Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1956-06-28 / 26. szám

A AMERIKAI MAGYAR SZÓ June 28, 1956 A depresszió lehetőségei Oly sok ellentmondó állítást hallani idén a gaz­dasági helyzet lehetséges alakulásairól, hogy szinte már szédül az ember feje tőle. Összefog­lalva ezeket, azt lehet mondani, hogy egyesek szerint nem lesz gazdasági válság, mások szerint lesz, de csak enyhe változatban. A harmadik fel­fogásnak, hogy bizony igen súlyos válságnak nézünk elébe, alig van hive. Ezeknek egyike a Comell-egyetem közgazdasági • tanársegéde, tion” junius 16-i számában és megszívlelendő módon világította meg. Eszerint a hely­zetet sokan a kor­mány közgazdasági átszinezásében lát­ják, amit a “For­tune” magazin “uj közgazdaság”- nak nevez. Mi ez az “uj köz­gazdaság?” Ennék alapja a szövetségi kormány jelenlegi és jövőbeli szerepe, mint a hidegháború hive és mint gazdasági egyensúlyozó bűvész, aki mindenhez értően és mindenható módon közbe tud lépni a fenyegető válságok elhárítására, eny­hítésére vagy legrosszabb esetben elodázására. Douglas F. Dowd, aki álláspontját a “The Na­Egyik mesterfogása, hogy New Deal-szerü re­formintézményeket létesít; a másik pedig az, hogy ügyel a vásárlóerő fenntartására. Ezt a vá­sárlóerőt azonban olyan fogyasztási javak meg­szerzésére irányítja, amelyeket tiz évvel ezelőtt talán elérhetetlen fényűzésnek tekintettek volna, még Amerikában is. Ez a vásárlóerő persze csak úgy tartható fenn, ha az embereknek jövedelme­ző állásaik vannak, aminek folytán viszont még több ilyesmit hajlandók vásárolni. Amikor a kormányról mint a legfőbb pénzköl­tőről és gazdasági közbelépőről beszélünk, volta­képpen a Keynes angol közgazdász után elneve­zett keynesizmusról (eptsd: kénzizmusról) szó­lunk. A kormány mint pénzköltő akkor van igazi elemében, amikor a nemzetvédelem céljaira költ. Hát költött is gyönyörűen az elmúlt esztendők során, ehhez semmi kétség' nem fér. Átlagban évi 35 bililó dollárt s a jövőben is valószínűen ezt tekintené a legalacsonyabb költség-szinvonal­inak. A kormány mint gazdasági közbelépő úgy mű­ködik, hogy maga állapítja meg a pénzpolitika szabályait, ily módon biztosítja a kamatlábakat, a hitelek osztogatását, az árak szabályozását, le­hetőleg nem túlzott mértékben, hanem csak úgy, hogy a kereskedő is megmaradjon, a bankárok is jóllakjanak. A kincstári politikától elvárják, hogy stabilizálja a közgazdaságot: az ár ellen irányítják, amikor szorul a kapca és fékeznek vele, amikor a fellendülés kezd kicsúszni a kezek alól. Ha ehhez az 1929-i összeomlás idején még nem is értettek úgy, mint ma, ma már azonban a kormány nem tűrné meg, hogy nagyobbfajta pangás törjön ki. Úgy képzelik az urak, hogy elég, ha ismerik ezeket a tényezőket ahhoz, hogy eszközeiket okosan használják. így néz ki a reménydus elképzelés, állapítja Mr. Dowd, és ez vezetett a reményteljes maga­tartáshoz is. Ha pedig nem kell félni a depresz- eszióktól, akkor a fogyasztók akár fülig is eladó- sodhatnak, nem kell félniük, hogy csapdába szo­rulnak. Az üzletemberek nyugodtan költekezhet­nek gyáraik megnagyobbitására még akkor is, ha a piac átmenetileg nem a legrózsásabb, bajuk nem történhet! A közgazdaság bátran nekivág­hat a kiruccanásnak, bátran megrészegedhet, mint akár 1955-ben. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk a hely­zetet, az bizony nem fokozza bennünk a derűlá­tást. Mindenekelőtt vessünk egy pillantást a fo­gyasztóra. Az 1955-ben észlelt fogyasztási és házépítési látványosságszámba menő kiadásokat a házkölcsönök és fogyasztási hitelek látványos­ságszámban menő szaporodása tette lehetővé. A rendelkezésreálló jövedelem 10.2 billió dollárral emelkedett 1955-ben. De ezzel szemben a fogyasz­tói adósság 17.9 billió dollárral emelkedett és el­érte a nép jövedelmének a 46.8 százalékát akkor, amikor 1929-ben ez a szám “csak” 31.4 volt. A “Fortune” folyóirat rámutat arra a súlyos tényre, hogy 1955-ben a 5.5 billió dollárnyi uj adósságot olyanok csinálták, akik ezeket a köl­csönöket a házaikra vették fel, hogy értük autó­kat, háztartási