiva­talba dolgozni, mert szükség van rájuk. Az egyiknek az ura hadnagy lett a műszakiaknál és ö mái- bent marad a hadseregbe. De persze foly­ton valamilyen tanfolyamon kell tanulni nekik is — és ez bizony nagy gondot okoz mindnyá­junknak. édes gyermekeim...” A színek néha csalnak, — jutott eszembe — amint összehajtogattam Mama levelét és egy kás­áé már meg is bántam, hogy azzal a szép, színes fényképpel megzavartam naiv nyugalmát. Alert iát bizony gondtalanul élünk mi itt Amerikában! Úgy mint régen, a fákról szedegetjük le a dollá­rokat, — odahaza még mindig úgy hiszik — van házunk, néhány automobilunk, villanykályhánk, iégszetu-ényiink, televíziónk, minden szobában *gy rádiónk, gombnyomásra járó fészkesfenénk, éghütés nyáron, kutyánk, macskánk, beszélő ma- larunk (és ki tudná mind elsorolni,) — s ez a nagy gondtalanság húsvéti mazsolás kaláccsal ‘s debreceni kolbászból fonott kerítéssel van kö- ■ülvonva, amelyből csak letörünk egy darabot, iá éppen megéhezünk. Igaz, mindenünk van, (már akinek van) csak •ppen, hogy adósságra. Hitelbe. Ez itt a divat. A nagunk iajta amerikai 90 biilió dollárral tartozik ■verne a hitelezőknek (talán ezért vagyunk gyó­nói- és idegbajosok) ezekért a modern földi ja­vakért, s amig jól tart az egészség, nem vénü- ünk meg. van munka és kereset, na meg ha fy'erek ide, gyerek oda, az asszony is kijár dol- rozni. szóval hajlandó két bőrt nyúzni magáról szegényke. — valahogy rendjén van a dolog. De mivel még nem értük el a milleniumot, az utó­pisztikus törekvéseknek pedig útjába állt az atom-bomba, igy bizony megtörténik, hogy vala­mi ok miatt nincs kereset, no meg néha-néha egy kis nyavalya is megüti a család valamelyik tag­ját,—akkor aztán!... Itt kezd szorulni a hurok a nyak körül! Mert nálunk nincs állami betegse­gély és kórházbiztositás, (ezt itt szocialista fer­tőzésnek tartják) igy az orvos bácsi nem köteles társadalmilag gyógyítani. ő privát üzletember számba megy és termé­szetesen ilyen szemmel nézi a kereseti lehetőséget is. Az Orvos Szövetség megállapítása szerint sok esetben operál, ha kell, ha nem, a Hippokráteszi eskü — mint hajdanában a nemesi kúriákon a kutyabőr, — csak úgy ott lóg rendelőjének fa­lán. Pumpálja a csodaszer injekciókat. —A-tól Z-ig betűzött vitaminokat, ha a paciens fizetni tud. Ha meggyógyul, megérte. Ha nem, s elfo­gyott a pénz, akkor tüzetes kivizsgálás után meg­nyílik számára a túlzsúfolt közkórház. Elvégre a doktor bácsi privát üzletember lévén a végletekig nem hitelezhet, mert ő nem veheti el a betegsé­get az adósságba, mint ahogy a bútort, házat, automobilt visszaveszik a hitelezők. Aztán ott a kórházi ágyon ki-ki a maga módja szerint latol­gathatja,, hogy melyik napon melyik hitelező dörömböl az ajtón, esetleg akasztófa humorral egy széleset mosolyoghat helyzetén, vagy injek­ciót kérhet bánatára. És ha gyógyulás után ma­rad bátorsága, kezdheti előröl. Éppen hogy uj keresetről kell gondoskodni. Van akinek sikerül, van akinek nem. Volt egy szomszédom, aki hagy lyozstem a polgárjogvédefam ierán A bevándoroltak michigani védelmi bizottsága újabb sikeréről tesz jelentést a (53 éves William Shewchuck Ford-gyári munkás ügyével kapcso­latban. Shewchuk ellen eljárást indítottak, hogy állampolgárságától megfosszák a Walter-McCar- ían törvény rendelkezéseei alapján. Védőügyvéd­je George W. Crockett Jr. volt. A törvényszék előtt a kormány ügyvédje nem tudta bebizonyí­tani a Shewchuk ellen emelt vádakat s Frank A. Picard szövetségi biró erre az ügyet elejtette. Saul