Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-26 / 4. szám
January 26, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 RÁBAKÖZI HÉTKÖZNAPOK — Magyarországi riport — Csornán, a Rábaköz fővárosában hetipiac van. Szép az idő, a nap süt, szél nem fuj, az utcákon hullámzik a nép, a boltokban, hivatalokban nagy a forgalom. Nem újság itt a népes piaci nap. Csornán régi hagyományai vannak a hetivásároknak, de ilyen, mint ez a mai, kevés volt mostanában. Csorna a napokban teljesítette egész évi terménybeadási kötelezettségét s ez az első olyan piac, amelyre a termelők minden korlátozás nélkül hozhatják eladni terményfeleslegüket. Néhány lépés, néhány emberrel velő beszélgetés s máris tudjuk, mi foglalkoztatja az embereket. Az egyik kis csoportban arról beszélgetnek, hogy a Főtéren a napokban nyílik meg Csorna legkorszerűbb földmüvesszövetkezeti élelmiszer- boltja. Néhány lépéssel odébb meg arról értesülünk, hogy Kiscsornán, a község egyik külterületében 45 család otthonába egy hónappal ezelőtt bevezették a villanyt. Igaz, hogy az áram bekapcsolásával mindmáig késnek az illetékesek, de a kiscsornaiak remélik, hogy ez már könnyebben megy, mint bevezetés, kivált, ha sérelmüket az újság is megszellőzteti. Az egyik szekér oldalán fehérzománcos táblára Írott, formás fekete betűk hirdetik a tulajdonos nevét: “Kocsis István, Csorna.” A gazda középkorú, hosszú, szőke ember. Üres zsákokat hajtogat, amikor észreveszi, hogy a névtábla szövegét olvasom. — Még az én nevem van rajta. . . — mondja —, még nem cseréltem ki .. — Hát miért cserélte volna ki, ha a maga neve van rajta? Vagy talán eladta? — kérdem csodálkozva. — Dehogy adtam. Bevittem a szövetkezetbe és most már az én nevem helyett a szövetkezet nevét kell ráirni, csakhát még nem volt rá időm, mert eddig a répát szedtem. Meg aztán nem is ezen múlik a szövetkezet. — Hogy hívják a szövetkezetei? — November 7. Akkor alakultunk, a nagy ünnepen, harminchét taggal. Több szövetkezet is alakult itt azokban a napokban — teszi hozzá hirtelen, nehogy azt higgyem, hogy csak magukban vannak. A nevüket is felsorolja: Uj Élet, Szabadság . Majd az alakulást megelőző napokról beszél... — Akkor még nem tudtuk, mi lesz a földünkkel: marad-e a régi vagy pedig az egészet összevonjuk egy tagba, de azért dolgoztunk úgy, mint addig. Ki-ki a maga kis parcelláján. Mire megalakultunk, mind egy szemig elvetettük az őszieket. Most már örülünk, amiért igy gondolkodtunk. A beadással is igy voltunk. Senki nem akart hátralékosként a szövetkezetbe lépni, nehogy azt mondják az egyéniek, hogy azért szövetkeztünk, mert elvoltunk adósodva. Én például hizottsertésből már a jövő évi beadásomat is teljesítettem, pedig tudtam, hogy akkor már szövetkezetben leszek. Többen is vagyunk igy és szeretnénk, ha azt, amit előre beadtunk, most a szövetkezetünk javára írnák . Evvel is köny- nvebb lenne az indulás . Három ember tárgyal a szekértábor végénél. Az egyik Bognár Mihály, a másik Kocsis Márton, a harmadik Potyondi Antal. Bognár a Szabadság termelőszövetkezet tagja. Uj belépő. Po- tyondi a Március 9. tsz-ben, Csorna legrégibb szövetkezetében van. Kocsis még egyéni. Mindhárman a terménypiacra jöttek széjjelnézni, az árak iránt érdeklődni s most együtt igyekeznek a község belsejébe. Bognárnak a földmüvesszövet" kezeti irodában van dolga, Kocsis meg a kultur- otthonba iparkodik, ahol egy országgyűlési képviselő éppen fogadónapot tart. Elhatározta, hogy felkeresi és megmondja neki a véleményét a Csornán kapható vasáruk minőségéről. —- Az őszi vidámvásárban egy mákdarálóval leptem meg az asszonyt — mondja bosszús hangon —, de csak egyszer használhattuk, mert elromlott. Vissza nem vették. A vasvillavásárlás- sal is igy jártam. Amikor megvettem, szép, sima nyelet faragtam bele s már jóelőre örültem, hogy milyen könnyen dolgozok majd az uj szerszámmal. Hát alig ütöttem bele a trágyába, abban a pillanatban elhajlott. Az ekéhez meg nem árulnak alkatrészeket. Pedig hát nem egyszerre romlik el az egész eke, hanem apránként, vagy a kereke, vagy a taligája. Az én ekémhez is taliga kellene. Még szép az idő, szánthatnék, ha volna mivel. Bognár bólogat. Igaz, neki most más gondjai vannak. Termelőszövetkezetük az őszön alakult Külpolitikai Szemle ...... 