Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-06-28 / 26. szám
June 28, 7956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ A hősi kultusz Irta: GERÉB JÓZSEF Mióta az orosz kommunista párt 20-ik kongresszusának február 25-iki ülésén Nilfita S. Krus- csov, a párt központi főtitkára, éles kritikát mondott a csaknem három ^-vel előbb elhalt elődjéről, Sztálinról, a világsajtó szüntelenül napirenden tartja ezt a dolgot. Ez nem is csoda, hiszen Sztálin negyedszázadon át elismert teljhatalmú vezére volt a kommunista mozgalomnak és igy átértékelése éppen a saját követői és kortársai részéről természetesen nagy világszenzációvá lett. Erre az átértékelésre állítólag leginkább azért volt szükség, mert az egyeduralom, a teljhatalmú diktatúra, amilyent Sztálin gyakorolt, teljesen ellenkezik a szocialista, tehát a kommunista ideológiával. Azért Sztálin viselkedése, befolyása a történelemre, a jelenlegi átértékelése s annak következményei a jövő nemzetközi politikára olyan komplikált problémákat nyújtanak, amelyeket pár hasábos cikk keretében lehetetlen lenne tárgyilagosan analizálni. Azért ebben a cikkben tisztán csak az egyéni uralmat létrehozó “hősi kultuszt” kívánom ismertetni. Érdekes lesz megállapítani a hősi kultusz lényegét ; hogy milyen erők hozzák létre és tartják fenn márcsak azért is, mert igen jó példát kapunk rá mindjárt itt, az Egyesült Államokban is. Felépítik a hőst Mint ismeretes, Lenin halála idején (1924) Sztálin az orosz kommunista párt központi titkára volt s mint ilyen ő nevezte ki az összes fontosabb párt és kormányhivatalnokokat. Ezt a kinevezési jogot hamarosan teljesen kisajátította s ezzel elérte, hogy minden fontosabb pozíciót megbízható híveivel töltött he, akik vak engedelmességgel hajtották végre rendeletéit. Ezzel a módszerrel sikerült neki elmozdítani, ártalmatlanná tenni, esetleg elpusztítani mindazokat, akik szembeszálltak vele. Viszont azok, akik az ő jóvoltából kerültek magas pozíciókba, igyekeztek felmagasztalni, nagy hőssé, valóságos félistenné felépíteni vezérüket, mert minél nagyobb lett annak a hatalma, úgy nőtt saját hatalmuk és biztonságuk is. Ezeknek tehát érdekében állt, hogy a hősi kultuszt a túlzó végletekig fejlesszék. Ez a módszer nem volt uj dolog, a történelemben számos ily eset volt már. Julius Cézártól Napóleonig számos diktátor követte ezt a módszert. Uj volt benne csupán az, hogy alkalmazni lehetett ezt a módszert a szocialista államban is, szocialista csoport közepette. Kruscsov leleplezése éppen azért okozott olyan nagy világszenzációt. Évtizedek óta figyelem a hősi kultuszon alapuló vezérimádást, nagyon sok cikket Írtam már erről a témáról s azért joggal mondhatom, hogy az átlagos embernél tárgyilagosabban szólhatok hozzá. Tehetem ezt annál is inkább, mert nem tartoztam se a Sztálin-imádók, se a Sztálin-gyii- lölők közé és igy elfogulatlanul elemezhetem ezt a kérdést. Az IWW példa Már nagyon régen észrevettem, hogy vannak emberek, akiknél a vezérimádás í'endkivül ki van fejlődve; gyakorolják már kora ifjúságuktól kezdve s ha nem is született (öröklött) tulajdonság ez, de legalább is olyasmi, mint a vallás, amit a szülőktől, a környezetüktől vesznek át az emberek kora ifjúságukban és amelytől igen nehezen tudják magukat megszabadítani. Ezzel szemben egy másik csoport az ellenkező végletbe megy; ezek annyira gyűlölik a hősikultuszt, hogy állandóan lázadnak minden tekintély, minden vezér ellen. Ez utóbbi csoportból került ki az ipari unioniz- must hirdető Industrial Workers of the World (IWW) szervezet tagságának nagyobbik része. Abban a szervezetben ez volt az iránytszabó jelszó: “Nálunk mindenki vezér!” — ami persze egyben azt is jelentette, hogy nincs vezér közöttük. Ennek megfelelőleg a szervezet szabályait is úgy állították össze, hogy a tisztviselőket csak két terminusra lehetett megválasztani, (mint jelenleg az Egyesült Államok elnökét is), amely idő letelte után a tisztviselőknek vissza kellett menni az iparokba dolgozni, mint dolgoztak a szervezet többi tagjai. Ezzel a filozófiával vele— Gondolatok Sztálin átértékelésével kapcsolatban — járt az is, hogy elismerés a tisztviselőknek, vagy az igen aktiv tagoknak csak a haláluk után jár, mig életükben csak a szigorú kritikában volt részük. Kitűnt azonban, hogy ez a taktika jelentékenyen hozzájárult a nagy eréllyel és sikerekkel indult szervezet letöréséhez, mert bizonyos idő múltán nem kaptak megfelelő tisztviselőket s a hozzá nem értő emberek vezetése alatt, — minden jóakarat dacára is, — a szervezet elgyengült. Ezt azért említettem fel, mert szépen mutatja, hogy a hősi kultusz nem olyan egyszerű dolog, amit olyan könnyen félre lehet dobni, mint ahogyan az IWW képzelte. Sztálin véleménye A harmincas évek vége felé, amikor a Sztálin- kultusz már teljesen kiépült, amit a szociáldemokraták, balszárnyi szocialisták, IWW-isták, sőt még a liberálisok is kritizálni kezdtek, az orosz kommunisták szépen megmagyarázták, hogy vannak esetek és van olyan idő, amikor az ilyen hősi kultuszra nagy szükség van. Elmondották, hogy az írástudatlan orosz népet évszázadok óta arra tanították, hogy a cárokat, a cári család tagjait, a kormányzókat, generálisokat, pópákat, stb. maguk-nál felsőbbrendü lényeknek, csaknem félisteneknek tekintsék. Az ilyen nevelést a tudatlan népből nem lehet logikus beszéddel kiverni. A legegyeszerübb módszer volt az, hogy a cárok és a pópák helyeit más hősökkel töltötték be, olyan hősökkel, akik az uralkodó osztály helyett a nép érdekeit szolgálják. Krusesov szerint Sztálin nemcsak beleélte magát a félisten szerepébe, hanem később el is hitte magáról, amit a talpnyalói hirdettek s igy anti- szocialista cselekedeteket vitt véghez. Ezzel szemben viszont fel kell említenünk, hogy a Bukarestben megjelent “Kominform Értesítő” feltűnő helyen közölte Sztálin azon levelét, amit bizonyos “X” (a névre már nem emlékszem) elvtárshoz irt. Ezt a levelet annak idején minden kommunista újság, még a csak szimpatizálók is leközölték. A pársoros levélre már nem emlékszem szsóról-szóra, de ez volt a lényege: “Helytelen dolog mindig s minden alaposabb ok nélkül Marxra, Leninre és Sztálinra hivatkozni. Nem szabad elfelejteni, hogy amit valamikor Marx, Lenin és Sztálin mondottak, az csak arra az esetre és csak abban az időben volt érvényes!” íme itt van egy igen erélyes mondat, amelyben Sztálin határozottan a hős-imádás ellen foglalt állást. Ez azért még nem jelenti azt, hogy mindaz, amit Kruscsovék ma Sztálinra mondanak túlzás, vagy éppen kitalált. Sztálint, mint diktátort, a kegyencek szükebb köre vette körül s igy a külvilág számára a jelleme misztikus maradt. Amerikai példa A hősi kultusz kifejlesztésében elmaradhatatlan a szükebb környezetet alkotó tanácsadók szerepe. Valaha ezeket a királyok kegyenceinek nevezték, később a “kamarilla” nevet kapták. Ma itt, az Egyesült Államokban a “Palace Guard” néven említik őket. Jól emlékszünk meg arra, hogy egy lehetetlen, kapzsi újságíró, Westbrook Pegler, milyen durván támadta nemcsak Rooseveltet, hanem a feleségét és a gyermekeit is. De elég sok kemény támadást kapott Harry Truman is. így egyikből sem lett kritikán felüli nemzeti hős. Eisenhower elnökségével mindez egyszerre megváltozott. Ugylátszik, hogy a nagytőke által uralt sajtó megkapta a rendeletet, hogy Ike-hól olyan nemzeti hőst kell felépíteni, akit már kritizálni sem szabad. Ehhez semmi köze sincs az elnök betegségeinek, mert megindult s nagyot haladt ez a folyamat már a szívrohamát megelőzőleg is. Nagyon tisztán láthatjuk most, hogy Ike tanácsadói és azok, akik az elnök kabátjába kapaszkodva kerültek tisztségekbe, milyen furfangos és erőszakos módon viszik be a köztudatba, hogy minden jó, ami ebben az országban történik, Ike- nak köszönheő, de a rossz dolgokat természetesen mások, — rendesen az oroszok, a kommunisták vagy pedig az előző demokrata adminisztrációk rovására Írják. Ennek az erőszakos vezér- kiépitésnek tudható be, hogy a republikánus pártban Ike mellett egyetlen embert sem tarta5 nak méltónak az elnöki tisztségre. Nyiltan látható itt az a törekvés, hogy az elnök személyét miként akarják a “haza” fogalma val azonosítani. Aki az elnököt, vagy az intézkedéseit kritizálja, az haza-ellenes cselekedetet követ el; az már “szubverziv”, áruló, akit ki kell rekeszteni mindenféle állami hivatalból, aki nem dolgozhatik a hadi iparokban, sem az újságok • nál, sem a rádió és televíziónál, — szóval azoktól meg kell vonni a megélhetés lehetőségét. M egfélemlités Ezzel a módszerrel rövid pár év alatt annyira megfélemlítették az amexúkai népet, hogy még történelmi büszkeségük, az annyit dicsért alkot mányuk aláírásáról is megrettenve húzódtak félre. Ez a megfélemlítés Eisenhower adminisztrációja alatt odafejlődött, hogy jelenleg törvény- javaslat fekszik az egyik kongresszusi bizottság előtt, amely büntetendő cselekménynek nyilvánítja az elnök, vagy az elnök által kinevezett tisztviselők elleni “tiszteletlenséget”, ami természetesen a legenyhébb kritikából is állhat. A diktátori hatalom kiépítésének első lépése* az, hogy valami rendkívül nagy veszély közeledését hitetik el a néppel, amely veszély ellen csak a kiszemelt “nagy hős” képes védelmet nyújtani. Az oroszok esetében még legalább volt alapja annak a nagy veszélynek, hiszen tény, hogy a nagyhatalmak szerették volna megfojtani a szovjet államot, de itt most, nyilvánvalóan éppen olyan légből kapott volt az. hogy az oroszok meg akarták támadni az Egyesült Államokat, mint az, hogy az igen kis-számu, teljesen fegyvertelen kommunista csoport erőszakkal akarja megdőli- teni az amerikai kormány-rendszert. És mégis, ezen mithikus veszedelem hangoztatásával képesek voltak száz-meg száz embert bebörtönözni, sok száz embert deportálni és ezrek meg ezrektől megvonni a megélhetés lehetőségét. Mi a válasz? Hogyan építhették fel ennyire a hősi kultuszt rövid három év alatt itt, ebben az országban, amely egykor a demokrácia zászlóvivője volt, ahol az irás-olvasás általános, ahol SZABAD sajtó (rádió és televízió) informálja a közönséget? De nézzünk egy konkrét példát. Mindenki tudja, — hiszen a lapok is elismerték —, hogy Eisenhower egyes tanácsadói (Dulles, Radford, Nixon, stb.) többször is megkísérelték, hogy az országot belevigyék egy újabb világháborúba, ami csak azért nem sikerült, mert a külföld ép- ugy mint az amerikai nép jelentékeny része mereven ellenállt minden uszításnak. És ime, ahelyett, hogy Eisenhowert okolnák azért, hogy ilyen háborút hajszoló tanácsadókat tart, égre-földre dicsérik, hogy megakadályozta a háború kitörését. Hogyan lehet az emberek logikus gondolkodó sát annyira befolyásolni, hogy érdemül rójják fel az elnöknek azt, hogy állítólag megfékezi az általa kinevezett tanácsadók háborús törekvéseit, holott itt az az alapvető kérdés, hogy miért nevez ki, vagy miért tart ilyen háborus-uszitó ta nácsadókat? Felvethetjük a kérdést, hogy ha* olyan nagy bűn volt mindaz, amit Sztálin és tanácsadói el követtek Oroszországban, miért kell azt nekünk most itt lépésről-lépésre utánozni? Erre ugyan mondhatják azt is, hogy az Eisenhower kultusz még messze van a Sztálinétól. Az igaz, de ne feledjük, hogy Eisenhow’er még csak 3 éve elnök. De mi lesz, ha mégegyszer megválasztják és a hősi kultusz kiépítése tovább folyik úgy, mint ebben az első három évben láttuk? Aki a mai amerikai viszonyokat nyílt szemmel figyeli, ha nem is tudja megmagyarázni, de meg tudja érteni, hogy Oroszországban, vagy bármely más országban, a tulságig vitt hősi kultusz a nép szabadságjogainak elvesztéséhez vezet. AZ IDÉN a kongresszus a U. S. “Information Agency” részére 115 millió dollárt szavazott meg; ★ GEORGE V. CLANCY titkár-pénztáros jelentése szerint ez év elején a zenészek unionjának 256,851 tagja volt. ★ A UNITED NATIONS “World Health Organization” szervezetéhez jelenleg 85 nemzet tartozik. AZ “ADVERTISING AGE” nevű magazin sze- rint az amerikai újságok a múlt évben 695 millió dollárt kaptak hirdetésekért.
