Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-15 / 11. szám
March 15, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ OíuaSÓinh irjciL . . . \_______________________________________f Krokodilkönnyek a magyarságért... Az álhumánizmus tulajdonsága mindarról tudomást nem venni, ami nyomorban és szellemi rabságban tartja a nehéz gonddal élő embert, de álnokul jelentkezik, tolakodik, erélyesen veri a mellét az élet végső állomására jutottakért, szóval szívesen beáll a temetési menetbe. A Clevelandon megjelenő “öreg Igazmondó”- ban megjelent cikk Írója krokodilkönnyeket hullat a szegény “talajtvesztett”, nyugdíjas, elöregedett magyarokért. Erősen kihangsúlyozza azt az isteni jótéteményt, miszerint termet nyitottak az öregek szórakoztatására. Az illető cikkíró őnagvsága sok mindent összeboronál, de főként erkölcsi és bizonyára anyagi tőkét is iparkodik magának teremteni, az érettünk, nyugdíjasokért való könnyhullatásával. A ne wbr uns wie ki nyugdíjas magyarok azt üzenik az iró őnagyságának, hogy ezt a teremnyitást nem tartják az istentől sugalt adománynak. Ez a legkevesebb, amit kaphattak. Az idézett üzletembernek és más hasonlóknak a magyarság volt az az emelődaru, melyen felépítették vagyonukat, hogy egyéb jól jövedelmező forrásaikról ne is beszéljünk. Ez a teremnyitás már rég aktuális volt, a legtöbb nemzetiség már régen átesett rajta, minden zaj nélkül. Bármi inspirálta a cselekményt, fogadjuk dicsérettel. Mi nyugdíjasok azonban nem tartjuk a terem- nyitást célszerű megoldásnak. Kiesik a magyarság központjából, igv alig látogatják a fájóslá- bu nyugdíjasok. A helység sötét, rontja az ariiugy is nyomott hangulatot. Vannak magyar intézmények is mint a Szent László, vagy a református terem. A nyugdíjasok jogot formálnak ezen helyekre. Ismerve a nyugdíjasok testi és lelki fájdalmait, lévén önmaga mis nyugdíjas, elvárnánk az illetékes vezetőktől, hogy a nyugdíjasok adóját megkönnyítik kis ingatlanaikra. A drága utazási költséget leszállítják a nyugdíjasok részéibe, ezenkívül a súlyos orvosi és kórházi költségeket is kisebbitik. Fogorvosi ellátás is méregdrága, tüzelőanyag is nagy kérdőjel a nyugdíjasok részére. Hisszük, hogy ez mind megoldódik a magyarság vezetői segítségével. Ne felejtsük el, hogy van rengeteg nyugdíjas, aki nem dolgozott hadüzemeknél s havi járulékuk 30—40 dollár között váltakozik, ebből kell fizetni adót, lakbért, betegsegélyzőt, vagy orvost, stb. Úgy érezzük, hogy joggal elvárjuk a prominens magyaroktól, mint az iró őnagyságától is, hogy legyenek segítségünkre ezen gondok megoldásában. Ha az iró tollát erre használná, még Márianosztrára is elkísérnénk, ha erre sor kerülne. A városi segélyen élők mindezeket élvezik többé vagy kevésbé. Égető szükség volna ez azok részére is, kik a társadalmi biztosítás összegén tengetik életüket. Legtöbben hamis próféták tárgyalják a nyugdíjasok lelkivilágát, mint ahogy hamis próféta ő irónagysága is. Természetesen őkelmék nem térhetnek ki arra a bűnös nevelési rendszerre, amit a dolgozó magyarságnak adtak élte folyamán. Nem igaz az, hogy a termelésből való kikapcsolás miatt lettek a nyugdíjas emberek talajtalanok. A jótékony kultúra hiánya, az élet szépségeinek meg nem ismerése tette az embereket talajtalanná. Mindentől félve ami szép és emberi, — idegenséggel fogadják. Az óhaza gyalázása már divatját múlta, kiesett a társalgásból, mint érdekes téma. Önmaguknak élni nem tudnak, mindennel idegenek. Hívtam az unatkozókat nyilvános könyvtárba, magyar könyveket is lehet olvasni. Elutasítottak. Nem kiváncsiak az úri huncutságra. Ebben van is sok igazság, érzik a lelkinyomást. Muzeum, színház, stb., mind ellenszenves gondolat. Ezt eredményezte a “tapintatos” nevelés. Hamis próféták, krokodilus könnyeket hullatok, rontották, rontják ma is az amerikai magyarságot. Neveljék emberré a zsenge