készülékeket, részvényeket, euró­pai kéj utazásra szóló jegyeket és egyebeket vá­sároljanak érte! Mit jelent ez? Azt, hogy az elkölthető jöve­delmek egyre nagyobb hányada megy a bankok és pénzintézetek kasszáiba, náluk kell havonta törleszteni, bár ezzel szükebbre szorult újabb vásárlások lehetősége is. Ebből a szorultságból csak az esetben lehet kikecmeregni, ha: az árak esenek, ha az adókat csökkentik, ha a jövedel­mek megnőnek, vagy ha enyhülnek az újabb adósságcsinálás feltételei. Ezek azonban szinte a lehetetlenségei határosak A jelenlegi üzleti vi­szonyok közt — profitéhség mindenfelé — nincs kilátás áresésre, hacsak mindenfelé — nincs Ha az adókat leszállítanák, akkor a kormány sem tudna közbelépéssel annyit segíteni, hacsak a saját maga nem kíván eladósodni “okos” célok érdekében. Ha a fogyasztási és építkezési kiadások csök­kennek, miféle más kiadásoktól lehet remélni emelkedést? Legújabb jelentés szerint 1956-ban emelkedik a nemzeti termelés, de csak fele ak­kora arányban, mint 1955-ben. Ott van a gyá­rak nagyobbitására fordított költségek lehetősé­ge, noha jelenleg példátlanul sokat költenek erre a célra. Még nagyobb építkezésekbe kezdenek, beleértve országutak építését, csak hogy költse­nek. A terjeszkedésre azonban csak akkor haj­landók költeni az üzletemberek, ha még nagyobb üzletekre van kilátásuk. Hogy áll itt a helyzet? Jelenleg az eladások a külföldön igen magasak, de a kilátások nem nagyon biztatóak a közel jövőre. A nyugat-európai, a szovjet és a japán konkur- rencia egyre nagyobb. Nemrég azt jelentették, hogy az amerikai gyapotexport úgyszólván zéró­ra fog csökkenni, hacsak nem találnak ki valami árutámadást (dömping-eladást). Hasonló helyzet a gabonexporttal is. A belső piacon is meglehetősen felhős az ég. Az autók és készülékek, valamint a mezőgazda- sági gépek piacán nagy a pangás. A nem vas­tartalmú fémek iparágaiban is bajok vannak, szaporodnak a csődök (a Dun and Bradstreet-je- lentések szerint a májusi csődök 13 százalékkal múlták fölül a tavalyit), a béremelések aggaszt­ják a gyárosokat, — hát akkor mi értelme van a termelőképesség fokozásának? Az üzletemberek a nyárra visszaesést várnak, ha enyhét és rövi­det is, de remélik, hogy annál nagyobb erőre kap a terjeszkedés az év vége felé. A fogyasztók eladósodása, közben, olyan mére­teket ölt, hogy a visszaesés meredeknek és he­vesnek ígérkezik, ez pdig újabb áruk piacára is árnyat vet. És mi van a kormánnyal? Bár nem fél, hogy hosszú visszaesés bekövetkezhet, a túlzott derű­látás folytán könnyen beállhat egy egy-két évre kiterjedő súlyos depresszió, és ha meg is tanul­ták, hogy beavatkozással el lehet odázni a válsá­got, nem egészen világos, hogy uj válság köze­ledtére elégéséges előkészületeket tett volna-e az útépítési terveken kívül. Ebből is nagy bajok ke­letkezhetnek Hátra van a kormány pénzpoliti­kája, adócsökkentés", nemzetvédelmi kiadások folytatása, külföldi segély áru formában. Node nézzük meg ezt a kérdést is közelebbről! Pénzpo­litikával csökkenthetik a zavart, de adócsökken­tésre semmi kilátás, pláne lényegesre. Vissza­esést a választási évben el sem mer képzelni a kongresszus. A nemzetvédelmi kiadások tekintetében egyre nehezebb lesz a kormánynak a régi utakon járni, meri a világpolitikai helyzetben lényeges válto­zások történtek. Még az olyai» törhetetlen hideg­háborús vitéznek is, mint Radford tengernagy is, be kellett ismernie, hogy a helyzet az ellenkező irányban alakul. A szovjet a békés versengés út­jára tért, haderejét csökkenti és békét akar. Egy­re nehezebb elhitetni az amerikai néppel, hogy nemzetvédelmi célokra oly hatalmas összegeket kell kisajátítani. Ezt tehát csak akkor folytat­hatják, ha képtelen eszközökkel forszírozzák a hidegháborút s végső esetben — a háborút I Máskülönben mire költhetnének oly tömérdek pénzt? Mire? Külföldi segélyre. Volna természe­tesen sok mindenféle belföldi szükséglet, a kor­mány és a kongresszus azonban azokat nem ve­szi elég komolyan. De még ha komolyan is venné, amikorra intézkedéseinek foganatja lenne, több mint egy év is eltelne. Sok liberálisban