Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-29 / 13. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 29, 1956 TÖMEGHISZTÉRIA ►> NEMZETI HŐSÖKKÉ AVATJÁK Irta: Geréb József Az Egyesült Államok népe négy évig tartó nagyon véres polgárháborúval végződő évtizedes küzdelem után 1865-ben végi-e végetvetett a középkorra emlékeztető kegyetlen rabszolga rendszernek, amit az alkotmányhoz csatolt 13, 14 és 15-ös számú függelék (amendments) pontokkal törvényesített és véglegesített. A 13. pont kimondja, hogy az Egyesült Államokban, kivéve azon esetet, midőn a bíróság valamely bűntény büntetésére szabja ki a kényszer- munkát, a rabszolga-munka törvényellenes. A 14. pont megszabja, hogy az Egyesült Államok polgárai, akár benszülöttek, akár azok, akik polgárosodás révén nyerték polgárságukat, egyben polgárai azon államnak is, amelyben laknak és az egyes államoknak nincs joguk ahhoz, hogy az Egyesült Államok polgárát megfelelő törvényes eljárás nélkül megfosszák életétől, szabadságától vagy vagyonától; vagy pedig megtagadnák tőlük a törvény megszabta egyenlő védelmet. A 15. módositvány pedig nagyon élesen kimondja, hogy az Egyesült Államok polgárát szavazati jogától egyetlen állam sem foszthatja meg az illető nemzetisége, szine, vagy előzetes szolgasági állapota miatt. Most, az alkotmány ezen három igen fontos pontjának elfogadása után 90 évvel, a déli államokban a színes polgárok 85—90 százalékát fosztják meg szavazati joguktól; kényszerítik őket megalázó, elkülönítésre és igen sok esetben minden büntetés nélkül gyilkolják le őket. Az utóbbi években a déli államokban a néger népek jogfosztása annyira haladt, hogy akadtak egyes déli politikusok, akik kérkedve mondották: “Ugy- látszik, hogy a Polgárháborút mégis csak mi (déliek) nyertük meg!” A történelem elhallgatja Az alkotmányos jogok ily letiprását csak úgy tudjuk megérteni, ha figyelembe vesszük, miként alakult ki itt egy olyan osztály, amelynek munkaköre valamely kisebbség ellen hirdetett gyűlölet terjesztése. Ezek az úgynevezett “szuper-patrióták”, (tulzóhazafiak), akik elhitetik a tudatlan néptömegekkel, hogy valami nagy veszély fenyegeti őket, amely ellen ők, a nagy hazafiak az igazi megváltók. Ezért aztán nemcsak nagy tiszteletet, hanem fényes jutalmazást is követelnek és kapnak is. Jutalmul velük töltik be az összes köztisztviselőségeket is. Ezeknek a kezében van a közvéleményirányi- tás és a tanítás is. Ezért az iskolákban használt történelmi könyvek a kisebbségek ellen elkövetett gazságokat vagy elhallgatják, vagy pedig mint “félreértést” ismertetik. így az előző esetek ismerete híján, újból meg újból képesek tömeg- hisztériát kelteni valamely kisebbség üldözésére. így például az Amerikában is nagy tekintélynek örvendő és történelmi munkáknál forrás gyanánt használt “Encyclopedia Britanica” New York város történelmére vonatkozó szakaszában ezt a mondatot találjuk: “A John Peter Zenger (1697—1746) szerkesztő ellen intézett szabadsajtó pör elhalása után hamarosan megint nagy izgatottság támadt New York városban. 1741-ben lázadás gyanúja alá fogták a néger rabszolgákat s miután egy semmi felelős érzettel nem biró cselédleány tanúskodott ellenük, 34 négert kivégeztek, majd 24 fehér embert is börtönbe vetettek, mint bűntársakat.” Amit elhallgattak Ugyan hányán vannak az olvasók között, akik tudnák, hogy valójában mit rejt el ez a pár sor? Ezt a kérdést vetette fel a Associated Press Page Smith nevű írója és azután részletesen elmondotta, hogy 1741 és 42-ben miért is volt olyan “izgatott” New York város népe. Röviden, ime igy szól ez a történet: Mintegy három évtizeddel előzőleg (1710-ben) valaki elhíresztelte, hogy a néger rabszolgák New York városban lázadásra készülnek, mire egy csomót összefogdostak s közülük 21-et rettenetes kínzások közepette kivégeztek. De azonkívül attól fogva jóidéig nagyon kegyetlenül bántak a rabszolgákkal, hogy “elvegyék kedvüket” mindenféle lázadástól. A FAJGYŰLÖLET HIRDETŐIT Ez a dolog már-már feledésbe ment, midőn 1741 elején az angolok elfogtak egy spanyol hajót, amelynek legénysége között több néger tengerészt is találtak. Az “Admiralty” (tegerészeti hatóság) ezen szabad néger hajósokat rabszolgáknak nyilvánította és azok minden tiltakozása dacára is elárverezték őket s az igy befolyt pénzt zsákmány gyanánt kapták az angol tengerészek. Hamarosan ezután néhány tüzeset, majd egy rablás is volt a városban, mire hire ment, hogy azokat a sorsukkal elégedetlen rabszolgák okozták. Miután semmi konkrét bizonyíték sem volt ellenük, a hatóság 100 font dijat tűzött ki annak, aki információt nyújt. Pár napon belül jelentkezett Mary Burton, egy 16 éves cselédlány, akit általában gyengeelméjiinek tartottak s a gazdájánál csak adósságra dolgozott (indenture), vagyis már 16 éves korában annyival tartozott a gazdájának, hogy azt soha sem tudta ledolgozni. A hamis tanú Mary Burton elmondotta, hogy kihallgatta gazdája három rabszolgáját, — Caesar, Prince és Cuffey nevüeket, — akik arról tanácskoztak, hogy felgyújtsák a várost s a lakosságot leölik. Noha nyilvánvaló volt, hogy a gyengeelméjű leányt betanították, erre a vádra azonnal elfogták a három rabszolgát és gondolva az 1710-es eseményekre, most nyilvános “bírósági” tárgyalást adtak nekik. A vádlottaknak persze nem engedtek meg semmiféle védelmet. Ehelyett a városi ügyvédek egyike “hálátlansággal” vádolta őket s az összes rabszolgákat, akik ilyen brutális lázadással fizetnek azon “szives és gyöngéd” bánásmódért, amelyben a fehérek részesítik őket. Hiszen sokkal jobb dolguk van, mint a fehér embereknek, — mondotta ez az ügyvéd, — mert az élelmükről és a lakásukról a gazdájuk gondoskodik. És ime, ezek a gonoszok mégis a jóakarójuk vagyona és élete ellen törnek. Semmiféle ténybeli adat sem volt a vádlottak bűnösségének bizonyítására, elég volt az iigyefo- gyott leány kitalált meséje. A három rabszolgát elitélték; kettőt közülük elevenen elégettek, a harmadikat másképpen végezték ki. Ugyanaz a tanú Néhány nap után egy Hughson nevű kocsmá- rost, a feleségét és egy prostituált lányt, Peggy Careyt fogták vád alá, hogy segítették a rabszolgákat a tervbevett lázadásban. Itt megint csak Mary Burton volt az egyetlen tanú, akinek szavára Peggy Careyt kegyetlen kínzás alá vették. Mikor már nem bírta tovább, igent mondott mindenre, de később visszavonta a vallomását. Mind a hármat felakasztották. Az igy kiontott vérszag szinte megvaditotta a város előkelőségét. Gyorsan összefogtak 20 néger rabszolgát, akiket egymásután ítéltek halálra és égették el őket elevenen. Mielőtt az Ítéletet végrehajtották volna, az alkormányzó azt Ígérte az elítélteknek, hogy aki beismeri bűnét és megnevezi a társait, azok kegyelmet kapnak. Erre a szerencsétlenek között akadtak olyanok, akik igy akartak menekülni a biztos haláltól és ezért megneveztek más, természetesen szintén teljesen ártatlan embereket. A vallomás után persze az ösz- szeseket kivégezték. A “vallomások” alapján újból elfogtak 46 rabszolgát. Többet csak azért nem fogtak el, mert a börtönbe már nem lehetett többet begyömöszölni. Ekkor valaki felvetette azt az eszmét, hogy a rabszolgákat a katolikusok izgatták a nagyobbá- ra protestáns lakosság lemészárlására. A newyorkiak ekkor még azt is elhitték, hogy maga a pápa is benne volt az összeesküvésben. Ezért hamarosan lefogtak egy, katolikus tanítót és Mary Burton azonnal jelentkezett azon állítással, hogy az az ember, — John Ury nevű, — volt a lázadók vezére. Sőt azt is állította, hogy ez az Ury valójában álruhába öltözött katolikus pap. Kivégeztek 43 ártatlan embert Ury éppen olyan tárgyalást kapott, mint a néger rabszolgák. Itt azonban legalább felsorolták, hogy a katolikus inkvizíció is igy bánt el a vádlottakkal. Mindazonáltal az együgyü leány, Mary Burton állítása volt az egyetlen bizonyíték Ury ellen is, mire az esküdtszék 