Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-12 / 2. szám
January 12, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ AZ EASTLAHD-FÉLE ÖSSZEESKÜVÉS Mi az? Az urak veszekednek, marakodnak? Mi az, már egymást akarják felfalni? Akkor ez azt jelenti, hogy megoszlás ütötte fel a fejét köztük. Milyen megosz- « lás? Mi miatt különböztek össze? Mindezekre a kérdésekre nem talál elégséges választ az olvasó a lapokban, amikor igyekszik megérteni, miért támadja Eastland szenátor a “New York Times”-t és egyáltalán hogy támadhatja a reakció ezt a nagytőkés lapot, amely maga is erősen a jobboldalon áll. Mielőtt tehát részletek- „ , „ be bocsátkoznánk, beve- Senator James °' Eastlani zetőül felvázoljuk a keretet, amely nélkül az Eastland-féle összeeküvésnek különféle összefüggéseit nemigen lehetne megérteni. Érdek és profit A Wall Street üzleti érdekeinek egy fontos része az ország déli részein alapszik. Ezek a déli országrészek olyan demokrata képviselőket küldenek a kongresszusba, akik politikai szélsőséges hitvallásukkal közelebb állnak a Wall Street első számú pártjához, a republikánus párthoz, mint ahhoz a demokrata párthoz, amelyhez név- szerint tartoznak. Ezeknek a déli politikusoknak, a dixiekratáknak és számos északi üzletembernek és politikusnak érdekeik közösek, igy többek közt közös érdekük, hogy a déli országrészekben az ültetvények (dohány, gyapot, stb.) és az üzemek néger dolgozóinak, sőt a fehér munkásoknak is minél kevesebb gazdasági és politikai jogai legyenek és ezzel párhuzamosan: minél alacsonyabb béreket kapjanak. Ne felejtsük el, hogy a déli munkások jogí'osztottsága millió és millió dolláros profitok alakjában válik gazdasági előnyére az uraknak, tehát semmiképpen sem engedhetik meg maguknak, hogy holmi gazdasági és politikai egyenlőség nevében adják meg a teljes polgárjogokat a déli részek dolgozóinak. A helyzetet tehát tartaniuk kell a jogtalanságban és az alkotmányellenességben. A néger nép milliói számára lehe- tétlenné teszik a szavazást, a dolgozóknak pedig a szak- szervezeti szervezkedést. Ezt részben politikai propagandával, részben nyílt terrorral érik el. Ez magyarázza meg a kegyetlen lincselése- ket és azt, hogy miért nem találják meg a gyilkosságok “ismeretlen tetteseit”. Ez magyarázza meg továbbá azt is, hogy mindazokat a szervezeteket, mindazokat a szerveket, igy a sajtót is, amelyek — ha többnyire félszivvel is — kiállnak a porondra elnyomott kisebbségek jogainak és az alkotmány biztosítékainak érvényesítése mellett, görbe szemmel nézik, sőt ha kell, nyílt terroreszközökkel iparkodnak megfélemlíteni, elhallgattatni és tönkretenni. Röviden: a fasizmus határán mozgó reakció két fronton harcol a polgárjogok ellen: délen a négerek ellen, északon a liberalizmus bármily halványan pislogó megnyilvánulásai ellen. így tehát az alkotmányosság ellen összeesküvés folyik, amelynek központi vezére a mississippi szenátor, James O. Eastland, aki egyidőben vezeti a dél lázadását a faji elkülönítést eltiltó legfelsőbb törvényszék rendelete ellen, valamint a belső biztonsági albizottság támadását a “N. Y. Times” ellen, amely albizottságnak maga East- land szenátor az elnöke. Ugylátszik Eastland sze-: nátor állt az élére annak a McCarthytől örökölt fajvédő megmozdulásnak, amely voltaképpen köztársaságunk alapjait ássa alá. Titkos összejövetel T ennesseeben Eastland buzdítására kormányzók, volt kormányzók. U. S. szenátorok és képviselők, vezető nagyiparosok, fajvédő ültetvényesek és közönséges fasiszták most végre tökéletesre megszervezték a felforgatás egyik eszközét, melyet “Federation for Constitutional Government”, alkotmányos kormányzat szövetségének nevezték el. Két héttel ezelőtt dolgozták ki titokban a terveket az összeesküvők csoportja számára Memphis, Tenn.-ben. Gyűlésükről kitiltották az újságírókat, de előzőleg és más alkalommal Eastland nyíltan beszélt* céljairól hogy harcolni akarnak az iskolai ^elkülönítést tiltó legfelsőbb törvény- széki rendelet ellen, (amely természetesen kihatással van sok más területre, igy a bérek felemelésére is a néger dolgozóknak) ezt a rendeletet tehát “érvényteleníteni” akarják, amint hogy semmisnek akarják nyilvánítani a faji kérdésre vonatkozó összes szövetségi törvényeket, köztük az alkotmány 14. függelékét is, harcolni akarnak az egyesitett AFL-CIO munkásszövetség, az országos négervédelmi szervezet és minden “lelki- ismeretlen” csoport ellgn, amely a kongresszusra, a törvényhozásra nyomást gyakorol. Nos, ez az igazi összeesküvés a nemzet ellen! Egyes államok akarnak itt vállalkozni arra, hogy alkotmányos, szövetségi törvényeket önkényesen “érvény telenitsenek.” Ezzel a megmozdulással áll szoros kapcsolatban a “N. Y. Times” elleni támadás, amikor a nagy tőkéslap vagy harminc munkatársát idézték be a szenátös belső biztonsági albizottsága elé és hallgatták ki. Hiába mondja az albizottság elnöke, Eastland szenátor, hogy nem a “Times”-t akarja bántani, hanem csak a “felforgatással” vádolt újságírókat, senkit sem ejtenek ma már tévedésbe ezek a nagyhangú szavak; mindenki tisztában van vele, hogy Eastland McCarthy mintájára a sajtószabadságot, ezt az alkotmány által biztosított másik főjogot, a demokrácia sarkkövét jelentő szólásszabadságot akarja eltiporni vagy legalább is megfélemlíteni. Ha ezt a “Times”-nál sikerül elérnie, játszi könnyedséggel sújthat le minden más liberális és haladó- szellemű sajtószervre is, mert ezek támogatják legerélyesebben a legfelsőbb törvényszék iskolai faji elkülönítést eltiltó rendeletét. A sajtószervek közt vannak azok is, amelyek legtöbbször szálljak ki az alkotmány védelmére és éppenséggel az ország liberális elemeinek nyomására történt maga az a tény is, hogy a legfelső törvényszék kénytelen volt engedni s rendeletével a néger nép védelmére kelni. Annak a különös, kettős szerepnek vagyunk tanúi, melyet Eastland szenátor játszik: mig tehát egyrészt üldözőbe veszi a sajtó munkásait, mert “felforgatóknak” bélyegzi őket, ugyanakkor maga egy a belső biztonságot veszélyeztető ösz- szeesküvését szervez, amelynek célja bevallottan az alkotmány és a törvények felforgatása. Találóan jegyzi meg ezzel kapcsolatban a “National Guardian”: “Ha a szenátorok az ország belső biztonságára vonatkozó nézetek után akarnak kutatni, mutassanak ujjal a tanuk a nemzet belső biztonságának egyetlen, legmagasabbrangu ellenségére, aki maga az albizottság elnöke, Eastland szenátor Mississippiből, s aki fehér felkelést hirdet meg a délen élő tízmillió néger nép alkotmányos jogai ellen.” A “N. Y. Post” vezércikkében meg azt Írja: “Eastland az az ur Mississippiből, aki törvénytelenül ujjat húz a legfelsőbb törvényszék faji elkülönítést tiltó döntésével és vezeti az összeesküvést, amely ennek a törvénynek a megcsúfolását tűzte ki célul. Meddig fogja még tűrni a szenátus, hogy ő játssza a honi rend és törvény főőrének szerepét?” A Worker pedig egyenesen Eastland eltávolítását sürgeti, amiért alkotmányellenes cselekedetével megszegte az alkotmány védelmére letett szenátori esküjét. HARRIMAN JAVASLATAI Munkáspárti és népjóléti törvényeket sürget a kormányzó A washingtoni kongresszussal egyidőben a New York állami törvényhozó testület is összeült. Harriman kormányzó meglepően liberális népjóléti törvényhozási programmal állt elő. A kormányzó évi jelentésében hangsúlyozottan sürgettö a minimális bér felemelését, a munkanélküliségi és betegsegélyzői törvények javítását, a szövetségi munkásellenes törvények visszavonását, a farmerek fokozott támogatását, a polgárjogok hathatósabb védelmét. Itt hozzuk a kormányzói jelentés legfontosabb népjóléti ajánlásait: Még mindig nagy a szegénység Annak ellenére, hogy az amerikai közgazdaság egyik legnagyobb “prosperitását” élvezi, annak ellenére, hogy a nemzeti jövedelem 1947 óta 100 ezer millió doll árral emelkedett, — mondotta Harriman, több mint egy félmillió New York állami családnak, azaz minden hét család közül egynek az évi jövedelme 2,000 dolláron (tehát heti 40 dolláron) alul van... Sőt. minden 11 család közül egynek az évi jövedelme 1,000, mond egyezer dolláron alul van. (Kevesebb, mint heti 20 dollár!) (És ezt ne felejtsük el, nem Mississippi államban, az Unió legszegényebbjében, hanem New York államban, az Egyesült ‘Államok leggazdagabb államában!) Harriman e tűrhetetlen helyzet megoldását szövetségi törvényhozásban látja, de lesz gondja, hogy a newyorki állami törvényhozás a maga tehetségéhez mérten hozzájáruljon a szegénység leküzdéséhez. Támadja a “big business”-t Harriman, a hires vasutkirály leszármazottja, figyelmeztette a törvényhozást arra, hogy “ai gazdasági hatalom egyre gyorsabban összpontosul egy viszonylag kicsiny csoport kezében.” óriási trösztök nyelik el a kis és közepes nagyságú üzleteket. Ezeknek az óriási részvénytársaságoknak akkora gazdasági hatalmuk van, hogy kényük, kedvükre dönthetnek ezer és ezer kisebb konkurrensük élete vagy halála fölött”. A kormányzó kijelentette, hogy ezzel kapcsolatban külön javaslatokat fog a törvényhozás ele terjeszteni. Harriman elitélte az úgynevezett? “Munkához való jogot biztositó törvényeket”, amelyeket eddig már vagy 16 államban fogadtak el, és amelyek a valóságban a szakszervezetek megsemmisítését célozzák. Ha azt akarjuk, hogy ezeket a törvényeket megszüntessék, akkor a népnek nyomást* kell gyakorolni a szövetségi törvényhozókra. Javasolta ugyanakkor a szövetségi minimális bérnek 1 dollár 25 centre való felemelését és a Taft-Hartley-törvény módosítását. Kijelentette, hogy New York államban a közeljövőben a bér- megállapitó bizottságok (wage boards) megkezdik tanácskozásukat az uj, állami bérminimum megállapítására. Ajánlotta, hogy a munkanélküliségi segély maximumát New York államban heti 40 dollárral emeljék fel és azonfelül heti 4 dolláros pótlékot minden eltartott családtag után három személyig. Ajánlotta a törvény megváltoztatását olyan értelemben is, hogy azok a munkások is jogosak legyenek munkanélküliségi segélyre, akik egy munkással dolgozó üzemekben vannak alkalmazásban. Ezek száma 150,000-re tehető New York államban. Építő javaslatokat tett ezenfelül a közoktatás megjavítására és az ifjúkori bűnözés csökkentésére. A kormányzó beszéde meglepően mentes volt a nála már csaknem szokásossá vált vörösfalás- tól és háborús uszítástól. Sokan azon a véleményen vannak, hogy Harriman kormányzó nemcsak New York népéhez, illettre törvényhozó testületéhez intézte ezt az üzenetét, hanem az egész néphez. Mintegy politikai programot adott az 1956-iki elnökválasztást tartva szem előtt. A program, különösen a népjóléti és gazdasági program kétségkívül liberális. Elkerülhetetlen a konklúzió, hogy Mr. Harriman a maga elnöki jelöltségét igyekezett ezzel előmozdítani. Mindezeket figyelembevéve megállapíthatjuk, hogy Harriman kormányzó beszéde visszatükrözte a newyorki munkásság növekvő erejét és befolyását a politikai életben. . Ha azt akarjuk, hogy e jó javaslatok meg is valósuljanak, akkor minden polgárnak személyesen kell követelnie azok megvalósítását a kerületét képviselő állami törvényhozótól!
