Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1956-06-28 / 26. szám

June 28, 7956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ A hősi kultusz Irta: GERÉB JÓZSEF Mióta az orosz kommunista párt 20-ik kong­resszusának február 25-iki ülésén Nilfita S. Krus- csov, a párt központi főtitkára, éles kritikát mondott a csaknem három ^-vel előbb elhalt előd­jéről, Sztálinról, a világsajtó szüntelenül napiren­den tartja ezt a dolgot. Ez nem is csoda, hiszen Sztálin negyedszázadon át elismert teljhatalmú vezére volt a kommunista mozgalomnak és igy átértékelése éppen a saját követői és kortársai részéről természetesen nagy világszenzációvá lett. Erre az átértékelésre állítólag leginkább azért volt szükség, mert az egyeduralom, a teljhatalmú diktatúra, amilyent Sztálin gyakorolt, teljesen ellenkezik a szocialista, tehát a kommunista ide­ológiával. Azért Sztálin viselkedése, befolyása a történelemre, a jelenlegi átértékelése s annak kö­vetkezményei a jövő nemzetközi politikára olyan komplikált problémákat nyújtanak, amelyeket pár hasábos cikk keretében lehetetlen lenne tár­gyilagosan analizálni. Azért ebben a cikkben tisztán csak az egyéni uralmat létrehozó “hősi kultuszt” kívánom ismertetni. Érdekes lesz megállapítani a hősi kultusz lé­nyegét ; hogy milyen erők hozzák létre és tartják fenn márcsak azért is, mert igen jó példát ka­punk rá mindjárt itt, az Egyesült Államokban is. Felépítik a hőst Mint ismeretes, Lenin halála idején (1924) Sztálin az orosz kommunista párt központi tit­kára volt s mint ilyen ő nevezte ki az összes fon­tosabb párt és kormányhivatalnokokat. Ezt a ki­nevezési jogot hamarosan teljesen kisajátította s ezzel elérte, hogy minden fontosabb pozíciót megbízható híveivel töltött he, akik vak engedel­mességgel hajtották végre rendeletéit. Ezzel a módszerrel sikerült neki elmozdítani, ártalmat­lanná tenni, esetleg elpusztítani mindazokat, akik szembeszálltak vele. Viszont azok, akik az ő jóvoltából kerültek ma­gas pozíciókba, igyekeztek felmagasztalni, nagy hőssé, valóságos félistenné felépíteni vezérüket, mert minél nagyobb lett annak a hatalma, úgy nőtt saját hatalmuk és biztonságuk is. Ezeknek tehát érdekében állt, hogy a hősi kultuszt a túlzó végletekig fejlesszék. Ez a módszer nem volt uj dolog, a történelem­ben számos ily eset volt már. Julius Cézártól Na­póleonig számos diktátor követte ezt a módszert. Uj volt benne csupán az, hogy alkalmazni lehe­tett ezt a módszert a szocialista államban is, szocialista csoport közepette. Kruscsov leleple­zése éppen azért okozott olyan nagy világszenzá­ciót. Évtizedek óta figyelem a hősi kultuszon ala­puló vezérimádást, nagyon sok cikket Írtam már erről a témáról s azért joggal mondhatom, hogy az átlagos embernél tárgyilagosabban szólhatok hozzá. Tehetem ezt annál is inkább, mert nem tartoztam se a Sztálin-imádók, se a Sztálin-gyii- lölők közé és igy elfogulatlanul elemezhetem ezt a kérdést. Az IWW példa Már nagyon régen észrevettem, hogy vannak emberek, akiknél a vezérimádás í'endkivül ki van fejlődve; gyakorolják már kora ifjúságuktól kezdve s ha nem is született (öröklött) tulajdon­ság ez, de legalább is olyasmi, mint a vallás, amit a szülőktől, a környezetüktől vesznek át az em­berek kora ifjúságukban és amelytől igen nehe­zen tudják magukat megszabadítani. Ezzel szemben egy másik csoport az ellenkező végletbe megy; ezek annyira gyűlölik a hősi­kultuszt, hogy állandóan lázadnak minden tekin­tély, minden vezér ellen. Ez utóbbi csoportból került ki az ipari unioniz- must hirdető Industrial Workers of the World (IWW) szervezet tagságának nagyobbik része. Abban a szervezetben ez volt az iránytszabó jel­szó: “Nálunk mindenki vezér!” — ami persze egyben azt is jelentette, hogy nincs vezér közöt­tük. Ennek megfelelőleg a szervezet szabályait is úgy állították össze, hogy a tisztviselőket csak két terminusra lehetett megválasztani, (mint je­lenleg az Egyesült Államok elnökét is), amely idő letelte után a tisztviselőknek vissza kellett menni az iparokba dolgozni, mint dolgoztak a szervezet többi tagjai. Ezzel a filozófiával vele­— Gondolatok Sztálin átértékelésé­vel kapcsolatban — járt az is, hogy elismerés a tisztviselőknek, vagy az igen aktiv tagoknak csak a haláluk után jár, mig életükben csak a szigorú kritikában volt ré­szük. Kitűnt azonban, hogy ez a taktika jelentéke­nyen hozzájárult a nagy eréllyel és sikerekkel indult szervezet letöréséhez, mert bizonyos idő múltán nem kaptak megfelelő tisztviselőket s a hozzá nem értő emberek vezetése alatt, — min­den jóakarat dacára is, — a szervezet elgyengült. Ezt azért említettem fel, mert szépen mutatja, hogy a hősi kultusz nem olyan egyszerű dolog, amit olyan könnyen félre lehet dobni, mint aho­gyan az IWW képzelte. Sztálin véleménye A harmincas évek vége felé, amikor a Sztálin- kultusz már teljesen kiépült, amit a szociálde­mokraták, balszárnyi szocialisták, IWW-isták, sőt még a liberálisok is kritizálni kezdtek, az orosz kommunisták szépen megmagyarázták, hogy van­nak esetek és van olyan idő, amikor az ilyen hősi kultuszra nagy szükség van. Elmondották, hogy az írástudatlan orosz népet évszázadok óta arra tanították, hogy a cárokat, a cári család tagjait, a kormányzókat, generáliso­kat, pópákat, stb. maguk-nál felsőbbrendü lények­nek, csaknem félisteneknek tekintsék. Az ilyen nevelést a tudatlan népből nem lehet logikus be­széddel kiverni. A legegyeszerübb módszer volt az, hogy a cárok és a pópák helyeit más hősökkel töltötték be, olyan hősökkel, akik az uralkodó osztály helyett a nép érdekeit szolgálják. Krusesov szerint Sztálin nemcsak beleélte ma­gát a félisten szerepébe, hanem később el is hitte magáról, amit a talpnyalói hirdettek s igy anti- szocialista cselekedeteket vitt véghez. Ezzel szemben viszont fel kell említenünk, hogy a Bukarestben megjelent “Kominform Ér­tesítő” feltűnő helyen közölte Sztálin azon leve­lét, amit bizonyos “X” (a névre már nem emlék­szem) elvtárshoz irt. Ezt a levelet annak idején minden kommunista újság, még a csak szimpati­zálók is leközölték. A pársoros levélre már nem emlékszem szsóról-szóra, de ez volt a lényege: “Helytelen dolog mindig s minden alaposabb ok nélkül Marxra, Leninre és Sztálinra hivat­kozni. Nem szabad elfelejteni, hogy amit va­lamikor Marx, Lenin és Sztálin mondottak, az csak arra az esetre és csak abban az időben volt érvényes!” íme itt van egy igen erélyes mondat, amely­ben Sztálin határozottan a hős-imádás ellen fog­lalt állást. Ez azért még nem jelenti azt, hogy mindaz, amit Kruscsovék ma Sztálinra monda­nak túlzás, vagy éppen kitalált. Sztálint, mint diktátort, a kegyencek szükebb köre vette körül s igy a külvilág számára a jelleme misztikus maradt. Amerikai példa A hősi kultusz kifejlesztésében elmaradhatat­lan a szükebb környezetet alkotó tanácsadók sze­repe. Valaha ezeket a királyok kegyenceinek ne­vezték, később a “kamarilla” nevet kapták. Ma itt, az Egyesült Államokban a “Palace Guard” néven említik őket. Jól emlékszünk meg arra, hogy egy lehetetlen, kapzsi újságíró, Westbrook Pegler, milyen dur­ván támadta nemcsak Rooseveltet, hanem a fe­leségét és a gyermekeit is. De elég sok kemény támadást kapott Harry Truman is. így egyikből sem lett kritikán felüli nemzeti hős. Eisenhower elnökségével mindez egyszerre megváltozott. Ugylátszik, hogy a nagytőke által uralt sajtó megkapta a rendeletet, hogy Ike-hól olyan nemzeti hőst kell felépíteni, akit már kri­tizálni sem szabad. Ehhez semmi köze sincs az elnök betegségeinek, mert megindult s nagyot haladt ez a folyamat már a szívrohamát megelő­zőleg is. Nagyon tisztán láthatjuk most, hogy Ike ta­nácsadói és azok, akik az elnök kabátjába kapasz­kodva kerültek tisztségekbe, milyen furfangos és erőszakos módon viszik be a köztudatba, hogy minden jó, ami ebben az országban történik, Ike- nak köszönheő, de a rossz dolgokat természete­sen mások, — rendesen az oroszok, a kommunis­ták vagy pedig az előző demokrata adminisztrá­ciók rovására Írják. Ennek az erőszakos vezér- kiépitésnek tudható be, hogy a republikánus pártban Ike mellett egyetlen embert sem tarta­5 nak méltónak az elnöki tisztségre. Nyiltan látható itt az a törekvés, hogy az el­nök személyét miként akarják a “haza” fogalma val azonosítani. Aki az elnököt, vagy az intézke­déseit kritizálja, az haza-ellenes cselekedetet kö­vet el; az már “szubverziv”, áruló, akit ki kell rekeszteni mindenféle állami hivatalból, aki nem dolgozhatik a hadi iparokban, sem az újságok • nál, sem a rádió és televíziónál, — szóval azok­tól meg kell vonni a megélhetés lehetőségét. M egfélemlités Ezzel a módszerrel rövid pár év alatt annyira megfélemlítették az amexúkai népet, hogy még történelmi büszkeségük, az annyit dicsért alkot ­mányuk aláírásáról is megrettenve húzódtak fél­re. Ez a megfélemlítés Eisenhower adminisztrá­ciója alatt odafejlődött, hogy jelenleg törvény- javaslat fekszik az egyik kongresszusi bizottság előtt, amely büntetendő cselekménynek nyilvá­nítja az elnök, vagy az elnök által kinevezett tisztviselők elleni “tiszteletlenséget”, ami ter­mészetesen a legenyhébb kritikából is állhat. A diktátori hatalom kiépítésének első lépése* az, hogy valami rendkívül nagy veszély közeledé­sét hitetik el a néppel, amely veszély ellen csak a kiszemelt “nagy hős” képes védelmet nyújtani. Az oroszok esetében még legalább volt alapja annak a nagy veszélynek, hiszen tény, hogy a nagyhatalmak szerették volna megfojtani a szov­jet államot, de itt most, nyilvánvalóan éppen olyan légből kapott volt az. hogy az oroszok meg akarták támadni az Egyesült Államokat, mint az, hogy az igen kis-számu, teljesen fegyvertelen kommunista csoport erőszakkal akarja megdőli- teni az amerikai kormány-rendszert. És mégis, ezen mithikus veszedelem hangozta­tásával képesek voltak száz-meg száz embert be­börtönözni, sok száz embert deportálni és ezrek meg ezrektől megvonni a megélhetés lehetőségét. Mi a válasz? Hogyan építhették fel ennyire a hősi kultuszt rövid három év alatt itt, ebben az országban, amely egykor a demokrácia zászlóvivője volt, ahol az irás-olvasás általános, ahol SZABAD saj­tó (rádió és televízió) informálja a közönséget? De nézzünk egy konkrét példát. Mindenki tud­ja, — hiszen a lapok is elismerték —, hogy Ei­senhower egyes tanácsadói (Dulles, Radford, Nixon, stb.) többször is megkísérelték, hogy az országot belevigyék egy újabb világháborúba, ami csak azért nem sikerült, mert a külföld ép- ugy mint az amerikai nép jelentékeny része me­reven ellenállt minden uszításnak. És ime, ahe­lyett, hogy Eisenhowert okolnák azért, hogy ilyen háborút hajszoló tanácsadókat tart, égre-földre dicsérik, hogy megakadályozta a háború kitöré­sét. Hogyan lehet az emberek logikus gondolkodó sát annyira befolyásolni, hogy érdemül rójják fel az elnöknek azt, hogy állítólag megfékezi az ál­tala kinevezett tanácsadók háborús törekvéseit, holott itt az az alapvető kérdés, hogy miért ne­vez ki, vagy miért tart ilyen háborus-uszitó ta nácsadókat? Felvethetjük a kérdést, hogy ha* olyan nagy bűn volt mindaz, amit Sztálin és tanácsadói el követtek Oroszországban, miért kell azt nekünk most itt lépésről-lépésre utánozni? Erre ugyan mondhatják azt is, hogy az Eisenhower kultusz még messze van a Sztálinétól. Az igaz, de ne fe­ledjük, hogy Eisenhow’er még csak 3 éve elnök. De mi lesz, ha mégegyszer megválasztják és a hősi kultusz kiépítése tovább folyik úgy, mint ebben az első három évben láttuk? Aki a mai amerikai viszonyokat nyílt szemmel figyeli, ha nem is tudja megmagyarázni, de meg tudja érteni, hogy Oroszországban, vagy bár­mely más országban, a tulságig vitt hősi kultusz a nép szabadságjogainak elvesztéséhez vezet. AZ IDÉN a kongresszus a U. S. “Information Agency” részére 115 millió dollárt szavazott meg; ★ GEORGE V. CLANCY titkár-pénztáros jelen­tése szerint ez év elején a zenészek unionjának 256,851 tagja volt. ★ A UNITED NATIONS “World Health Organi­zation” szervezetéhez jelenleg 85 nemzet tarto­zik. AZ “ADVERTISING AGE” nevű magazin sze- rint az amerikai újságok a múlt évben 695 millió dollárt kaptak hirdetésekért.

Next

/
Thumbnails
Contents