Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1956-03-29 / 13. szám

4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 29, 1956 Vihar egy Nobel-tlijas iró körül AMERIKAI MAGYAR SZÓ Published weekly by the Hungarian Word, Inc., ISO E. 16th St., New York 3, N. Y. — Tel.: AL 4-0397 Subscription rates: In U. S. A. and Canada $7 a year. Foreign $8 one year, $5 half year. Single copy 15c. Előfizetési árak: New York városában, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $7, félévre $4. Minden más külföldi országban egy évre S9, félévre $5. — Egyes szám ára 15 cent. Szerkesztőség és kiadóhivata1: 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Fiókirodák, ahol előfizetéseket felvesznek: Bronx, Magyar Ház, 2141 Southern Boulevard. — Hivatalos órák kedd este 7—9-ig. Cleveland, O.: E. S. Magyar Munkás Otthon, 11123 Buckeye Road. Nagy József városi lapkezelő West Side: Wlach Rudalf, lapkezelő j Detroit, Mich.: Petőfi Klub, 8124 Burdeno | Tischler Lajos, lapkezelő I Chicago, 111.: 1632 Milwaukee Avenue, 2nd fl. Chulay István, lapkezelő. Los Angeles, Calif.: L. A. Magyar Munkás Otthon, J251 S. St. Andrews Pl. — Pacier Flórián, lapkezelő Ügyvezető: Rosner Sándor A GYARMATI RENDSZER SZÉTHULLÁSA A gyarmatosítás fenntartásának csikorgó gé­pezete újra mozgásba lendült. A “gépkezelők” igyekeznek alkalmazkodni az uj helyzethez. Fő­cél : a már meglevő, de az elnyomott, vagy a füg- getlenségüket frissen visszanyert népek körében mély elutasításra találó keleti katonai blokkok megszilárditása, illetve megerősítése. Pakisztán Karacsi városában tartották a SEATO, a délke­let-ázsiai katonai tömb miniszteri bizottságának több napig tartó értekezletet. Selwyn Lloyd angol külügyminiszter Karacsi felé vezető utján meg­áll India fővárosában s a Közel-Kelet legfonto­sabb országaiban. Az angol kormánykörökhöz eléggé közelálló Yorkshire Post szerint Kairóban “gazdasági nyomással” akarja rábírni Egyipto­mot, “ne szegüljön szembe a bagdadi paktum­mal.” Indiában Nehruval akar találkozni, hogy “kiküszöbölje India elenséges magatartását, mind a SEATO-val mind a bagdadi paktummal szem­ben. Dulles, aki szintén Karacsiban volt, leg­utóbbi beszédeiben ugyancsak a támadó katonai blokkok rendszerének fenntartása mellett kar­doskodott —, de ő is utalást tett arra, hogy a jö­vőben jobban előtérbe kell kerülnie e katonai blokkok gazdasági oldalának. Mindez jelzi, hogy a gyarmatosítás fenntartásáért küzdő imperialis­ta nagyhatalmak a délkelet-ázsiai blokkban és a bagdadi paktumban a gyarmati alávetés uj for­máit látják. Ennek elfogadhatóvá tételére, ha szükséges és a helyzet úgy követeli, hajlandók úgynevezett “segélyt” is nyújtani — de termé­szetesen mindig csak azzal a feltétellel, hogy az ilymódon “segélyezett” ország még mélyebben belegabalyodik az imperialista vezetés alatt álló zárt katonai tömbök hínárjába. Az angol és amerikai külügyminiszter útja mu­tatja, hogy az imperialista hatalmak rendkívül erőfeszítésekre készülnek gyarmati uralmuk fenntartása érdekében. A tét nagy. Mégis, ha ki­tágítjuk a látóhatárt — világossá válik, hogy ezek a rendkívüli erőfeszítések tulajdonképpen csak törékeny gyufaszálak a történelmi fejlődés kerekének hatalmas küllői között. A gyarmati rendszer folytatódó széthullása “a háborút köve­tő időszak világtörténelmi jelentőségű eseménye” és “ma már az egyik legélesebb és legége­tőbb kérdésként került napirendre a gyarmati rendszer teljes felszámolása.” Valóban világtörténelmivé teszik ezt a válto­zást már arányai is. A gyarmati népek leigázá­sának óriási piramisa szinte a szemünk láttára roskad össze. Nem kevesebb, mint 1,200 millió ember rázta le a gyarmati és félgyarmati függő­ség jármát. A földkerekség legnagyobb lélekszá­mú országa, Kina, a szocialista tábor egyik veze­tő nagyhatalmává emelkedett. A sorban második legnagyobb lélekszámú ország, India független nagyhatalommá vált, amelynek külpolitikáját a békés egymás mellett élés elvei vezérlik. Az ará­nyokon túlmenően világtörténelmi jelentőségű ennek a változásnak az üteme is. A szocialista rendszer kialakulása olyan ütem­ben megy végbe ,amely példátlan a társadalmi rendszerek változásának történetében. A feudaliz­musnak 200 esztendőre, a tőkés rendszernek más­Irta: Dr. Pogány Béla Zseniális érvekkel fejtette ki és védte meg a maga különös állásfoglalását a faji elkülönítés kérdésében William Faulkner, USA egyik leg­nagyobb regényírója, az irodalmi Nobel-dij 1949-es nyertese. Nyilatkozatai megjelentek a “Life” és a “The Reporter” folyóiratokban és az egész amerikai sajtó visszhangozta azokat. Nemrég egy szovjet Írónő foglalkozott Faulk­ner legutóbbi regényével, az “A Fable”-el és> magasztalta a háboruellenes irányzatáért. A na­pokban Howard Fast kissé elsietve irt magasz­taló cikket Faulknerről, amiért kijelentette, hogy a négerek alabamai autóbusz-bojkottját helyes­li, folytassák tovább, mert annyi rendőr nincs az országban, hogy valamennyi bojkottálót letar­tóztassák. A Faulkner-kérdés azonban nem egy­szerű dolog. A “The Reporter”-ben megjelent interjúban Faulkner azt az elképesztő kijelen­tést tette, hogy ha erőltetik a néger kérdést, akkor az Egyesült Államokban újabb polgárhá­ború törhet ki; ha pedig fegyverre kerül a sor, akkor ő, Wiliam Faulkner, Mississippi oldalán harcolna az Egyesült Államok ellen. Emiatt foglalkozik a sajtó oly sokat Faulkner- rel mostanában; emiatt volt a nagy vita a Na­tional Civil Liberties Clearing House-ban is a mult héten s ezeknek a vitáknak a folyamán ne­vezte Faulknert az országos négervédelmi szer­vezet képviselője, Clarence Mitchell, “tisztesség­telennek és összefüggéstelennek.” A “tisztességtelen” kifejezés helytelen, az “összefüggéstelen” már sokkal helytállóbb Mert valóban megdöbbentő egy nagy iró részéről azt hangoztatni, hogy fegyvert fogna az Egyesült Államok ellen — Mississippi és a faji elkülönítés védelmére. Fegyvert fogni hazája ellen? De ő azt mondja, hogy az ő hazája Mississippi! Az ő hazája az ország déli része! És bármilyen haj­meresztő képtelenségnek és ostobaságnak hang­zik is ez a kijelentés, Faulkner — mint fentebb mondtuk — zseniális érvekkel igazolja a maga különös állásfoglalását. Ez azonban nem azt akarja jelenteni, hogy igaza van, vagy, hogy he­lyeseljük. Távolról sem! William Faulkner nagyszerű regényeket irt. ő a déli országrészeknek, különösen Mississippi­nek, szülőföldjének, életét rajzolta meg Írásai­ban. Megrajzolta, de bátor, a valósághoz hü rész­letekkel, nem romantikus, vagy hazafias rajon­gással. Nem titkolta, nem kente el Mississippi életének sötét oldalait, embertelenségeit, bűneit. Ellenkezőleg, valóságos vádirat egész müve a déli világ borzalmai ellen. Kegyetlen, lélekfelrázó történetekkel ábrázolja alakjait, a négereket és a fehéreket egyaránt. Senki sem ismeri ezt az országrészt úgy,, mint ő. Zseniális iró, nem lehet letagadni. De a pol­gári Nobel-djat nem azért kapta meg, vélemé­nyünk szerint, mert feledhetetlen Írásaiban meg­mutatta Amerika igazi arcát: a négerek és sze­gény fehérek embertelen nyomorúságát, hibáikat és erényeiket, meg* a fehér arisztokrácia és gaz­fél évszázadra volt szüksége a teljes megszilárdu­láshoz. A szocialista rendszer egy évszázad har­madrésze alatt vált szakadatlanul fejlődő világ- rendszerré. Ezzel a fejlődéssel párhuzamosan és elválaszthatatlanul — lélegzetállitóan gyors a gyarmati piramis összeomlásának történelmi üte­me is. Húsz esztendővel ezelőtt a szocialista kínai világhatalom vezetői még a jenani löszbarlan­gokból irányították a nép felszabadító harcát, s Kina nagy része többszörös gyarmati iga alatt roskadozott. 10 esztendővel ezelőtt is Kina java­részén még a nemzetközi negyedek drótsövénnyel óvott lakói, s az imperializmussal összeforrt kí­nai rablótöke “négy családja” volt az ur. 12 esz­tendővel ezelőtt Nehru még angol börtönben ra­boskodott, s India a brit korona “legfényesebb gyöngyszeme” volt. Tiz esztendővel ezelőtt Indo­nézia földjét még holland és angol intervenciósok taposták, a Szuezi-csatorna még angol katonai támaszpont volt, Egyiptom és az egész arab Ke­let az imperializmus béklyóiban vergődött. Kina és India mellett “lerázta a gyarmati rendszer jármát Indonézia, Egyiptom, Burma és több más ország. Megindult az Arab-Kelet, Afrika, a latin­amerikai országok népei újjászületésének hatal­mas folyamata. Recseg-ropog a gyarmati elnyo­más egész