felmerült az eszme, hogy hát Isten szolgái, vagy Moloch ügynökei ( folytatás az első oldalról) DALMAK, OSZTÁLYHARCOK AZÉRT TÁMAD­TAK, MERT AZ EMBEREK NEM HAJTOTTÁK VÉGRE KRISZTUS URUNK PROGRAMJÁT. AZ EGYHÁZON ÁLL A LEGNAGYOBB FELE­LŐSSÉG ÉS A LEGSZIGORÚBB ÍTÉLET, MERT A ROPPANT GAZDASÁGI HARCBAN NEM ÁLLOTT GYÖKERES ELSZÁNTSÁGGAL A SZEGÉNYEK, ELNYOMOTTAK, A KIUZSO- RÁZOTTAK MELLÉ. SZÜKSÉGES, HOGY GYÖKERES ÉS BÁTOR TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI PROGRAM SZOLGÁLATÁRA AJÁNLJÁK FEL ÉLETÜKET.” Idézhetek a mai óhazai papság nyilatkozatai­ból, akik ma a magyar dolgozók mellett állnak és részt vesznek a világbékéért folyó harcban. Be- reczkv Albert püspök a következőkben fejezte ki álláspontját: “Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Szovjet­unióról a 30-as évek során, a nyugatról hozzánk érkezett propagandának állításait elhittem. De akkor is hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez az évtizedes propaganda nyomtalanul szállt el fölöt­tem.” Amikor a szovjet katonák bevonultak abba az épületbe, ahol Bereczkyék védelmet kerestek a német támadás ellen, azt Írja Bereczky: “Ott áll­tam felemelt kézzel, három géppisztoly előtt. Az a gondoltom támadt, hogy ha ezek németek vol­nának, nem lépésről-lépésre közelednének felém, hanem belém eresztenének egy golyót a biztonság kedvéért. Átkutattak. A gyermekek helyisége fe­lé mutattam. Bementünk, s a katonák arca mo­solyra derült, egyikük unokámat kezdte becéz- getni és viharosan mondogatta neki: “Ivánka”! E pillanatban valami uj kezdett bennem derenge­ni. Talán mégsem a véghez érkeztünk? Népem végső pusztulásától való félelmem alól felszaba­dultam. Lelkileg és anyagilag is meggyöngült, a múlt társadalmával hütlenül és betegen összeszö­vődött egyházunknak Isten azt az ajándékot ad­ta, hogy saját munkájára koncentrálhatja magát. Az uj magyar népköztársaság alkotmánya bizto­sítja a polgárok lelkiismereti és a vallás szabad gyakorlásának jogát. Elfogadtam ezt a kegyel­mes életlehetőséget és ebben van felszabadulá­som.” Kádár Imre rámutat arra, ami a mi papjaink­ról is állít ható: “Kiderült, hogy sok vezető egy­házi ember hajlandó elitélni és megtagadni a második világháború kitörésére következő esz­tendőket. SZERETNÉ OTT FOLYTATNI. AHOL 1938-BAN ELHAGYTA. NEM TUDJA ÉS NEM IS AKARJA MEGBÁNNI AZOKAT A SZOCIÁ­LIS BŰNÖKET, AMELYEK SZÜKSÉGSZERŰ­EN SODORTÁK NEMZETÜNKET A HORTHY- KORSZAKON ÁT EGÉSZEN SZÁLASIIG. A NEMZETI HALÁL SZÉLÉRE.” Majd igv beszél az uj rendszerről: “Hálaadással kell szolgálatain- . kát felajánlani arra, hogy az evangélium javaival szolgáljunk a népköztársaságban, mely nekünk megadta és alkotmányunkban biztositotta vallás- szabadságunkat. Ezt nemcsak fenntartja, hanem gyakorlásában mindezideig anyagi segítségével is támogat.” így gondolkoznak uj Magyarország papjai, mind az olyan papok, akik felébredtek és a nép mellé álltak. Most ezekhez Grősz katolikus érsek is csatlakozott. Nemcsak szóval adják a szent malasztot, hanem tetteikben is segítik a dolgozó népet. Egyformán harcolnak a mózesi tiz paran­csolat végrehajtása mellett, mely azt mondja: “NE ÖLJ!” Mármost, hogy melyik papság áll az igazság magaslatán, az amerikai magyar, vagy az óhazai, azt lapunk egyházi hívőinek az eldön­tésére bízom. Hiszem azt azonban, hogy meg­egyeznek velem abban, hogy békesség legyen már a népek között. Szerte a világon egyre több lelkész áll a bé­kéért folyó küzdelem élére. Köztudomású az is, hogy az amerikai nép békemozgalmának a pro­testáns lelkészek képzik egyik legfontosabb ih- letőjét. Vigyázzanak Amerika magyar lelkészei, nehogy az utókor azt állítsa majd róluk, hogy Isten szolgálata helyett a háború Molochjának ügynökeivé váltak. akkor talán egészen jól jönne egy kis depresszió. Nem akkor, ha a háború őrültjeit fokozott fegy­verkezésbe kergetné, nem akkor, ha nagyszabású munkanélküliséget és nyomort, szenvedést okoz­na. Máskülönben, ha csak gazdasági katasztrófa áráii akarunk kimászni a kulimászból, akkor va­lóban csődben vagyunk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents