Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-26 / 4. szám
January 26. 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13 Irta: JOÓS F. IMRE — Magyarországi riport — Sátoraljaújhelynél is messzebb, a tudós pataki kollégiumon is túl, ahol a hegyek között, szélfutta völgyek ölén kanyarog a sáros országút, igy sorakoznak a falvak egymás után: Vajdácska. Karos, Karcsa. .. Muzsikál a három név, lüktet, szinte kívánkozik rá a rim, akár a bodrogközi lányok kicsattanó piros ajkára a legénycsók. A hegyek meséket őriznek itt, dalt csobog a patak és Karcsán a tó: “Vándor Bodrogközön megállj, A csendes Karcsa partinál” . “Látsz álmélkodással egy Veres márványból alkotott ősrégi templomot” . . “Hogy a csodás templom miként Vévé eredetét? Ki a templom körül lakik. Kérdezd meg a regét • . Nyolcszáz esztendejénél is több ideje már annak, hogy templom áll a karcsai dombon. Az öreg Dakos néni, Lipiczki Isván bátyám, a cipészmester. akinél Dudás József, az orvos lakik, csakúgy tudja a regét, akár Kondor Sándor, az ezerholdas “Dózsa” elnöke. A falu apraja-nagyja úgy meséli ezt ma is, ahogy hajdanán dédapjuk mesélte a rimaszombati csizmadiamester fiának,, Tompa Mihálynak, amikor még a költő sárospataki inasdeák volt. Tündérek laktak a karcsai tóban. így szól a rege. A váruk ott állt a viz alatt, a tófenéken, mígnem egyszer vizivárukat szétbontották. Márványból templomot raktak, maguk pedig más vidékre költöztek valamennyien, hogy őket “ne érje el hatalma a sötétség szellemének”. A valóság az, hogy egy Ratold nevezetű olasz lovag az építője a templomnak. Kálmán király hitvesét kisérte annak idején, úgy került hazánkba. A templom — egyik legszebb műemlékünk — 1110 körül készülhetett* el. Ezt persze csak a történelem, tudós építőmesterek, Karcsán pedig Veres Lajos tiszteletes ur tudja.- No.ide mi nem tündérvárni, regétlátni jöttünk Karosára, -hanem... A Karesa-tóban asszonyok sulykolják a ruhát, és libák tollászkodnak. A tó vize fölött rózsaszínű a, felhők húsa. mintha nem is nap, hanem a tó tündérkirálynőjének arca nevetne a falura. A parton uj épület áll. Az alapját vörös terméskőből rakták, a falát piros téglából emelték. Az uj épületben orvosi lakás, várószoba, meg rendelő van, de olyan ám. hogy a tündérek se építhették volna különbül. Mert igaz, hogy a templom nyolcszáz esztendősnél is ódonabb, vénebb, de családnevet is találhatni itt, ami ugyanaz volt a tatárjárás idején is, mint ma. A nép itt élt, alkotott, épített már akkor is, amikor még hire sem volt errefelé templomnak. Dakos nevezetű volt az a karcsai ember, akire a tatárdulás idején ráparancsolt az egyik falubeli főtatár: — Átviszel az amottani dombra kutyahitü! Az ántivilágbeli Dakos bólintott. Csónakba szállt. A főtatár mögé ült. (Mert hogy el ne felejtsem mondani, pákász volt ez a Dakos, csakúgy, mint nagyon sokan errefelé, egészen addig, amig 1890 körül be nem fejezték a Bodrogköz csatornázását. Ennek előtte ugyanis csónakon szállították Tokajba a sót, de még az első világháború előtti nemzedéket, ha zord volt az ősz, sárcsónakon huzatták az iskolába.).. . Amikor Dakos pákász csónakjával az “amottani” dombhoz ért, felállott az evezőpadról és tisztességtudó- an maga elébe engedte a főtatárt. És amikor az kilépett jobb lábával a csónakból, úgy fejbe tisztelte a súlyos evezőlapáttal, hogy annyit se mondott: befellegzett... Tudott is tűrni és ütni a nép. A település helyét — csakúgy, mint a Sárközben — a viz jelölte ki. Buzaféle nem sok termet* itt azelőtt. A jó termőföld mindig az uradalomé volt*. Hívhatták az urat Ratoldnak és lehetett királyi menvasz- szonyt kisérő olosz lovag, nevezhették Sennvei- nek és lehetett magyar gróf, vagy báró, csak el- rekesztetöe az utcák végét, hogy ne növekedhessek a falu, jobban mondva, egy házhelvnyivel se kisebbedhessék az uradalom. A nép aztán regélhetett a fonóban a tündérekről, irigyelhette is őket, ha maradt még rá ereje urdolga után, hogy azok elköltözködhettek olyan vidékre, ahol nem érhette el őket a sötétség" szelleme. Ebben a faluban soha nem volt orvos, legfeljebb, ha bába. De október elseje óta van. Dudás József a neve.