Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-06-28 / 26. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ June 28, 1956 AZ ESEMÉNYEK NYOMÁBAN Hírmagyarázat, Cikkek, Riportok á Texaco hekebetozeft egy angol olajvállalatot Macmillan, angol pénzügyminiszter a kormány nevében bejelentette, hogy eladja a Trinidad Oil Company nevű olajtársaság részvényeit az amerikai Texaco vállalatnak. Trinidad a Brit Nemzetközösség tagja. Nem nagy, csupán 4822 négyzetkilométer területű sziget Venezuelától mintegy 15 mérföldnyire. A sziget lakóinak száma közel 700 ezer. Trinidad a nyugatindiai szigetvilág egyik 1 e g g a zdagabb területe. Legfőbb terméke: déligyümölcsfélék, cukor és olaj. A kis Trinidad adja a világ egész olajtermelésének 0.5 százalékát (évi mintegy 3.5 millió tonnát). A szigetország exportjának 75 százaléka olaj, s összes bevételeinek 30 százaléka is olajból ered. Trinidad olaj- finomitó-kapacitása olyan nagy, hogy finomítóiban nemcsak a szigeten kitermelt olajat dolgozzák fel, hanem Venezuelából importált nyersolajat is. A legjelentősebb kitermelő és feldolgozó vállalat az eddig angol tulajdonban volt Trinidad Oil Company. Az angol United British Oil- fieldsnek is vannak finomító üzemei. A texasi olajmilliomosok már régóta szemet vetettek Trinidadra, hogy “bekebelezésével” tovább terjesszék befolyásukat a világ olajterületei felett. Az Egyesült Államok még a második világháború idején fontos haditámaszpontokat épített a szigeten, s azokat fenntartotta és bővitette a háború után is. A sziget katonai megszállása kedvező lehetőséget adott a gazdasági terjeszkedésre. Kihasználták a trinidadi olajvállalat pénzügyi nehézségeit is. A Texas Oil az angol vállalat részvényeiért a tőzsdén jegyzett árfolyam kétszeresét Ígérte. A trinidadi angol olaj- vállalat igazgatója S. J. Vas — aki egyúttal Texas Oil együk igazgatója is — könnyen ráállt az üzletre, hiszen ezzel teljesítette fő munkaadójának — a Texas Oilnak — megbízását. Ez talán még érthető, de az már kevésbé, hogy az angol kormány miért ment bele ebbe az üzletbe? Hiszen köztudomású, hogy Anglia igen nagy mennyiségű olajat importál s ennek egy részét kénytelen amerikai cégektől az amúgy is szűkében levő dollártartalékaiból megvásárolni. Mi“rf mond le akkor Trinidad olajáról, ahonnan, előnyösen, font sterlingért vásárolhatott? A magyarázat. abban lelhető, hogy az angol dollártartalék jelenleg igen kicsi. A trinidadi olajvállalat eladásával az Egyesült Államok egyszerre 180 millió dollárt fizetne, s ezzel ugrásszerűen megnőne Anglia dollártartaléka. Ez persze csak ideiglenesen oldaná meg az angol kormány problémáit .A jövőben ugyanis majd dollárért kell megvásárolnia a most eladott olajat. S ki tudja, hogy Angliának később nem lesz-e sokkal nehezebb az olajért dollárban fizetni, mint ma? A*z alku fenti okaitól eltekintve a trinidadi olajtársaság eladását nem lehet másként értékelni, mint úgy, hogy az amerikai nagytőke ismét leharapott egy darabot a brit gyarmatbirodalomból. S “ha a konzervatívok ilyen ütemben folytatják a birodalom kiárusítását — mondotta Julien Snow munkáspárti képviselő az angol alsó- bázban — tiz év múlva semmi sem marad belőle.” 'amerikai magyar szó rnbHsbed weekly by the Hungarian Word, Inc., AM E. 16th St., New York 3, N. Y. — Tel.: AL 4-0397 Ntakwription rates: In U. S. A. and Canada $7 a year. Foreign $8 «ne year,-$5 haif year..Single c»py i5c. A FÜGGETLEN EGYIPTOM Hetvenöt esztendő után, 1956 junius 18-án reggeli nyolc órakor befejeződött a brit haderők kivonása a Szuezi-csatorna övezetéből és megkezdődött Egyiptom nemzeti örömünnepe. “Háromnegyed évszázadon át vártuk és reméltük ezt a pillanatot. Harcoltunk érte s a szenvedés legsötétebb óráiban i's tudtuk: elkövetkezik ez a pillanat 1” — irta a minap az A1 Gumhurija cirnü kairói lap. E sorokban az egész egyiptomi nép szive-lelke, hosszú s kitartó küzdelme szólalt meg. 1882 nyarán léptek az angol inváziós csapatok Egyiptom földjére. Ekkor nyelté el a terjeszkedő brit vilábirodalom a Nilus-völgy évezredes országát. 