Grossman, a bevándoroltak michigani védel­mi bizottságának ügyvezető titkára azt mondja, liogy az ügy kidobása minden amerikai honosí­tott polgár számára győzelem, küldjünk tehát minél több határozatot és levelet a kongresszus tagjaihoz, sürgetve a széles körökben károsnak tekintett bevándorlási törvénynek eltörlését. II. S. adminisztráció, kézzel lábbal tiltakozik az ellen, hogy országunkban köztulajdonban lévő telepek állítsanak elő villanyerőt. Ugyan akkor, ugyan ez az adminisztráció, 70 millió dollárt ajánlott föl az Egyiptomi kormánynak, egy ot­tani állami vilany fejlesztő telepítését kezdjék el, amely 1.3 billió dollárba fog kerülni. bátorsággal ujrakezdte, de nem bírta sokáig ideggel és most ő a Napoleon császár az egyik gyógyintézet megfigyelő osztályán. Lássa kedves Mama. igen-igen picurka dióhéj - ’ ban, ilyen “gondtalanságban” élünk mi idekünn Amerikában. De azért úgy Istenigazában moso­lyogni is tudunk, mert hiszen a mosoly az élet reménysége. .. Aztán meg igy akarunk magának örömet szerezni, no meg a “gyerekek” sok-sok tanulással járó gondjaiból is részt kérni. Hiszen mi boldogan vesszük tudomásul, hogy ők a ta­nulással jó befektetést csinálnak maguknak, mi­vel a szebb, boldogabb és mindenben dusabb ma­gyar élet a tudás széles karlendületével vetett magjából kel ki és terebélyesedik vihart álló fá­vá, amelynek védő lombjai alatt a magyar nép minden fia-leánya helyet talál magának. Hiszen úgy lenne egyszer már rendjén, hogy ott éljünk és haladjunk, ahol bölcsőnk ringott és ne kelljen nagyobb darab kenyérért egy szál magyarnak se a vándorbotot kezébe venni. Mert higyje el ked­ves Mama, akár milyen jól megy is egyik-mási­kunk sorsa idegenben, szülőhazát egyikünk sem talált magának — ebből csak egy van és ezt se keresni, se találni nem lehet. S ezért szivünk mé­lyén, emlékeink halmazásban ott ég, ott kínoz a honvágy, s bizony úgy magunkbaszállva nagyon gyakran felsóhajtjuk: “Tudja a Mindenható, mi van azon sírni való, hogy a ménes ott delelget, valahol a kondorost csárda mellett...” Midőn aztán elgurult sóhajunk drága gyöngye, az a könnycsepp. — ismét mosolyra gyűl arcunk, mert amint mondám, ebben játszik bujócskát az tlel reménysége.. . levetek Oyües-ről a IL V. Fost-ban A béke megőrzéséért járó elismerés azokat il­leti meg, akiket Dulles ténykedése fenyegetett s akikben megvolt a jóakarat vagy a józan ész, hogy valamiképpen lecsillapítsák őt. A. Marblehead ★ Tisztelt Szerkesztőség! Dulles elhamarkodta a dolgot, amikor oly ko­rán bejelentete az uj bombarobbantási kiseriete­ket a pápa felszólítása után, aki kérte a vilá­got, hagyjanak fel a bombakisérletekkel. Nem­csak a katolikusokat fogja ez megdöbbenteni, hanem tegyük fel mi történne, ha az okos Bul­ganin levelet Írna a Szentatyának, hogy elfogad­ja az indítványt? Mi lenne a következménye? Az egész világ rajtunk kacagna. Ben H. Jones RIVERTON Conn.-ban egy asszony kinézett az ablakon. Két különös dolgot látott. A hőmérő 10 fokot mutatott zéró alatt és egy fecskét. PA I NTS V ILLE Ky.