szégyenteljes rendszere.” És mindez — fél emberöltő alatt ment végbe! dagok bűnökbe rothadt degenerálódását, elkor- esulását. Hanem azért, mert “tárgyilagos” ma­radt, mert nem foglalt állást, nem döntött, nem küldött “message”-et, üzenetet. Megmaradt a felelőtlen objektivtás “szabadelvű” langyosságá­ban, a csodálatosan éles tükörképet nyújtó iró kényelmes páholyában, aki úgy véli, hogy ele­get tett irói kötelességének, ha hűen visszaadja a látott valóságot, de nem mond ítéletet felette. Ezt oly következetesen, oly konokul cselekedte, hogy teljesen magára maradt és magára hara­gította a jobb és baloldalt egyaránt, a fehéreket azért, mert megmutatta belső rothadtságukat, a feketéket azért, mert nem állt melléjük az el- korcsosult fehér uralkodóosztály ellen. így aztán bármily súlyos is realizmusa, végeredményben ég és föld között lebeg. El kell ismerni azonban irói érdemeit azért a merészségért, hogy megmutatta a valóságot. Ez­zel a tettével, ha nem foglalt is állást, szolgálta a haladás ügyét. Megnyerte a Nobel-dijat, de senki sem ünne­pelte ebben az országban. Nem hívták meg teára a Fehér Házba, nem rendeztek diszbanketteket a tiszteletére semmiféle szervezetben. Szinte már úgy néz ki a dolog, hogy Faulkner annyira ragaszkodik törhetetlen individualizmusához, a “középuthoz”, hogy akár vértanúja is lehetne “liberalizmusának.” Faulkner más tekintetben is példája az “ame­rikai tragédiának”. Hiába irt olyan remekműve­ket, mint a “Light in August”, “Absalon, Absal­on!...”, “Intruder in the Dust”, “The Hamlet”, “Sartoris” meg egyebeket, legnagyobb sikerét a kimondhatatlanul mocskos “Sanctuary”-vel arat­ta, az impotens gengszter és a gazdag diáklány undok szerelmi regényével, holott ez minden más komoly iró dicsfényére letisztithatatlan foltot ejtene... Sokat vitatott legutóbbi nyilakozataiban töb­bek közt azt mondja, hogy a négereknek Alaba- mában és általában az egész országban, igazuk van; a négerek jobbak, értékesebbek, mint a fehérek; jogosan követelik az egyenlőséget a polgárjogokban; igazuk van erkölcsileg, igazuk van gazdaságilag is, mert Faulkner hangsúlyoz­za, hogy a négerek ellen gyakorolt megkülönböz­tetés alapja gazdasági, a fehérek által bezse­belt profit. Szóval mindenben igazuk van. Elmé­letben igazuk van. A gyakorlatban azonban a déli urak nem haj­landók eltűrni, hogy a faji megkülönböztetést erőszakkal parancsolják rájuk. Várni kell, mig a déli fehérek maguktól, “nemeslelküségből”, nem pedig kötelező alkotmányosságból elismer­jék a négerek alkotmánybiztositotta egyenlősé­gét minden téren. Ha a polgárháború óta eltelt kilencven évig tudtak várni, várjanak még to­vább, mert ha kényszert alkalmaznak, újabb polgárháború lesz s akkor ő az Egyesült Államok ellen fog harcolni a déliek oldalán! Elvégre Faulkner hü maradt önmagához, sőt.... már nem is Kimondta a végleges szót: a harcot, a fegyvert — az általa is elismert — igazság ellen. Talán e tekintetben még önmagá­nak, az eddigi felelőtlen objektivitásának is el­lentmondott. . . Ez az igazi amerikai tragédia! Amikor ilyen nagy iró, ilyen világhírű iró nem tud megoldást találni, nem tud vezetni, nem tud üzenni, vagy ilyen oktalan üzenetre tud csak fanyalodni. Ezért rosszak a regényei is, rosszak abban az értelemben, hogy képtelen volt kialakítani belő­lük bármi pozitívat, vezérlő eszmét, irányitó mondanivalót, segítséget, világosságot ebben az őrületesen zűrzavaros korban, amelyben lega­lább a nagy szellemektől várhatnák el az embe­rek, hogy fénysugarat vessenek a föld bizonyos részen tomboló káoszba, az igazságok tébolyitó útvesztőjébe. Megrajzolni az élet borzalmas ké­peit, aztán ölhetett kézzel hümmögni nem meg­oldás, nem felelet, nem vezetés! És azt sem le­het tudni, nem a trösztök hatalmától fojtogatott iró félemedett-e meg, vagy a saját káoszából ki­kecmeregni nem tudó iró kétfelé beszélése-ez ? Ez rejlik hát a tétlen tárgyilagosság mögött: ha hordozóját sarokba szorítják, végül is a reak­ció oldalán fogna fegyvert a haladás ellen, miköz­ben egyre hangosabban hangoztatja erkölcsiségét. Van azonban egy magyar közmondás, amely kereken kimondja, hogy egy fenékkel nem lehet két lavon ülni.

Next

/
Thumbnails
Contents