1869-ben nyílt meg a Szuezi-esatorna, s Egyiptom hirtelen a világ legfontosabb viziutjá- nax kulcspontja lett. Anglia döntött: kiterjeszti uralmát a iSzuezi-csátorna övezetére, egész Egyip tómra, sőt Szudánra is. A hódítás gazdasági of- fenzivával kezdődött. Anglia nagyarányú kölcsönöket ajánlott fel Egyiptom kormányának “az ország fejlesztésére.” Ám ezeket a kölcsönöket rendkívül súlyos kamatok és kezelési költségek terhelték. így például az 1864 és 1873 között folyósított s végösszegükben 52 és félmillió fontra rugó angol kölcsönökből mindössze 35 millió 400 ezer fontot utaltak át Egyiptomnak — a különbözet kamatok és kezelési költségek címén a londoni City bankházaiban maradt. Ugyanakkor kimondották, hogy az angol hitelekből finanszi- rozandó vállalkozásokra csak angol cégek kaphatnak megbízatást. S hogy az angol vállalatok milyen profitra dolgoztak Egyiptomban, azt jól illusztrálja az alexandriai kikötő építése, amely az egyiptomi kormánynak 2.5 millió fontjába került. A brit vállalkozók nem titkolták, hogy ebből 1,1 millió font volt a tiszta hasznuk, 1876-ban Egyiptom adóssága már megközelítette a 80 millió fontot, nem említve ez összeg évi 6 százalékos kamatát. Ugyanekkor az egyiptomi állam évi összbevételei nem haladták meg a 10 millió fontot. Eközben kibontakozott a nemzeti felszaba- ditási mozgalom, amelynek élén éppúgy, mint 71 esztendővel később az uj szabadságmozgalomnak, a fiatal katonatisztek gárdája állott Arabi pasa vezetésével. A hazafias tisztek felkelése 1881- ben elsöpörte a gyenge és tehetetlen kormányt. Uj kormányt alakítottak, amely elhatározta, hogy megfékezi az idegen behatolást, kiharcolja az ország függetlenségét. Az angolok nyomban cselekvéshez láttak: 1882 julius 11-én — koholt ürügygyei — hadihajókról tűz alá vették Alexandriát, partra tettek egy hadsereget, amely Tell-el-Ke- bimél legyőzte Arabi csapatait. Szeptember végére az egész ország angol ellenőrzés alatt állott. Az angolok legünnepélyesebben kinyilatkoztatták, hogy “a megszállás csak ideiglenes és mihelyt a rend helyreáll, nyomban visszavonják csapataikat.” S miközben a nyilatkozat elhangzott, az angolok már hozzáláttak a nagyarányú “épitőmunkához”: bevehetetlen erődrendszerré épiteni az egész csatornaövezetet. A Szuezi-csa- torna stratégiai értékét később még inkább megnövelték a közel-keleti angol olajforrások, amelyeknek vezetékeit és fúrótornyait ugyancsak innen őrizték. Az elmúlt hetvenöt esztendő egyiptomi történelme a nemzeti függetlenségi küzdelem szakadatlan láncolata. A gyarmatosítók hátrálni kényszerültek, s különféle taktikai sakkhuzásokkal igyekeztek meghosszabbítani uralmukat. így kötötték meg 1936-ba.n Londonban azt az angol— egyiptomi szerződést, amely látszat-függetlenséget adott az országnak, de amelynek lényege az volt, hogy a brit csapatok továbbra is Egyiptomban maradnak. Az egyiptomi függetlenségi mozgalom óriási erőfeszitéseket tett a szerződés érvénytelenítésére. Döntő fordulat azonban csak az 1952 julius 22-i forradalmi változás után következett be. Ekkor, mint ismeretes, megfosztották trónjától Faruk-királyt, kikiáltották a köztársaságot s az államelnöki, miniszterelnöki és katonai, kormányzói tisztet Nagíb--táborig vette -átj a: megmozdulást irányító katonai érók megbízatásából. Ám Nagib tábornok lassúnak és következetlennek mutatkozott az angol csapatoknak a szuezi-támaszpontokról való kivonását követelő tárgyalásokon. Szemben állott vele Nasz- szer ezredes, aki azt hangoztatta, hogy Egyiptom függetlensége csak akkor lehet teljes, ha kivonulnak az angol csapatok, ha a Szuez-övezet ellenőrzése teljesen egyiptomi kézbe kerül. Nasz- szer készítette elő egyiptomi részről, s ő is vezette azokat a tárgyalásokat, amelyek 1954-ben angol—egyiptomi szerződést eredményeztek. E szerződés kimondotta, hogy az angol csapatokat 20 hónapon belül ki kell venni Egyiptomból, s hogy a szuezi övezet minden katonai objektumát 20 hónapon belül átveszik az egyiptomi haditengerészet osztagai. 1954-ben az államvezetés legfelsőbb posztjain Nasszer váltotta fel a habozó és ingadozó Nagibot. Fineau Washingtonban A hidegháborús atmoszféra szertefoszlásávai . francia külpolitika előtt olyan uj távlatok nyíltak meg, amelyekben a Nyugat-Németország- hoz s általában a német kérdéshez való viszony is uj megvilágításba került. Egészen természetes, hogy a francia kormány érdeklődését ezek az uj lehetőségek igen élénken foglalkoztatják. A francia külpolitika a Nyugat és Kelet között kialakult, vagy legalább is kialakulóban levő újszerű kapcsolatok alapján igyekszik megerősíteni Franciaország nemzetközi helyze tét, s az eddiginél nagyobb önállósággal kivan részt venni az. események irányításában. E tekintetben számos nyilatkozat áll rendelkezésre vezető francia államférfiak részéről, sőt határozott lépéseket is tett a francia kormány a függetlenebb külpolitika. irányába. Guy Hollét és Pineau látogatása a Szovjetunióban kétségki zül ilyen lépésnek tekinthető, még akkor is, ha a moszkvai tárgyalások nem mentek túl bizonyos alapvető álláspontok tisztázásán. Bizonyos azonban, hogy a francia kormány uj és függetlenebb külpolitika kia- alakitásáboz értékes támaszpontokhoz jutott a moszkvai tárgyalások során. A moszkvai ut óta megnőtt a francia kormány határozottsága, hogy kitart az uj irányvonal, a feszültség csökkentéséből következve uj nemzetközi helyzet megszilárdítása mellett. Erre van egyébként Pineau külügyminiszternek az az elhatározása is, hogy átszervezi a külügyi apparátust és a Quay d’Orsay-ról eltávolítja legkonokabb ellenzőit, amilyen például Mas- sigli. a külügyminiszter állandó helyettese. A Bi- dault-Schuman-irányzat képviselőinek eltávolításával Pineau nyilvánvalóan azoktól az intrikáktól próbál megszabadulni, amelyek gátolták cselekvőképességét és állandó bizonytalanságot teremtettek minden uj kezdeményezés körül. Kétségtelen, hogy ezzel a Guy Mollet-kormány kihívta maga ellen a jobboldal és főleg az' ameri- kabarát politikai csoportok ellenszenvét — ami feltehetően igen tevőleges formában meg fog nyilatkozni — viszont jelentékenyen megnövelte a francia diplomácia mozgékonyságát és határozottságát is. Dulleséknek tehát számolniok kell a francia külpolitika nagyobbfoku önállóságával, mint ahogy már eddig is tapasztalhatták — például a NATO legutóbbi tanácsülése alkalmával—, hogy Franciaország lazítani akarja az eddigi egyoldalú kötelékeket, s ha nem is szándékozik kitömi az úgynevezett nyugati közösségből, ezen belül nagyobb önállóságra, a speciális francia érdekek fokozott érvényesítésére törekszik. S ami a legfontosabb: a nemzetközi helyzet változásai alapján igyekszik uj és reálisabb szellemet bevinni a nyugati politikába. Dullesnak számolni kellett azzal. hogy a francia külügyminiszter Washingtonban nemcsak uj szemlélet alapján igyekezett tárgyalni, hanem uj attitűdből is, tehát semmiképp az alárendeltség helyzetéből. Pineau még elutazása előtt igyekezett kidomborítani a francia külpolitika függetlenségét és kijelentette, hogy a legkényesebb francia kérdésekben sem óhajt egyebet az Egyesült Államoktól, csak bizonyos- fokú szolidáritást, de nem segítséget. A francia lapok ezzel kapcsolatban emlékeztetnek az “amerikai segítség” körül szerzett tapasztalatokra Indokínában, ami végül is — mint ismeretes — oda vezetett, hogy a dél-vietnami francia pozíciók amerikai kézre kerültek, miközben az amerikai kormány a kérdés megoldatlanságának ódiumát igyekszik a franciákra hárítani. Pinea« szükségesnek látta hangsúlyozni, hogy Algériát illetően a francia kormány nem tart igényt ilyenfajta “segítségre”.