1 ' 1,1 111 ——mi ,fl . Eden washingtoni látogatása előtt Még meg sem melegedett úgyszólván a miniszterelnöki bársonyszék Eden alatt, máris várható visszavonulásáról ir az angol sajtó és ami a dologban a legmeglepőbb, nem is annyira az ellenzéki, mint inkább a konzervatív sajtó. Az Eden távozását követelő csoport az utóbbi időben igen tevékennyé vált, főleg azoknak a kudarcoknak hatása alatt, amelyek bel- és külpolitikai téren érték az angol kormányt, bár természetesen személyi érzékenységek és klikk-érdekek is jelentős szerepet játszanak az Eden eltávolítására irányuló mozgalomban. Valójában már Churchill visz- szavonulásakor is komoly ellenzéke volt a konzervatív párt ban Eden miniszterelnökségének, de akkor Chur- chillnek sikerült leszerelnie az ellenzéket. Ezekben a körökben szívesebben látták volna Butler pénzügyminisztert a konzervatív kormány élén. Az angol belpolitikai helyzet alapos ismerői már akkor arról Írtak, hogy Eden helyzetét a Butler- csoport elégedetlensége rendkívül bizonytalanná teszi s “látványos” kormányzati gesztusok és külpolitikai sikerek nélkül aligha tudja majd Eden ellensúlyozni a belső ellenzék aknamunkáját. Nos, az Eden-féle kormányzati stilus nem nevezhető éppen “látványosnak” — s ez nem is lenne könnyű feladat, még színesebb és drámaibb egyéniség részére sem, mint amilyen Anthony Eden — külpolitikai téren pedig letagadhatatlan kudarcok jelemzik az Eden-kormány nyolc- hónapos működését. A minszterelnök hívei azzal érvelnek, hogy az ellenzék magatartása gyengíti Eden tárgyalási pozícióját Washingtonban, pedig — mint mondják — most minden azon múlik, vajon sikerül-e az Egyesült Államok tevőleges támogatását megnyerni Nagv-Britannia középkeleti politikájához. Mióta Selwyn Lloyd, az uj külügyminiszter, a Közép-Kelet országaiban működő angol-diplomatákkal beható tanácskozást folytatott, s azok — mint a lapok Írják — rendkívül komor képet tártak elébe az angol diplomácia középkeleti helyzetéről, a toiyk előtt sem titok, hogy a bagdadi egyezmény módfelett népszerűtlen és törékeny szerkezet. Az a kísérlet, hogy Jordániát bekapcsolják a bagdadi szervezetbe, igen hatásos formában mutatta meg — és pedig nemcsak Jordánia viszonylatában —, milyen ingatag alapokon nyugszik Nagy-Britannia egész közép-keleti hatalmi szervezete. A “jordaniai epizódból” — mint egyes angol lapok írják — kénytelen-kelletlen le kell vonni azt a következtetést, hogy a bagdadi egyezményben Anglia partnerei az érdekelt országok néhány elszigetelt vezető személyisége, akiknek legfeljebb az. uralkodó rétegek körében vannak gyökerei, a nép azonban határozottan és erélyesen elutasítja a katonai tömbök rendszerét és az angolokkal való szoros kapcsa- lat fenntartását. S ez vonatkozik azokra a középkeleti országokra is, amelyek részt vesznek a bagdadi egyezményben. A Tat londoni tudósítója megjegyzi, hogy a “bagdadi paktumban kodifikált angol—iraki szövetség csak Nuri es Said autoritativ kormányának az ügye, maga az. iraki nép ellenségesen, vagy legalábbis passzívan áll szemben a szövetséggel.” A közép-keleti helyzet alapos ismerői Angliában is egyre, inkább hajlanak arra a meggyőződésre, hogy a brit külpolitika is okosabban tenné, ha reálisan számolna e terület országainak semlegességi törekvéseivel a nem erőltetné a bagdadi paktum továbbépítését. Csakhogy Eden a jelenlegi körülmények közöt aligha szánja rá magát, hogy kísérletet tegyen az angol diplomácia egész közép-keleti csődtömegének felszámolásával. Ehelyett, mint a küszöbönálló angol—amerikai tárgyalásokhoz