-ban egy fiatal rab megszö­kött, 2 óra múlva visszament és jelentkezett a börtönben. Nem bírta azt a nagy hideget, mon­dotta panaszosan. hosszabban megállapodni és minél többet aludni. Don Quixote szemére lobbantotta aluszékony igyekvését, de Sancho ezt felelte neki: “Áldás szálljon arra, aki az alvást feltalálta. Az alvás elborítja az ember egész tes tét-lei két, mint valami köpeny. Hús az éhezőnek, ital a szomjazónak, meleg a fagyoskodónak. Pénzdarab az, amellyel mindent meg lehet vásárolni, mérleg, amelyen egyenlő a pásztor a királlyal, a bolond a bölccsel.” “Még sose hatottalak ilyen okosan beszélni”, mondta neki Dór Quixote, “ami bizonyítja annak a mondásnak az igazságát, hogy ‘hátán háza, ke­belében kenyerek” Hazaérve, Don Quixote lázbeteg lett és a sok éhezéstől és kalandtól kimerülve, hamar sírba slilyedt. Mielőtt azonban meghalt volna, agya ki­tisztult és a következő szavakat intézte bará­taihoz: “Örvendezzetek, derék urak, hogy nem vagyok már többé Don Quixote de la Mancha, hanem Alonzo Quixano, halálos ellensége Amadis de Gaulnak és egész nemzedékének. Legyen végze­tem intés mindazok számára, akiknek agyát a hazug lovagregények elködösitik.” Sancho visszatért majorságába és holta nap­jáig szeretett beszélni azokról a szép napokról, amikor kormányzó volt. (Vége) ■er.ze fel magát, vezesse harcba csapatait, mert íz ellenség már betörte a kapukat, Sanchot páni ertegés fogta el. Tanácsukra megengedte, hogy ;ét ócska pajzs közé kötözzék, de amikor lépni ikart egyet, földre zuhant. Az emberek duhaj jó­kedvükben rátapostak és addig ugrándoztak fe- c-tte, amig be nem teltek a tréfával. Másnap korán reggel Sancho magára öltötte égi ruháit, amelyekben mint fegyverhordozó tel- esitette kötelességét és felkapaszkodva szama- ára, a Tarkára, kilovagolt (helyesebben kiszama- agolt) a vásártérre és elbúcsúzott “alattvalói­éi.” “Szent-Péter Rómában érzi jól magát”, mond- a nekik, “és semmisem illik jobban az ember- lez, mint az a hivatás, amelyre született. Mond­átok meg a főhercegnek, hogy éppenolyan szegé­lyen megyek el, mint ahogyan jöttem, már pe- iig ez több, mint amit a legtöbb kormányzó el­mondhat magáról.” A főherceg kastélya felé közeledve, kit látnak zemei? Don Quixote volt az, aki Rozinante há- án reggeli sétalovaglását végezte. Nagy üröm­iéi üdvözölték egymást, majd elmesélték, mi linden történt velük elválásuk óta. Messze bese- áltak az erdőbe, amikor egyszerre csak egy lo- agot látnak feléjük nyargalni tetőtől talpig fel- agy verkezve, leeresztett sisakrostéllyal. Az idegen azt mondta, hogy a Fehér Hold Lo­vagja és Don Quixotéval akar megmérkőzni. “Hah, gazfickó, hitetlen lovag!” mordult egyet Don Quixote, és ezzel.egymásnak estek. A fehér Hold Lovagja azonban kitűnő paripán ült és lánd­zsáját is nagy hozzáértéssel kezelte úgy, hogy si­került neki Don Quixotét kiütni a nyeregből anél­kül, hogy sérülést szenvedjen, mindössze nagy büszkesége sérült meg. Lebukott ellenfele tor­kára szegezve kardja hegyét, az idegen lovag fel­szólította Don Quixotét, adja meg magát a lovag- ság szabályai szerint és Ígérje meg, hogy minden követelésének eleget fog tenni. Bubánatos arccal adta meg magát sorsának Jáon Quixote. A ráparancsolt feltétel az volt, hogy hazamegy és két évig felhagy a kóbor lo- vagsággal. Erre aztán elvágtatott a Fehér Hold Lovagja és amikor a szomszédos vendégfogadóban leoldot­ta lovagi cókmókját, kiderült, hogy senki más, mint Sampson Carrasco, az egyetemet végzett fiatalember, aki a Don Quixotétól szenvedett első vereségén annyira bosszankodott, hogy alaposan kitanulta a lovaglás s a fegyverforgatás minden csinját-binját, amig úgy érezte, hogy most már sikeresen fog másodszor is bajtvivni Don Qui­xotéval. Hosszú orral bandukolt hazafelé hősünk, Don Quixote. Sanchonak nem volt olyan sietős talál­kozni a feleségével és szeretett volna útközben fcKXEBi£í£lí9Bi£2B£EHKS£EaBflEEBBBBBBBBEflBflE3KBIECB£B!£!i JBBSBÍEBECBBESEBBEEEBBS2BXEBBESSBÍ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents