Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-06-21 / 25. szám
hursday, June 21, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZA JFecsLJbz&i'eJc a. A eJ%oíí A Supreme Court 6:3 arányú szavazattal olyan döntést hozott a múlt héten, amely súlyos csapást mert a kormányalkalmazottak ellen folytatott er-fit neküldöző programra. A legfelsőbb törve nyszék ugyanis megállapította, hogy az az 1950-es törvény, amelyet az elnöki pro gramban alapul vettek az eretneküldözéshez, csak olyan kormányalkal- nlazottakra alkalmazható, akik “a nemzet biztonságát érintő” állásokat töltenek be, de nem vonatkozik mindenkire. Ennek a döntésnak az a fontossága, hogy kidérül, hogy a nyilvánosságra jutott statisztikai adatok szerint az eddig elcsapott kormánvalkal- ntazottak fele NEM töltött be ilyen “érzékeny” állásokat, ezek tehát a hisztériás üldözések áldozatai. A kormány üldözési programjában azonban a 1 boszorkány üldözést ki akarják terjeszteni az állami és a városi alkalmazottakra, sőt a magán- Í5 'ban működő emberekre is. Ez a rostálás jelt nleg 10 millió amerikait fenyeget. A kormányon belül és kívül legénykedő mccarthvsták előreláthatólag úgy fogják megkísérelni a legfelsőbb törvényszéktől kapott rúgást kijátszani, hogy egy sereg állást besoroznak az “érzékeny” adások csoportjába. Ezzel a törvényszéki döntéssel is úgy vagyunk, mlint a napjainkban hozott döntések egyikével- mlásikával: nem a döntés a fontos, hanem az, h|)gv hogyan és miképpen helyezik hatályba. ★ A “-The National Economy of the USSR” (A Szovjetunió nemzetgazdasága) cimü szovjet szaklap azt írja, hogy 1940 és 1955 között a szovjet acéltermelés 142 százalékkal emelkedett, vagyis ] 8.3 millió tonnáról 45.3 millió tonnára ment fel. ( Ugyanezen időszak alatt az amerikai acélterméke (>7 százalékkal 117 millió tonnára.) A széntermelés 136 százalékkal emelkedett 165.9 millió tonnáról 391 millió tonnára, mig a US termelés 3.5 százalékkal csökkent. Az olajtermelés 228 százalékkal buggyant fel 213.1 bbls-ről (hordóról) 482.9 millió bbls-re. Az amerikai viszont 82.8 százalékról felment 2.5 billió bbls-re.) A villanyenergiatermelés 252 százalékkal 48.3 billió kilowatt-óráról évente 170.1 billióra szaporodott. (A US kw-óra 275 százalékkal gyarapodott.) Géperejű járómüvek gyártása, beleértve teherautókat és személyautókat, 206 százalékkal 145,- 590-ról 445,300 egységre emelkedett. (Az ameri- s; i ertielkedés 106 százalékos volt, 3,472,286-ról 9. 212,572 darabra.) A cipőgyártás 30 százalékkal nőtt 211 millió párrói 274.5 millióra. (USA-ban 402 millióról 577 millióra 42 százalékkal.) És végül rádió- és televíziós készülékek száma 2,522 százalékkal 161,000-ről 4,2220,000-re ment fej. (USA-ban 11.8 millióról 22.2 millióra 88 százalékkal.) ★ Most kedden, junius 19-én, Julius és Ethel Ro- seíiberg kivégzésének harmadik évfordulója volt. Épnek emlékére adták ki Malcolm P. Sharp, a chicagói egyetem jogi professzorának 250 oldalas köfnyvét, amelynek cime: “Was Justice Done?” ( Igazságszolgáltatás volt-e?). A “Monthly Review Press” a tanulmány kiadója. — Dr. Harold C. Urey, a Nobel-dijnyertes atomtudós, hosszú előszót irt hozzá. 1A Rosenbergéket 1953 junius 19-én végezték ki “kémkedés elkövetésére történő összeesküvés" vádja alatt. Társvádlottjukat, Morton Sobellt. 30 évi fegvházra ítélték és jelenleg az Alcatraz-bör- tönben sínylődik. Perújításért harcol. Sharp professzor a vádeljárás és a védelem bizonyítékai jogi boncolgatása után arra a követ- keltetésre jut, hogy Ethel és Julius Rosenberg, valamint Morton Sobell elítélése igszágtalan volt. Kft Írja: “Mig azelőtt csak kritizáltam az Ítéletei ma már arra a meggyőződésre jutottam, hogy hiszek Rosenbergék ártatlanságában. Bármi volt is Rosenbergék ártatlansága vagy bűne, a per kicsiben elárulja társadalmunk némely jellemvonását, amelyeket érdemes a perrel kapcsolatban megfontolás tárgyává tenni.” Dr. Urey a bevezetését azzal a kijelentéssel végzi, hogy meggyőződése szerint “az esküdtszék bünösségi verdiktje helytelen volt és a Rosenbergék nem voltak “minden kétségen felül bűnösek”. . . Az ügy érdekel és minden ehhez^hasor.ló per érdekelni fog, mert szivemen viselem az igazságszolgáltatás becsületességét ebben az országban. A pert, amelyben meggyőződésünk szerint igazságtalanság történt, felül kell vizsgálni és ez az átvizsgálás ajánlatosabb, mint felülvizsgálni a következő pert, amelyben újabb igazságtalanság történhet.” Lord Bertand Russell, a hires matematikus és filozófus, a következő megjegyzést fűzte a “Was Justice Done?”-hoz: “A könyvet rendkívül érdekesnek és ellenállhatatlanul meggyőzőnek tartom.” ★ Országos feltűnést keltett Jean-Paul Sartre, a világhírű francia iró, a “Les Temps Modernes” (Uj idők) cimü folyóirat szerkesztője levele, amely a “N. Y. Times”-ban jelent meg a múlt héten. A levelet az amerikaiakhoz intézte s azt fejtegeti benne, hogy Európában “csaknem egyöntetű” a vélemény, hogy sem a kivégzett Ethel és Julius Rosenberg, sem a jelenleg f egy házban sínylődő Morton Sobell nem követték el azokat a bűncselekményeket, amelyekkel vádolták. Majd azt mondja benne, hogy “nem akarja elhinni, hogy az Egyesült Államok ragaszkodhatna a tévedéshez és a szégyenhez, amikor a vasfüggönynek nevezett, de szerencsére egyre kevésbé létező valami mögött levő országok éppen most vizsgálják felül azokat a régi pereket, amelyek sokkal veszélyesebbek és jóval kínosabbak nemzeti önérzetükre nézve. “Sok francia éá európai ember osztja azt a meggyőződést, hogy Sobell ártatlan és nagy igazságtalanság volna továbbra is büntetni olyan bűncselekményért, amelyet nem követett el s amelynek bizonyítékát sohasem tárták elé. “Lehetetlenségnek tűnik fel előttünk, hogy egy kis csoport képes lett volna Oroszországnak kiszolgátátni az atombomba titkát és hazája rovására megváltoztatni a történelem folyamatát.” Európa meggyőződése szerint — Írja Sartre — nincs “atomtitok”, a tudomány mindenhol fejlődik és a bombatermelés az ipar lehetőségei közé tartozik. “Mindig nehéz — igy fejezi be — és mi franciák ezt tapasztalatból tanultuk meg — perújítást rendelni el akkor, amikor a nemzet tekintélye forog a kockán. De meggyőződésem szerint önök megegyeznek velem abban a felfogásban, hogy amikor az igazságszolgáltatás forog kockán, semmiféle tekintélvi meggondolásnak nincs helye.” ★ “Hiszi ön, hogy azzal a puszta ténnyel, hogy néger család költözik a szomszédségbe, csökkennek az ingatlan-értékek?” — kérdezte Oscar Hammerstein, a “South Pacific”, a nagysikerű hires szerzője, abban a levélben, amelyet számos kiváló amerikainak megküldött. Saját válasza az volt, hogy “a fehér tulajdonos hagyományos rettegése érinti az értékeket, nem pedig az uj szomszéd bőrének színe.” Lássunk néhány feleletet, amelyet a zeneszerző kapott a levelére: Ralph Flanders, vermonti US szenátor, a következőket irta: “Ami Mrs. Uanders-t és engem illet, a mi tapasztalatunk Georgetownban arra a következtetésre juttat, hogy színes családok nagyon jó szomszédok. Mi a legjobb viszonyban vagyunk velük. Egyebek közt ugv találjuk, hogy nagy családi szeretőiben élnek, amelynek eredménye az, hogy nem hallani nyers beszédet, sem a gyermekekre nem kiáltanak rá. A gyermekek ugylátszik jóviseletüek. Valóban ritkaság számba megy, hogy gyermeket halljuk sírni/ Röviden szólva, mi szeretjük szomszédainkat.” Harold C. Urey, a hires atomfizikus, ezt irta: “Chicagóban olyan közösségben élek, ahol színes emberek és fehér emberek laknak. Rendkívül kedves, a század első évtizedében épült közösség ez.. . Néger szomszédaim nagyon jó karban tartják házaikat és a szomszédság éppenol.van tiszta és rendes, mint bárhol másutt a környéken.” Norman Cousins, a “Saturday Review” szerkesztője, ezt írja: “Az ingatlanértékeket kevésbé érinti az, amit a négerek csinálnak, mint az, amit a fehérek, csinálnak. Ennélfogva a probléma főleg nem gazdasági, hanem lélektani.” James A. Michener, a nagyhírű iró: “Nem hiszem, hogy néger család érkezése a közösségbe automatikusan lerontja ezt a közösséget. Tudom azonban, hogy sokan azt hiszik, hogy ilyenféle leromlás be fog következni és ez a hit sietteti ennek bekövetkezését. Úgy tűnik fel tehát előttem, hogy minden, ami enyhíti az emberek félelmét ezen a téren, nagyon sokat segít a helyzeten.” HAT KISGYERMEK HALÁLÁRA (Folytatás az első oldalról) is nyakig eltemette. Egy másik gyerek húzta ki a lezuhant törmelékek közül, egyik cipőjét ottvesztette s a rémülettől hisztériás állapotba esett. Nem történt ugyan bántódása, de ég a lelkében nővérkéje utolsó sikolya: “Mary, segítség!” És a többiek... Az egyiknek egy nappal előbb volt a születésnapja, a másiknak éppen az- map lett volna, egy harmadik egy évvel ezelőtt menekült meg egy tűzvészből... Mindegyiknek szivtépő története van s ha belenéz az ember kisded életük részleteibe, nem tudja megállni köny- nyek nélkül... És mindezt a tömeges tragédiát el lehetett volna kerülni! Mert már hiába jöttek — bármily gyorsan is — a kihívott tűzoltók, a mentőcsapatok s a járókelők, akik puszta kézzel estek neki a homoknak, hogy minél előbb kiássák a betemetett gyermekeket, mielőtt a homok megfullasztja vagy agyonnyomja őket. Az első holttestet három perc alatt ásták ki — már ez is későn volt! Előbb, előbb kellett volna a mentésre gondolni, a katasztrófa megelőzésére kellett volna gondolni azoknak, akik felelősek, akiknek ez a kötelességük. Mindehhez csak egy őrt, nappali vagy éjjeli őrt, kellett volna alkalmazni, aki nem engedte volna a gyermekeket a veszélyes helyre jönni játszani. Mibe kerül egy ilyen éjjeli őr? Mennyi a napi vagy heti bére? ör nem volt. megspórolták a bérét, holott talán egy idősebb ember életét is megmenthették volna vele, ha egy kis álláshoz juttatják. Az ilyen útépítés milliós üzlet, a profit mérhetetlen, de minden megtakarított fillér is szaporítja a hasznot, még ha véres is lesz tőle a megszületendő szép ut és vér tapad is a meleg profithoz: kisgyermekek ártatlan vére, anyák siralma, családok gyásza. Mindenki meghalhat, csak a profit éljen. Kis, lecsípett összegekből nő a profit, egv-egy szívással megcsapolt munkabérből is nő a profit, s miközben a profit nő, pusztul az emberélet. . .Most majd megint összeállnak anvák-apák, hogy piketeljék az útépítést. Ezek a szülők szegény emberek: egyeseket már korábbi lakásaikból lakoltattak ki és “ideiglenesen” itteni nyomortanyákban zsúfolt össze a jószivü jóléti hivatal. Ez az ideiglenesség persze örökélet ü, mert a lerombolt, régi nyomornegyedek telkeire pompás uj házakat építtet New York város-szépitési lángesze, Robert Moses, aki selyemingben fénvképez- teti le magát, amint világraszóló nagy terveit irányítja. Arcán önelégült mosoly, mint aki biztosra veszi, hogy a Central Parkból nemrég, mulatóhely számára kihasított játszótér elkobzása miatt ellene pert indító szülőket a bíróság előtt is bulldózerrel fogja lehengerelni. Uj bérpaloták emelkednek a nyomornegyedekben, ahonnan elkergetik a szegény lakókat és a bérpaloták uj lakásait úgy havi kétszáz dolláros bérért vesztegetik jómódú polgárok számára, akiknél ennyi pénz meg se kottyan, ennyiért akár saját családi házat is építtethetnének vagy vásárolhatnának városunk villanegyedeiben, de hát mégiscsak kényelmesebb bent lakni valahol a városban, közel a mulatóhelyekhez és társaságbeli ismerőseikhez. . .Repülnek a milliók. sé!t a billiók. Az elmúlt, tiz esztendő alatt 312 billió dollárt pocsékoltak el fegyverkezésre. Az ilyen horribilis nagy összegek nagyságát már emberi ésszel fel sem lehet fogni, már csak fényévekkel lehet megmérni. Istenkém, mennyi lakást építhettek volna egyszerű munkásemberek számára, akiket ehelyett egyik nyomor- tanyáról a másikra hajszolnak, amíg elmennek valahova, ki tudja hova, eltűnnek, meghalnak, elpusztulnak, mint az élet forgatagából kivetett ázalagok, hordalékok. Mindenre jut pénz. rengeteg pénz, csak egy nyomorúságos éjjeli őrre nem, akinek puszta jelenléte megmenthette volna a kisgyermekeket a vértanú-haláltól és a kis családokat a gyógyíthatatlan gyásztól, az emlékek örökké sajgó, égő sebeitől! ___________9_