fűzött kommentátorokból megállapítható, arra készül, hogy “uj alapokra” helyezze a bagdadi egyezményt és az egész szervezet súlypontját katonai térről gazdasági térre tolja át. Ehhez azonban szüksége van az amerikaiak hathatós támogatására. Anglia gazdasági helyzete nem engedi meg újabb súlyos és improduktív terhek, vállalását, hiszen éppen ezen a téren jelentkezik a legerősebben a belső elégedetlenség az Eden-kormány politikájával szemben. Éden washingtoni látogatása során nyilvánvalóan azt szeretné elérni, ha az Egyesült Államok — tekintettel a választási évre — egyelőre nem is hajlandó nyíltan csatlakozni a bagdadi egyezményhez, amelynek gyengeségével és népszerűtlenségével Ame- riában is tisztában vannak legalább mint “csendestárs” vegyen részt benne, vagyis adjon pénzt a bagdadi egyezmény “gazdasági aktivizálásához.” A “közép-keleti Marshall-terv,” amire Eisenhower kongresszusi üzenetében is célzás történt, az angolok felfogása szerint ebben a formában lenne a leghatásosabban megvalósítható s talán alkalmas lenne arra is, hogy kihúzza a brit gyarmati politikát a bagdadi paktum kátyújából. Az angol kormány mindenesetre igyekszik hangulatot kelteni a bagdadi paktum “gazdasági átértékelése” mellett. Az elgondolás az, hogy a bagdadi egyezményt valamiféle gazdasági együttműködési szervezettel egészítenék ki, amelyben —a New York Herald Tribune ismertetése szerint — részt vehetnének az egyezményhez nem csatlakozott közép-keleti országok is. Ebben a tervben azonban első pillanatra felismerhető az a szándék, hogy gazdasági eszközökkel álcázzák a bagdadi paktum igazi agresszív szándékait, s ugyanakkor hathatós dollár-injekcióikkal életet leheljenek belé. A dollársegélyen alapuló “gazdasági együttműködés szervezete” ezek szerint valójában nem lenne egyéb, mint fedőszerve a bagdadi paktumnak, s olyan országokat is megpróbálna gazdasági eszközökkel hozzákapcsolni, amelyek elutasítják az egyezmény katonai és politikai célkitűzéseit. Ez az átlátszó manőver azonban aligha vezethet sikerre s csak további lépést jelent az angol diplomácia számára azon az utón, amelyen mán eddig is oly súlyos kudarcok érték. és sok még a tennivaló. Először is istállóra van szükégünk, de nincs hozzá anyag. Van ugyan egy nagy gépszín az egykori uradalomban, az is jó volna, elegendő is volna, csak ott a bökkenő, hogy az meg a földmiivesszövetkezet tulajdona. Attól kell elkérni. Azért is megy most az irodára, hogy megbeszélje az ügyvezetővel. Biztos odaadják, hiszen semmire sem használják, nekik meg lám, milyen nagy szükségük volna rá. — Megkapjátok — nyugtatja -meg Potyondi. — Bennünket is sokféleképpen segített induláskor a földmiivesszövetkezet. Könyvelőt is ők adtak. A zárszámadás elkészítésében meg minden esztendőben segítenek. — Nektek már könnyebb — sóhajt fel Bognár. — Szép nagy istállótok van és már arra is telik, hogy kulturházat építsetek magatoknak. No, de majd csak utolérünk benneteket. Potyondi nem tiltakozik az elismerő szavak ellen. Arra gondol, hogy éppen a napokban száEssacaaBaEiss&aai molták össze, hogy a 21 családból eddig tizenhatnak van világvevő rádiója s a legtöbb szövetkezeti tag két-háromféle újságnak vagy folyóiratnak az előfizetője. Telik miből; a most lezajlott zárszámadás során 45 forintot fizettek ki minden munkaegység után. Megy a három ember. Beszélgetve, vitatkozva. Az egyiknek ilyen, a másiknak olyan problémája van, de a céljuk egy: a még szebb, még gondtalanabb élet. Ari Kálmán AMERIKA népe még mindig hisz abban, hogy a hamis pénzváltókat (money changers) ki kell kergetni a templomból, hogy a farmer biztosítva legyen, hogy terményeiért ő kapjon tisztességes árat, nem a spekulánsok. Hogy minden dolgozni képes férfinek és nőnek biztosítva legyen a lehetőség, hogy igazságosan megfelelő bérért dolgozhasson tisztességes munkafeltételek mellett. (Idézet FDR beszédéből, 20 évvel ezelőtt)