- Feketehaju, finomkezü, álmodozó- szemű ember. Éppen huszonötesztendős. Illik a kora a majd ezeresztendős faluhoz. így majd szebben öregszik az orvos és hamarabb fiatalodik a falu. Azt az uj házat, ott a Karcsa-tó partján az orvosnak építették. Az elsőnek, aki vállalta, hogy karcsai lesz. A dobrosnyai erdő adta a házhoz a deszkát, a gerendát, a sátoraljaújhelyi téglagyár a téglát. A falu a szivét adta, meg a két keze munkáját. A kőműveseknek minden nap hat falubéli segített. így építette az orvosi lakást meg a rendelőt az egész falu. A fát az erdőről, a téglát Ujhelyből falubeli szekerek hordták, meg a “Dózsa” termelőszövetkezet teherautója. Amikor Dudás doktor megérkezett*, már álltak a falak. — Jó lesz-e? — kérdezte Zsombori József tanácstitkár. — Tetszik-e? — szíveskedett az öreg Dakos néni. — Itt lesz a fürdőszoba. A váró is térés, hogy jól megférjünk benne — magyarázta Molnár István, a “Szabadság” elnöke. Dudás doktor csak állt és szokása szerint hallOrvos a falun gátolt. Kevésbeszédü ember az orvos, de lehet, amint nézte a szép uj házat, a legszebbet a faluban és állta a karesaiak fürkésző pillantásait, még talán neki is az jutott eszébe: — Bizonyisten, hogy szép. De hol lakom én addig, mig ez elkészül? Lehet, éppen öntötte volna szóba a hirtelen felröppent* gondolatot, de akkor már Lipiczki István, a cipészmester beszélt: — Addig, amig ez elkészül — mondta csendesen — azt határoztuk, nálam lehetne szálláson, ha megfelel. Megfelelt hát. Dudás József Lipiczki István- éknál lakik máig is. A szép uj házban már kövér cserépkályhák lehelik a meleget, a rendelőben, a váróban, a nappaliban, a hálóban, egyszóval mindenütt. A villanyt is bevezették, de hát csak nem engedik beköltözni az orvosukat* addig, amig egészen meg nem szikkadnak a falak. Dudás doktor másnap megkezdte a munkát. Rendelt a rendelőben, járt a két termelőszövetkezet tagjaihoz, a szomszéd községben, Karoson is megvizsgálta az iskolásgyerekeket, segített a világra újszülötteket*... A felszabadulás előtt itt felibe nevelték föl a gyerekeket. Nagy volt a csecsemőhalandóság nagyon. Dakos néninek három apró gyereke halt meg annak idején.-— Pámások voltak még mind a hárman — igy keseregte —, mostanában — tette hozzá — nem halnak. Mindig nagyobb tudományunk van... Október elseje ólfa nem volt csecsemőhalandóság Karcsán. A falu az első nap megszerette az orvosát, az orvos meg valósággal beleszerelmesedett a faluba. — Meggyógyulnak a betegei — igy beszél róla á falu. És a legjobban talán mégis azt szeretik benne, hogy olyan türelemmel tud hallgatni, hogy annak aligha van párja. Csak néz a betegre, mint valami öreg professzor. A beteg beszél, beszél, ő meg csak vár, hogy a szavak tengeréből, a mellékmondatok buktatójából mikor hámozhatja ki, hogy mi is fáj, mi is a panasz. Nem elég ám az, ha a falusi orvos tud vérnyor- mást mérni, pulzust számlálni, kopogtatni. Nem elég nevén nevezni a bajt, receptet Írni, gyógyítani, ide más is kell. Mert amikor este hét órakor, a ki tudja hányadik helyről hazafelé tart, a sá ros országúton találkozik Dakos nénivel. Kéteét görnyedve, botra támaszkodva ballag, mégis ő mutogatja botjával az utat az orvosnak. — Itt jöjjön át doktor ur, errefelé kisebb a sár... És amikor az orvos odaér, hozzáteszi: — Magához megyek, kedves jó doktor ur. A fogam... — A rendelőben Dakos néni elmeséli, hogy ennek a háznak a gazdája, amelyikben most az orvosi rendelő van, az igen, az tudott* ám fogat húzni. — Hát nem volt ilyen fényes a fogadója, mint ez a magáé — magyarázza —, de ilyen formájú volt. Parasztember volt a gazda. De igen ügyesen bánt a fogóval. Még aratáskor is mindég a zsebében hordta. Az orvos injekciót ad, leül és hallgat. Dakos néni azt meséli, miért olyan görbe a gerince, mint a pléhkanál. — “Felezünk holnap” — igy mondta az ispán Pácinban — tödja a Miklós bárónál. Még sütött a holdvilág, amikor keltünk az urammal. Az utón, hogy jobban tudjunk sietni, lehúztam a csizmát. Pedig olyan dér volt, ropogott a talpunk alatt, akár a dió. De a feles kukoricát mérték. Ott kellett lenni idejére. A góréban meleg volt», mint a kemencében. Felhúztam a csizmát, mégis úgy éreztem, mintha jégen állnék. Megkaptuk a részt. Az uram hét hétig ölben szedett le az ágyból. Úgy bizony... Már kint van a fájós fog. Dakos néni messze - látó, öreg két szemével az orvos arcát vizsgálja egy ideig, aztán köszön és kétrét* görnyedve kisétál a rendelő ajtaján. Csend van, pisszenés sincs, mégis úgy hallja az ember, mintha jég recsegne a léptei nyomán. Az orvos szótlanul néz utána. Most egészen más az arca. Ez nem a be* teget vizsgáló, gondolkodó, töprengő, a baj okát, a beteg gócot kereső orvos arckifejezése. Most a parasztfiu nézi- az urdolgában megrokkant* parasztasszonyt. A megifjodoit ősi Krakkó — Lengyelországi riport — Nem is olyan régen, alig több mint tiz éve, Lengyelország fasiszta főkormányzója, a német gubernátor tanyázott itt. Most külföldiek, a közeli falvakból jött iskolásgyerekek és messzi városokból idezarándokolt lengyelek álldogálnak az idestova félévezredes krakkói vár, a város fölé magasodó Wawel udvarán. Közéjük állunk mi is, hogy bebocsátást nyerjünk a királyi lakosztályokba és megcsodálhassuk a régi lengyel uralkodók tróntermeit, fogadószobáit és lakóhelyiségeit. Aztán bemegyünk a székesegyházba és meg. nézzük a lengyel királyok katafalkjait. Az egyik hatalmas kőkoporsón ez a név áll: Báthory. Krakkó a lengyel történelem és a lengyel kultúra gazdag és nemes hagyományait őrző, csodálatosan szép, csaknem négyszázezer lakosú város. A Wawellel és a Barbakannal, negyven templomával, építészeti műemlékeivel, nagymultu egyetemével, hol egykor Kopernikus tanult, maga az élő múlt. A népi demokrácia éveiben Krakkó meg- ujhodott. Az uj rend felrázta a város dermedt kispolgári csendjét és megtanította az embereket a kultúra igazi tiszteletére. Krakkó ma az ország legtekintélyesebb kulturközpontja. A krakkói na., pok idején minden évben itt zajlik le a népi demokratikus Lengyelország kulturális seregszemléje. Hangversenyek, irodalmi és színházi esték, tudományos találkozók és kiállítások követik egymást ilyenkor. Uj vonások, uj színek gazdagítják itt az életet, mert Krakkó hivatalnokok és kispolgárok évszázados pókhálóval beszőtt városából a szocialista ipar egyik nagy lengyel fellegvárává, a népi Lengyelország rangban második ipari központjává válik. Öt esztendő múlva Krakkónak és a tőszóm, szédságában épülő Nowa Hutának, az uj szocialista iparvárosnak több mint félmillió lakosa lesz. A felépülő 400 háztömbben a sebessodru folyók mentén épülő vízierőművek, s az uj, hatalmas cipőgyár munkásai, mérnökei és technikusai, a következő ötéves tervben feltárandó szén-, ólom- és cinkbányák vájárjai és aknászai laknak majd. Az uj ötéves terv 32 óvodát, 21 bölcsödét és 24 iskolát állít a modem Krakkó és Nowa Huta felnövő nemzedékének szolgálatába. Nowa Huta, a máris lüktető életet élő fiatal iparváros, a sok uj iparág és a megfiatalodó nép felpezsdíti az ősi város életét. AZ EZERESZTEN&ŐS FALU ELSŐ ORVOSA