ifjúságot, igy az öregkorban is kultur emberként tud élni, ellenben igy csak a korcsma a fiatalnak és a búskomorság az öregnek marad. A velünk, szegény öregekkel foglalkozó iró őnagyságdhoz is van egy két szavunk: cikkében említett cirádáit dugja a keblébe. Ne kacérkodjon az “öregek” életmódjával. Hogy az ilyen tragikomikus, abban neki is volt része. Működő egyén volt abban a Horthy rendszerben, mely elvetemült folytatása volt annak a Tisza-Pistás, Ferencjóskás betyárrendszernek, mely minket mai öregeket száműzetésbe küldött. Gyermekmentő akciót folytatott azzal a Habsburg főhercegnővel, meg a többiekkel, kik pusztulásba döntötték szülőhazánkat és koldusbotot adtak dolgozó népünk kezébe. Az ördög nagymamájával szövetkezett, szaporították az aprószentek és a kicsi koporsók számát. Tartsa magát tőlünk “öregektől” távol. Pintyőke temetési zenzeményeit egy kicsit sem igényeljük. Volna szavunk véleményünk az említett kisgazda körökről, de arról majd máskor, ráérő időnkben. Vs. Az aiábbi levél ugyan még akkor jött be, mikor Fordék a tiagy “ajándékot adták, sajnáljuk, hogy csak most került rá a sor, de még mindig időszerűnek tartjuk. A jószivü Fordok A szenzációs hir bejárta az egész világot, lapok, rádiók televíziók vitték a hirt, hogy “a Ford család félbillió dollárt adott jótékony célra, 615 kollégium, 3,500 kórház részesedik e roppant összegből.” “Mégis csak vannak jó kapitalisták”, mondják majd sokan, — “nincs kőből a szivük, mint ahogyan az elégedetlen munkások állítják.” Igaz, mi is adakozunk jótékony célokra. Sajnos mindig össze kell számolnunk garasainkat előbb, nehogy erre, vagy arra többet adjunk, mert akkor a költségvetésünk kicsúszik az egyensúlyból. Vagyunk aztán még jóegvnéhányan, akiknek más financiális kötelességeik is vannak, a mi lapjaink. a Magyar Szó, Nők Világa stb., amit nem hagyhatunk számításon kívül. Igaz, napok óta fúrja az oldalamat, hogy hogyan lehet 45—50 év alatt annyi dohányt összeszedni egy családnak. Családom, rokonságom sokkal nagyobb, kis falut kiállíthatnánk belőle, még se sikerült. A helyi angol lap most az egyszer alaposan kivágta a rezet és félig megírta a valóságot. Megírta ugyanis, hogy ha a Ford család nem adta volna a rengeteg pénzt ilyen alapra, akkor elvették volna adóban! Könnyű szamaritánuskodni azzal a pénzzel, ami nem is az övé! Hiszen, ha én igy tehetnék, akkor a Magyar Szónak annyit küldenék, hogy hétszer jelenhetne meg hetenként és egy féltucat segédszerkesztőt állíthatnánk be, dupla fizetéssel. Barátom, mert mig igy ir, annak tartom, megírta, hogy Fordék ha nem adják jótékonycélra, 3 billió dollár után fizettek volna adót. író barátom kéri is, hogy mások is legyenek olyan jólelküek, mint Ford, adják oda a kormány pénzét, a törvény megengedi. 20 százalékot bárki levonhat jövedelméből jótékonycélu kiadásokra, 20 ezerből hatezret adhat “charity”-re, valóságban csak kettőt ad, 3,400 dollárt a kormány ad. Persze ez megy fokozatosan felfelé, százezer dollárból már adhat 30 ezret. Ebből már 24,150 a kormány adománya. így a fél billiónak csak egy kis részét adta Főid. Ez pedig jó üzlet. Hány ambulancot és Ford kocsit vesznek majd a kórházak és egyetemek részére? Napokig törtem a fejem, hogy mégis kellene valami jót mondani Fordékról, de valami azt súgta: “You are wrong!” Fiatal koromban én is autómunkás voltam, még pedig “Body” (váz) munkán dolgoztam, ez pedig a legnehezebb; akik Fisher Bodvnál vagy másutt dolgoztak megegyeznek velem. Itt véres verejtékkel keresi az ember kenyerét, a sok ujj- levágás, karsebesülés, mely itt divatban van, rettenetes. Az én időmben még nem volt szulfa, penicillin, bizony sokan pusztultak el vérmérgezésben. Szégyenlem leírni, hogy a többiek folyton versenyeztek. A vége az lett, hogy levágták az árakat. Hiába beszéltem nekik, hát mikor szervezkedést említettem? Beárultak, ki is vágtak, mint a huszonegyet. Hiába küzdöttem annyit, nem lett autógyáram, igaz, hogy a többieknek sem. Hiába fújják fel az egyetemistáknak Fordék nagylelkűségét, a tény az, hogy valóban a Ford munkások adták ezt a nagy összeget, azok véres verejtéke tette lehetővé, hogy millió ifjú magas iskolát végezhessen. Sokan nagylelkűségnek minősítik ezt a nagyképűséget, de lesznek olyanok is, akik velem egyetértenek és meglátják a kilógó lólábat. Lesznek gondolkodó tudósok és orvosok is a kórházakban, akik helyesen értékelik a helyzetet. Te, kedves olvasó munkástársam, valahányszor autóban ülsz, jusson eszedbe, hogy nem a tulaj donosok nagylelkűségéből, hanem az autómunkások verejtékéből nőtt ki ez és a többi billió dollár. Éppen most olvasom, hogy a tanárok a nagy összegből fizetésemelést kapnak, helyes, de nem kaphatnának, nem érdemeltek volna a Ford munkások is egy “bonuszt” (jutalékot) ? Minarik Kálmán A lap és a négerkérdés Tisztelt Szerkesztőség! Érdeklődéssel olvastam lapunk február 16-iki »számában a kritika és önkritika jegyében íródott beszámolót a lap szerkesztőségi hiányosságairól. Legfőbb ideje volt már olyan gyűlésnek és olyan kritikának. Az olyan munkáslap, amely nem gyakorol állandó és szigorú kritikát önmaga fölött, amelynek vezetői, szerkesztői és igazi barátai nem örködnek szigorúan és kérlelhetetlenül afölött, hogy annak a lapnak minden sora megüssa a mértéket, hogy az a lap felöleljen minden kérdést, ami a dolgozó népet érdekli és ami a dolgozók érdekeit védi és előmozdítja, az olyan munkáslap előbb utóbb helytelen vágányra jut éa elveszti olvasói bizalmát, azaz legnagyobb kincsét. Azért remélem, és elvárom, hogy az Ügyvezető Bizottság és általában az Országos Lapbizottság az ilyen jellegű kritikai értekezleteket sokkal gyakrabban fogja tartani. A magam részéről javasolnám, hogy ezeket az értekezleteket megnyitnánk lapunk minden newyorki olvasója előtt is. Magához a kritikai cikkhez csak annyi a hozzászólásom — azonkívül hogy magamévá teszem a benne említett kritikákat, — hogy meglepődtem egy fontos hiány meg nem említése fölött. És ez pedig az, hogy a lap nem foglalkozik eleget napjaink, mondhatjuk korunk egyik legnagyobb, legfontosabb kérdésével, az amerikai néger nép egyre szélesebbé, mélyebbé váló küzdelmével az egyenjogúságért. Nem szabadna egyetlen hétnek elmúlni, hogy a Magyar Szó behatóan ne foglalkozzon az ezzel kapcsolatos eseményekkel, illetve azok helyes elemzésével. F. Kritika a lapról Tisztelt Szerkesztőség! ' Olvastam a lap feb. 16.-i számában “Kritika a lapról” c. cikket. Én is helyeslem azt a kritikátv hogy az utóbbi hónapokban nem fordítanak elég súlyt egyes égetően fontos dolgok megírására. Részemről szeretném, ha a cikkben felsorolt hét téma mindegyikével foglalkoznának kimerítően, nemcsak a néggyel. Ha a lap terjedelme esetleg nem engedi meg, úgy én az alábbi négyről kérek kimerítően imií 1. Amerikai külpolitika. 2. AFL és CIO munkásmozgalmi cikkek. 3. Magyarországi riportok. 4. Bevándoroltak védelme. Munkástársi tisztelettel I J. M. i Rendelje meg két szenzációs könyvünket TAVASZ A DUNÁN | és angol fordításban SPRINGTIME ON THE DANUBE HUNGARIAN WORD, INC. 130 East 16th Street New York 3, N. Y. T. Kiadóhivatal! örömmel értesültem a Magyarországról szóló magyar és angol könyv kiadásáról. Azáltal, hogy előre megrendelem e könyv(ek)et, igyekszem e nemes célkitűzés megvalósításához hozzájárulni. Csatolok .............. dollárt, melyért küldjenek ..................példányt a magyar kiadásból (Tavasz a Dunán) $1 példányonkint .................. példányt az angol kiadásból — (Springtime on the Danube) $2.50. Név: ...................................................................... Cint: ......................................................................,------------------------------- ---------- -----— ____5