15 percnyi tárgyalás után bűnösnek találta s felakasztották. Hat hónapon át folyt ez a tömeghisztéria, amely idő alatt mintegy 150 embert fogtak gyilkosságra való összeesküvés vádja alá minden kézzelfogható adat nélkül, csupán egy hibás agyú, de erre jól betanított 16 éves leánygyerek állítására. A vádlottak közül 11 négert elevenen égettek el, 18-at felakasztottak, 50-et elvittek más vidékre. De azonkívül kivégeztek négy fehér embert is. íme a tömeghisztéria ily rettenetes megnyilvánulása mily tökéletes feledésbe ment. Ezért van az, hogy időről-időre megismételhetik azok, akiknek az ilyesmi megélhetést nyújt, vagy hírnevet hoz. A hisztéria terjesztői Az utóbbi évtizedben hasonló tömeghisztériának voltunk tanúi. Ebben az esetben a tömeghisztériát a háborús profitolást ellenzők ellen irányították, akikre ráfogták, hogy “összeesküdtek” az Egyesült Államok kormányának erőszakos megdöntésére. Ezeket általában kommunistáknak, avagy azokkal szimpatizálóknak neveztek és azonnal akadt több Mary Burton is (nők és férfiak egyaránt), akik a várt jutalom ellenében tanúskodtak a legképtelenebb vádaknál is és a tömeghisztéria hatása alatt a speciális módon kiválasztott esküdtek kimondták az Ítéletet. Ez a hisztéria most valamivel enyhülőben van, de helyette már jelentkezik egy másik, a néger lakosság elleni gyűlölet újbóli terjesztése Itt megint azok járnak elől példaadással, akik az ily hisztériakeltésből hasznot húznak. A déli államok nagynevű hazafiai, akik a köztisztviselő állásokat betöltik, a fajgyűlölet hirdetésével szerzik meg maguknak azt a tekintélyt, amivel rendelkeznek. Egészséges társadalmakban a gyűlölet hirdetőket részben a börtönökbe, részben az elmekórházakba helyezik. Az olyan társadalmi rendszerben, ahol a faji megkülönböztetés alapján gazdaságilag kizsákmányolhatnak valamely osztályt, az ily ultra-hazafiakat nemzeti hősökké avatják és nagy tisztségekbe iktatják. Az egyetemi tanárok szövetsége tiltakozik az eretneküldözés ellen Az egyetemi tanárok országos szövetségének 38,000 tagja van. Ez a szervezet a felsőoktatás terén a legbefolyásosabb szervezetek egyike. Múlt év őszén külön bizottságot állított fel azzal a feladattal, hogy tanulmányozza a politikai felfogásuk miatt elbocsátott egyetemi tanárok ügyét. Most egy ötvennnyolc oldalas jelentésben kijelentette a bizottság, hogy egy tanárt az iskolateremben végzett munkája alapján kell megítélni. A jelentésben elitélik azt a gyakorlatot, hogy tanárokat és más polgárokat arra kényszerítsenek, esküdjenek meg, hogy sose voltak a KP tagjai, máskülönben nem kaphatnak állást. Tiltakoznak az ellen, hogy egyének ellen vizsgálatot indítsanak akkor, amikor nincs “észszerű gyanuok” vagy szándék, hogy felforgató tevékenységre vállalkoznak. Hasonlóképpen erélyesen kritizálták azoknak az egyetemi tanároknak elbocsátását, akiknek biinül rótták fel, hogy az alkotmány ötödik függelékére hivatkoztak kongresszusi bizottságok előtt lefolyt meghallgatások alkalmával. A jelentés továbbá azt sugalmazza, hogy a KP-tagság nem elégséges ok egy tanár elbocsátására. Mind e meggondolások alapján azt követeli az egyetemi tanárok országos szövetségének külön bizottsága, hogy öt egyetemet rójanak meg a tanszabadság megsértése és tanári elbocsátások miatt. Ezek a következők: a kaliforniai egyetem, az ohiói egyetem, a Rutgers egyetem, a Temple egyetem és a philadelphiai Jefferson orvosegyetem. A feketelistára tett egyetemeket az a veszély fenyegeti, hogy sok tanár nem hajlandó állást vállalni megrótt egyetemen. A megrovásra Ítélt egyetemek elleni eljárásra április 6—7-én kerül sor St. Louisban, amikor a professzori szövetség évi közgyűlését tartja. A jelentés leszegezi, hogy a tanárok elcsapása politikai okokból a tanszabadságot veszélyezteti. Az Egyesült Államokban eddig még csak egyetlen republikánus elnök, — U. S. Grant, — szolgált ki teljes két adminisztrációt, — az az teljes 8 évet.
